A Nagy Háború alulnézetből

2016.12.28. 21:40 :: Nagy Háború szerkesztőség

Vas vármegyei bakák harctéri naplói

2014-ben, az I. világháború kitörésének centenáriuma alkalmával Szombathelyen emlékévet szerveztek. Ennek keretében – elsősorban az egykori Vas vármegyére koncentrálva – kiállításokra, konferenciákra került sor. A szervezők felhívására előkerültek a padlásokon őrzött ládák és dobozok megsárgult emlékei, fényképek, levelezőlapok és nem utolsósorban naplók és füzetek. Ezekből jelent meg nemrégiben egy új kötet, amelyről Jagadics Péter, a kiadvány szerkesztője küldött rövid ismertetőt.

 

Az összegyűjtött tárgyakból, történetekből Szombathely Katonatörténeti kiállításán időszaki tárlatokat rendeztünk, melyet folyamatosan frissítünk.

A füzetek tartalma igazi kihívás elé állított bennünket. A tintaceruzával írt magyar nyelvű sorokat első olvasásra nem is sikerült megfejteni, levéltárosi segítséggel magyarról-magyarra fordítottuk. Majd a kutatómunka következett.

 

Az első naplót az alábbi képen látható alsóőri Liszt József írta. Nevezett a Vas vármegyei kiegészítésű császári és királyi szombathelyi 83. gyalogezred katonájaként, 1914 augusztusától 1916 januárjáig foglalta össze a vele történteket, élvezetes tájszólással megírt stílusban.

 

Liszt József, írni-olvasni tudó földműves egyszerű mondatokba tömörítve hagyta ránk a harctér és a lövészárkok borzalmait. Liszt József katonai kartonja és későbbi iratanyaga a bécsi hadilevéltárban fennmaradt, szakszerű feldolgozásában dr. Kiss Gábor százados főlevéltáros volt a segítségünkre. Hősünk sorsa 1916 őszén a batkowi csatában megpecsételődött: orosz hadifogságba került, ahonnan 1918-ban került haza. A hadifogságáról nem maradt fenn történet.

 

A második napló írója Németh Antal, vasvári újságíró, a 83-as gyalogezred katonájaként végigharcolta a háborút Galíciától Doberdóig. Naplóiban a vele történteken keresztül megismerhetjük a bakák elsővonalbeli harci tevékenységét, a túlélésért folytatott erőfeszítéseiket. Megrázó mondatok szólnak arról, hogy az orosz tüzérség és gyalogság támadásai mellett hogyan kellett elviselni a saját tisztjeik tehetetlenségét.

A harmadik napló írója egy őrszigeti – máig névtelen – katona. Azonosítása eddig eredménytelen maradt. Több társával együtt 1914. augusztus elején vonult be Szombathelyre, majd a przsemyśli 3. erődtüzér zászlóaljba került telefonistának. Przemyśl második ostromának végén orosz hadifogságba esett, társaival együtt Taskent környékére került, majd onnan Turkesztánba. A napló kegyetlen egyszerűséggel számol be a második orosz ostrom lefolyásáról, a peremvonalban lévő katonák harcáról, a nélkülözésekről, majd az erőd elestéről. A hadifogságba vezető úton a vélhetően kántortanító író egy református imádságot is rögzít, amely megkönnyíthette társai nélkülözésekkel teli fogságban töltött napjait. A naplóban megörökíti a hadifogságban elhunyt bajtársai nevét, és értesíti az otthonlévő hozzátartozókat. Megtudhatjuk azt is, hogy milyen a katonák és az őreik, valamint az otthoniakkal való kapcsolatuk.

nyírfakéreg lap 

Betekinthetünk a Vöröskereszt hadifoglyok között végzett tevékenységébe, és megtudhatjuk, hogyan szállították a hadifoglyokat Szibériából a doni medencébe mezőgazdasági munkára. Sajátosan élhetjük meg az orosz birodalom összeomlását és a vörösök hatalomra kerülését is.

A naplók sajátossága abban van, hogy íróik a katonai hierarchia legalján álltak, a Nagy Háborút alulról élték át és így örökítették meg.

könyv 

A naplók a Szülőföld Kiadó gondozásában jelentek meg. A kötetet Karácsony a Lövészárkokban címmel rendezett irodalmi est keretében tártuk a nagyközönség elé.

 

 

Az esemény és a naplók közreadásával az a szándék vezetett bennünket, hogy kiegészíthetünk más történeteket, illetve segítséget kaphatunk a napló névtelen írójának azonosításához.

A kötet szerkesztője: Jagadics Péter
Fotók: Benkő Sándor

A kötet a Szülőföld kiadónál utánvétellel, kedvezménnyel megrendelhető: farkas [pont] csaba [kukac] pannoniakonyv [pont] hu

4 komment

Címkék: könyv könyvbemutató

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr8112079005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

janos900 2017.01.17. 08:06:01

Írtam a megadott címre december 29-én azóta se kaptam választ. Tisztelt Szerkesztők, nagyon szeretem a blogjukat, nagyra becsülöm a munkájukat, de ez már a sokadik kis példányszámú könyv, amit beharangoznak, beszerzési forrás megjelölése nélkül. A könyveknek szerintem az a céljuk, hogy az emberek elolvassák őket, ehhez előbb hozzá kellene jutni.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2017.01.17. 23:27:32

@janos900: Nagyon sajnáljuk, hogy nem kapott választ, jelezzük az ismertető küldőjének.

A könyv egyébként kereskedelmi forgalomban is kapható a Libri, Bookline, Alexandra hálózatában, de ott a kiadói kedvezmény nem érvényesül.

janos900 2017.01.18. 04:14:33

@PintérTamás: Köszönöm! Az ismertető alapján azt gondoltam, csak a Kiadótól lehet beszerezni, nem is néztem máshol. De most már látom, hogy az Alexandrán már rendelhető.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása