Pista bácsi meséi

2017.08.10. 08:10 :: Nagy Háború szerkesztőség

Arcok a Nagy Háborúból 16.

A most következő fotókat és háborús anekdotát Jakatics Árpád tanár úr (Dér Zoltán visszaemlékezéseinek közreadója) küldte el nekünk. A rövid kis írás saját gyerekkori emlékeinek felidézése, egy olyan generációé, amely még ismerte az első világháborús veteránokat, és közvetlen forrásból hallgatta háborús történeteiket.

 

A Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében című kötet olvasgatása közben felidéződött emlékeimben nagyanyám néhai bátyja, aki gyermekkoromban gyakorta mesélte első világháborús élményeit. Katonás ember volt a 40-es, 50-es években is, miként a bizonyságul mellékelt későbbi képek is bizonyítják. Magas rangot nem ért el, csak altiszt (hivatalszolga) volt a városházán Sopronban, magas „állást” se töltött be, legfeljebb „magas ülést” a köztisztasági vállalat első locsolókocsijának kezelőjeként, a víztartály mögött. Viszont kitűnő mesélő volt. Vasárnap délelőtt a miséről hazafelé menet mindig betért hozzánk, ilyenkor szivarra gyújtott, s mondta háborús történeteit. Nagyanyám nemcsak a szivarfüst miatt mordult rá, hanem talán azért is, mert az ő ura már a harcok első évében ott pusztult a fronton, s magára hagyta egy apró kisfiúval és egy még meg sem született kislánnyal.

Pista bácsi, a locsolókocsi-kezelő Pista bácsi, a locsolókocsi-kezelő

Azóta is sajnálom, hogy gyerekként nem próbáltam lejegyezni Pista bácsi „meséit”. A legtöbbet Doberdót és az Isonzót emlegette. Egyszer, amikor a fedezékben a felettes tiszt ki-kinézegetett a kémlelő nyíláson, Pista bácsi figyelmeztette, hogy vigyázzon, mert rosszul jár. A következő pillanatban az olaszok belőttek a „kulcslyukon” (így maradt meg bennem), és fejbe találták a tiszt urat.

Iván István altiszt Iván István altiszt

Ez a nagybátyám Iván István (1885-1964) soproni lakos volt. A kötet függelékében (336. o.) megtaláltam, hogy soproni alakulat is részt vett a harcokban. Egyetlen katonakori fénykép maradt Pista bácsiról, igaz, nem a doberdói fronton készült. Ennek másolatát (hátoldalával együtt) most mellékletben elküldöm.

Iván István a jobb szélső bajuszos személy Iván István a jobb szélső bajuszos személy

A fotó hátoldalán: Magyarok bosnyákok, lengyelek és csehek között az 1917 évi Erdélyi havasokból A fotó hátoldalán: Magyarok bosnyákok, lengyelek és csehek között az 1917 évi Erdélyi havasokból

1 komment

Címkék: sopron doberdó Iván István

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr1112732250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BálintFerenc · http://nagyhaboru.blog.hu 2017.08.11. 10:56:44

Számomra különösen a városi altiszti egyenruhás fotó miatt érdekes a bejegyzés, nagyon kevés információ maradt fenn ezekről.

Érdekesség, hogy a hajtóka kialakítása igen hasonló a katonai iskolák - tanulmányi eredményt jelző - hajtókáihoz.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása