„Nemcsak templom ez az erdő, hanem temető is”

2017.02.20. 07:15 :: PintérTamás

Imre Gábor naplója az orosz frontról – 14. rész

A magyar határ felé történő folyamatos visszavonulás során hősünk zászlóalja az 1224 méteres Chevka magaslatot szállja meg. A fővédelmi vonal elé tábori őrsöt kell állítani. A sorshúzás eredményeként Imre hadnagy szakaszára vár elsőként ez a feladat, s azonnal megindulnak az újabb „indián” kalandra. Az erdős vad rengetegben különös meglepetések várnak rájuk…

 

Két órai pihenés után a zászlóalj felkerekedett és a kőutat elhagyva megindultunk a hegyek közé. Kanyargós ösvényeken libasorban, hosszú kilométereken elnyúlva mentünk mindig feljebb az áttekinthetetlen erdőkkel borított gerincekre, míg alkonyat táján megérkeztünk a rendeltetési helyünkre.

A Chevka (¤ 1224) félkör alakú hegyláncának kb. három kilométeres szakaszát kellett megszállnunk. Rövidesen megkapta századunk is a beosztását. Mire beesteledett mi már térdig érő árokban helyezkedtünk el. Nyugodtan voltunk, mert éjjel ezekben a vad hegyekben nem lehetett közlekedni.

Másnap a hatalmas hegygerincen, ahol eddig csak a vihar szántott, megindult az árokásás és drótakadály készítés, olyan igyekezettel, mintha ma kezdtük volna először. Lármánkkal felzavartuk az erdők lakóit. Szarvasok, őzikék bámultak ránk a fák közül, azután riadtan ugrottak vissza a bokrok közé. Itt már a szálas fenyőerdő dominált, amelyben most már másodszor jelentek meg a katonák. Az előző év nagy visszavonulásainak a nyomait mindenhol megtaláltuk. Beomlott, gazzal benőtt lövészárkok, drótakadály részekre bukkantunk, melyeknek egy részét fel is használtuk.

A Chevka gerince négy kilométeres sugarú félkörben húzódott. Az előttünk elterülő félkör alakú erdővel sűrűn benőtt terület felderítetlenül feküdt előttünk. A közepén egy alacsonyabb hegy emelkedett.

Kozarev százados mint ideiglenes zászlóaljparancsnok haditanácsot tartott és ismertette a helyzetet. A hátvédet, illetve mióta felvettük az állásunkat, az elővédet képező csapattestek igyekeznek feltartani az ellenséges erőket a Prut vonalán. Jelenleg folynak a harcok. Az ágyútűz idáig hallatszik. A helyzet bizonytalan és pillanatnyilag nem tudni, hogy hol és mekkora egységek törtek át a Prut innenső partjára. Ha megfelelő ellenállásra nem találnak, lehetséges, hogy már ma szerencsénk lesz a felderítő járőreikhez.

– Legfontosabb feladat most az előttünk levő magaslat megszállása. Ide – mutatott a térképre –, egy szakasz erős főőrsöt fogunk kihelyezni. Amelynek feladata lesz zavarni, és amíg lehet, feltartani az ellenséget, amíg az állást itt kiépítjük. Ehhez néhány napra szükség van. Ha a főőrs hosszabb ideig tartani tudja magát, akkor nagy szolgálatot tud tenni az egész brigádnak, mert az ellenség azt fogja hinni, hogy ott húzódik a főállásunk. – Megértettük a főőrs szerepét. Most már csak az volt a kérdés, ki menjen elsőnek a kijelölt helyre.

„Hol vagyunk?” – német és osztrák–magyar katonák egy térkép fölött valahol Galíciában „Hol vagyunk?” – német és osztrák–magyar katonák egy térkép fölött valahol Galíciában
(Fórizs Sándor gyűjteményéből)

– A főőrs egy szakasz erejű lesz. Kap egy gépfegyvert, és negyvennyolc óra hosszat fog kint tartózkodni, utána másik szakasz váltja fel. Miután a terület a menetszázad frontja előtt fekszik, a századnak kell ezt a szolgálatot ellátni. – Ezután Kozarev feltette a kérdést – Ki vállalkozik? – Mind a négyen vállalkoztunk.
– Szép a buzgóság. Az egész századot azonban nem küldhetem.
– Húzzunk sorsot – javasolta Fischer.
Ebbe mindnyájan belementünk. Hamarosan sapkába került a négy papírszelet, és Kozarev százados kihúzta az én nevemet.
– Tehát Imre szakasza megy, bár ez így nem igazságos, mert ez már a harmadik feladat lesz egymás után.
– Nem tesz semmit, százados úr, a szakasz már kipihente magát – jelentettem. Az elgondolásom szerint az első időben kalandosabb lesz a főőrsön való szolgálat, mint amikor az ellenség majd rendszeres támadásokat indít ellene. Mellesleg a véleményem szerint mindenképpen veszélyes lesz a főőrs helyzete, mert az áttekinthetetlen terepen bármikor be lehet keríteni.
– Rendben van – zárta le Kozarev a vitát. – Lehetőleg minél előbb el kell indulni, hogy a terep teljes egészében felderíthető legyen. A szakaszhoz adok egy telefonistát is az állandó kapcsolat végett. Időnkint, minden két órában jelentést adjatok a felállás időpontjától kezdve. – Visszaindultunk a szakaszainkhoz.
– Ügyes taktikával dolgozol, Imre – kötődött velem Keleti. – Elsőnek indulsz. A terület igaz, felderítetlen, de nem kell harcba bocsátkoznotok. Vagy sikerül, vagy nem. Viszont, ha a tábori őrsök és a főőrs fel lesz állítva, akkor támadás esetén védekezni kell egy előreláthatóan áttekinthetetlen terepen. Ez a szerep pedig miránk vár.
– Bizony, kényes feladat lesz a rengetegben elszakadva a fővédelmi vonaltól magunkban tanyázni – ismertem el. – Most már hiába nyafogsz, sorsot húztunk vagy mi?
– Én inkább megyek már felderített helyre, mint bizonytalanságban kószálni – vélekedett Balla.
– Nehéz ez így is úgy is – szólt közbe Fischer –, majd kitapasztaljuk, hogy milyen. Én bizonyosan nem sokat fogok kint aludni. De ti sem... – Elbúcsúztunk, ment mindenki a szakaszákoz.

Szakaszom elsőnek kapta meg az ebédporcióját és déltájban már leereszkedtünk az állásunk előtt levő szakadékba. Vízmosásokon, állatok által taposott ösvényeken, kidőlt fákon, mocsaras mélyedéseken törtettünk a cél felé. Térkép és iránytű segítségével tájékozódtam. Vaddisznótúrások, szarvasjárás nyomai mindenfelé. A csapásokon fától-fáig, meg-megállva, figyelve haladhattunk előre. Minden zúg, minden korhadt fa és bokor halált rejthet magában...

A veszély nyomasztó tudata nélkül csodálatos szép volt az erdő. A hatalmas fenyők lombja a magasban összeérve nem engedték át a napsugarat. A buja zöldes fényben sorakozó sok ezer egyforma fenyőtörzs hatalmas tompított világítású oszlopcsarnokhoz hasonlóvá varázsolta az erdőt. Az emberek szótlanul megilletődve, hangtalanul csodálják a fenséges látványt. A misztikus csend népessé, éleslátóvá és érzékennyé teszi a fantáziát. Suttogva beszélnek, mint a templomban.
– Olyan érzésem van, mintha egy tengeralatti nagy templomban járnék – jegyezte meg halkan az egyik ember.
– Síkságon élő ember az ilyent el sem tudja képzelni – mondja a másik.
– Itt kellene megtartani a béketárgyalásokat – fűzte hozzá a harmadik igen szellemesen.
– Igazuk van, olyan békés és csodaszép ez a rész, mintha a természet csodálatos temploma lenne. Mindez azért, mert itt alig jár ember. Lakott terület erre alig van – magyaráztam.

Közben, mint az indián mesékben a vadászok, megnézünk minden letört ágat, minden gyanús nyomot. Az erdő békés képe megváltozik, az enyhe lejtőt mély szakadék zárja le. Itt folyondárral benőtt bokrok áthatolhatatlan sűrűjében csak baltával és ásók élével lehet utat törni. Majd több holdnyi területen kiirtott erdő helyén két méter magas földi szeder dzsungelba keveredtünk, ahol érésben volt az szeder. Több száz vagy ezer vagon mennyiségű bíborvörös szeder kínálta magát. A sapkák percek alatt megteltek. Szinte megfeledkeztünk a kitűzött feladatunkról a szüretelés közben. Az emberek csak határozott parancsra voltak hajlandók megválni az epereldorádótól.

Az irtást elhagyva megtorpant a menet. Az előőrs akadályt jelez. Baloghgal előre megyek hozzájuk.
– Oroszok feküsznek előttünk... – jelentik.
Tényleg, ötven lépésre előttünk hat kőből kirakott kupac mögött orosz egyenruha látható. A mögöttük fekvő emberek mozdulatlanok. Feszült várakozás után előveszem a látcsövem. Rövid vizsgálódás után felállok, mert a kövek mögött fekvő katonákban nincsen már ellenséges indulat, csendesek. Halottak...

Közelről egy csodálatos tragédia képe bontakozik ki előttünk. A hat kőkupac közül öt mögött halottak feküdtek. Szinte csontvázak már. Arcvonásaik még felismerhetők a csontra száradt bőrön keresztül. Némelyiknek a feje szinte szitává lőve, a másikon pedig nem látszott külsőleg sérülés, csak üres szemgödreikkel néztek bele a végtelenségbe.

– Nemcsak templom ez az erdő, hanem temető is – állapította meg az egyik katona. Megdöbbenve a békés hangulatú erdőben talált szörnyű lelet mellett.
– Mi történhetett? – kérdeztük.
A legnagyobb valószínűség szerint a téli kárpáti harcok idejéből itt maradt emlék. Körül mindenütt szálfaerdő. A kövek összehordása időt vett igénybe. Nem megfelelő helyen vették fel a harcot és ez arra engedett következtetni, hogy bekerítve érte őket a halál, fekvő helyzetben. Körüljártam a terepet és kb. 80 lépésre három fatörzs mögött találtam kilőtt töltényhüvelyeket. Az egyik lövész helyén negyvenhárom töltényhüvely feküdt. A fatörzs több helyen át volt lőve. A tűzharc két járőr között folyt le. Láthatóan a 43 lövést leadó biztos kezű lövész döntötte el a párviadalt. Beleguggoltam a helyére. A fa gyökerei által képezett mélyedés természetes fedezéket szolgáltatott és abban térdelve tüzelt. A fatörzs több helyen meg volt sérülve és így nincsen kizárva, hogy meg is sebesült. „Vajon hol járhat? Él-e még?” – gondoltuk magunkban.
– Betyár gyerekek lehettek – nyilatkozott Balogh, és csillogó szeméből az elismerés sugárzott. Szinte beleképzelte magát az itt harcoló bajtársa szerepébe.
Az orosz harcosok körül is sok hüvely hevert, ami azt bizonyította, hogy nem könnyen adták meg magukat a balsorsnak. Küzdöttek a végsőkig. A hatodik kőfedezék üres volt, tehát egyikük elmenekült vagy csak megsebesült. A holttestek elrendezése, kezük ügyében fekvő fegyvereikkel úgy nézett ki, mintha egy panoptikumban mesterségesen felállított bábuk lennének, amellyel a háború borzalmait akarnák szemléltetni. Szinte valószínűtlen volt az egész. Ilyen hosszú idő alatt sem állat, sem ember nem nyúlt hozzájuk és érintetlenül meg tudtak maradni.

A fegyvereket összeszedtük, és egyelőre mi is érintetlenül hagytuk a holttesteket azzal, hogy a közelben foglalunk állást, és lesz idő az eltemetésükhöz. Tovább indultunk. A katonasors szomorú emléke tovább kísért mindnyájunkat.
– Érdekes, hogy a Doberdón sokkal borzasztóbb eseményeknek és hullatömegeknek voltunk szemtanúi. Ott azonban a környezet természetesnek hatott a kegyetlen külsőségeivel. Itt, a csendes mélabús erdő szinte kihangsúlyozza az öt orosz katona tragédiáját.
– Valószínű, soha nem fog kiderülni, hogy kik és milyen okból vették fel a harcot ezen a helyen – felelte rá Balogh elgondolkozva. – Bizonyos, hogy a mieink kerekedtek felül, halottjuk nem volt, mert sírhantnak nincsen nyoma. Legfeljebb sebesültjük lehetett és a jelek szerint gyorsan tovább kellett menniök.

Minden baj nélkül elértük a részünkre térképen megjelölt helyet. Magaslati helyzetének megfelelően szálfa erdő borította. Körül pedig szederdzsungel vagy bokros sűrűség vette körül. Kilátás semmi.
– Ezen a helyen csak akkor vesszük észre az ellenséget, ha körül leszünk kerítve – mondtam Baloghnak.
– Jó lesz kicsit körülnézni. – véleményezte Balogh is.

Egyelőre amennyire lehetett, biztosítottuk magunkat. A mutatkozó ösvényekre őrsöket állítottam és jelentettem Kozarevnek mi a helyzet. Felhatalmazást kaptunk megfelelő hely kiválasztására. Balogh és egy jó mozgású újonc fegyvereire bízva magam hármasban elindultunk terepszemlére. Az előttünk ismeretlen terület felderítésére. Orientálódásra a térkép nem felelt meg, mert a nagykiterjedésű erdőirtások és a buja növényzet már megváltoztatták az amúgy is ismeretlen vidék képét. A térkép szerint az általunk megszállt magaslatot patkó alakban út keretezte. Az út két vége bevezetett az ellenség által megszállt ismeretlen területre.

Erdei utakon valahol Galíciában Erdei utakon valahol Galíciában
(Fórizs Sándor gyűjteményéből)

Elindultunk balra a sűrű szederbozóton keresztül. Állatcsapásokon néhol négykézláb törtük át magunkat, néha megálltunk hallgatózni és szedret enni. Félórai munkával néhány karcolás árán átvergődtünk a szedereldorádón és kiértünk a dűlőútra, amelyen valamikor fát szállítottak. Hátratekintve magaslott a kiflialakú Chevka erdő borította gerince, amelyen a zászlóalj valószínűleg lázas munkát fejtett ki.

A bozót mellé húzódva lopakodtunk előre, tisztán a katonaszerencsében bízva, mert lehetetlen volt észrevenni az esetleg ránk leselkedő veszélyt. Könnyelműség, sőt szabálytalanság volt részemről ez az akció, mert ha fogságba kerülök, mint szakaszparancsnok nehezen fogadták volna el tőlem a magyarázkodást. Viszont nagy segítséget nyújthatott, ha jól megismerem a terepet. Elhatároztam, hogy a bal oldali tábori őrsöt hova állítom fel. Tovább haladva elmaradt a szederbozót és egy csapás keresztezte utunkat. Körülbelül 2 kilométert jutottunk előre. A csapáson jobbra fordultunk, hogy átjussunk a patkó másik oldalára. A csapás ellenség felőli oldalát erdő szegélyezte, míg visszafele terjedelmes, magas fűvel és kisebb bokrokkal borított tisztás terült el. Mi az erdő szélén lopakodtunk tovább.

Középúton lehettünk, amikor Balogh szimatolni kezdett.
– Füstöt érzek – súgta.
Lehúzódva figyeltünk. A füst most már tisztán érezhetővé vált. Mit tegyünk? A tisztáson mint rövidebb úton nem mehettünk. Kerüljünk vissza, amerre jöttünk?
– Hadnagy úr! Ha megengedi, én előre mászok és harminc-negyven méterre induljanak utánam. Majd füttyel jelzem, ha előre lehet jönni – és nagyszerűen utánozta a madár fütyülését, amint az a párját hívogatja. Válaszomra nem is várva elindult. Soká másztunk hol négykézláb, hol hason, míg végre Balogh megállapodott egy bokor tövében. Nevetve nézett vissza ujjával csendre intve minket. Odaérve kedélyes látvány tárult elénk. A ritkás erdőben 8–10 orosz katona tett-vett, főzött kis tűz mellett. Egyikük meztelen felsőtesttel mosakodott. Az erdőszélen fához támaszkodva, hátat fordítva az ellenségnek, állt az őrszem és figyelte a tábori őrs tevékenységét. Láthatóan nem tartottak semmitől.
– Ha a füstöt nem érezzük meg időben, nekimegyünk az őrszemnek – suttogta Balogh. –Meglövöldözzem őket? – kérdezte csillogó szemekkel. Nemet intettem.
– Megkerüljük őket. Hátha a tűzharc zajára még többen lesznek. Fontos, hogy tudjuk, hol vannak.

Most elkezdtünk visszafele mászni. Mikor nem láthattak, egy vízmosásban jókora kerülővel sikerült a túlsó oldalra eljutnunk. Elértük a kőutat, amelyen átosonva elértünk a Chevra kifli alakú gerincének szemközti vége alá. A bokrok védelme alatt meghúzódva figyelni kezdtük a tábori őrsöt és a terepet. Néhány percnyi várakozás után tőlünk 150 lépésre két emberből álló orosz járőr bújt ki a mi oldalunkon az erdőből: gondtalanul átsétáltak az úton és a tábori őrs felé tartottak. Balogh és társa összeszorított szájjal figyeltek, de nem mertek engedélyt kérni a lövöldözéshez.
– Ugyancsak benne vagyunk az oroszjárta területben – mondta Balogh.
– Ideje is lesz odébb állni innen. Ismerjük az előttünk levő őrsök helyét, esetleg többen jövünk és meglepjük a társaságot – ebbe mindenki megnyugodott, és az erdőbe húzódva elindultunk visszafelé.

Imre Gábor vázlata a területről Imre Gábor vázlata a területről

Felderítő kirándulásunk nem volt eredménytelen. Visszafele jó helyet találtunk a jobboldali őrsnek egy részben felszedett híd mellett, amelynek a közelében elhagyott vadászkunyhó is állt. Lakója nemrég hagyhatta el, mert az egy helyiségből álló kunyhó tűzhelye mellett burgonyát és hagymát is találtunk. Megfelelő helynek ígérkezett a főőrs részére. Sikerült megkerülni a főőrs részére kijelölt emelkedést. Megfelelő elhelyezést találtam az őrsök részére, és mégis mi birtokoltuk a Chevka által körülhatárolt katlan közepét.

Balogh elmondta nekik kalandunkat okulás végett, és a legnagyobb elővigyázatra intette őket. Az első, második és harmadik rajból egy-egy őrsöt alakítottam, a negyedik pedig mint tartalék velem maradt. Megkönnyebbülve kerültem vissza a telefonkészülék mellé. Igaz, hogy gyenge drótszál volt az összekötő kapocs a zászlóaljjal, mégis megnyugtató volt hallani őket. Baloghgal átbeszéltük a portyázást, és be kellett látnunk milyen könnyelműséget követtünk el. Éppen olyan könnyen bajba kerülhettünk volna, mint amilyen szerencsénk volt.

Következő rész: Bátraké a szerencse

Összes rész: Imre Gábor háborús naplói - Imre Gábor naplója az orosz frontról

Szólj hozzá!

Címkék: orosz front Imre Gábor Chevka

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr2912273673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

könyvbemutató

könyvbemutató

könyvbemutató

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Könyvajánló

A hadak útján 

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút