Vas megyéből lelkes kutatócsapat indult december elején útnak, hogy felkeresse a Szent Márton tiszteletére szentelt ukrajnai templomok mellett a császári és királyi szombathelyi 83. gyalogezred galíciai Batków melletti harcainak a helyszínét és temetőjét.

A császári és királyi szombathelyi 83. gyalogezred 1914–15-ben a Kárpátokban, a Monarchia galíciai tartományában több ütközetet vívott, hogy az orosz betörést elhárítsa. Támadó és védekező csaták egyaránt tarkították ezt az időszakot.

1914 augusztusában a támadó I. hadsereg kötelékében egészen Lublin körzetéig jutnak honvédeink, s itt vívják augusztus–szeptember fordulóján a rudniki ütközetet. Hamarosan már északabbra találjuk a 83-asokat, Ivangorod térségében. Ennél északabbra azonban nem jutnak, s azt mondhatjuk, a Monarchia törekvései e térségben 1914-ben „megakadnak”. Ez után már csak az „orosz gőzhenger” megállítása, s az elvesztett galíciai területek visszahódítása a cél. A sikeres limanovai csata után 1915 januárjában átcsoportosítják őket a Kárpátokban az Uzsoki-hágó környékére, hogy az orosz áttörést, és ezzel a Magyarország területére való betörést megakadályozzák.

1915 elején a téli kárpáti harcokban sikerült az oroszokat a Duklai-hágó és Magyarország északkeleti területei kivételével a Kárpátok gerincéről leszorítani. Hogy a Monarchia a Kárpátok védelmét megszilárdítsa, és az oroszokat kiszorítsák Galíciából (a San–Dnyeszter vonaláig), nagyszabású áttörést terveztek Gorlice és Tarnów között. 1915. május 2-án német és osztrák–magyar csapatok Mackensen német vezérezredes parancsnoksága alatt Gorlicénél át is törték az oroszok arcvonalát. Az áttörés olyan sikeres volt, hogy pár nappal később, május 7-én az oroszok 150 km széles arcvonalon kénytelenek voltak visszavonulni, s ezzel megkezdődött az egész orosz hadsereg folytatólagos üldözése és visszanyomása, amely végül is Orosz-Lengyelország teljes felszabadítása, és azon túlmenően óriási orosz területek elfoglalása után, kisebb-nagyobb megszakításokkal csak 1915. szeptember havában ért véget.

A 83-asok, illetve az egész V. hadtest, amelybe az ezred tartozott, a négy hónapig tartó hadműveletek alatt, 1915. szeptember 1-én orosz földön állva kb. 250 km-nyire hagyta maga mögött a korábban védelmezett Uzsoki-szorost. Az esztendő végére a frontok a Rigától Dünaburgon át déli irányba haladó vonal mentén megmerevedtek. Ekkor hónapokra állásharcokra rendezkedtek be a 83-asok Nw. Aleksiniecnél.

 83-as állásrészlet

1916. június 4-én déli irányból hatalmas nehéztüzérségi tűz moraja hallatszott. Egy elfogott orosz parancsból megtudták, hogy nagy ellenséges támadás indult meg. Az orosz hadsereg a 83-asok előtt is megmozdult, de egyelőre csak tüzérséggel lőtte az állásokat. Délután több helyen a gyalogság is előretörésekkel kísérletezett, ezek azonban hamarosan megakadtak. Másnap déli irányból a nehézlövegek hangja már egyre fokozódott. Az orosz hadsereg hatalmas offenzívája elkezdődött.

A Bruszilov-offenzíva, mely Lucknál indult meg, az ezredet közelebbről is érintette, mivel az áttörést követő ellentámadásokban a 83-asoknak egyik menetzászlóalja is részt vett. A hadseregparancsnokság már a támadások megkezdésekor igyekezett minél több tartalékot biztosítani magának az esetleges betörési helyeken megindítandó ellentámadások végrehajtására, s erre a célra az ezredet is kivonta az arcvonalból. Az állásokat június 10-én hagyták el, s az ezredtörzs 1 ½ zászlóaljjal és a tartalékszázaddal Blichbe, két zászlóalj Gaje Roztockiebe, ½ zászlóalj pedig Szyred magaslatra került mint tartalék. Az ezred géppuskái további parancsig az állásokban maradtak.

21-én délelőtt 10 órakor felriasztották az ezredet, és elrendelték, hogy délután 2 órakor a Brody-i vasútállomáson álljon készen. Az oroszok ezen a napon ugyanis északra az 1. hadseregnél újabb sikereket értek el, és az már nem rendelkezett elegendő tartalékkal, hogy az áttörést szűkebb korlátok közé tudta volna szorítani. Ide kellett a 83-asokat eltolni. Egy ideig a Styr folyó mentén foglaltak állást, majd 28-ától az ezred, illetve az egyes zászlóaljak az arcvonalban álló seregtesteknél tartalékokat képezve, megkezdték lassú ide-oda vándorlásukat, melynek iránya általában dél felé vezetett. Az ezred történetében 1916. szeptember 5-én történt változás. A IV. zászlóaljat egy császári és királyi kaposvári 44-es zászlóalj felváltására a batkowi tóhoz rendelték, utána pedig parancs érkezett, hogy az ezred a Batków és Zwyzyn között arcvonalban lévő csapatokat váltsa fel.

 Állásharcok Batków–Zwyzynnél

Ez szeptember 6–7-én meg is történt. Az ezután következő hónapok ismét teljesen az állásharc jegyében folytak le. Általában két–három zászlóalj volt az arcvonalban, a többi, ezred-, dandár-, vagy hadosztálytartalékul szolgált. Szeptember 14-én a Zwyzyntől északra levő III. zászlóaljat a 66. dandár alá rendelték. Ugyanekkor a Zwyzyntől délre Batkówig állásban levő ezred a 65. dandár parancsnoksága alá tartozott. A zwyzyni vértől áztatott dombon a német 233. gyalogezred (parancsnoka Riesental őrnagy) volt állásban. Ez utóbbi szintén a 66. dandár parancsnoksága alá tartozott.

Hamarosan megkezdődött az állások tervszerű, fokozatos kiépítése. Nagyon hátráltatta a munkálatokat az ellenség közelsége, hisz az oroszok fő védelmi vonala átlag 80–150 lépésnyire volt csak, s éjjel-nappal állandóan lőtték az állásokat. Az ezred Batków-Zwyzyn-i állása az ekkorra megszilárdult arcvonalból erősen előreugrott, úgy, hogy észak és dél felől a legteljesebb hosszantozó tűz alatt állt. Sokak előtt érthetetlen volt, hogy miért ragaszkodik a hadtestparancsnokság ehhez a minden tekintetben kedvezőtlen álláshoz, ha azonban figyelembe vették a távolabb északra és délre lévő terepet, be kellett látni, hogy a hadtest, sőt a hadsereg érdekében is feltétlenül ezt a vonalat kell tartaniuk. Az ezzel járó hátrányokat természetesen a 83-asoknak kellett viselni, mégpedig majdnem egy egész éven át.

Ezen időszak alatt több támadást is sikerrel vertek vissza, amelyet kölcsönös fogolyszerzési akciók tarkítottak. A fogolyszerző vállalkozások talán leghíresebb alakjává Poppr Emil hadnagy emelkedett, aki többször hősiességgel és ügyességgel hajtotta végre ezeket a feladatokat.

 Poppr Emil sírja a lébényi temetőben

1917 február elején az eddigi, nagyobb események nélkül folyó állásharcokban meglepetésként hatott a lehallgatott telefonbeszélgetések témája, amely szerint az ellenség föld alatti aknákon dolgozik. A nyomban megindult megfigyelések megállapították, hogy a föld alatti munka a Zwyzynnél lévő német 233. gyalogezred állásai alatt folyik. Február 9-én két orosz szökevény jött át az egyik tábori őrshöz és megerősítették ezt a hírt. A szökevények már arról is tudtak, hogy az egyik elkészült aknát február 8-án töltötték meg robbanóanyaggal. Így szerencsére még idejekorán intézkedni lehetett, aminek az eredményeképpen a február 13-án hajnali 3 órakor történt robbanás és az azt követő orosz támadás semmilyen komolyabb következménnyel nem járt. A robbanás maga – bár a keletkezett tölcsér 28 méter mély és 60 méter széles volt – nem érintette a németek állásait, csupán az első vonal drótakadályait röpítette a levegőbe, a támadást pedig, amely részben az északra zárkózó III. zászlóaljat is érintette, visszaverték.

Ezután rendszeressé vált mindkét oldal aknatevékenysége, az utolsó aknát az oroszok 1917. március 27-én robbantották fel. Nem sokkal később azután egy időre elcsendesedett mindenféle harc. 1917. június végéig a frontvonalra viszonylagos nyugalom borult, jelentős harci esemény nem történt. A frontvonal mögött azonban zajlott az élet. Május közepén IV. Károly király szemlét tartott a 2. hadsereg csapatai felett, amelyen az ezred is képviseltette magát tiszti és legénységi küldöttséggel. Május 19-én Böhm-Ermolli vezérezredes, hadseregparancsnok szemlélte meg az ezred tartalékban lévő zászlóaljait és ebből az alkalomból különösen megdicsérte az ezredet. Emellett érdemes megjegyezni, hogy a vadászkülönítményekből rohamszázadok lettek.

A legjelentősebb eseményre 1917. június 17-én került sor, amikor Szombathely megyéspüspöke, Mikes János meglátogatta az ezredet. Az első védelmi vonalba is elment, amely 150 lépésnyire volt az oroszok állásától. Előzőleg az ezred segélyhelyének közelében tábori misét tartott, amelyen az összes század küldöttséggel vett részt. Később a püspök végigjárta az ezred állásait és megjelenésével, valamint buzdító szavaival mindenhol mély hatást gyakorolt a katonákra.

 Mikes János püspök látogatása a 83-asok állásaiban

Június 23-án irtózatos felhőszakadással párosult vihar vonult el az ezred felett, ami – az állásokban okozott jelentékeny káron túl – a Batkówi-tó vizét annyira felduzzasztotta, hogy a töltését az ár átszakította, s a gátszakadás következtében a tó vize teljesen lefolyt. Ezáltal az ezred jobbszárnya elvesztette a természetes biztosítását. Sürgős intézkedéseket kellett tenni, részint drótakadályok felállításával, részint árkok építésével és az erőknek a jobbszárnyra való átcsoportosításával.

Az 1917 júniusának végén, július elején indult Kerenszkij offenzíva a 83-asok szakaszát is érintette. A támadás során az oroszok napokig tartó tüzérségi tűz után gyalogsági rohamokkal próbálták meg felszámolni a Batków-Zwyzyn-i kiszögellést, sikertelenül.

Veszteségünk ezen harcok során 92 halott (köztük 8 tiszt) és 509 sebesült, illetve eltűnt (köztük 19 tiszt) volt, de nagyon nagy lehetett azoknak a száma is, akiket vagy a gránátok temettek el az árokban, vagy sebesülten jutottak az ellenség kezére.

 Batkówi védelmi harc 1917. július 6-án

A nehéz napok után aránylagos nyugalom következett. Az állások rendbehozása háttérbe szorult azon lázas munka mellett, amely a tervezett nagyszabású offenzíva előkészítésére indult. Az offenzíva kiindulópontjául pontosan az ezred szakaszát szemelték ki. Az első vonalba ezért kereken 100 nehéz aknavetőt helyeztek el, köztük nagy számban olyat, amely 96 kg súlyú aknákat röpített az orosz állásokba. A lövegek, tarackok és mozsarak száma a hadosztály szakaszán meghaladta a 900-at. Az ellenség nem vette észre a készülődést, és teljesen nyugodtan viselkedett.

Az 1917. július 19-én hajnali 3-kor tüzérségi tűzzel kezdődött támadás Batków-Zwyzyn térségében sikeresen indult, és folytatásaként augusztus 27-én Bukovina délkeleti csücskét is megtisztították az ellenségtől (az offenzíva 42000 foglyot és hatalmas hadizsákmányt eredményezett).

A központi hatalmak messze fenn északon, Rigánál is a Batków-Zwyzyn-ihez hasonló sikeres áttörést hajtottak végre. A vereségek megpecsételték a tavaszi forradalom után átszervezett orosz hadsereget, így ellenállóképessége lassan végleg megtört.

A béketárgyalások következtében az orosz front felbomlott, harctevékenységre már nem került sor. 1917 szeptemberének utolsó napjaiban értesült az ezred arról, hogy német népfelkelő csapatok fogják felváltani, és hogy rövidesen a délnyugati (olasz) hadszíntérre kerül. Vasúti berakodásuk és elszállításuk október 17-én kezdődött Zloczówban, hogy az alakulat egy másik, még tragikusabb helyszínre vonatozzon. Október 15-én még tábori mise volt Podlipce mellett, amelyen hálát adva az orosz harctereken három éven át elért sikerekért, új útja előtt újabb lelkierő nyújtásáért és áldásért fohászkodott az ezred a Mindenhatóhoz.

A fentebb írtak alapjául is szolgáló, Doromby József által írt A volt császári és királyi 83-as és 106-os gyalogezredek története című könyvből merített információk alapján a Visegrádi Szent György Lovagrend Vas Megyei Priorátusának tagjaival s Tóth Róbert történésszel úgy gondoltuk, hogy Szent Márton Évben a katonaszent tiszteletére szentelt, Ukrajnában található templomok mellett a 83-as gyalogezred Lembergtől keletre folyt küzdelmeinek helyszíneit is felkeressük.

Az emlékkönyv a batkówi állásharcokkal foglalkozó résznél említést tett egy Lukawski Dwor nevű településről, melynek közelében a 83-asok temetője volt. Az album képet is közöl a temetőről.

A száz évvel ezelőtti harcok helyszíneiről mindeddig kevés információ állt rendelkezésre, s tekintettel az ott közel egy évig folyt csatározások hevességére úgy gondoltam, hogy jó eséllyel találunk Batków–Zwyzyen környékén olyan helyi lakosokat, akik az elődeiktől hallottak alapján tudják, ismerik, elmesélik a 100 évvel ezelőtti történeteiket, s esetleg a temetőről is információval tudnak szolgálni.

A kiutazás előtt a környékről információkat gyűjtöttem, térképeket kerestem, s összevetettem a háború alatt használtakkal. Amit gondoltam, az beigazolódott: térképen nézve nem sokat változott a terület az elmúlt évszázadban. Figyelni kellett, és megkeresni az egykori lengyel nevek alapján a mai településeket, s azok ukrán neveit.

Utazásunk alatt segítségünkre volt Walleshausen Miklós barátom is, aki felmenői révén beszél ukránul és oroszul. Ismeri a „kinti” világot, s ezáltal segíti munkánkat. Felvettem a kapcsolatot a Lembergben élő Strömpl Andrással is, aki a Nagy Háború magyar vonatkozású katonatemetőit is kutatja.

A felkészülés, tervezés, információgyűjtés után 2016. december 4-e volt az a nap, amikor felkerestük az egykori csaták színterét. A megérkező téllel 20–40 centiméteres friss hó hullott napok alatt, ezáltal nehezítve haladásunkat.

Lukavets (korabeli nevén Lukawiec) falu előtt a mezei úton 40 cm magas hóban keréknyom nélkül esélytelennek tűnt a továbbhaladás, ezért Verkhobuzhba (Kruhow) visszafordulva már a traktor és vontatás ügyét egyeztettük a helyiekkel, ám mégis úgy döntöttünk, hogy a kisbuszt is kímélve, s a 3 km gyaloglást választva, a „hómezőn” inkább gyalog kelünk át. Szerencsénkre azonban épp Batykiv (Batków) irányából megérkezett a helyi vadász, akivel beszélgetve kiderült, hogy a temető, melyet keresünk, megvan egy telepített fenyvesben.

A terepjáró keréknyomán pedig már, ha nehezen is, olykor tolva az autót, de átjutottunk Lukavetsbe Az információgyűjtést célszerűnek tűnt a falu szélső házánál kezdeni, ahol Darnopluk Petrovic gazda tudott a temetőről, sőt készségesen ajánlkozott, hogy azt meg is mutatja.

 Informálódás Lukavetsben

Így jutottunk el a falutól 1 km-re lévő temetőhöz havas mezőn, fenyveseken át gyalogolva. A gazda a havas erdei útról letérve a fenyőfák között egyszer csak megállt, s körbemutatva jelezte a temető egykori határait, mely a szintkülönbség miatt jól kivehető volt.

Ott álltunk 100 év óta először magyarok a 83-as gyalogezred hóborította temetőjében, ahol a sírhantokat takaró hó ellenére is lehetett látni a szabályos sorokat. Kerestük a temetőben állított kicsi keresztet is, de azt a hóban nem leltük.

A Himnusz eléneklése után még megtudtuk, hogy a helyiek nagyon régóta kijárnak papjukkal a temetőhöz imádkozni az itt nyugvókért. Ahogy Darnopluk Petrovic mondta, „azért emlékeznek meg róluk, mert remélik, hogy az övéikért is mondanak valahol a távolban egy imát”.

 Lukawski Dwor, 83-asok temetője

A temetőből utunk Batykivba, majd Zvyhenbe vezetett, ugyanis „idegenvezetőnktől”, aki vég nélkül mondta a nagyszüleitől halott történeteket, megtudtuk, hogy hol voltak aknarobbantások, hol húzódtak a lövészárkok.

Ahová tudtunk, oda elmentünk vele, hogy mi is lássuk a 100 évvel ezelőtti pusztítás nyomait, mint Zvyzhenbe, ahol a falu egyik házának végében még mindig berobbantott akna tátong.

 Zvyzhen, a berobbantott akna

Természetesen e kis falu lakói is rögtön mutattak az erdő irányába, ahol pedig az egykori tábori kórház temetője található, de azt a nagy hó miatt gyalogosan sem tudtuk megközelíteni.

Délután Lemberg felé autózva egyértelművé vált számunkra, hogy érdemes lenne a temetőt kitisztítani, méltó emlékhellyé tenni, hisz az 1916–1917-ben itt folyt harcok során elhunyt magyar, jórészt Vas megyei katonákat rejt a föld.

A temető koordinátáit rögzítettük, és megegyeztünk abban, hogy Strömpl András beszerzi a szükséges engedélyeket. Mi a temetőről még fellelhető információkat begyűjtjük, s jövő nyáron az engedélyek birtokában elvégezzük a terület rendbetételét, majd tábori szentmisét szeretnénk a helyszínen, Szent Márton ereklyéje előtt.

 A Batków környéki csaták helyszíne napjaikban, hó alatt

Nincsenek illúzióink, hogy a katonatemetőt sűrűn fogják látogatni a nagy messzeség miatt. Azt azonban felelősen úgy érezzük, hogy ha megtaláltuk, akkor legalább a centenáriumon az emlékezés méltó helyszínévé kell tennünk. 

Szöveg: Fülöp András és Tóth Róbert

Helyszíni fotók: Rónai András

Az archív képek és vázlatok forrása Doromby József: A volt császári és királyi 83-as és 106-os gyalogezredek története és emlékkönyve (Budapest, 1934)