Taby Árpád és a második zászlóalj dicsőséges napjai a Hétközség-fennsíkon

A nagy múltú császári és királyi egri 60. gyalogezred Nagy Háborúban játszott szerepét vizsgálva hamar szembetűnik, hogy a II. zászlóalj külön utakat járt az ezred másik három zászlóaljától. A kikülönített egység egyik leghíresebb haditettét 1918 nyarán a Monte di Val Bellán hajtotta végre, amiért Taby Árpád főhadnagy a korszak legmagasabb katonai kitüntetését érdemelte ki.

A Heves mellett Nógrád és Borsod vármegye egyes járásaiból kiegészített 60-asok II. zászlóalja 1908 óta a boszniai Zvornikban állomásozott, így a hadüzenet pillanatában azonnal a szerbekkel nézett szembe, míg az Egerben állomásozó zászlóaljak az orosz frontra lettek irányítva. A II. zászlóalj részt vett a szerb betörések elhárításában, majd a Szerémségben látott el határőrizeti feladatokat. Az olasz hadüzenetet követően, 1915 júliusában már a Doberdó-fennsíkon, a Monte dei sei Busin kell helytállniuk. A zászlóalj ezen az őszön már újra a szerbekkel vív nagy harcot: részt vesz Belgrád 1915 októberi elfoglalásában, majd egészen Rigómezőig nyomulnak az offenzíva során.

 A császári és királyi egri 60. gyalogezred II. zászlóaljának a sapkajelvénye

Az alakulatot ezután Montenegróba irányítják, ahol az 1916. január 16-án aláírt fegyverszünet híréről Andrijevicánál értesül. 1916. februárjában Cattaróból kihajózva újra az olasz fronton kerül bevetésre, a kevés sikert hozó dél-tiroli támadásban. Ezután a 60/II.-t is átirányítják az orosz frontra, s részt vesz a Bruszilov-offenzíva elhárítását szolgáló védelmi harcokban. Első bevetésük az Erdős-Kárpátokban történt, majd később Bukovinában kerültek állásba. Részt vettek a kirlibabai harcokban, ahol a front áttörése után Watra Moldovitzáig nyomultak előre, majd 1917 szeptemberében feltartóztatták az oroszok utolsó nagy ellentámadását. 1917 végén, 1918 elején az erdélyi Bereckre érkeznek, ahol az újonnan megalakuló 125. gyalogezredbe szervezik be, hogy a nyáron már a Hétközség-fennsíkon, a Monte di Val Bella magaslaton harcoljanak és szerezzenek újabb érdemeket. A fegyverszünet is itt érte őket.

 A császári és királyi 60. gyalogezred emlékműve Egerben egy képeslapon

A zászlóalj harcainak rövid áttekintése után cikkemben a Monte di Val Bellán lefolyt 1918. június végi harcokra koncentrálok. Az itt végbemenő események iránt a zászlóaljban géppuskásként harcoló mezőnyárádi Hajnal Sándor hagyatéka keltette fel az érdeklődésem. Ekkor még nem tudtam, hogy a magaslaton a II. zászlóalj olyan bravúrokat hajtott végre, hogy számos elismerés mellett, a főhadnagyként szolgáló Taby Árpád (1896–1973) tetteit később a Mária Terézia-rend Lovagkeresztjével ismerik el.

 Taby Árpád
(forrás: vitezirend1920.hu)

Hajnal Sándor baka háborús útjáról a „Kérdő-ív” című nyomtatványból tudhatunk meg a legtöbbet. Az olasz frontra érkezést így jegyezte le: „fegyverszünetkor eljöttünk az olasz frontra Grignónál fel a hétközség fensík monte grapától jobra a monte diva bela hegyláncolatára.” Számára a dokumentum kitöltése a megszerzett kitüntetések és a szolgálati idő igazoltatása miatt volt fontos. Hajnal Sándor a dokumentum hadikitüntetésekkel foglalkozó részében felsorolja az elnyert érdemérmeket: „Dupla kisezüst, dupla bronz, Károly csapatkereszt, sebesülési érem.” Megjegyzésként szerepel, hogy ezeket 1917-ben és 1918-ban kapta, Taby főhadnagytól; a hiányukat pedig így magyarázza: „Olasz fogságban maradt.” Az egyik ezüstöt a Monte di Val Bellán tűzte mellére Taby főhadnagy, amihez a dokumentumok az alábbi indoklást fűzik: „Bátor magatartás az ellenség előtt. Minden nap megmutatkozott hősies viselkedése, de különösen a Monte Di Val Bellán, 1/7.18 dátumon, amikor is feljebbvalója első szavára makacsul próbálta tartani az állást, kézigránátokat kidobva.”

 A Monte di Val Bellán megszolgált „kisezüst” német nyelvű indoklása

 Kilátás a Hétközség-fennsíkról Grignóra
(forrás: SZTE Klebelsberg Könyvtár – Shvoy Kálmán albumai; gallery.hungaricana.hu)

A 125. gyalogezredet is magába foglaló, Viktor von Scheuchenstuel (1857–1938) vezérezredes vezette 11. hadsereg a Garda-tó és a Piave között foglalt állást, szemben a 6. és 4. olasz hadsereggel. Munkámnak nem célja a június közepétől kibontakozó „végső” ütközetet elemezni, így csak a Monte di Val Bella magaslaton lefolyt június végi eseményekre, s azon belül is a 125. gyalogezredben az egri zászlóaljat érintő mozzanatokra koncentrálok.

 A piavei hadszíntér, a Hétközség-fennsík „Sieben Gemeinden” néven olvasható
(forrás: Bencze László A Piave-Front c. kötete)

A magaslatot 1918. június 24-től, vagyis az osztrák–magyar erők sikertelen piavei offenzíváját követően, fokozódó hevességgel támadja az olasz haderő, különösen nagy nyomás alá helyezve az Asiagótól keletre lévő részt, ahol a VI. hadtest csapatai voltak állásban. A fennsíkon húzódó állások legmagasabb pontján, a Monte di Val Bellán (¤1312) és az ettől keletre található Col del Rossón (¤1276) a pergőtűz és a rohamok a védőcsapat állományát annyira lecsökkentették, hogy a hadsereg-parancsnokság az újonnan szervezett 53. magyar gyaloghadosztály 3 ezredét (107.,126., 131. gyalogezred) a magaslatok védelmére rendelte. A hadosztály negyedik ezredének, a 125. gyalogezrednek két zászlóalját (60/II., 67/IV.) a Monte Sbarbatal (¤1662) mögött helyezték el tartalékként, a fennsík közepére vezető kocsiút mellett.

Június 29-én az olasz támadások jelentős eredményeket értek el. Az arcvonalat áttörve a 126. és a 131. gyalogezred felmorzsolódott. Fennállt annak a veszélye, hogy a 11. hadsereg kettészakad és ennek következtében a Hétközség-fennsíkról hátrálni kényszerül.

 A 125. gyalogezred útja a Monte di Val Bellára

Még előző nap este kapta a 125. ezred a parancsot, hogy 29-ről 30-ra virradóra a Monte di Val Bellán a veszteségteljes harcokat folytató 126. gyalogezredet váltsa fel. A felváltás előkészítése céljából az ezredparancsnok, a két zászlóaljparancsnok, századonként 1 tiszt és altiszt 28-án este előrement. Az eredeti elképzelés szerint az ezrednek az állások mögött 1,5 kilométer távolságra levő Stenflére kellett vonulnia, és ott pihenőben a felváltásig várni. Az érkezés 29-én reggel 5 órakor történt meg, de az időközben bekövetkezett olasz támadás elől visszavonuló csapatok azt a hírt hozták, hogy a 126. és 131. gyalogezred vonala át lett törve, és nagy részüket fogságba ejtették. Szintén fogságba került a felváltó különítmény egy része, köztük a 60/II. zászlóalj parancsnoka is. Utólag kiderült, hogy a 60/II. zászlóaljparancsnoka a 131. gyalogezred három zászlóalj-parancsnokával együtt egy kavernában rekedt. A helyzetből szerencsésen kimenekülő 125. gyalogezred parancsnoka Stenflére visszatérve azonnal ellentámadásra küldte az ott tartózkodó két zászlóaljat a Monte di Val Bella irányába. Az első hullámot az eperjesi 67/IV. zászlóalj jelentette, a másodikat az egri 60-sok, Taby főhadnagy irányítása alatt. A tüzérségi előkészítés nélkül elindított ellentámadásban az eperjesi zászlóalj rohama összeomlott. Az állapotokat hűen tükrözi az ezredparancsnok jelentése: „Jellemző arra a lelki állapotra és megrendülésre, amelyet a minden irányból zúdított, lenyűgöző olasz pergőtűz az egyébiránt kipróbált, erős idegzetű és igen vitéz csapatban előidézett, hogy úgy én, mint segédtisztem és az ezredkürtös a visszaözönlő legénységet csak pisztollyal és bottal tudtuk megállítani és előre kényszeríteni.”  

Ekkor a harcok mérlege a következő volt: a 126. és 131. ezredet az olaszok majdnem teljesen felőrölték, emellett elveszett a 125. gyalogezred egyik zászlóaljának nagy része is.

Az ezután következő eseményekben csillogtatták meg vitézségüket Taby géppuskásai. Taby önállóan döntve zászlóalját ellentámadásra fejlődtette, 8 géppuskájával nyitott utat a zászlóalj gyalogságának. Az olaszokat három állásból verte ki, rövid kézitusa után a Monte di Val Bellát visszavette és védelemre rendezkedett be. Emellett kiszabadította a kavernában rekedteket, megmentette a kezelőszemélyzet nélkül maradt ágyúkat, aknavetőket, mindezt igen csekély veszteséggel.

 Az állások vonala és a támadások irányai
(forrás: www.hungarianarmedforces.com)

Az első olasz ellentámadás a Cm Ecker (¤1366) felől érkezett, ennek elhárítása után a második próbálkozás során az olaszok Val di Melago felől próbáltak eredményt elérni. Ekkor az állásokba sikerült betörniük, de a súlyos veszteségek következtében hátrálni kényszerültek. Az állásokban lévő csapatok helyzete válságos volt, hiányzott az összeköttetés mind a tőlük balra lévő Col del Rosso, és jobbra a Monte Sisemol (¤1242) felé is. Az állásban lévők alacsony létszáma nem engedte azt, hogy kiterjeszkedjenek a szomszédos magaslatok irányába. A visszavert támadások során Taby az elhagyott géppuskák begyűjtésével az irányítása alatt működő eszközök számát 8-ról 28-ra növelte. Jelzésként megemlítendő, hogy az állás, amelyben Tabyék a védelemre berendezkedtek, eredetileg olasz védővonal volt, így a drótakadály az állás mögött húzódott. Az előállt helyzetnek számos hátránya mellett egy előnye is volt: megakadályozta a legénység elszökését. Délután 5 órakor érkezett be a balszárnyra az addig Stenflen rendezkedő 67/IV. zászlóalj maradványa, így a Col Del Rosso felé az összeköttetés helyreállt. 

 Tájékozódási körfénykép Col del Gallo–Passubio között, 1918. 01. 26. (részlet). Pirossal jelölve a posztban megemlített magaslatok és települések
(forrás: maps.hungaricana.hu)

 A Monte di Val Bella a Col del Rosso felől fotózva
(forrás: www.asiago.it)

 A Monte di Val Bella a Col del Rosso felől fotózva
(forrás: www.asiago.it)

Június utolsó napján az olasz pergőtüzet követően a gyalogság a Col Del Rossón védekező 131. és 82. gyalogezred ellen intézett támadást. A csúcs feladása után, nagy nehézségek árán, de sikerült s Stoccaredo melletti gerincen állást foglalni. Ez nagyban annak volt köszönhető, hogy Taby a támadó olaszok nyugati szárnyának egy részét géppuskáival oldalazta. A Col Del Rosso feladása után a Monte di Val Bellán harcolók keleti szárnya fedetlenné vált, a magaslat pedig az arcvonalból egy előreugró, elszigetelt helyzetbe került, ez indokolttá tette a Stenfle felé történő hátrálást. A Monte di Val Bella megtartása kulcsfontosságú volt a Col Del Rosso esetleges visszafoglalása miatt. Taby annyiban módosította az állásokat, hogy azt a magaslat gerince mögé helyezte vissza, de elől hagyva egy szakasznyi erőt 2 géppuskával, hogy a gyülekezést és felvonulást zavarja, előrenyomulását késleltesse, majd rendben visszavonuljon a főállásra. Így került a főállás az olasz drótakadályok védelmébe, ahol 26 géppuska és térközökben gyenge rajvonal várta az olasz támadást.

 A magaslatok és helységek a szóban forgó területen
(forrás: mapire.eu)

Július 1. hajnalán az előretolt szakaszt az olaszok szétugrasztották, a szakaszparancsnok Fehér János zászlóst fogságba ejtették. A harci zajra felfigyelve működésbe léptek a főállásban elhelyezett géppuskák, majd kézitusában verték vissza az olaszokat, s a zászlóst a fogságból kiszabadították.

Taby az események jelentése után ellentámadásra tett javaslatot, ezt azonban nem engedélyezték, a rendelkezésre álló csekély erő miatt a védekezésre utasították. A főhadnagy azonban saját felelősségre az utasítással ellentétesen cselekedett. Taby személyesen kúszott előre egy rajjal és két géppuskájával. Megállapította, hogy az olaszok az állás keleti szárnyán gyülekezve újabb támadást terveznek. A felderítő járőr rohamosztaggá alakulva a terepegyenetlenségek segítségével észrevétlenül megközelítette az olaszok gyülekezési pontját és két géppuskájával gyilkos tűz alá vette. Az egyiket saját maga kezelte, ekkor lőtte le az olasz parancsnokot, majd a zavart kihasználva csapatával kézigránát támadásra indult. A harcokat látva a főállásban várakozó csapatok is támadásba mentek át, aminek eredményeképpen az olaszok a di Melago völgybe menekültek.

Az olaszok viszonzásképpen egy Caproni repülőrajt küldtek, ami géppuskatűzzel söpörte végig a főállást. Az elhárító tűzben egy olasz repülőgép az osztrák–magyar állások mögött zuhant le, a többi repülő a visszafordulást választotta. Ebben a küzdelemben sebesült meg a főhadnagy is, a sisakját golyó ütötte át.

 Tüzérségi tűz a Monte di Val Bellán 1918. június 29-én
(forrás: www.europeana1914-1918.eu)

Az eseményekről a jelentések így számoltak be: „Taby főhadnagy tűzzel való rajtaütése és kézigránát-támadása a legénység önbizalmát szemmel láthatólag emelte, úgy hogy még az újonnan alakult III. zászlóaljat is, mely sok újoncával most került először tűzbe, dacára az előző napokon elszenvedett jelentékeny veszteségeknek, az ellenség fölött való fölényérzése töltötte el. […] A géppuskák gyakori állásvoltoztatása, amit Taby főhadnagy a harci helyzethez alkalmazkodva, időről-időre végrehajtott, mindig mintaszerű példája marad annak, hogy miként kell vitéz és halálmegvető gépkezelőknek dolgozni és hogy milyen rendkívüli értéket képviselnek a gépek, ha ilyen mintaszerű tiszt kezében vannak. A csapatot áthatotta az ő lelke. Zászlóaljaim egész tűzereje Taby géppuskáiban rejlett, mert a gyalogszázadok állománya a minimumra olvadt le.”

Taby Árpád tetteinek elismeréseképpen 1918-ban megkapta a hadiékítményes Lipót-rend Lovagkeresztjét kardokkal, majd a fent már említett Mária Terézia-rend Lovagkeresztjét 1931-ben állapították meg számára.

A 100 évvel ezelőtti harcok nyomai napjainkban a Monte di Val Bellán
A galéria megnyitásához kattintson a képre!
(forrás: www.freeforumzone.com)

Munkám segítéséért köszönettel tartozom Krajnyákné Barna Anikónak és Schönveitz Jánosnak.