„Hullák, hullák, mindenütt hullák”

2017.09.20. 07:25 :: StencingerNorbert

Harcok a Halál hegyén a 11. isonzói csatában

Monte del Morte, azaz a Halál hegye – így nevezték el az olaszok a Monte San Gabrielét a 11. isonzói csata során, amikor 1917 augusztus-szeptemberében folyamatosan nagy erővel támadták a 646 méteres magaslatot. A hegy az ott zajló harcok hevessége, a körülmények és az elszenvedett veszteségek miatt rászolgált a nevére….

 

„A hely egyformán a pokol kapujához volt hasonlatos. Csupa rom, kőtörmelék, betemetett árkok és szétlőtt akadály. A telefonhuzalok mind szétlőve. Aztán hullák, hullák, mindenütt hullák. Görcsbemeredt ujjakkal, üveges szemekkel, félig törmelékek közé temetve. S ezt az egész szörnyű nagy romhalmazt éjjel óriási fényszórók világították meg túlról, hogy védői még akkor se lehessenek nyugton. Szüntelen aknarecsegés, gránátdobás, szilánksivítás és ágyúbömbölés töltötte be a levegőt. S a színes rakéták egyre-másra sisteregtek fel a magasba” – számolt be a Monte San Gabrielén 1917 augusztusában-szeptemberében a 11. isonzói csata során átélt borzalmakról a császári és királyi kassai 34. gyalogezred II. zászlóaljának krónikása az alakulat emlékalbumában.

Erőeloszlás a 11. isonzói csata előtt 1917. augusztus 18-ánErőeloszlás a 11. isonzói csata előtt 1917. augusztus 18-án
(Doromby József - Reé László szerk. A magyar gyalogság, a magyar gyalogos katona története Budapest, 1943. 368.)
 

Az olasz hadvezetőség 1917 nyarán az Isonzó mentén új gyaloghadosztályokkal, tekintélyes számú nehéztüzérséggel és lőszerrel erősítette meg a következő offenzívára készülő csapatait. Az eddigi támadások során szerzett tapasztalatokat összegezték, elemezték, és ennek eredményeként az előttük álló támadáshoz a korábbiakkal ellentétben csak irányelveket fogalmaztak meg. Ennek értelmében az olasz 3. hadsereg Görztől délre a Karszt-fennsíkot támadja, míg a 2. hadsereg a várostól északra fekvő Bainsizza-fennsíknál tör előre, eközben a tolmeini hídfőnél csak leplező támadásokat hajtanak végre. Capello tábornok az olasz 2. hadsereg parancsnoka segített a vezérkari főnök Cadornának az irányelvek megfogalmazásában, de úgy vélte, hogy az eredeti elképzelések ellenére hadserege támadásának fő iránya a hídfő lesz, melynek következtében a támadás területe észak felé kiszélesedik. A hadvezetőség a tervek végrehajtásához 46, később 51 – egyes vélekedések szerint csak 50 – gyaloghadosztállyal, 2400 közepes és nehéz, 1200 tábori és hegyi ágyúval és 1700 aknavetővel rendelkezett.

Luigi Capello tábornok Luigi Capello tábornok
(forrás: multunk-portal.hu)

A szemben álló, védekezésre készülő csapatokat Svetozar Boroević tábornok vezette, és kezdetben húsz és fél, végül pedig huszonhat gyaloghadosztállyal, valamint 1800 – egyes szakirodalmakban 1500 – löveg és 300 aknavető állt rendelkezésére. Amint látható, eltérő számok láttak napvilágot a szemben álló felek haderejével kapcsolatban, az adatok között azonban nincs számottevő eltérés, az arányokat pedig jól szemléltetik, és minden esetben jelentős olasz túlerőt mutatnak. Cadorna, az olasz haderő vezérkari főnöke visszaemlékezésében megemlítette, hogy korábban olasz haderő soha nem bírt ilyen tüzérségi összpontosítással, mint 1917 augusztusában.

1917. augusztus 18-án megkezdődött 11. isonzói csata. Az előzetes tervek alapján meginduló sorozatos olasz támadások eredményeképpen az olasz 2. hadseregnek 23-án Canalnál sikerült áttörnie az állásokat, és 15 km szélességben és 6 km mélységben benyomulni a Bainsizza-fennsíkra, ezt követően pedig megszállni a Monte Santót is. A védekező alakulatok kritikus pillanatokat éltek át. A magyar királyi nagyváradi 4. népfelkelő gyalogezred V. zászlóaljának tisztje, Hoffmann Géza főhadnagy így emlékezett: „A döntést a tőlünk északra és délre történt frontáttörés hozta meg. 1917 aug. 21-én már hátulról kaptunk géppuskatüzet. Iskric [A zászlóalj parancsnoka] százados idegsokkal kórházba került. Táviratilag kapta meg a Lipót rendet és később a Mária Terézia rendet. Ma a jugoszláv hadsereg tagja. Az olasz [a] zászlóaljunkat teljesen körülfogta, a mögöttünk lévő 3-ik állásból 21-én d. u. egy osztrák Landsturm zászlóaljat vittek át fogságba. Alulírott a 3. századot visszaküldte, de csak mintegy 70 embernek sikerült Takács törzsőrmester vezetése alatt visszavonulni, – hol azután ellentámadásba mentek át. A zászlóalj többi része, mintegy 500 ember és 20 tiszt, olasz fogságba jutott. A zászlóalj megmaradt részei vették át a következő táviratot: »Iskric századosnak és az általa vezényelt (V/4, zlj., XXIX/25. és XXVI1/5. menetszázadokból álló) harccsoportnak az Auzza–Tratta-i szigetelt állásbani derekas kitartásukért, mit az ellenség által oldalról és hátulról bekövetkezett veszélyeztetés dacára kifejtettek, különös elismerésemet fejezem ki. Boroevic s. k.«”

A Monarchia hadvezetése hiába próbálkozott ellencsapással, annak a sikertelensége után kénytelenek voltak a fennsíkot kiüríteni, és Lokovec-völgy keleti felén kiépíteni az új védőállásokat. Az előrenyomuló olaszok a rossz utak, a sziklás talaj, a nagy meleg és a vízellátási gondok miatt azonban nem tudták kiaknázni a sikerüket. A területi veszteség, és a védőállások áthelyezése után a Monte San Gabriele lett a védelem kulcspontja: ha az itt védekező csapatok elveszítik a magaslatot, az az Isonzó-front összeomlásával fenyegetett.

A 11. Isonzói csatában benyomott állásrészA 11. Isonzói csatában benyomott állásrész
(Doromby József - Reé László szerk. A magyar gyalogság, a magyar gyalogos katona története Budapest, 1943. 368.)
 

A Monte Santo megszállása után az olasz haderő már nemcsak nyugatról, hanem augusztus 25-ét követően – a frissen elfoglalt magaslatra telepített tüzérségével – északról is lőtte a Monte San Gabrielét. Ez nemcsak azért teremtett kritikus helyzetet, mert ebből az irányból érkező támadás elhárítására a védők nem rendelkeztek kiépített, megerősített állásokkal, hanem azért is, mert a csapatok átcsoportosítása miatt a Monarchia tüzérsége már nem tudta hathatós támogatással segíteni a védőket.

A borzasztó körülmények között nagyon nehéz volt a harcoló katonák élelemmel és vízzel való ellátása, ami nagyon sokszor nem is sikerült, tovább nehezítve ezzel az amúgy is nehéz a szolgálatot. A már idézett kassai alakulat emlékalbumában így emlékezett a szerző a felmerülő nehézségekre: „Ilyen környezetben derék bakáink szinte védtelenül állták az olasz tüzérség szakadatlan szörnyű tombolását s a tikkasztó augusztusi hőséget egyaránt étlen, szomjan, vastag por-és füst-felhőbe burkolva. A Gabrielén egyetlen kút volt csak. Akörül már a csata első napján egész halom hulla hevert, vize tehát fertőzött volt. A kavernák faláról csöpögött egy kis víz, azt gyűjtögették kulacsba s néha napokig csak ezt ihatták. De negyedórába telt, amíg egy kulacs megtelt. Mint a sebesültvivőket, úgy az ételhordókat is nem egyszer tépte szét a gránát s akkor még újabb 24 óráig kellett koplalni.”

A Monte San Gabriele, háttérben a Monte Santo A Monte San Gabriele, háttérben a Monte Santo
(Márkosfalvi Sipos Gyula szerk.: A m. kir székesfehérvári 17-ik honvéd gyalog és népfölkelő ezredek története, Székesfehérvár 1938. 140.)

1917. augusztus 25-étől tehát a már eddig is támadott magaslat ellen több irányból fokozódott az olasz nyomás, miközben az arcvonal egyes szakaszain gyakorlatilag elült a harci tevékenység. Néhány nap múlva a folyamatos támadások eredményre vezettek. Augusztus 29-én az olaszok a magaslat északi kúpjánál, az 552-es magaslaton, elfoglalták a védőállásokat, amelynek birtoklásáért ezt követően oda-vissza hullámzó harc alakult ki. Ennek során sikerült kibővíteni az olasz betörés helyszínét. A nehéz és kritikus helyzetben szeptember másodikán a császári és királyi cilli-i 87. gyalogezred katonáinak egy ellentámadással sikerült egy darabot visszafoglalni az olaszok által korábban megszállt állásrészből. A siker ellenére a hegyet védő 57. gyaloghadosztály csapatainak helyzete továbbra is kritikus volt. A napok óta állásban levő 18 gyalogdandár egyes zászlóaljainak ütközetlétszáma immár 200 fő alá süllyedt. A magaslatot azonban minden körülmények között tartani kellett.

Schönburg-Hartenstein lovassági tábornok, aki 1917. augusztus 22-étől az Isonzó mentén harcoló cs. és kir. IV. hadtest parancsnoka Schönburg-Hartenstein lovassági tábornok, aki 1917. augusztus 22-étől az Isonzó mentén harcoló cs. és kir. IV. hadtest parancsnoka
(In: Balla Tibor A Nagy Háború Osztrák-Magyar tábornokai, Hadtörténeti Intézet és Múzeum Könyvtára, Budapest,2010. 282.)

Az olasz támadások sorra elakadtak, de az olasz 2. hadsereg parancsnoka, Capello tábornok továbbra is fontosnak tartotta a Monte San Gabriele elfoglalását, ezért csapatai fokozott erővel tovább támadták a magaslatot. A megfogyatkozott védők soraiban szeptember 3-áról 4-ére virradóra a 57. hadosztály csapatait kiegészítették a császári és királyi 106. népfelkelő hadosztályból a 6. és 31. Landsturm ezredekből. További kiegészítésre az orosz hadszíntérről érkeztek ugyan csapatok, de azok tapasztalatlanságuk okán nem élvezték a hadvezetőség bizalmát.

Alig foglalták el helyüket a két Landsturm ezred népfelkelői a frissen átvett állásokban, amikor nem sokkal pirkadat előtt megkezdődött az olaszok mindent elsöprő rohama a magaslat ellen. A támadás eredményre vezetett: az olaszoknak ugyanis sikerült előretörniük egészen a Monte San Gabriele csúcsáig. A roham során a védők közül több mint ezer fő esett hadifogságba. Az olaszok megkezdték az állások kiépítését a magaslat keleti lejtőjén. Ezt észlelve az osztrák-magyar tüzérség fokozattan támadta a területet, és ezen tüzérségi tűz támogatása mellett a 25. Landsturm ezred ellentámadásra indult, ami sikerre vezetett, és délben a magaslat csúcsa már az ellenőrzésük alatt volt. Ekkor azonban az olasz csapatokhoz újabb erősítés érkezett, ennek következtében a morvaországi alakulat előrenyomulása megakadt, és kemény kézitusa és tüzérségi párbaj kezdődött. Az esti órákra végül az osztrák-magyar csapatok visszafoglalták a korábbi állásaikat.

Hősi halottak a Monte San Gabrielén Hősi halottak a Monte San Gabrielén
(Márkosfalvi Sipos Gyula szerk.: A m. kir székesfehérvári 17-ik honvéd gyalog és népfölkelő ezredek története, Székesfehérvár 1938. 140.)

Az elkövetkező napokban – szeptember 5–6–7. - mindkét fél erősítést kapott és tovább folyatódott az elkeseredett küzdelem, amely azonban nem okozott változást az állások birtoklásában. Szeptember 7-én a gyalogsági támadások ereje csökkent, de ezzel párhuzamosan nőtt a tüzérségié. Capello ugyanis belátta, hogy gyalogsága képtelen elfoglalni, illetve tartósan birtokolni a Monte San Gabrielét, ezért az javasolta Cadornának, hogy fokozott tüzérségi támadással zárják el a védőket az utánpótlástól, és így késztessék őket a magaslat feladására. Ennek hatására 8-án, 9-én és 10-én az olasz 2. hadsereg tüzérsége minden erejével lőtte a magaslatot, és hatalmas pusztítást végzett az állásokban, ami borzalmas veszteségeket okozott a védőknek. Egyes számítások szerint 45 000 lövés érte ezekben a napokban az ostromlott területet.

A tüzérségi csapás után szeptember 11-én és 12-én a Foggia és Girgenti dandárok csapatai többször is kísérletet tettek az üresnek vélt állások elfoglalására, azonban heves ellenállásba ütköztek, amelynek következtében minden támadásuk meghiúsult. Eközben szeptember 10-éről 11-ére virradó éjjel a császári és királyi linzi 14. gyalogezred ellentámadásra indult, amely azonban elakadt, de a következő éjjelen az ezred egy csoportja visszafoglalta az olaszok által korábban elfoglalt 552-es magaslatot, miközben 600 foglyot ejtett és 12 géppuskát zsákmányolt.

A harcokról a korabeli sajtó is beszámolt. Az Est 1917. augusztus 31-én megjelent példányaA harcokról a korabeli sajtó is beszámolt. Az Est 1917. augusztus 31-én megjelent példánya 

Az Osztrák-Magyar Monarchia az Isonzó mentén vívott tizenkét csata során a tizenegyedikben szenvedte el a legnagyobb veszteséget, ami Balla Tibor kutatásai szerint eléri a százezer főt. Olasz oldalon ennél nagyobb számokkal találkozhatunk: a támadók vesztesége százhetvenezer főt tett ki. Azt, hogy ezen belül a Monte San Gabriele birtoklásáért vívott harcok mekkora véráldozatot kívántak a szemben álló felektől további kutatást igényel. Osztrák-magyar oldalon a veszteségek pótlására és a Halál hegyének további védelmére az orosz hadszíntérről megérkezett a magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály.

3 komment

Címkék: Monte San Gabriele magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály császári és királyi kassai 34. gyalogezred magyar királyi nagyváradi 4. népfelkelő gyalogezred 57. gyaloghadosztály 18. gyalogdandár 11. isonzói csata

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr9812878558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2017.09.21. 12:58:50

Azért érdekesek a számok: 50 hadosztály vs. 26. És volt még a többi front.

Hogyan gondolta át a hadvezetőség (még 14-ben) ezt a háborút. Megmondom: sehogyan.

egyszer olvastam, hogy valakinek a nagyapja a háború kitörésekor (ezt most a 2. volt, amiről beszélt) (tanár volt)leült, és összeadta, hogy melyik félnek mennyi nyersanyaga, embere stb. van. Felállt, és ezt mondta:
-Ezt a háborút elvesztettük.

Csak ennyit kellett volna gondolkozni,de hülyéknek nem megy. Mondjuk az évtizedes militarista oktatás nem segít. A filmekben is a hősiesség meg ezek mennek. Pedig a számok győznek mindig.

Kukubenko 2017.09.27. 19:17:04

Eztetet Rozoga Sgyúúúúúúúúúúúúrzliiiiiii bááááától kaptam.

PollmannFerenc 2017.09.28. 21:08:30

@fofilozofus: 50 vs. 26: a háború nem csupán matematika... A védők általában fölényben vannak a támadókkal szemben és nem volt ez más az első világháborúban sem. A kétszeres túlerőt minimálisan szükségesnek tartották a sikerhez, a szemben álló csapatok harcértékét azonban lehetetlen volt (és ma is az!) pontosan megállapítani, mivel a minőségi mutatók egzat módon általában nem mérhetőek.. Így sokszor a védők még akár 3-4-szeres túlerejű ellenséggel szemben is képesek voltak helytállni.

Programajánló

könyvbemutató

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Könyvajánló

A hadak útján 

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút