„Siessetek legények, máma orosz konzervet eszünk!”

2017.08.28. 17:40 :: PintérTamás

Imre Gábor naplója az orosz frontról - 41. rész

Imre hadnagy üldöző különítménye szorosan az oroszok nyomában halad. Egyik magaslatot a másik után foglalják el és elérik az Obcina mare hágóját is. Néhol próbálják ugyan az oroszok megvetni a lábukat, de egy perc nyugalmat nem hagynak a visszavonulóknak. Különösen, ha egy trén oszlopot is elfoghatnak…

 

Konok kitartással törtettünk előre, 10–12 kilométeres utat járhattunk meg, az ellenséges utóvédet nem sikerült elérni. Sejtettük, hogy a sötét völgyekben és a szomszéd magaslatokon ellenséges osztagoknak kell lenni. Nekünk, mint üldöző különítménynek az a szerepünk, hogy merész előretöréssel ne engedjük megállni és pihenni az ellenséget. Be kell ékelődni a visszavonuló csapatok közé, hogy azok soraikat ne rendezhessék.

Lassankint elmaradtak az erdők, a hegygerinc váratlanul véget ért és egy keresztbe húzódó szakadékba torkollott, amelyen túl Obcina mare végtelenbe vesző hegylánca húzódott-tornyosodott. Előttünk lefelé kopasz fátlan meredek vezetett, a szemben levő erdős Obcina aljához. Mint ismeretlen ellenség keresztezte utunkat. Gyanús hely volt. Ha az ellenség helyében lennék, gondoltam, én is a szemközti hegyoldalon várnám be az üldözőimet. Balogh is leült egy közeli zsombékra. A szakasz emberei felsorakoztak mögénk, a század pedig hátrább megállt.
– Ronda kis hely – volt Balogh véleménye.
– És veszélyes – tettem hozzá –, nem volna kellemes nappal itt tartózkodni.

Néhány percnyi szemlélődés után lecsapott közénk egy mérges géppuskasorozat. Valószínűleg alulról észrevették a körvonalainkat.
– Nesze neked békesség – jegyezte meg egy hang találóan, és a következő pillanatban feküdt az egész társaság, és előkerültek az ásók, mert a géppuskával nem volt ajánlatos kukoricázni.
– Rosszseb egye meg – volt Balogh véleménye.

Orosz géppuskások idealizált rajza Orosz géppuskások idealizált rajza
(forrás: www.yaplakal.com/forum2/topic1016576.html)

Lőszerpazarlás lett volna viszonozni a tüzet. Tehát meglapulva vártunk, míg előre jött Lovró is magával hozva a géppuskás szakaszt.
– No, megálltak a betyárok? – kérdezte és állította is egyidejűleg. – Úgy látom, pirkadat előtt nem lehet itt előre jutni – gondolkodott félhangosan.
– Ami azt illeti, jó volna már túl lenni azon a pirkadaton – dörmögtem hozzá.
Rövid tanácskozás után Lovró rendelkezett:
– Gépfegyvereket kiállásba, tudják meg a hátul ballagók, milyen változatos egy üldöző különítmény élete.

A szemközti erdőszélen fejszecsattogás és egyéb ismert zaj hozzánk átszűrődő hangjai szorgos fedezéképítésre engedett következtetni. A pónikról leszerelt gépfegyverek gyorsan tűzkész állapotba kerültek és meglepetésszerűen tüzet nyitottak az erdőszélre, ahol valaki éppen cigarettára gyújtott és megadta a célt. A mi lövéssorozatunk mély dübörgését és az azonnal válaszoló orosz gép élesebb csattogását többszörösen visszaverték a szemközti hegyoldalak. Tíz percbe tellett, amíg a mi két gépfegyverünk hallgatásra bírták az orosz gépfegyvert. Ez idő alatt persze többször meg kellett szagolnunk az illatos anyaföldet.

Géppuskások tüzelésre készen Géppuskások tüzelésre készen
(Kajon Árpád gyűjteményéből)

A szemközti hegyoldalon hangos beszéd és kiáltozás jelezte az ellenfél elégedetlenkedését. Bizonyára több sebesülés történt a magasabb lőállásból leadott lövéssorozatok nyomán. Tudtuk, hogy ez a helyzeti fölény csak pirkadatig tart, mert a tüzérség elveszi a harci kedvünket.
– Remélem nem fogunk az ellenség által ezen a helyen felajánlott kopasz gerincen állást foglalni? – kérdeztem Lovrótól.
– Reméljük a legjobbakat – volt Lovró kétértelmű válasza, amelyből csak azt tudtuk meg, hogy ő sem tud biztosat.

Várakoztunk. Időnkint a géppuskáink beszórták golyóval az erdő szélét, hogy elvegyék az ott lévők kedvét az állásépítéstől. Közben lelepett bennünk a köd. Nem lehetett 20 lépésre sem látni. A bizonytalanságtól és nyirkosságtól nem lehetett aludni. Megkönnyebbültünk, mikor pirkadni kezdett. Lassan kibontakozott előttünk az Obcina máre. A ködfelhők fokozatosan leszorultak az erdő borította völgyekbe és úgy terjengtek a sötétzöld erdőfoltok felett, mint tejföl a spenóton. Amint a szaftos ködből emelkedni kezdtek a hegyoldalak, a jobboldali lejtőn hosszú sorban elnyúlva egy trénnel felszerelt gyalogos század kapaszkodott felfelé a hegyoldalon. Légvonalban 600 méter lehetett a távolság. A gépfegyverek, sőt a gyalogság is tüzelni kezdett és a rendkívül előnytelen helyzetben levő ellenséges csoport felbomolva igyekezett elérni a magaslatot. A leszakadt trén nem tudott lépést tartani. Gyorsan kifogták a lovaikat és beterelték az erdőbe.

A hátunk mögött táborozó zászlóalj is akcióba lépett. Az egyik század megindult a völgybe. Eltűntek a ködbe, majd rövid idő múlva kibukkantak a túlsó oldalon és zavartalanul kapaszkodtak felfelé az ellenség oldalába. Ezzel az akcióval egyidejűleg Lovró egy szakaszt elindított az elhagyott trén biztosítására.
– Siessetek legények, máma orosz konzervet eszünk! – kiabálta utánuk és térdét csapkodta jókedvében, ami érthető volt, mert a szerencse és a gerincen való zavartalan éjjeli meneteléssel sikerült megelőzni az alattunk levő völgyben visszavonuló osztagot. Ez a kis haditény az üldöző különítmény javára íródott.

Szemben az Obcina oldalán is feljebb húzódott az utóvéd. Lovró Zandek főhadnagy szakaszát nekiindította az erdőnek, engem az ellenség visszavonulásának megakadályozására indított el, ő pedig a megmaradt szakaszával és a gépfegyverekkel állandóan tűz alatt tartotta a megzavarodott ellenséget.

Ez volt az a helyzet, amikor elnyelt minket az erdő. Nekem kellett a leggyorsabban cselekedni. Futásban fel kellett kapaszkodni a hegyre, hogy megelőzzük a visszavonulásukat és megakadályozzuk az Obcina máre gerincén elhelyezkedett főerőkkel való egyesülésüket. Az ellenség, látva a szándékunkat, felhagyott a lövöldözéssel és megindult az Obcina gerince felé. Mire mi keresztezni tudtuk az útjukat az osztag fele meglógott. Öt-hat emberes csoportokban futottak fel a gerincre, nem is gondoltak a védekezésre.

Felértünk baj nélkül a nyeregre. A bokrokkal ritkán benőtt terepen beékelődtünk a futók útjába. Két raj arcvonalat képezett az Obcinát megszálló ellenség felé, míg két raj szembefordult a menekülőknek, akiket a zászlóalj harcba indított százada üldözött. Mink is belekerültünk a saját csapataink tüzébe. Ki kellett lőnöm egy zöld rakétát figyelmeztetésül, jelezve az elfoglalt pozíciónkat.

Balogh elemében volt. Olyan lármát csapott, mintha egy zászlóaljat vezetne. Nem sokat lövöldöztetett. Fél szakasszal nekirohant a csoportonként visszaözönlőknek. Az elöl és hátul is szorongatott ellenség nem védekezett. Jobbra és balra lerohantak a lejtőn. Egy részük egyenesen az utánunk érkező Lovróék karjaiba került.

Zászlóaljunk harmadik százada időközben rajvonalba fejlődve túlhaladt rajtunk és továbbnyomult a magaslat felé, ahonnan gépfegyverek figyelmeztettek minket, hogy eddig és ne tovább. Mi pedig, miután a feladatunkat elvégeztük, gyorsan összeszedelődzködtünk és visszahúzódtunk a közelben tartózkodó századunkhoz. Lovrekovics századparancsnok meg volt elégedve a gyorsan végrehajtott akciónkkal, amelynek látható eredménye volt az összegyűjtött fogolycsoport.

A megindult beszélgetésből kitűnt, hogy nincsen semmi harci kedvük és egyetlen vágyuk minél előbb kerülni a családjukhoz. Arra a kérdésre, hogy akkor miért nem hagyják faképnél az egész háborút, azt válaszolták, hogy tisztjeik és a különleges alakulatok kegyetlenül megtorolnak minden ingadozást. Az értékes eszmecsere folytatását félbeszakította a Zandek szakaszának irányából felhangzó élénk lövöldözés, amely jelezte, hogy megközelítették az Obcina mare gerincét. Ugyancsak kemény tűzharc alakult ki a harmadik század arcvonalán. Az ellenséges fegyvergolyók sűrűn figyelmeztettek, hogy jó lesz odébb vonulnunk.

Lovró elindított minket a Zandek és a harmadik század közötti szakaszra. A sűrű erdőben tompán hangzó harci lárma volt az iránymutatónk. A legrövidebb utat választottuk és puskalövés nélkül jutottunk fel a fátlan gerincre. Tőlünk jobbra a harmadik század, balra Zandek szakaszának emberei kísérleteztek a feljutással, mi pedig már egy perce fent feküdtünk a gerincen mire észrevettek bennünket.

Bal felől csapott közénk az orosz géppuska, amelynek az lett az eredménye, hogy rövid tétovázás után parancsszó nélkül egyetlen intésemre átrohantunk a védelem nélkül hagyott gerinc túlsó oldalára. Ez a váratlan fordulat megzavarta a védekezőket. A Zandek szakasza előtt védekező osztag emberei kisebb csoportokban feladták a harcot és ugyancsak átrohantak a gerincen. Nem tudtam megállapítani, hogy menekülnek, vagy pedig engem akarnak bekeríteni. Mint később kitűnt, a minket oldalozó gépfegyver magasan lőtt és a golyósorozat egyenesen a saját embereiket érte, akik erre nem sokat teketóriáztak és otthagyták a helyüket. A zavart felhasználva Zandek szakasza is átkerült a gerincen. Egyidejűleg Lovrekovics is helyet foglalt a gerinc túlsó oldalán és üzembe helyezte a gépfegyvereinket. Élénk gépfegyver-párbaj alakult ki.

A harmadik század előtt harcoló utóvédcsoportot most a mi oldalozó támadásunk is fenyegette és meg kellett osztani az erejét. Sőt, a teljes bekerítés veszélyével is számolniuk kellett. A gerinc túloldalán lefelé sűrű fenyőerdőben már eltűntek a Zandekék elől elmenekült emberek. Helyzetünk elég bizonytalannak látszott, mert ellenség lehetett közel a fák között, ahol ellentámadásra indulhatott, de lehet, hogy már messze lent jártak a völgyben. Az utóbbi történt, ami a helyzetünket lényegesen megszilárdította.

Zandek is megjelent és nevetve újságolta: – Úgy eltűntek a fiúk, mint a kámfor. Bámulatos milyen gyenge lett a harckészségük – fűzte hozzá.
Egész érdekes jelenség volt Zandek harci kedve és tettre vágyása, ismerve a nála közismert félénkséget, amelyet csak a legnagyobb önuralommal és akaraterővel tudott leküzdeni. Erőt vett rajta is az üldözés és a könnyű sikerek lélektani hatása.
– A csökkent harckészségnek oka – igyekeztem megmagyarázni – csak az lehet, hogy ezek a katonák már nem tudják miért harcolnak, érzik annak céltalanságát. Ismeretlen célokért nem akarják odaadni az életüket, amely a hazatérés reményében igen értékes lett a számukra. A mi katonáink előtt sem tisztázott, hogy miért harcolnak, csupán az a tudat hajtja őket, hátha ez az utolsó nekirugaszkodás és vége lesz az egésznek. Na, meg egyelőre könnyen megy minden; minden sikerül. De ne sokat tanakodjunk, hanem jó lesz figyelni, nehogy alulról támadás érjen minket.

Zandek elindult a biztosítás megszervezésére, én pedig újra belekapcsolódtam az eseményekbe. Az erős utóvéd már félkör alakban körül volt véve és mégsem akart megmozdulni. A lövöldözés fokozódott. A gerincen túljutva kikerültünk a gépfegyverek tüzéből és a fák között sikerült az orosz géppuskák háta mögé kerülnünk. Nagy hasznát vettük volna egy gépfegyvernek, amely a mi esetünkben többet ért volna, mint egy szakasz gyalogság. Gyanakodva figyeltem minden irányba, mert nagyon könnyűnek tűnt fel, ahogy idáig eljutottunk. Feltételeztem, hogy az ellenség szorongattatásában nem tudott már tájékozódni. A fegyvertűz hirtelen dühösen fellángolt. Lovróék a zászlóalj parancsára támadásra indultak a füves gerincen. Az erős elhárító tűz a földre kényszerítette őket. Gyorsan közbe kellett lépnünk.

Felemelt kézigránáttal indulást jeleztem. Balogh szó nélkül mindent megértett. A szakasz rajvonalban futólépésben felfelé rohant. Pillanatok alatt elértük a rohamtávolságot és a felhangzó hurrá teljessé tette a zavart. A katonák nagy része a még mindig dübörgő gépfegyverek felé rohant. Baloghék mint az ördögök hurráztak, nem törődve az észre tért ellenség lövöldözésével. Kézigránáttal rohamozták meg a géppuskásokat, akiknek már nem volt idejük szembefordulni. Felugráltak, szerettek volna meglógni, de már késő volt. Lovróék szintén elérték a gépfegyvereket, a túlsó oldalon pedig a harmadik század hurrázása jelezte a rohamot.

A három oldalról bekerített ellenség megzavarodott. Felrohantak a gerincre, ahol minden oldalról rohamozó katonáinkba ütköztek. Szörnyű pánik tört ki közöttük. Egy részük fegyvereiket eldobva lefeküdt a földre, a többi pedig hangos ordítással a gerincen végignyargalva eltűnt az erdőben. Azonban sokaknak nem sikerült elérni a védelmet ígérő erdőt.

Kevés veszteséggel sikerült elfoglalni az Obcina máré gerincét. Innen már nyitva állt az út előttünk a bukovinai dombos vidék felé. Messze el lehetett látni a fokozatosan kisebbedő hegyekkel és dombokkal tarkázott vidékre, ahol a messzeségben faluk tornyai látszottak. Szakaszomnak csupán egy komoly sebesültje lett: Kovács Gáspár, akit a gépfegyvert irányító cserkesz szúrt vállon.

Negyedóra alatt az egész zászlóalj felért a hegyre és állást foglalt az Obcina Prislop 1161 méteres hágója mentén, hogy biztosítsa az elért eredményt.

Az Obcina marén átvezető Prislop-hágó napjainkban Az Obcina marén átvezető Prislop-hágó napjainkban
(forrás: ro.wikipedia.org)

Az orosz sebesülteket és halottakat gyorsan összeszedték. Köztük volt az a cserkesz is, aki Kovácsot átszúrta. A mi sebesültjeink távolabb feküdtek. Megjött a reggeli feketekávé és egy konzerv a mai zsákmányból. Rövid pihenő után indulni kellett. A parancs értelmében a zászlóaljunk helyét a jobb felől érkező honvédek vették át, mi pedig északkelet felé fordulva irányt vettünk Suczavitza felé.

Következő rész:

Összes rész: Imre Gábor háborús naplói - Imre Gábor naplója az orosz frontról

Szólj hozzá!

Címkék: orosz front 1917 Imre Gábor Obcina

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr6812786068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

könyvbemutató

könyvbemutató

könyvbemutató

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Könyvajánló

A hadak útján 

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút