A cirkuszi hadijátékok, amelyek Franciaországból származtak és a híres csaták újrajátszását jelentették, rengeteg szereplőt és állatot mozgattak meg, ezért nagy sikert aratva születtek újjá Oroszországban a Nagy Háború idején. Az első ilyen hadijátékot már az 1877–1878-as orosz-török háború után bemutatták, amikor több mint 100 gyalogos és lovas katona szerepelt a cirkuszban robbanások és füst közepette, de híres volt az 1380. évi kulikovói csata újrajátszása is. A nézők nemzeti büszkeségét növelték ezek az előadások, és ez folytatódott 1914 őszén is.
A cirkuszoknak is köszönhető, hogy ekkor lettek a kozákok a legnépszerűbbek, akikről már sokszor olvashattunk a blogon (többek között itt és itt.)
Doni kozákok őrjárata az 1. világháborúban (Forrás: new.vk.com)
A technikai csodák, a nacionalista szemlélet és a lovas akrobaták voltak a fő jellemzői az első világháború alatti oroszországi cirkuszi hadijátékoknak. Eljátszották, ahogy a „huszadik századi barbárok” vagyis a német császár katonái orosz hazafiakat gyilkolnak le egy határ menti városban és Kozma Krjucskov kozák katona híres hőstette is újra bemutatásra került egy látványos lovas produkció keretében. Ő volt a Világháború Hőse, akiről a műsor is a címét kapta. Krjucskov (1890–1919) doni kozák katona elsőként kapta meg a cártól a Szent György Keresztet, nagyon hamar hivatalos példakép lett, végül a polgárháborúban esett el a bolsevikok elleni harcban. 1914. augusztus 18-án 3 társával együtt járőrözés közben váratlanul került szembe 27 német lovassal, akik közül 11-et személyesen vágott le, a többieket elkergették. Az orosz háborús propaganda sikeresen használta fel a népi származású hős alakját. A kozákok és a kaukázusi lovas katonák nagyon szerettek volna hasonló kitüntetést kapni és Szent György vitézei lenni, akit lovasként és harcosként is tiszteltek.
A látványos műsorban 75 zenész és több mint 200 szereplő vett részt, amely olyan óriási siker volt, hogy számtalanszor meg kellett ismételni, bár a cenzúra figyelmeztette a rendezőt, hogy sok szereplő nem tartotta magát az engedélyezett forgatókönyvhöz.
Kozma Krjucskov, a „modern Szent György lovag” hőstette egy orosz háborús plakáton
Egy másik cirkusz műsorában is szerepelt egy lovas akrobata, aki eljátszotta, hogyan szökött meg egy vakmerő kozák a németek fogságából és hurcolt magával egy magas rangú német tisztet. A cirkuszi hazafias hadijátékok azonban sokkal többet jelentettek, mint a híres csaták újrajátszását bár a harci jelenetek voltak a legnépszerűbbek a rengeteg résztvevő, a lőporfüst, a puskaropogás és az orosz diadal miatt.
Ha a cirkuszművészek ki akarták fejezni hazaszeretetüket, folklorisztikus elemekkel (pl. akrobatikus orosz kozáktáncokkal) népviseletet magukra öltve, vagy népi lovas trükkökkel gazdagították műsorukat. Vitalij Lazarenko, aki korábban inkább bohócként szerepelt, és 1914 elején még három elefánt hátán szaltózott, ősszel már három lovat használt. Ugráló Kozák néven lett híres, ami nyílt elismerése volt a kozákok széles körben elismert bátorságának és hazaszeretetének.
Vitalij Lazarenko lovas műsorával hívta adakozásra a Nyikityin cirkusz a nézőket
A lovas akrobatákból álló Prozerpi csoport is nagy szenzációt keltett 1916-ban Orosz Trojka című számával. Egy gyorsan haladó, csengőkkel felszerelt szánon a szereplők emberi piramist alkottak, a porond közepén álló ugródeszkáról repültek fel a mozgó trojkára, aztán átugrottak a lovakra majd újra vissza a trojkára. Minden lovas bemutató azonban a kozákok vitézségét hangsúlyozta.
A legnépszerűbb és leglátványosabb cirkuszi produkció már akkor is a dzsigitovka volt. Az orosz kozákok első világháborús félelmetes hírneve ebből a nomád lovas gyakorlatból, férfias erőpróbából ered, ami már 1914 előtt is nemcsak népi játék vagy cirkuszi látványosság, hanem az orosz lovassági kiképzés része volt, és mind a mai napig rendkívül népszerű produkciója az oroszországi társulatoknak. A 19–20. század fordulóján még Buffalo Bill világhírű Vadnyugati Cirkuszában is grúz lovas akrobatákat alkalmazott, akiket az amerikaiak kozákoknak és dzsigiteknek neveztek, de amikor 1914-ben hazatértek Oroszországba, hamarosan elkallódtak a háborúban. Nem a cowboyok, hanem a lovakat nevelő síksági indiánok mutatványai voltak nagyon hasonlóak.
A cirkuszokban régen és ma is kedvelt voltizs (lovas torna) a 19. században és a 20. század első felében egész Európában a katonai kiképzés részét alkotta. Arra szolgált, hogy az újonc biztonságot érezzen a lovon. Főleg gyakori leugrásokból és felugrásból állt, és olyan gyakorlatokból, amelyek a lovaglásnál igénybe vett izmokat és ízületeket erősítették, hajlékonnyá tették és amelyek a bátorságot fejlesztették. A gyakorlás saját lovon vagy voltizsáló lovon és bakon történt. A voltigeur-ök (voltizsőr) egyébként francia könnyű fegyverzetű gyalogos katonák voltak 1804–1871 között. Nevüket onnan kapták, hogy gyalog közlekedtek, de menet közben többször felugrottak a lovasok mögé vagy leugrottak a lóról, ha a körülmények megkívánták. Ma a voltizsnak már csak cirkuszi és versenyszerű (sportos) változata van, amit szakemberek értékelnek.
Az orosz dzsigitovka (kozák voltizs vagy trükklovaglás) neve viszont a török dzsigit szóból ered, amely a közép-ázsiai török nyelvű népeknél bátor és ügyes lovast jelent. A dzsigitovka első említése a görög Xenophontól származik, a rómaiak is ismerték, de a legtöbb és legnehezebb elemét a kozákok gyakorolták be a 19. században. A kozákok eredetileg olyan szláv nyelvű szabad martalócok voltak, mint a magyarországi hajdúk, hasonló szervezetben éltek, és később nevük nemzetiséget és fegyvernemet is jelölt. Az 1899-ben kiadott kozák kiképzési szabályzat kimondta: 205. A dzsigitovka célja a kozákok bátorságának és ügyességének fejlesztése. 209. A dzsigitovka felosztása: 1. Minden kozák számára kötelező, megfelelő fegyverekkel és lószerszámokkal. 2. A szabad kozákoknak lehet felszerelés és nyereg nélkül.
Dzsigitovka a kozákok lovas kiképzése során egy 19. századi festményen
A kötelező gyakorlatok voltak: lövés és kardvágás valamilyen bábura, tárgyak felemelése a földről, sétáló vagy futó bajtárs felemelése, sebesült bajtárs felemelése és szállítása 1 vagy 2 lovassal, leugrás a lóról és felugrás a lóra mozgás közben. Szabadon választható gyakorlatok voltak: vágta pikával, ráfekvés a lóra vágta közben sebesülést utánozva, átugrás 2 vagy 3 lóra egyik nyeregből a másikba, felugrás és leugrás csoportosan, ugrás állásba, leugrás fejjel előre, vágta közben megfordulni a nyeregben és háttal lovagolni. A gyakorlatokból, trükkökből, fortélyokból látszik, hogy ezeket harci körülmények között lehetett igazán használni, a csaták forgatagában támadás vagy visszavonulás során. Sokszor nemcsak egy kozák, hanem több katona életét is megmenthették ezek a hajmeresztő mutatványok. A magyar katonák kozákokról szóló visszaemlékezéseit ezért félelemmel vegyes harag és tisztelet jellemezte. (Lásd például itt és itt.)
Kozák lovas bravúr egy német trén megtámadása során egy korabeli képeslapon
A Doni Kozák Tartományt 1918-ban a bolsevikok felszámolták, de lakói a fehérek hadseregében, majd a vereség után az emigrációban folytatták szülőföldjük lovas, zenés, táncos hagyományainak megőrzését. Sokan találtak munkát lovas akrobataként a különböző nyugat-európai és amerikai cirkuszokban, mint pl. Korolkov kozák cirkuszi truppja.
Az anyaországban Alibek Tuzarovics Kantemirov (1882–1975) oszét (dél-kaukázusi) származású cirkuszművész mentette meg a dzsigitovkát, aki állatidomár, lovas versenyző és egy cirkuszos dinasztia alapítója volt. Őt tekintik az orosz nemzeti lovas cirkuszművészet megteremtőjének. Már a századforduló előtt zsoké volt a szülőföldjén, és 1907-ben Batumiban a Maljugina Cirkuszban lépett fel először. 1924-ben alakította meg „Ali Bek Dzsigitjei” nevű cirkuszi társulatát. Több mint 150 lovassal dolgozott, és miután 1966-ban megkapta a Szovjetunió Népművésze kitüntetést, több szovjet filmben is szerepelt társaival lovas kaszkadőrként. A lovas katonai hagyományok ápolása 1990 után Magyarországon is újjászületett, pl. a huszárok díszszemléivel, hadijátékaival; a kaukázusi, kozák és orosz történelem közös tradíciójává vált dzsigitovka azonban – a hasonló pusztai harcmodor és lovas kultúra miatt – inkább a magyar lovas íjászatra hasonlít.
Kubány folyó menti kozákok dzsigitovka bemutatója
