Mesék a Nagy Háborúból. Kovács György harctéri naplója

2016.08.17. 20:25 :: Nagy Háború szerkesztőség

Kovács György 1875-ben a Somogy megyei Kastélyosdombón született, árva gyermekként nevelkedett, iskolába nem járt, felnőtt korában pásztoroktól tanult meg írni-olvasni. Az I. világháborút a magyar királyi pécsi 19., majd a budapesti 30. honvéd gyalogezred közkatonájaként szolgálta végig, bejárva az orosz, román és az olasz frontot. Harctéri naplója egymásba fonódó meseszerű történetekként eleveníti meg az első világháború eseményeit. Azonban csak a stílus Háry János-i, a leírt tartalom maga a háború drámai és naturális valósága, ahogy azt Kovács György és sok millió társa 1914 és 1918 között átélte. A szerző a szöveg mellett, hol azok illusztrálására, hol azoktól függetlenül, rajzokat is készített. A napló gazdag, naiv népi ábrázoló művészet körébe sorolható képi anyaga önmagában is különleges. A fronton szabadidejében alkotó Kovács György az írás és a rajzolás segítségével egy másik világba ringathatta magát. 100 év múltával a kötet és a képek megjelentetésével most velünk teheti ugyanezt.

Kiadó: Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány, Budapest
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 264
Kötés: cérnafűzött, flexitáblás
Ára: 4000 Ft
Kapható: az Írók Boltjában, az Anima könyvesboltokban, a nagyobb Líra és Lant üzletekben, a Napvilág Kiadónál, Szegeden az Írott Szó Könyvesboltban, Pákozdon a Katonai Emlékparkban, Olaszországban San Martino del Carsóban a Museo della Grande Guerrában.

Recenziók a kötetről:

Covaciu Norbert (Élet és Irodalom): „Irkálgattam, rajzolgattam”
Margittai Gábor (Magyar Idők): Emberek megolvadva
Molnár Tibor (Magyar Szó): „Világháborús mesék felnőtteknek”

2 komment

Címkék: kovács györgy

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr510423350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2016.09.07. 07:27:43

Képes beszámolónk a 2016. szeptember 6-án a Kossuth Klubban tartott könyvbemutatónkról:

www.facebook.com/NagyHaboruBlog/photos/?tab=album&album_id=1216137101761711

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2016.09.16. 21:10:34

Képes beszámolónk a 2016. szeptember 15-én a KSH Könyvtárban tartott könyvbemutatónkról:

www.facebook.com/NagyHaboruBlog/photos/?tab=album&album_id=1225237877518300

Programajánló

könyvbemutató

könyvbemutató

könyvbemutató

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Könyvajánló

A hadak útján 

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút