„Istenem! De szerencsétlen is vagyok én az előléptetéssel…”

2017.11.06. 07:00 :: PintérTamás

Kókay László 1917-es naplója az olasz frontról – 3. rész

1917 februárjában hősünk a Golneken folyó műszaki munkák közben, szabadidejében megszemléli a Dutovlje és Kostanjevica között épített tábori vasutat, és gyűjtögeti az olasz röplapokat. Az erődítési munkákkal elégedettek a felettesei, azonban ő egyáltalán nem az előmenetelével…

 

[1917.] február 12. Ma reggel ¾ 6-kor indulunk kifelé. Borús idő van, ennek dacára élénk ágyúzás. Az út a Hilfsplatz dolina és a 3/a állás közt állandó suttyogó srapnel tűz alatt áll, úgyhogy meg kell várnunk míg kivilágosodik, mert ekkor szűnik meg csak a tűz. Görz előtt már ismét hatalmas ágyúzás van. Néhány négyzetkilométer darabon a terep teljes füstben áll. Most úgy látszik, a digók ágyúznak.

Az ágyútűz csak 9 órakor kezd csillapodni. 9 órakor meglógunk a Golnekról. A lipai feldbahn állomást akarjuk megnézni. Amint a 30 ½-es előtt megyünk, s kb. 50 lépésnyire vagyunk tőle, épp akkor sütik el. A légnyomás majd leveszi sapkánkat, a fülünk cseng. Nem tudom, ilyenkor miért nem állítanak a tüzérek avizó pontot az útra. A feldbahn jelenlegi utolsó állomása kb. dolinánk magasságában van, de a Suta–Lipa-i úttól délre. Nagymotoros gépek húzzák a kis kocsikat a vékony síneken. Az állomáson rengeteg drótakadály és lőszer meg egyéb műszaki anyag van kirakva. Látunk egy hatalmas dolinát, mely szapőröké, s melybe egész galériában vannak a barakkok és kavernák építve. Látjuk a 68-as munkásosztag dolináját is, mely keskeny, de hatalmas mélységgel bír.

A Dutovlje és Kostanjevica közötti tábori vasút Sutánál 1917-ben A Dutovlje és Kostanjevica közötti tábori vasút Sutánál 1917-ben
(Kókay László hagyatékából)

A 30 ½-es még mindig lő. A Skrbina mögött fölengedett ballon nem tudom, nem-e a lövéseket figyeli. 12-re érünk haza. Délután a szokott egyhangú életmódot a megeredt eső csak egyhangúbbá teszi.

Február 13. Reggel ¾ 6-kor szép, tiszta időben indulunk kifelé. Már régen fent vagyunk a Golnekon, mikor a kostanjevicai (Károly) útra néhány srapnelt lő a digó. 9 óra tájban több ütegünk dolgozni kezd, mivel Lányi már elment, jónak látjuk mi is a mielőbbi lógást. Lipán túl leülünk egy mély dolinában, s úgy intézzük, hogy ¾ 12-re érünk haza. A tüzérségi tűz, úgy látszik, a szép idő miatt ma igen erős. A Skrbina mögötti ballon is újra fönt van, s egy ballon meg balra Ivanigrádtól látszik, amint fel van eresztve. A dolinánktól nem messze levő 30 ½ -esek a nap folyamán többször lőnek. Nem tudom, ezeket vagy a 42-öst keresi-e a digó, de amit még mióta itt vagyunk nem tett meg, ma délután ¼ 4-kor a dornbergi műút mellé a II. detachements kommando közelébe 4 darab 15–21-es (?) hajóágyúgránátot lő rövid egymásutánban.

Délben is, délután is néhány olasz repülő mutatkozik, elhárító ágyúink a szokásos eredménytelenséggel lövik őket. Délután, mivel a bakancsom, melyet a múltkor kaptam, nem valami jó, újat faszolok helyette. Az éj folyamán a 30 ½-esek ismét lőnek.

Február 14. Reggel a szokott időben indulunk gyönyörű szép időben. Az utat a Hilfsplatz dolina körül srapnelozza a digó, de mire odáig érünk, el is hagyja. A detachements komandant, egy szemüveges mérnök főhadnagy visszajött szabadságáról, ma már kint is volt megnézni a munkát. Úgy láttam, meg van elégedve. Meg is lehet. 3 M.G. stand a dekungokkal együtt, s a beobachtungs stand készen van, s az 1/c vonal egy része is ki van aszfaltkockákkal építve.

Vissza 9-kor indulunk. Csend van, s nagy lelki nyugalommal már egész a Sveti Ambrosnak vezető út kereszteződésénél járunk, mikor vérfagyasztó sivítással egy egész suttyogó láge explodál tőlünk balra, a szerencsére földes talajban, mintegy 15 lépésre tőlünk. Ijedten lapulunk az országút kőfala mellett, s a következő másodpercben majdnem arra a helyre, hová az előbbiek mentek, ismét 4 suttyogó gránát vágódik, s a fülzúgató explodálás következtében egy darab fagyos föld vágódik az arcomba. Ennek már fele sem tréfa! Ijedten ugrunk fel és futunk tovább. Ismét 4 suttyogó következik, de ezek már jóval túl balra (keletre) az úttól explodálnak, s több egyelőre nem is jön. Módfelett csodálkozunk, hogy ily messze belő a digó suttyogóval. Nyilván az előttünk haladó fehér lovas kocsinak voltak a gránátok szánva, s mi csak egész ártatlanul kerültünk bele a dologba. Bár azt sem értem, hogy honnan bírják a digók ezt a különben is kitűnően maszkírozott útdarabot megfigyelni? A nap folyamán mindkét tüzérség erősen dolgozik. Az olasz hajóágyú is küld a tegnapi helyre egy gránátot.

Február 15. A detachement kommandáns megelégedése jeléül a mai napra pihenő napot adott osztagunknak. Lányitól Krajna Vasba kérezkedtem ismét. Reggel 6 órakor indulok a faszoló kocsival. Szép idő van, csupán gyenge szél fúj. 8 órára meg is érkezünk. A fiúk, kik velem voltak a tisztibe, azt újságolják, hogy előléptetésünk, miket még az iskolában javasoltak, a napokban kijő, melynek értelmében én zugsführer leszek. Hát ez is jobb, mint semmi, de én már zászlós szeretnék lenni.

Bár az ezred már épp két hónapja van pihenőn, még mindig nincs szó a stellungba menésről, sőt erősen tartja még mindig magát az a hír, hogy más frontra megyünk. Adná az Isten! Mindnyájan ezt óhajtjuk. A faszolók 12 órakor szólnak be értem, Edéhez. ½ 3 hogy hazaérünk. A délután folyamán nagyon erős ágyútűz. Az olasz nehézgránátok robbanása egész közelről hallatszik. Úgy látszik, a terepet egész Lipáig vereti a digó.

Éjfélkor a hajóágyú gránátjának üvöltése ébreszt fel, majd tompa, de földrázkódtató robbanása. Ismét a detachement kommandó közelébe lőtt a digó.

Február 16. Reggel ¾ 6-kor szép időben indulunk. Ismét lövik a suttyogók a ranzianói utat. De mire mink arra a helyre érünk, megszűnik a srapnelozás. A detachement kommandant a 2 balszélső M.G. stand közt az 1/c vonal mögött egy schwarm kavernának jelöl ki helyet, mit majd építeni fogunk.

Délelőtt ¼ 10-kor lógunk haza. Csend van, de az olasz hajóágyúk gránátjai üvöltve száguldanak fejünk felett Comen irányába. Kíváncsiságból bemegyünk Sutára, hogy lehet-e látni a robbanásokat, de ott megtudjuk, hogy nem Coment, hanem a tőle északkeletre a völgyben fekvő Mali Dolt lövik a digók. Egyébként Comen se marad el, mint este megtudjuk, délután az is kap 3 gránátot. Egész délután heves ágyútűz hallatszik a frontról, mely estére némileg lecsillapodik.

Február 17. ¾ 6-kor borús időben indulunk. Már kb. 4 órakor ébren voltunk. Felébresztett bennünket a hatalmas ágyúzás, mely a frontról hallatszott. Még fegyverropogást is jól lehetett hallani. Csendben, baj nélkül érünk ki a Golnekre, de ½ 8 tájban újból megkezdődik az ágyúzás. A digók az első stellungot, a mieink a régi Segeti lagert veretik. A mieink sokkal erősebben tüzelnek. A detachement kommandant ismét kijön, s a tegnapin kívül még 7 schwarm kavernának jelöl ki helyet a Golnekon, az 1/c vonalban. Gránátot Lányi kocsin hazaviszi, engem megbíz, hogy a kijelölt 8 schwarm kavernáról skizzét csináljak. Az ágyútűz egyre fokozódik, s jónak látom sietni a rajzolással. ½ 10-kor már készen is vagyok. Ekkor egy nagy olasz gép jön, melynek láttára tüzéreink abbahagyják a tüzet. A gép nagyszámú röpiratot szór le. Lipán túl sikerül két darabot szereznem. Fényképek hatféle szöveggel. Az olaszországi foglyok életét ábrázolják, s szökésre csábítanak. Az egyiket megtartom, a másikat Edének szánom. Lányinak csak az egyiket mutatom. Nagyon könyörög, hogy adjam neki, de nem adom, inkább visszamegyek Lipához, hol egy tréntől egy koronáért veszek egyet Lányinak, mit az örömmel kifizet.

A délelőtt folyamán Lipánál két 12-ös honvéd zászlós kérdezi tőlem, merre vezet Temnicának az út. Mint mondják egy új, a 41-es honvéd hadosztály jön felváltani a 14-es divíziót, mely a Wippach-völgybe fog lemenni. Az új honvédhadosztályban a 12., 20., 31. és 32. honvéd gyalogezredek vannak. Lipa környéke, s a Lipa és Skrbina közötti úton a kis erdő egészen tele van velük. Mint beszélik, a digó 23-án offenzívát kezd. Nem tartom lehetetlennek az utóbbi napok nagy ágyútüzei miatt.

Ma a nap folyamán meglehetős csend, csak naplemente után srapnelezik a digók bent a front felé az utakat. Nem is csoda, amikor délután Haaséknál voltunk, alkalmunk volt látni, micsoda trénkocsi és tragtier forgalom volt a lipai úton. A „mi” 30 ½-eink is dolgozni kezdenek, mégpedig mint Lányi beszélte, Kostanjevica elé. Este ½ 9-kor Sibelja, illetve a detachements kommandó környékére ismét küld egy hajóágyú gránátot a digó.

Február 18. Gránát egy másik osztagnál van, a kibetegedett parancsnokot, egy Kutassy nevű szintén 39-es zászlóst helyettesíteni. Reggel 6 órakor kocsin megyek ki Lányival. Azért visz kocsin, mert útközben erősen magyarázza, hogy mi a különbség a schwarm kaverna és a trommelfeuer nische közt. Mi ugyanis a kijelölt schwarm kavernák helyett trommelfeuer nischéket fogunk csinálni.

Odakint a sarzsiknak magyarázgatja a szokott érthetetlen módján ugyanezt Lányi, s ½ 10-kor még mindig kint van. Hamarosan azonban nagy oka lesz a sietségre. Ugyanis ½ 10-kor fenyegető morgással négy hatalmas 21 cm-es gránát zúg le a beobachtungs stand és a mesterséges szájú M.G. beratung kavernája közé, ez utóbbi száját csaknem leszakítva. Mi a legjobbszélső M.G. standnál lévén bajunk nem történik. Ne is mondjam, Lányi ész nélkül lóg haza, meghagyva, hogy ½ 11-ig legyek kint. Bár újabb nagy „csomagok” nem jönnek, 10 órakor én is hazalógok. Túl a hilfsplatzon, az új materiál platznál (Ströher dolina fölött ettől keletre) ismét kerülget a „szerencse”. Az út déli oldalán levő dolina fenekére, tőlem alig 30 lépésre, egy olasz 10-es vagy 12-ös haubitz gránát vág be hatalmas sivítással.

12 órakor hazaérkezve jelentkezem Lányinál, ki azt újságolja, hogy az este ½ 9-kor Sibeljához lőtt gránát a Skrbina–Dormberg-i út keleti oldalán levő Müller főhadnagy-féle Bohrmaschine kurz barakkjai közé vágott, s az egyik altiszti szobában nyugodtan kártyázó két őrmestert és két zugsführert öltek meg a repeszdarabjai, egy káplárt pedig megsebesítettek. Délután a szokott unatkozás a kihallgatásnál. A fronton meglehetős csend.

Február 19. Reggel ¾ 6-kor borús időben egyedül gyalogolok ki. Csend van, de mint mondják, hajnalban az utat oly erősen lőtték a Hilfsplatz körül a digó suttyogók, hogy ilyenre még nem is emlékeznek. Az 1/77 osztag emberei közül kettő srapneltól meg is sebesült. 9 órakor lógok meg a Golnekról, Sibelja és Skrbina közt mászkálok. Délután a szokott egyhangú élet.

Február 20. Reggel ¾ 6-kor indulok kifelé. 8 órakor „magas” látogatónk érkezik a korps kommandó technische referentje: Generalmajor Kučhinka. Ne is mondjam, Lányi hogy be van gyulladva. A tábornok Minarik kíséretében jön. El van ragadtatva attól, amit látott, s csakhamar eltávozik. Nyilván megérezte azt az 5–6 kis suttyogó gránátot, mit ¼ 10-kor a Golnekre küldött a digó. Lányi ész nélkül szalad be az egyik épülő kavernába. Mikor ¼ óra múlva előbújik, kocsin hazavisz. Kisül, mi ennek a nagy szívességnek az oka. A Lipa és Pliskovec (¤364) közti terepről, tehát lakóhelyünk környékéről kell skizzét csinálnom. Délig ez is készen van. Ma a fronton nagy csend van.

Február 21. Reggel Krajna Vasba indulok Lányi engedélyével az előléptetésem után tudakozódni. 3 nap óta osztagunk a lipai feldbahn állomásnál faszol, s így gyalogos vagyok kénytelen nekivágni az útnak reggel 6 órakor. Kocsit azonban sűrűn kapok, s ½ 9-kor meg is érkezem. Társaim előléptetése mind kijött, az enyémet kivéve, ugyanis a tiszti iskola javaslata alapján századonként csinálták meg társaimról a Beförderungs Eingabekat, s mivel én nem vagyok az ezrednél, az enyém még nem jött ki, mert be sem adott senki. Gróf hadnagy, a regiments telefon offizir azt mondja, adassam be magam Lányival. Sietve indulok visszafele, s 1 órakor már vissza is érkezem dolinánkba. Alig kapom be az ebédet, Lányit megkérem, hogy készítessen Beförderungs Eingabét rólam. Lányi be van gyulladva, s azt mondja, hogy ezt nem teheti, csak abban az esetben, ha a 46-os regiments kommandó erre fölhatalmazza (Ha-ha-ha! Jó vicc! Még ilyet se hallottam!), s azonkívül minősítésemről is hozzak neki iratot. Oly mérges vagyok, hogy majd megpukkadok. Nálamnál sokkal fiatalabb, s soha gránátfüstöt nem szagolt társaim ilyen vén beszart vadmarha miatt elébem kerülnek. Látja, hogy bánt a dolog, s kocsit adat, hogy menjek vissza Krajna Vasba, s beszéljem meg jobban a dolgot a Regiments kommandónknál.

A cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred parancsnoksága 1916 tavaszán San Martinónál a kép oldalán Kókay László jegyzeteivel balról jobbra: Polareczky Pál százados, segédtiszt; Zeiss Oszkár alezredes, ezredparancsnok; Feldmann Pál hadnagy, pótgéppuskás-osztagparancsnok (később telefontiszt); Gróf József hadnagy, telefontiszt; Ring Gyula őrnagy, akkor a IV. zászlóalj parancsnoka A cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred parancsnoksága 1916 tavaszán San Martinónál a kép oldalán Kókay László jegyzeteivel balról jobbra: Polareczky Pál százados, segédtiszt; Zeiss Oszkár alezredes, ezredparancsnok; Feldmann Pál hadnagy, pótgéppuskás-osztagparancsnok (később telefontiszt); Gróf József hadnagy, telefontiszt; Ring Gyula őrnagy, akkor a IV. zászlóalj parancsnoka
(Kókay László hagyatékából)

¾ 4-kor ismét Krajna Vasban vagyok, Pliskorica előtt öt szlovén lányt is felszedve a kocsimra. Gróf hadnagy épp jókedvében van, s néhány csípős, de találó megjegyzést téve Lányi bükkfafejűségére vonatkozólag, kiállít egy kis cédulát, amelyre bemondásom alapján felírja személyi és egyéb adataimat, s hogy a tartalékos tiszti iskolában zugsführernek javasoltak előléptetni. Megköszönöm Gróf szívességét, ki még azt is hozzáteszi (a XXIV. marsból ismert), hogy adassam be magam egyenesen kadett aspirantnak, az is ki fog jönni.

¾ 6-kor már otthon is vagyunk, útközben szent tanúja lévén egy hajóágyúgránát explodálásának, mit a digó Gabrovica alá küldött. Bármennyire is könyörgök Lányinak, nem mer kadett aspirántnak beadni csak zugsführernek, de a Beförderungs Eingabét még most megcsináltatja, s mint mondja, holnap Krajna Vasba küldi. Istenem! De szerencsétlen is vagyok én az előléptetéssel. Ma napközben a frontról élénk ágyúzás hallatszott, nem is csoda, szép meleg idő volt. Nem tudom, kezdődik-e holnapután a rebesgetett olasz offenzíva?

Február 22. Tegnap míg Krajna Vasban jártam, egy kövér osztrák ötvenkét éves népfölkelő mérnök hadnagyot tettek osztagunkhoz, ki civilben építész. Egyelőre kiképzés céljából jött hozzánk, mert mint kisül, harctéren még egyáltalában nem volt, s ma egy hete még Bécsben boldogan élte a civil életet. (Önként jelentkezett katonának és a frontra.) A kövér mérnök bácsi derék csendes embernek tetszik. Lányi az elfuserált tiszti étkezdét rendezi be szobájának. Reggel erős szélben ¾ 6-kor indulok ki, a mérnök Lányival megy a kocsin. Odakint Lányi fogyatékos német tudása segítségével magyarázgatja a mérnöknek a munkálatokat, majd ½ 9-kor szokása szerint hazalóg, rám bízva, hogy mindent magyarázzak meg a mérnöknek, rám, ki feleannyit se tudok németül, mint Lányi! 10 óráig kint kellett ma emiatt maradnom, nem lóghattam meg a mérnök miatt. Ez a dolog módfelett bosszantott.

Hazafelé csigalassúsággal bírtam csak a nehézkes mérnök bácsival haladni. Olyan jó ember szegény, mint egy falat kenyér, nem tudom, gondol-e valamit Lányira, amiért öreg ember létére hazagyalogoltatja. ¾ 12-re érünk haza, s megtudom, hogy előléptetésem iránti javaslat még mindig nem lett elküldve. Anélkül, hogy ebédeltem volna, gyalog nekivágok Krajna Vasnak. Lányi a Beförderungs Eingabéhoz egy Dienst cédulát is csatol. Kocsikat szerencsére kapok, már ¾ 3-kor Krajna Vasban vagyok, s Gróf hadnagynak átadom az iratokat, majd Edénél csinost és feketét kapok, s ½ 4-kor visszaindulok, s ½ 7-re érek vissza. A fronton ma meglehetős csend volt. A nagy szél dacára is azonban egy olasz repülő mutatkozott.

Következő rész: „Élvezzük a csodaszép kilátást…”

Összes rész: Kókay László harctéri naplói

3 komment

Címkék: olasz front 1917 comeni–fennsík Kókay László Suta Golnek tábori vasút

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr7813184658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

MTi 2017.11.08. 08:41:24

Bevallonm, hogy a blogon futó sorozatok közül két nagy kedvencem van: a Kókay-napló és az Imre Gábor-féle napló. Hasonló alkatok, sorsok - és mégis mennyire különböző meglátások! Persze, olykor vannak összecsengések is.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2017.11.09. 00:23:31

@MTi: Ők ketten azért elég különböző személyiségek. Na és Sárközy gazda? :)

MTi 2017.11.09. 11:22:21

@PintérTamás: Sárközy mester is nagy kedvenc volt :)

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Könyvajánló

A hadak útján 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

Programajánló

könyvbemutató

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút