Győzelem – minden áron?

2017.05.18. 07:05 :: RózsafiJános

Az 1915. május 7-ei harcok kutatása a Weretyszowon

A gorlicei áttörést követően a visszavonuló orosz csapatokat üldöző magyar királyi 20. gyaloghadosztály ezredei súlyos harcokat vívtak a Magyar Királyság határán a lábukat megvető orosz erőkkel. 1915. május 7-én Laborcő fölött a Weretyszow magaslat elfoglalása presztízskérdéssé vált a magyar ezredek számára. Parancsnokaik az embereik életét nem kímélve versengtek a dicsőség megszerzéséért. – A Visegrádi Alap támogatásával nemzetközi kutatócsoport tagjaként jártunk a közelmúltban a helyszínen.

 
A Weretyszov elfoglalásának története

Az első világháború orosz frontjának kárpáti arcvonalán 1915. január 23-án a központi hatalmak erői téli hegyi hadjáratot indítottak. A hegyi harcra felkészítetlen, gyenge csapatok támadása azonban hamar elakadt. Ebben a helyzetben indult meg az orosz erők ellentámadása, és a Duklai-szoroson át benyomultak Magyarországra.

A térségben a magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály alakulatai – a budapesti 1-es, a debreceni 3., a nagyváradi 4. és a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezredek – is súlyos és nagy veszteségeket követelő utóvédharcokkal vonultak vissza. 1915. február 6-tól az Olyka folyó völgyében, Repejov községnél foglaltak állást, és ellentámadásokkal kényszerítették megállásra az ellenséget. Április 4-ig tartották az itt kiépített állásokat, majd a tőlük keletre kialakult hadászati helyzet miatt a Hegyzávod községtől délre előkészített védővonalakba vonultak vissza.

A m. kir. 20. honvéd hadosztály állásai Hegyzávodtól délre 1915 májusának első napjaibanA m. kir. 20. honvéd hadosztály állásai Hegyzávodtól délre 1915 májusának első napjaiban (forrás: Hadtörténelmi Levéltár II. 166. 12. doboz, m. kir. 20. honvéd gyaloghadosztály iratai)  

Az 1915. május 2-án megindított gorlicei offenzíva után támadási parancsot kapott a hadosztály, és ezredei május 4-től már harcérintkezésben üldözték a visszavonuló orosz csapatokat. Május 6-án érték el az ellenség által felgyújtott Laborcfő községet, amelytől a mintegy 4 km-re keletre húzódó 742 méter magas Weretyszow határhegyen ásták be magukat az orosz utóvéd zászlóaljak.

1915. május 6-án délután 7 óra 10 perckor kelt huszár járőr jelentés a Weretyszow orosz megszállásáról 1915. május 6-án délután 7 óra 10 perckor kelt huszár járőr jelentés a Weretyszow orosz megszállásáról (forrás: Hadtörténelmi Levéltár II. 166. 12. doboz, m. kir. 20. honvéd gyaloghadosztály iratai)

E magaslaton húzódott a Magyar Királyság államhatára, és ez volt az ellenség által utolsóként megszállt magyar terület. Amennyiben sikerül elfoglalniuk a magaslatot, az azt is jelentette, hogy az ellenséget kiűzték az ország területéről. Az ezredek Laborcfőn és Borón éjszakáztak, nagy létszámú, erős főőrsök biztosításával.

Az ezredek 1915. május 6-ról 7-re virradóra történt éjjelezéséről készült vázlat a tábori őrsök vonalának a jelölésévelAz ezredek 1915. május 6-ról 7-re virradóra történt éjjelezéséről készült vázlat a tábori őrsök vonalának a jelölésével (forrás: Hadtörténelmi Levéltár II. 166. 12. doboz, m. kir. 20. honvéd gyaloghadosztály iratai) 

József főherceg, a VII. hadtest parancsnoka a következő parancsot adta 1915. május 7-ére: keletre az 1. lovashadosztály nyomul előre Borótól Kaleno – Wislok Wielki – Bukowkon át. Nyugatra a 17. közös gyalog hadosztály a Pojana 728-as magaslaton át Wola Wiznán keresztül Surowica irányába támad. A középen támadó 20. honvéd gyaloghadosztály az ellenség üldözését folytatja Laborcfőről egy oszlopban a 704-es magaslat – Jasiel – 583-as magaslaton át az északi Wislok területére. József főherceg Laborcfőtől nyugatra, egy magaslaton foglalt állást segédtisztjeivel, és onnan figyelte a honvédezredek támadását.

Az 1915. május 7-én lezajlott csatanap környéke Az 1915. május 7-én lezajlott csatanap környéke
(forrás: III. katonai felmérés térképrészlete)

A támadásra felvonuló és a rohamtávolság elérésére törekvő ezredek már a kora reggeli órákban azzal szembesültek, hogy a terep jelentősen az ellenségnek kedvez. Sötéten magasodott felettük a 742 méter magas Weretyszow erdővel borított kúpja. Az orosz katonák az erdőszélen sűrűn egymás mellett ásták meg lövészgödreiket, mélységben ott volt mögöttük a második vonal. Géppuskaállásaik úgy voltak elhelyezve, hogy azok nemcsak az előttük levő, hanem oldalazó tűzzel a szomszédos védőszakaszok előtti területet is tűz alá vehették.

Az 1915. május 7-én lezajlott csatanap környéke A 20. honvéd hadosztály egységeinek támadási irányai az 1915. május 7-én délelőtt 9 óra 30 perckor készült helyzetjelentésen (forrás: Hadtörténelmi Levéltár II. 166. 12. doboz, m. kir. 20. honvéd gyaloghadosztály iratai)

Az aránylag meredeken emelkedő hegyoldal nagy legelőkkel, tisztásokkal szabad, teljesen átlátható, jól tűz alatt tartható nyílt terepet adott a védők számára. Ezért amikor a hegyoldal erdővel borított oldalából egy honvéd is kilépett a tisztásra, azonnal puska- és géppuskatűz zúdult rá: „egy tisztáson tőlünk nyugatra, hol embereink egyenként jöttek előre, az oroszok azonnal célba vettek mindenkit, a föld porzott, feküdt ott 8-10 halott” – emlékezett vissza egy túlélő. A támadó századok parancsnokai már a kora reggeli órákban szembesültek azzal, hogy a Weretyszow elleni „arcban támadást” lehetetlen végrehajtani. Nem csak a nyílt terepen való megközelíthetetlensége miatt, hanem azért is, mert a tőle néhány száz méterrel északra emelkedő 704 méter magaslatról is tűz alá vették a támadókat. 

Döntés született, hogy a Weretyszow elleni döntő roham előtt el kell foglalni a 704-es magaslatot, ki kell kapcsolni a harcból, majd a helyzetet kihasználva oldalba kell támadni az ellenséget. A támadásra a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred századai kaptak parancsot, balszárnyukon a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred I. és II. zászlóalja mint tartalék helyezkedett el. A terephajlások által nem látható erdőkből támadó 4-es honvédek, amikor kiléptek a nyílt terepre, olyan erős puska- és ágyútűzbe kerültek, hogy azonnal nagy veszteséget szenvedtek, s a támadás megakadt. Az eddig tartalékban levő 17-es honvédekkel erősítették meg a támadócsoportokat. Hiába indultak azonban rohamra, minden alkalommal, súlyos veszteségekkel elakadtak a támadások. A Weretyszow mögötti völgyből, Jasiel falu felől az orosz tüzérség gránát- és srapneltüze is támogatta a védelmet. József főherceg, hadtestparancsnok a visszaemlékezésében írta: „Csúsznak és másznak ott, ahol tűz éri őket, a holtterekben felkelnek, és előre futnak, akár egyenként, akár csoportosan.” 

A harctéri helyzet 1915. május 7-én délután 3 óra 15 perckorA harctéri helyzet 1915. május 7-én délután 3 óra 15 perckor
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár II. 166. 12. doboz, m. kir. 20. honvéd gyaloghadosztály iratai)
 

A támadó csapatok a hősies harcban csak lassan tudtak tért nyerni. A délutáni órákban a debreceni 3. honvéd-, valamint a császári és királyi szegedi 46. gyalogezred egy-egy zászlóaljával erősítették meg a 704-es magaslat ellen támadó csoportot. A nagy lendülettel megindított támadás súlyos veszteséggel ismét kudarcba fulladt. Nagy Pál tábornok, a 20. honvéd gyaloghadosztály parancsnoka, aki tisztában volt azzal, hogy hadtestparancsnoka is figyeli az eseményeket, folytonosan az ezredek támadására adott parancsot. A csoportparancsnokok hiába jelezték, hogy az oroszok tüzében nem tudnak mozdulni, s hogy a sikeres rohamhoz nagyobb tüzérségi támogatás és több géppuska kellene, válaszképpen csak a „Rohamra!” parancsot kapták. 

A nagyváradi 4. honvéd gyalogezred 8. századának támadási irányaA nagyváradi 4. honvéd gyalogezred 8. századának támadási iránya
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár II. 166. 12. doboz, m. kir. 20. honvéd gyaloghadosztály iratai)
 

Az esti órákban annyit változott a helyzet, hogy az orosz védőknek a szemébe sütött a nap és ez is segítségére volt a rohamozóknak. A fehérvári 17-es és nagyváradi 4-es honvédeknek sikerült betörniük a 704-es magaslaton húzódó állásokba, majd azonnal átrendezték a támadó századokat a Weretyszow elleni döntő rohamra. Erre este nyolc óra után került sor. „Már alig lehetett látni. Ekkor valahol felharsant a »Rajta! Rajta! Rajta!« diadal ordítás, melybe itt-ott bele zúgott a »Hurrá!« Rohantam a hegyre fel, hogy csapataimmal törjek be az ellenség állásába” – emlékezett vissza Damó Elemér százados, a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred egyik századparancsnoka. A Weretyszow magaslat magyar kézbe került, az ellenséget kiűzték a Magyar Királyság területéről. Örömmámor tombolt az elfoglalt magaslaton. A nagyváradi 4-es honvédek is ünnepeltek: „Késő este századonként összegyülekeztünk az elfoglalt orosz állások felett, nagy tábortüzet rakva elénekeltük a Himnuszt. Mily fenségesen hangzott ez örök szép ima a Kárpátok közepén a felszabadított magyar haza szent földjén!” – írta naplójába B. Sárközy Gergely, aki részese volt a harcoknak. A honvédezredek nagy árat fizettek e győzelemért: a jelentések szerint a budapesti 1. honvéd gyalogezred 150 fő hősi halottat veszített, a nagyváradi 4-es honvédek vesztesége 300 fő volt, míg a székesfehérvári 17-es honvédeké 40 fő, s eltűnt 85 fő. Kratochvil Károly, aki az események idején alezredesi rangban a 4-es honvédek parancsnoka volt, 1938-ban a következőket írta e napról: „a harc egész nap tartott, veszteségekkel járt és az oroszok tulajdonképpen elérték céljukat, mert egy napig feltartóztattak minket az üldözésben.” A legendás tiszt 25 évvel az események után megfogalmazta kritikai észrevételeit és megoldási javaslatait is, amelyekkel elkerülhetőek lettek volna a súlyos veszteségek: „Nézetem szerint gyorsabban és egyszerűbben a feladatot úgy lehetett volna megoldani, hogy mivel reggel 6 órakor ezredem támadása amúgy is lekötötte széles frontban az oroszokat, ehhez a támadáshoz csatlakozott a balszárnyamhoz Bozó ezredes csoportja – a 20. hadosztály főcsapatának többi része mögöttünk az erdőn keresztül északi irányban esetleg kerülő mozdulattal, folytathatta volna az útját és így az oroszokat már délfelé az állás elhagyására kényszerítették volna.”

Terepkutatások a helyszínen

E súlyos veszteségekkel járó napnak története szinte kínálta a terepkutatás lehetőségét: egy nagy offenzíva részeként zajló üldöző harc izgalmas története, egy szimbolikus jelentőségű helyszínen, egy nap leforgása alatt, tehát a felszíni leletek sem sokat keveredhettek. Arra a kérdésre is választ kerestünk, hogy miért volt olyan nagy a magyar honvédezredek vesztesége. A levéltári kutatási eredmények birtokában terveztük megismerni, bejárni az adott területet. Alapítványunk, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány, korábbi partnereivel, a cseh SIGNUM BELLI 1914 és a szlovák Klub vojenskej histórie Beskydy kutatócsoportokkal összefogva sikeresen pályázott a Visegrádi Alapnál a kutatás megvalósítására. A nyertes pályázat lehetővé tette, hogy helyszíni kutatást végezzünk a Weretyszow 742 és a környező magaslatokon. A kutatótáborra 2017. április 20-tól 23-ig került sor.

Szlovák-cseh-magyar „haditanács” a terepkutatás előtt a mezőlaborci (főhadi)szálláson Szlovák-cseh-magyar „haditanács” a terepkutatás előtt a mezőlaborci (főhadi)szálláson

Kutatótársainkkal április 21-én szemerkélő esőben kezdtük meg az első napra tervezett terepbejárást. Mi „könnyített mentfelszerelésben” voltunk, de Laborcfőről elindulva jó félóra múlva már többször emlegettük azokat a magyar honvédeket, akiknek fegyver és málha nyomta a vállát, és 120 éles húzta a derekát.

Ott a távolban a Weretyszow 742! Ott a távolban a Weretyszow 742!

Nekünk megadatott, hogy gyönyörködjük a csodálatos kárpáti tájban, de 1915. május 7-én a reggeli órákban az orosz tüzérség srapnelgránátjai már nem tették lehetővé az ilyen nyugodt sétát, sőt jelentősen megbontották a támadó századok sorait. Az egykori határhegy felé haladva a levéltári források megerősítéseként mi is szembesültünk azzal, hogy csak a vízmosások, terephajlások, sűrű erdőfoltok adhattak némi védelmet a támadó ezredek számára.

A Weretyszow felől induló egyik erdős vízmosás A Weretyszow felől induló egyik erdős vízmosás

Időnként eleredő esőben értük el a csúcs közeli egykori nagy legelőknek még erdőkkel borított, Laborcfő felé hajló szélét. Az eltelt 100 év ellenére a terep jórészt ma is ugyanolyan, mint 1915. május 7-én. A támadásra felkészült századok is csak eddig jutottak el az erdők, vízmosások nyújtotta fedezésben, a magaslat felé már a nyílt terep következett.

Ahogyan a hegyoldalból egykor az orosz katonák láthatták a tisztások szélét. Baloldalt még látszik Laborcfő falu Ahogyan a hegyoldalból egykor az orosz katonák láthatták a tisztások szélét. Baloldalt még látszik Laborcfő falu

Ott álltunk a halálmezők szélén. Már a gondolat is mélyen megrendítő volt, amikor a nyílt mezőn előrerohanó honvédekre gondoltunk. A Weretyszow felé nézve fenyegető sötétségként hatott ránk a magaslat erdővel borított csúcsa. 1915. május 7-én a rohamozó honvédeket a magaslat felől az orosz gyalogság puskatüze, a géppuskafészkekből golyózápor, s a fejük fölé irányzott robbanó srapnelgránátok várták. Gyorsan a földhöz is szegezték őket.

Az egykori békés legelő, mely nyílt rohamtereppé vált Az egykori békés legelő, mely nyílt rohamtereppé vált

A magaslat tetején lévő erdősávban húzódott az oroszok védelmi vonala A magaslat tetején lévő erdősávban húzódott az oroszok védelmi vonala

A Weretyszowra felérve az erdősáv szélén keresés nélkül is azonnal rátaláltunk az egykori orosz védelmi vonalra. Erre számítottunk, mert a visszaemlékezők közül többen is leírták, hogy látták a tüzelő orosz katonák fejét a földhányás felett. Jól látszódott, hogy az itt védekező orosz katonákat felsorakoztatták, majd mindegyikük elkezdte ásni a saját lövészgödrét, és ezeket hol hevenyészve, hol mélyebb árkokkal összekötötték, ahogy a rendelkezésükre álló idő megengedte. Mögöttük 15-20 lépésnyire húzódott a második vonal, hasonló elrendezésben. Az egykori orosz tisztek harci tapasztalatait támasztották alá azoknak a géppuskafészkeknek elhelyezése, amelyekből a kezelők eredményesen tűz alatt tartották az előttük látható terepet, de oldalazó tüzükkel a szomszédos állások védelmét is támogatták. A második vonalban és közvetlen mögötte a földbe mélyített bunkerek az elmúlt évszázad időjárásának romboló hatása ellenére is jól azonosíthatóak. Az egykori orosz védővonalat igyekeztünk alaposan bejárni, és kijelölni a másnapra tervezett régészeti felszíni felmérés helyét.  

Egykori bunker maradványa Egykori bunker maradványa

Kutatócsoportunk tagjai orosz lövészgödrökben Kutatócsoportunk tagjai orosz lövészgödrökben

Orosz állás mellett Radim Kapavik cseh kutatótársunk, aki korabeli egyenruhában járta be velünk a helyszínt Orosz állás mellett Radim Kapavik cseh kutatótársunk, aki korabeli egyenruhában járta be velünk a helyszínt

A levéltári kutatásból tudtuk, hogy a Weretyszow elfoglalása csak akkor sikerült, amikor a tőle északabbra található 704-es magaslat magyar kézbe került. Ezért a szlovák-lengyel határgerincen húzódó ösvényen elindultunk a 704-es magaslatra. Amikor a két magaslat közötti völgy felé ereszkedtük lefelé, jól látható volt, hogy a Weretyszow északi oldalának védelme érdekében milyen műszaki munkák történtek. Az ellenség erről az oldalról is jól védhető, nehezen rohamozható állásokat épített.

A Weretyszow északi lejtője, a határkő mellett jobbra az orosz árkok maradványa A Weretyszow északi lejtője, a határkő mellett jobbra az orosz árkok maradványa

A 704-es magaslat kúpja, amely akkor országhatáron túl esett, jelentősen kisebb terület, mint a Weretyszow. Ezért védelme kevesebb élőerőt igényelt, így az elfoglalása is könnyebb volt. A ma még látható műszaki munkák nyomai hasonlóak, mint a Weretyszowon. A magaslat ellen indított támadásokat a közeli völgyben épült Jasiel faluból eredményesen lőtte az orosz tüzérség. 

Egykori árok maradványa a magaslat szélén  Egykori árok maradványa a magaslat szélén

A magaslat bejárása és fotózása után visszaindultunk a Weretyszowra, majd rövidesen Laborcfőre.

Április 22-én cseh kutatótársaink a brnói egyetem régész hallgatóiból és doktoranduszaiból álló csapattal megerősítve indultak a Weretyszowra, hogy az előző nap kijelölt tereprészen régészeti felmérést végezzenek. Az idő ismét borús, esős volt. A mi kutatócsapatunk először a palotai katonai temetőben tisztelgett az elesett hősök emléke előtt, majd a Palotai-hágó (egykori nevén Beszkid-hágó) felé indultunk, és a csúcson megálltunk az 1893-ban emelt, ma még látható, a Magyar Királyság által állított határoszlopnál, majd Lengyelországba értünk.

A Magyar Királyság 1893-ban emelt határköve A Magyar Királyság 1893-ban emelt határköve

Az e napi fő kutatási célunk az volt, hogy lengyel területen a második világháború idején lerombolt Jasiel falu területét bejárjuk és innen közelítsük meg a Weretysowot. Megismerjük azt a területet, ahol a Weretyszow elfoglalása előtt az orosz tüzérség elhelyezkedett, illetve az elfoglalása után 1915. május 8-tól az ellenség üldözése folytatódott. A ma már természetvédelmi területként védett gyönyörű völgy a sok patakkal, a környező dús erdőkkel szinte elfedik, elfeledtetik a kutatókkal azt a sok kegyetlenséget, ami itt történt.

Valaha itt volt Jasiel falu Valaha itt volt Jasiel falu

A terület bejárása után újra a határmagaslatok felé indultunk tovább. A gerinc felé közeledve jól láthatók voltak azok a lövészárkok, géppuskafészkek, amelyeket osztrák¬–magyar csapatok építettek 1914 novemberében, a nagy visszavonulás során. Ekkor az ebből az irányból támadó orosz csapatok ellen védekeztek.

A kutatócsoport magyar tagjai a határon A kutatócsoport magyar tagjai a határon

A Weretyszowra felérve megérkeztünk a régészek táborába. Néhányuk korabeli egyenruhás alakja sejtetni engedte, hogy milyen kép tárult volna elénk egykor, amikor már magyar kézben volt a magaslat. A precíz, régészeti felmérések előírásainak megfelelő terepkijelölés, méretarányos rajzok, a felszíni leletek GPS koordinátával is rögzített helyének a megjelölése elismerésünket váltotta ki. Az orosz állásokban talált kilőtt puskahüvelyek nagy száma, egyenruha tartozékok, orosz kopek, stb. megerősítették számunkra az itt védekező orosz csapatok aktív jelenlétét. A megtalált gránátrepeszek az osztrák–magyar tüzérség eredményes tűzcsapásaira utaltak.

Gránátrepesz az orosz állásokból Gránátrepesz az orosz állásokból

A rossz időjárás és a rövid idő nem tette lehetővé, hogy a legelők szélén, a rohamra induló magyar honvédek által birtokolt területen részletes kutatást végezzenek. Csak egy rövid terepbejárásra volt idő. A műszerrel végzett áttekintés is bebizonyította, hogy csak a nyílt mező nagyon kis szakaszán (a takarást biztosító erdők előtt) található kilőtt osztrák–magyar Mannlicher lőszerhüvely. Ez is alátámasztotta a levéltári kutatások eredményeit: az erdők takarásából rohamra indulók a nyílt terepen csak igen kevés alakalommal lőhettek az orosz állások felé. Az ellenség puska- és géppuska tüze a földhöz szegezte őket, megsebesültek, meghaltak, vagy visszakúsztak az erdők fedezékébe.

A nemzetközi kutatócsort a Weretyszowon A nemzetközi kutatócsort a Weretyszowon

Levéltári és terepkutatásaink segítségével 102 évvel az események után sok kérdésre választ kaptunk, de korántsem mindenre, így még folytatni tervezzük a kutatást. Többek között szeretnénk pontosabban beazonosítani a támadó magyar századok kiindulási terepszakaszait a tisztások, egykori legelők szélén, valamint a nyugati réteken azokat a vonalakat, ameddig a rohamok során eljutottak, s ahol a földre kényszerültek a támadók. Az orosz védelem egyes helyszínei is nagyobb figyelmet érdemelnek, így például a magaslat északi oldalán, ahol végül a 704-es magaslat irányából sikerült a magyar csapatoknak betörniük és a győzelmet kicsikarniuk.

A magaslatért folytatott harc részletes történetéről tanulmány készül, ami a Műhely rovatunkban lesz elérhető.

1 komment

Címkék: 1915 József főherceg weretyszow

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr1212512539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Hatvanas 2017.05.24. 23:31:42

A határok változása a régióban 1918-1945 között nagyon bonyolult, akárcsak Jasiel község története is.
A falu helyén ma két lengyel emlékmű áll. Az egyiket 50 éve emelték. Az Ukrajna függetlenségéért harcoló Ukrán Felkelő Hadsereg 1945-48 között folytatta harcát a régióban élő lemkók (rutének) egy részének támogatásával a kommunisták vezette lengyel határőrség ellen. Az ukrán partizánok 1946. március 20-án lerohanták a jasieli határőrsöt, felgyújtották az őrtornyát, és 66 határőrt lemészároltak. Az ő emlékművük az egyik. A harcokat az szüntette meg a hogy a lemkókat 1947-től kitelepítették a határvidékről.
A 2012-ben állított másik emlékmű viszont nemzeti jellegű, mert azokra a Beszkidi Futárokra emlékeztet, akik 1940-44 között a németek ellen nemzeti célokért küzdő illegális lengyel Honi Hadsereg katonáiként Budapest és Varsó között az Alacsony-Beszkideken keresztül vittek iratokat, fegyvereket, pénzt és menekülteket. Egy turistaút is vezet Jasielből észak felé a futárok nyomán.

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Könyvajánló

A hadak útján 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

Programajánló

könyvbemutató

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút