Egy család – két világháború

2017.10.05. 07:30 :: Nagy Háború szerkesztőség

Saját nagyapja II. világháborús harcainak a helyét kutatva bukkant az Arad melletti Újpanádon Széles István síremlékére Somosi György, aki ezt követően nyomozásba kezdett. Egészen Komáromig, s az apa, idősebb Széles (Lukovics) István életének és első világháborús történetének a feltárásáig jutott, amit az alábbi posztból most a Nagy Háború Blog olvasói is megismerhetnek…

 

Anyai nagyapám egy gépvontatású tüzérosztály katonájaként harcolt a II. világháborúban, alakulata részt vett a IV. hadtest 1944. szeptember 13-án Arad–Lippa irányába megindított támadásában. Többször voltam ezen a területen, hogy bejárjam a bajtársai visszaemlékezéseiben olvasott és a személyes beszélgetések során hallott helyeket. Így jutottam el Újpanádra, ahol több magyar katonát is eltemettek. A falu szélén lévő temető hátsó fele a régi rész; a sírok német nyelvű feliratai emlékeztetnek a település múltjára. Itt állt egy magányos, bokrokkal körbevett sír, rajta a következő felirat:

ITT NYUGSZIK
Széles István
1944. szept. 15.

A sírról készült korabeli kép A sírról készült korabeli kép

A sírkő állapotából arra lehetett következtetni, hogy a hozzátartozók már hosszú ideje nem jártak ott. Elhatároztam, hogy megpróbálom felkutatni Széles István rokonságát. Az első lépés a veszteségi nyilvántartás áttekintése volt, amelyből kiderült, hogy az 1/I. hk. zászlóalj tartalékos karpaszományos szakaszvezetője Komáromban született 1921. május 28-án. Haláláról a Komáromi Lapok 1944. szeptember 30-án megjelent száma is megemlékezett: „Földink, vitéz Széles István tanító a fronton kötelességteljesítés közben hősi halált halt. Szeptember 16-án az egyik erdélyi vidéken temették el.”

Ifj. Széles István (1921–1944) Ifj. Széles István (1921–1944)

A legközelebbi hozzátartozóként feltüntetett azonos keresztnevű édesapja Komáromban élt, az Eötvös utca 41-ben. További lényeges információ, hogy apa és fia vitézi címmel rendelkezett, az idősebb Széles István a legénységi vitézek között 1942-es, fia 1943-as avatással szerepel.

Ekkor hosszú és sokáig eredménytelen kutatás vette kezdetét a család után. Az áttörést végül egy Révkomáromban tett látogatás jelentette. Ennek során, egyebek mellett, a temetkezési irodát is felkerestem, amelynek készséges munkatársai segítséget ígértek. Nagy örömömre másnap telefonhívást kaptam egy távoli rokontól, akin keresztül megismerhettem a család sorsát. Később megkaptam a család ezen ágának fényképeket is tartalmazó írásos történetét, amit egy Nagykanizsán élő rokon állított össze.

Talán a legfontosabb információ az volt, hogy a család eredeti vezetékneve Lukovics. Az 1895-ben született édesapa a vitézzé avatás érdekében 1942-ben nevét Szélesre változtatta, ami édesanyja vezetékneve volt. „Lukovics István fűszerkereskedő, valamint fia, ifj. Lukovics István tisztviselő belügyminiszteri engedéllyel vezetéknevét Széles-re változtatta.” – olvasható a Komáromi Lapok 1942. január 17-én megjelent számában.

Széles (Lukovics) István és Furinda Erzsébet házasságából született az Újpanádon eltemetett ifjabb Széles István. A szülőket 1947-ben – a rokonság több tagjával együtt – Békéscsabára áttelepítették, itt is hunytak el: István 1961-ben, Erzsébet 1973-ban.

A család sorsának megismerése után, a vitézi címre tekintettel, az édesapa katonai múltja kezdett foglalkoztatni, ami a kórházi kezeléséről szóló dokumentumokból és a kitüntetési javaslatokból ismerhető meg.

Lukovics István (középen) testvéreivel, jobbján József, balján Béla Lukovics István (középen) testvéreivel, jobbján József, balján Béla

Lukovics István mint a gróf Joseph Radetzky tábornagy nevét viselő császári és királyi 5. huszárezred tizedese a jobb csípőjébe kapott lövedék miatt 1915. november 4-én a krakkói hadikórházba került. Másodszorra 1917. január 23-án sebesült meg, erről nem rendelkezünk iratokkal.

Első kitüntetését, az I. Osztályú Ezüst Vitézségi Érmet a császári és királyi 14. huszárezredhez beosztott címzetes szakaszvezetőként kapta 1916. december 21-én. Az indoklás szerint folyó év augusztus 19-én és 20-án Heleninnél példamutató magatartásával járult hozzá a veszélyeztetett helyen lévő szakaszának kitartásához. Szeptember 30-án elsőként érte el egy felderítő járőrrel az ellenség által akkor még megszállt Prázsmárt, és elűzte az ott lévő 30 fős egységet. Az október 10-én Csíkszeredától keletre történt támadásnál félszakaszát kivételes lendülettel vezette, és így fő érdeme volt az aznapi gyors sikerben.

A második, egy gépelt másolatban fennmaradt Bronz Vitézségi Éremre szóló előterjesztést 1918. július 5-én írták alá. Lukovics István ezt a kitüntetést már a császári és királyi 5. huszárezred 7. századában szolgáló címzetes őrmesterként az 1918. május 8–10. között tanúsított vitézségéért érdemelte ki; ekkor egy előretolt tábori őrs parancsnokaként kivételes bátorságával tüntette ki magát.

A Radetzky huszárezred a XXIII. hadtestbe tartozó I. lovashadosztály részeként a Piave-deltánál volt állásban. A csapatok elhelyezkedését és az ott uralkodó körülményeket vitéz Pongrácz Pál írásából ismerhetjük meg: „A 23. hadtest ezredei a P.-di Piave között a folyamot kísérő védtöltésben voltak beásva. Az olasz állások a Piave nyugati töltésében, átlag 300 lépés távolságban voltak. A F. Piave vecchia torkolatától annak lagúnás deltájáig az 1. lovashadosztály ezredei állottak. (Lásd 1. sz. vázlat.) A lovashadosztály április hó 21.-étől kezdve volt állásban. Távolság az ellenségtől 10–50 lépés. Állások néhol derékig vízben; fedezék, miután leásni nem lehetett, úgyszólván semmi, pár homokzsák. Felváltás igen nehéz, részben a nagy kiterjedés, részben az állandó nehéz aknatűz miatt. Mozgás csak éjjel volt lehetséges, mert a terep sík s az olaszoknak nagyszámú léggömb megfigyelői a terepet teljesen belátták. Ebben a pokolban volt az ezred felváltás nélkül 6 hétig.” (vitéz Pongrácz Pál: Egy nap a Radetzky huszárok harcaiból – Hadtörténelmi szemelvények a világháborúból, 1925)

A szövegben hivatkozott térképvázlatA szövegben hivatkozott térképvázlat 

Június 2-án az ezredet felváltotta a cs. és kir. 14. huszárezred annak érdekében, hogy felkészülhessen a küszöbön álló offenzívára. A Radetzky huszárok feladata két részből állt. Először kierőszakolni az átkelést a Piavén, és a térképvázlaton feltüntetett szűkebb hídfőt arctámadással elfoglalni, majd a támadás alatt átcsoportosítani, és déli irányban a vázlaton berajzolt távolabbi hídfőt létesíteni, abból dél felé az 1. lovashadosztály arcvonala előtt az ellenséges állásokat felgöngyölíteni, ezek után pedig mint az egész támadó arcvonal bal biztosító oldalvédje, a balszárny ellen jövő ellentámadásokat kivédeni.

Pontosan 13 évvel később Komáromban a Frigyes főhercegről elnevezett lovassági laktanya előtt avatták fel a Radetzky huszárok emlékművét. Az eseményről a Pesti Hírlap is részletesen tudósított: „Hétfőn délben leplezték le a volt cs. és kir. gróf Radetzky-huszárezred hősi emlékművét, a komáromi kaszárnya tiszti pavilonja előtt, igen nagyszámú közönség jelenlétében. Budapestről és külföldről is, főleg Bécsből, sokan érkeztek. […] Vétsey Ede ny. altábornagy rövid beszédben felkérte József kir. herceget az emlékmű leleplezésére. József kir. herceg méltatta a volt 5-ös huszárezred hősiességét, mely szemeláttára megnyilvánult Erdély védelmében, a tölgyesi szorosban is, amikor a huszárok leszálltak a lóról és gyalogsági állásokban küzdöttek. […] A Radetzky-huszárok nevében Bogyay Artur ny. ezredes mondott megrendítő beszédet. A régi öreg altisztek és közhuszárok közül is több mint kétszázan álltak köröskörül, köztük féllábú, béna, vak katonák és sokan könnyeztek volt ezredesük beszéde alatt. […] A nagyszabású, öt méter magas emlékmű Szentgyörgyi István szobrászművész kiváló alkotása, rohamra induló Radetzky-huszárt ábrázol, amint a dombtetőn feltűnő trombitás kürtjelére épp kardját rántja ki. Kétoldalt aranybetűk hirdetik: Novi 1779 (az ezred tűzkeresztségének és nagy győzelmének színhelye és dátuma) – Piave 1918 (az utolsó nagy harc helye és esztendeje), majd ez a három sor:

Radetzky huszárok,
Emléketek örökké él bennünk.
Ha hív a haza, példátokat követjük.”

Az eredeti helyére 2011-ben visszakerült emlékmű napjainkban Az eredeti helyére 2011-ben visszakerült emlékmű napjainkban

Időközben aradi magyarok az újpanádi temetőben az ott nyugvó magyar katonák emlékére méltó sírhelyet állítottak.

A poszt szerzője Somosi György

Szólj hozzá!

Címkék: Széles István Lukovics István császári és királyi 5. huszárezred császári és királyi 14. huszárezred

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr3612915771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

könyvbemutató

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Könyvajánló

A hadak útján 

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút