1916 augusztusában a Doberdóról Erdélybe, a Brassótól délre húzódó határhoz vezényelték Kosztolányi Péter századost, akire egy gyengén felszerelt zászlóaljat bíztak. Azt a feladatot kapta, hogy készüljön fel egy esetleges román betörésre. Vajon mit tehetett egy doberdói harcokban edzett csapattiszt a román támadás feltartóztatására?

1916. augusztus 12-én Kosztolányi Péter százados, a császári és királyi szegedi 46. gyalogezred századparancsnoka a katonai parancsnoksághoz megérkezve azt az utasítást kapta, hogy vegye át a császári és királyi debreceni 39. gyalogezred V. zászlóaljának parancsnokságát. A 39/V a hátországból érkező menetzászlóalj volt, amelyet néhány nappal előbb indítottak el Königgrätzből, a pótzászlóaljtól. A zászlóalj 1916. augusztus 17-én érkezett meg a brassói Bertalan-pályaudvarra, majd 18-án a Tömösi-szoros elzárására Alsó-Tömösre menetelt. Augusztus 23-án a császári és királyi székelyudvarhelyi 82. gyalogezred felváltotta őket, és az alakulatot hasonló feladattal az Ósánc-szorosba vezényelték.

Kosztolányi százados nem volt könnyű helyzetben, ugyanis a 39/V. menetalakulat kiképzés és felszerelés tekintetében nagyon gyenge volt. A legénység nagy része a vonatcsapattól áthelyezett és gyalogharcban még részt nem vett, gyengén kiképzett újoncokból állt. A legénység többi része pedig különböző kórházakból mint lábadozó került a pótkerethez. Maga a zászlóalj nem rendelkezett olyan felszereléssel, amely önálló és huzamosabb harcra képesítette volna. Nem voltak géppuskák, nem volt távbeszélő anyag, nem volt orvos, sem kötszer. Ezeknek pótlását tervezték, de a román betörésig semmi sem lett belőle.

 A debreceni 39/V. zászlóalj harcainak helyszíne a korabeli Brassó vármegye térképén jelölve (térkép forrása: Wikipedia)

A brassói védőszakasz-parancsnokságtól kapott parancs értelmében a megérkezés után a zászlóalj azonnal a határvédelem műszaki megerősítéséhez fogott. A nagyszebeni katonai parancsnokság addig szinte semmit nem tett ennek érdekében. Itt-ott néhány méter lövészárok húzódott, feltűnően kiásva, amelyek figyelmen kívül hagyták az oldalazást, és könnyen megkerülhetőek voltak. Akadályokkal és óvóhelyekkel nem rendelkeztek.

A zászlóalj azt a parancsot kapta, amit a többi határbiztosító csapat, azaz támadás esetén a román főerőket a határon addig kell feltartóztatnia, amíg a hadüzenet után a gyorsan odaszállított csapatok beérkeznek. Ennek érdekében Kosztolányi százados a zászlóalj védőkörletében két sávhatárt alakított ki. A külső sávhatár Hosszúfalutól a Csukás 1957 méteres magaslatáig húzódott. Ezen a területen a figyelőjárőröknek csak a határon átvezető utak és völgyek állandó megfigyelése volt lehetséges. Ebben segítségére volt annak a négy csendőrőrsnek az állománya is, amelyek a védőkörletbe estek. A 46-os számú Predelutnál, a 47-es a Kiság erdőben, a 48-as a Babarunka és a Tatrang patak összefolyásánál, a 49-es a Csukás magaslattól nyugatra az úton. Ezeknek az őrsöknek az állománya 5-6 fő csendőrből és 10-12 népfelkelő honvédból állt. Csak a hadiállapotkor léptek Kosztolányi százados parancsnoksága alá.

 A csendőrőrsök a határ közelében
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

A főellenállási vonal megerősítése volt a legsürgősebb. Ez a Csuklon 1267 – Vaida Batrana 1016 – Muntele 1363 – Vaida 1465, 1629 – Bacsó Csuklon 945, 1223 magassági pontok déli lejtőjén, valamint a Donghavas 1504 magaslaton húzódott. A védőkörlet három alvédő körletre volt felosztva. Jobb alvédő körlet: 1. század; középső: 2. század; és a bal: 3. század. Egy-egy századnak 5-6 kilométer kiterjedésű volt a körlete. A 4. század mint tartalék Ósánc faluban volt elhelyezve. A zászlóalj-parancsnokság Ósánc faluban, a pénzügyőr laktanyában volt, és az állami távbeszélőn volt összekötve a brassói védőszakasz-parancsnoksággal, valamint a 46., 47. és a 48-as számú csendőrőrssel. A mozgókonyhák a századoknál voltak. Az 1. század a Peatra-Mica 1570 magaslaton keresztül tartotta az összeköttetést a 82. gyalogezreddel, a 3. század pedig a Bodza szorost védő csapattal. 

 A főellenállási vonal
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

Műszaki anyagok hiányában nagy súlyt fektettek a természetes akadályok kihasználására. A vízmosásokat, szakadékokat, ösvényeket fatorlaszokkal, ágtorlaszokkal zárták le. Az utak elzárását a hadiállapotig el kellett halasztani. Ezeken a helyeken egyes vastag fákat részben átfűrészeltek, hogy hamar ledönthetők legyenek. A századoknál kis földkunyhók készültek éjjelezés céljából. Ennek ellenére a legénység éjszaka is kint maradt az állásban, még ott is főztek. 

1916. augusztus 27-én, vasárnap este szép nyári holdvilág volt. A zászlóalj-parancsnokság Ósáncon, a tiszti étkezdében vacsorázott, amikor 9 óra 30 perckor egy robbanásra lettek figyelmesek. Mint később kiderült, ez a predeali vasúti alagút felrobbantásának a kísérlete volt. Rövidesen a predeluti csendőrőrs telefonon jelentette, hogy erős román gyalogsági század támadta meg, és tűzzel rajtuk ütött. Az őrs parancsnoka megszállta embereivel az út két oldalán ásott lövészárkokat, a befűrészelt fákat ledöntötte, és az utat eltorlaszolta. Ugyanez történt a 48-as számú csendőrőrsnél is.

Kosztolányi százados 9 óra 45 perckor küldöncök útján azonnal értesítette a védőszakaszok századparancsnokait. Riadót rendelt el, és parancsot adott az állások megszállására, valamint az előterep tüzetes felderítésére. Ezután Brassóba telefonált a védőszakasz-parancsnokságra, jelentette a románok ellenséges fellépését. Kétkedve fogadták a jelentését, mivel ott senki sem tudott még a román hadüzenetről. Csak akkor engedélyezték a harc folytatását, amikor nyomatékosan jelentette, hogy halottak és sebesültek is vannak, és hogy a románok már 1-2 kilométernyire a határon belül járnak.

A román támadás teljesen meglepetésszerűen és váratlanul ért mindenkit. Kosztolányi azonnal lőszert, orvost és kötszert kért, amit augusztus 28-ra a hosszúfalui vasútállomásra ígértek. Ez idő alatt a túlerőben levő támadó századok miatt a csendőrőrsök megkezdték a visszavonulást az újabb, fatorlaszokkal elzárt völgyzárakig. Az éjszaka folyamán ezeknél a műszaki záraknál folytak csatározások.

A közeli községekben a románok támadása nagy riadalmat váltott ki. Kétségbeesetten igyekezett mindenki menekülni, menteni, amit lehet. Kisebb járőrök segítettek a sok állatot Hosszúfaluba terelni. Az ósánci családok augusztus 28-án reggel menekültek el, magukkal vittek néhány súlyosabb sebesülést szenvedett csendőrt is.

 Hosszúfalu látképe az 1910-es években
(forrás: Hungaricana)

Az előterepen erős járőrösszecsapások voltak. Sikerült foglyul ejteni olyan román járőröket, akik messze bemerészkedtek a határtól. Vallatásukkor elmondták, hogy két gyalogezred tüzérséggel vonult fel Predelut felé. Közben újabb völgyzárat sikerült létrehozni azzal, hogy a Tatrang-völgyben az Ördögbérctől délre felrobbantották az utat, és így sikerült a Tatrang duzzasztása. 

Délelőtt 9 órára a támadó román erők visszaszorították a magyar járőröket a Rence–Vaida–Babarunka vonalig. Innentől kezdve már egyes helyeken a főellenállási vonalat támadták. A védők vitézül és elszántan harcoltak. Igen hamar kitűnt az a néhány frontviselt katona, akik harctéri tapasztalataikkal segítették társaikat. Nagy veszteséget okoztak a támadóknak. Ez idő alatt Kosztolányi százados azt a parancsot kapta, hogy az Olt völgyébe vonuljanak vissza. Délelőtt 11 órakor a Rence déli lejtőjén a román tüzérség megnyitotta a tüzet, de a tűzhatás gyenge volt. Déli 12 órától megszakadt a távkapcsolat Brassóval. 

Délután 1 órára már az összes támadó román század felzárkózott a főellenállási vonalhoz. Az ellenség mindenütt túlsúlyban volt, de csak nagyon óvatosan (szinte félve) nyomultak előre. Ennek volt köszönhető, hogy a gyengén megszállt vonalat nem törték át, és a védők egész nap kitartottak. A helyzet úgy nézett ki, hogy a román támadás a főellenállási vonal előtt megakadt. 

 1916. augusztus 28-án délután 1 és 4 óra közötti általános helyzet
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

Délután 4 órakor a 3. századot Donghavasnál nagy túlerővel két zászlóalj támadta meg. A század tartva a bekerítéstől Ördögbércre vonult vissza. Megerősítésükre a zászlóaljtartalékból egy szakasz lett kirendelve, egy másik szakasz pedig az Eszterebércre. Ekkor már a 2. század sem maradhatott az állásában. Lépésről-lépésre vonultak vissza, és Ósánctól délre, az úgy nevezett „Útvillát” zárták le. A román tüzérség ekkor erős tűz alá vette az Ósánc-szorost, a Csuklon magaslatot. A zászlóalj újabb helyváltoztatásra kényszerült: Eszterebérc–Szentbérc vonalában ásták be magukat.

 Ideiglenes állás 1916. augusztus 28-án délután 4-től este 10 óráig
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

Az esti órák felé fel kellett mérni a lehetőségeket. Az 1. század visszaszorítása után megszakadt az összeköttetés a 82. gyalogezreddel. Brassóval sem volt összeköttetés. A bodzai csoport már nem létezett, mert a románok rajtuk ütöttek, és fogságba estek. Az éj sötétjében erős román osztagok igyekeztek megkerülni a zászlóaljat. Kosztolányi százados 1916. augusztus 28-án este 10 órakor úgy döntött, hogy kis utóvéd visszahagyásával Hosszúfalun át északi irányba visszavonul zászlóaljával.

 Állásban Barcaszentpéter közelében a 704-es magaslaton
(térkép forrása: Wikipedia)

A román tüzérség ekkor már tűz alatt tartotta a falut, amelynek keleti szegélyét felgyújtotta. A menekülők rettenetes helyzetére tekintettel Kosztolányi ekkor elhatározta, hogy menekülésüket egy ideig fedezni fogja. A Barcaszentpétertől északra fekvő Leimpesch 704-es magassági ponton újból állást foglaltak. A románok nem üldözték őket. Augusztus 29-ről 30-ra virradó éjszaka felsőbb parancsra hagyták el ezeket az állásokat, és a Bogát-nyergen át Homoród–Kőhalomra vonultak vissza.

A gyengén felszerelt debreceni 39/V. zászlóalj hősiesen helytállt a román betörés első nehéz óráiban. Szívós ellenállásuk, kitartásuk példamutató volt a váratlanul, meglepetésszerűen támadó igen nagyszámú román erőkkel szemben. A zászlóalj ezekben a harcokban 35–40%-os veszteséget szenvedett.

 Kosztolányi Péter hadiútja
(Hirn László: A negyvenhatosok fegyverben, 1914-1918. Szeged, 1933)

A poszt alapjául szolgáló forrás:
Kosztolányi Péter őrnagy: A 39. gyalogezred V. zászlóaljának határvédelmi harca 1916. augusztus 27-ről 28-ra virradó éjjel, és augusztus 28-án az Ó Sánc (Tatrang) szorosban a Tömös szorostól keletre. Hadtörténelmi Levéltár