A nagy háború nyomai a Karni-Alpokban

2016.01.13. 16:21 :: Nagy Háború szerkesztőség

Vargabetű ismét szép helyeken túrázott: 2015 szeptemberében az Ausztria és Olaszország határvidékén elterülő Karni-Alpok hágóit és csúcsait járta be társaival. A magashegyi túrázás több-kevesebb fizikai felkészültséget és némi hegyjáró tapasztalatot is igényel, de annak, aki ezen felül még az időjárás viszontagságait is jól tűri, nem csak gyönyörű látványban lehet része, de felfedezheti magának a nagy háború itteni eseményeit is. Vargabetű sok képpel illusztrált írása, hacsak képzeletben, de bennünket is elröpít a túra helyszínére.

 

2015. szeptember 5-8. között a Karni-Alpokban magashegyi túrán vettem részt, amely a Plöcken-hágó (Plöckenpass) és a Wolayer-hágó (Wolayerpass) közötti területen vezetett. Nem harctéri túra lévén, csak érintettük az egykori létesítményeket az olasz oldalon. Hiába olvastam sokszor, hogy az osztrák–magyar védőknek sikerült az előnyösebb helyeket megtartani, a csúcsokon és a hágókon látható létesítmények elhelyezkedéséből és tájolásából arra következtettem, hogy azok bizony a „talján komák” kezén voltak. A feltevés beigazolódott, ezen a szakaszon az osztrák–magyar fél volt előnytelenebb helyzetben.

Ez nem az a terület, amelynek harci cselekményeiben sok magyar vonatkozás lenne, és a doberdói csaták hullámai sem értek el idáig. Csak közvetve. A Plöcken-hágó, mint az egyik, járművel járható hágó elvileg lehetőséget teremtett volna, hogy a Gail-völgybe, és azon át Karintia belsejébe megszálló olasz erők lépjenek, azonban a hágót és a környező hegyeket a hadüzenet után és az első kezdeti támadások során lezárta mindkét fél, amivel lényegében a 12. Isonzói csatáig patthelyzet jött létre. Ez nem azt jelenti, hogy ne lett volna harc, áldozat vagy lavinabaleset; a helyszín csak a Doberdóhoz képest tűnik szanatóriumnak. Például az időjárás magashegyi jellegét csak az ismeri, aki járt már ilyen helyen. 2000 méter környékén 3 hónapig van nyár, de az is olyan, hogy a teljes kiszámíthatatlanság jellemzi. Váratlan lehűlés, szélvihar, zápor-zivatar, de akár havazás is lehet, akár negyed órával a perzselő napsütés után. Most, szeptember 7-én is jó idő volt ránk, ennek ellenére a Hohe Warte csúcsán lévő alagútban megmaradt az előző hidegfrontból származó hó, és alkarnyi jégcsapok. A tél pedig 8-9 hónapig tart, 8-10 m-es hótakaróval, napokig tartó sötét felhőkkel, vagy vakító napsütéssel, folyamatos szélviharral. A meredekebb füves lejtőkön alattomos lavinaveszély fenyegetett. Télen, amikor hirtelen nagyobb mennyiségű friss hó esik a meglévőre, illetve tavasszal, amikor olvadás kezdődik, és az egész hótömeg megcsúszik a füvön.

A túra helyszíne A túra helyszíne

A túra a Plöcken-hágón kezdődött, és 4 nap múlva ott is ért véget. Az egykori határátlépő elhagyott épületei, a bazár és az étterem közelében parkoltunk, egyből az olasz emlékmű mellett.

Csapatunk esőben indul a Plöcken-hágóról Csapatunk esőben indul a Plöcken-hágóról

Olasz emlékmű a Plöcken-hágón Olasz emlékmű a Plöcken-hágón

A Kleiner Palra vezető út kezdetét jelző tábla. Ott most nem jártunk A Kleiner Palra vezető út kezdetét jelző tábla. Ott most nem jártunk

A Cellonra (Frischenkofel) vezető ferráta leírása A Cellonra (Frischenkofel) vezető ferráta leírása

Innen indul a gyalogút is. 2 óra a Kleiner Pal platóján lévő szabadtéri múzeum. Ahhoz, hogy a hágót keletről határoló hegyen lévő emlékeket megtekinthessük, külön túrát lehetne szervezni. A hegy platóját, ahol a harcoló felek két és fél év alatt egymásba ékelődött bunkervárost létesítettek, 500 m emelkedéssel lehet elérni. A hágó maga nem mutat háborús képet, az egykori határállomáson túl lavina-félalagutak, szélerőmű látható. Akár nyugatra, akár keletre indulunk, a hegység főgerincével párhuzamosan, azonnal az 1917. évi háborús állapot maradványai kísérnek. Az esőben hiába néztünk föl a Cellon 2241 m magas csúcsa felé, semmit sem láttunk. Pedig ritka esemény történt ott. A dupla csúcsot az olaszok tartották kezükben, aminek nagy jelentősége volt, hiszen a Plöcken-hágóra vezető út mindkét felét, sőt a Gail-völgy irányában, észak felé messze beláttak innen. A csúcs jóval magasabb, mint a Kleiner Pal, tehát az ott létesült teljes bunkerváros is a lábuk alatt feküdt. A hágó felé eső keleti sziklafala 890 m magas, ijesztő, vagány mászással érhető el. (Ma kiépített ferrátán lehet próbálkozni, csak gyakorlottaknak, „D” nehézségű, ami az 5-ös skálán a 4.) Így történt ez az I. Isonzói csata kezdetekor is: „1915. június 23-ról 24-re virradóra Steinberger őrmester vezetésével egy kisebb támadó csoport észrevétlenül feljutott a Cellon-hegy keleti falán lévő hasadékon és felért a keleti fal tetejére, amit az olaszok érthetetlen módon nem védtek. Az első reggeli szürkületben az osztrák-magyar őrjárat megtámadta a csúcs keleti állásait és rövid közelharc után elfoglalta azokat. Az olasz erők a nyugati csúcsra vonultak vissza. Az elfoglalt állások kiépítésével és megerősítésével egy erős védőállás alakult ki a keleti csúcson, amelyet megfelelő számú osztrák-magyar katona védett.” Talán válasz lehetett a Wolayer-hágó (Passo Volaia) két héttel korábbi elvesztéséért.

Egy évig birtokoltuk a Cellon csúcsát, azonban az olaszok egy jól szervezett támadással visszafoglalták. Hagyján, hogy fogságba kerültek a tisztek és a legénység, de visszaállt a kedvezőtlen helyzet, amikor is ellenséges kézre került a stratégiailag fontos hely.

„1916. 06. 29-én viszont (az V. és a VI. Isonzói csaták közötti időpontban) kedvezőtlenül alakult a helyezet az osztrák-magyar erők számára, mivel az olaszoknak annak ellenére sikerült visszafoglalniuk Cellont, hogy ezen az éjszakán az osztrák-magyar váltóerők is a védőállásokban voltak. Már a kora reggeli óráktól erős olasz tűz alatt állt a keleti csúcs. Mivel a tüzérségi tűz az összes szakaszon zengett, a celloni állás legénysége nem tulajdonított neki nagy jelentőséget (nem számított támadásra). A legénység az őrhelyek kivételével az állásokból fedezékekbe vonult. Az olaszoknak sikerült észrevétlenül megközelíteni a Cellon keleti csúcsán lévő állásokat.

A további eseményeket illetően három katona elbeszélésére lehetett támaszkodni, akiknek sikerült megmenekülni. Két sebesült gyalogos katonának sikerült a Cellon ÉK-falán lemásznia, míg a harmadik katona a völgybe vezető felvonókötélen - kabátját átvetve - tudott lejutni.

Mindhárom katona egybehangzóan állította, hogy még az olasz roham előtt, a tüzérségi tűz következtében az osztrák erők - a legénység és a tisztek külön-külön - fedezékekbe vonultak. A tisztek fedezékéből hirtelen fehér zászló bukkant elő, ezért a legénység megadta magát.

Fogságba került összesen 156 fő: a 25. magaslati század parancsnoka, a 43. sz. népfelkelő zászlóalj 8 tisztje, a 27. gyalogezred parancsnoka valamint a 294. sz. tábori tüzérüteg parancsnoka. Olasz kézre került 3 géppuska, 2 akna- és 1 gránátvető, nagy mennyiségű lőszer és karbantartó készletek.”

„Cellonnal az osztrák-magyar hadsereg egy kiváló és fontos megfigyelőpontot vesztett el, amely biztosította a megfigyelést dél és délkelet irányába. Az ellenség a kezébe került kiváló megfigyelőpontról meg tudta figyelni az osztrák-magyar állásokat a Kleiner- és Grosser Pal között, fellátott egészen a hágó záróállásig, a Plöckenhaus (Plöcken-ház) környéki állásokra, a Cellon-vállon lévő állásokra és ellátott Kötschachtól egészen az Oberdrauburg -tól D-re lévő Gailberg-hegy nyergéig.

Cellon elvesztése nemcsak az ott lévő állásokat érintette közvetlenül. Állandó megfigyelés alá kerültek az utánpótlási útvonalak, a szállások, raktárak és a 67/a sz. felvonó, a Kleiner Palon lévő állások, valamint a Cellon-vállon lévő osztrák-magyar állások is. Valamennyi létesítményt és objektumot, át kellett helyezni, illetve újraépíteni a látótávolságon kívülre.

A szállítók és a váltást végrehajtó erők állományában megnövekedett az áldozatok száma, mivel az ellenség rossz látási viszonyok között, illetve éjszaka is irányzott lövéseket tudott leadni, amennyiben zajt észlelt.”

A Cellon tekintetében ez maradt a helyzet egészen a caporettói áttörés 4. napjáig, amikor a visszavonuló olaszok mögött haladva elfoglalta a határhegyeket, végül „1917. 10. 29-én a k.u.k. 94. sz. gyaloghadosztály éle elérte Timaut és Paluzzát”.

Utunkat a Plöcken-hágó olasz, déli oldalán nyugat felé folytattuk, ahol 3 órás gyaloglással 900 m szintet emelkedve, jól megázva estére értünk a Rifugio Marinelli turistaházhoz. Közben kb. 1,5 m széles épített úton lépdeltünk, szépen rakott kövekből állt a partoldal. A Cellon mellett elhaladva, a hegyi legelőt egy kb. 200 m hosszú egyenes árok szelte át, míg a hegyoldal egyik menedékes helyén kis kőépület romja volt látható.

A völgyecskét lezáró lövészárok, az épület romja, és mellette a jobbra induló gyalogút a Cellon csúcsára A völgyecskét lezáró lövészárok, az épület romja, és mellette a jobbra induló gyalogút a Cellon csúcsára

Másnap, amikor ugyanezt magasabbról néztük, összeállt a kép. Ezzel a völgyet zárták le, mert mögötte a Cellon nyugati csúcsára vezető cikk-cakkos gyalogutat védeni kellett arra az esetre, ha az osztrák–magyar erők áttörték volna a Plöcken-hágót és megkerülték volna a Cellont az olasz oldalon.

Az eddigi idézetek forrása:

Viniczai Ferenc alezredes - Kozma Bertalan százados: Harcok a Plöcken-hágóért (1915-1918)

Második nap

Az esti eső éjszakai hófúvásba fordult, jó 100 méterrel kerültünk a hóhatár fölé.

Napfelkelte a Marinelli-ház teraszán Napfelkelte a Marinelli-ház teraszán

A kora reggeli csúcsmászást délutánra halasztottuk, hátha addig leolvad a hó és jég a sziklákról. A reggeli verőfényben a szép körkilátással kecsegtető, 2184 méter magas Monte Floriz lett a cél. 

Reggeli csúcsaink Reggeli csúcsaink, a kép közepén lévő füves hegyek, kissé távolabbról. Ezeken volt a fénytávíró alsó épülete

A Monte Floriz, bejelölve a két árok, amely a Plöcken-hágó felé irányul A Monte Floriz, bejelölve a két árok, amely a Plöcken-hágó felé irányul

A Monte Floriznak kettős csúcsa van. A délin egyből fölfigyeltem az egykori épület alapjaira, és a DK felé húzódó árokrendszerre. Az árok profiljából világosan látszott, hogy olasz állás, valahol a második vonalnál járhatunk, mert a Plöcken-hágó felé irányult. Tőlünk északra, 2,7 km-re, és 600 méterrel magasabban pedig a hegység legmagasabb pontja, a 2780 méter magas Hohe Warte (Monte Coglians). Erről szól az alább következő (M. Coglians és környéke című) idézet 2. bekezdése, holnap a csúcson majd megnézzük az erődítések maradványait. Keletre, a szembe fényben egymás fölött sorjáznak a csipkézett fűrészfogazásnál is groteszkebb hegyláncok, amelyeket az innen kettős csúcsnak látszó Triglav koronáz. Másik irányban a Dolomitok díszkivilágításban, és a csapatból ki-ki próbálja fölismerni azt, ahol már járt. A Civetta, a Sorapiss után jönnek a harcot látott hegységek sorban: Marmolata, Tofana, Sexteni-dolomitok. Délre pedig azok a gyephavas jellegű hegyek, amelyekről a (M. Coglians és környéke) idézet 3. bekezdése szól. Itt volt a leírásban szereplő fénytávíró alsó egysége, és a Plumbs hosszú füves nyergén a tüzérség – elnézve a terepet belőhették a Kleiner Palt, és a határgerinc mögött az osztrák–magyar állásokat, például a Plöcken-hágótól 1 km-re északra lévő gyengébb erődítést, amelynek helyén ma a Plöckenhaus szálloda található.

A Plumbs-gerinc mai képe, a hosszú vízszintes gerincet bejelöltem, itt állt az olasz nehéztüzérség A Plumbs-gerinc mai képe, a hosszú vízszintes gerincet bejelöltem, itt állt az olasz nehéztüzérség

Olasz út mai képe, a második vonalból Olasz út mai képe, a második vonalból. A Kleiner Pal felől védett gerinc alatt haladunk, balra felül a Hohe Warte hófödte tömege

Rövid túra, nagy kilátás. Délután a határgerinc egyik markáns hegyére, a korábban említett Cellon nyugati szomszédjára, a 2689 méteres Kollinspitze (Creta di Collina) csúcsára túráztunk. Út közben megfigyelhető volt a tegnapi Cellonra vezető út, és a völgyzár, valamint a csekély magasságban lévő Kleiner Pal, rajta a legkevésbé sem biztonságos bunkervárossal.

Balra a Cellon, középen bekarikázva a Kleiner Pal, jó 500 m-rel magasabbról Balra a Cellon, középen bekarikázva a Kleiner Pal, jó 500 m-rel magasabbról

A csúcsra végül csak egy kisebb része ment föl a csoportunknak, mert mi beijedtünk a hirtelen elromlott időjárástól. Megfigyelhető, hogy a sziklafalakban – magashegyi körülményekhez képest mondhatjuk, hogy – kényelmesen járható, épített, a szálkőbe robbantott gyalogút visz.

„Kényelmesen” járható utak, az olasz utászok keze munkája 

„Kényelmesen” járható utak, az olasz utászok keze munkája „Kényelmesen” járható utak, az olasz utászok keze munkája

Annak, aki még soha nem járt ilyen szélfútta sziklafalak között, azért jó tudni, hogy távolabbról tekintve egyszerűen elképzelni sem lehet hogyan fér el ott egy út, ami gyalogszerrel járható. Később fölfigyeltünk a turistaház információs táblájára, ahol egész fejezetet szenteltek a Nagy Háború történéseinek. A túra során a későbbiekben látottakat a legkönnyebb az alábbi idézet szerint elmesélni. Íme a fordítás olaszból:

Információs tábla a Marinelli-háznál 

Térkép a Marinelli-háznál Információs tábla és térkép a Marinelli-háznál

A Monte Coglians és környéke

„Az első világháború 1914. július 28-án kezdődött, és benne két egymással szemben álló tömb alakult ki: a Központi hatalmak és a Szövetséges erők, mely utóbbi tömörülésnek 1915. május 23-ától Olaszország is tagja volt.

1. A Monte Peralba és Uccea között, az Isonzo mellett hozták létre a „Carnia Zónát”, amelyet a XII. hadsereg ellenőrzött. Az olasz front itt a Monte Avanzától a Creta di Collinetta alatt húzódott, és átszelte a Volaia és a Monte Coglians csoportot.

2. A Monte Coglians csúcsot stabilan megszállva tartották az olasz csapatok, és tüzérségi megfigyelő állásként használták. A csúcsról az alpesi egységek tűz alatt tartották a Valentina-völgyet és a Volaia-tó térségét. A csúcsra fénytávíró állomást telepítettek, amely lehetővé tette a közvetlen kommunikációt a Monte Crostisszal és a Casera Pecol di Soprával. Az utánpótlást eleinte a hegyi szállítók biztosították, ám később kötélpályát létesítettek a Zónából a Volaia hágó völgyébe.

3. A Crostis-hegy és a Gola-hegy közelében a Plumbs-nyereg mellett különböző nehéztüzérségi alakulatokat helyeztek el, amelyek rendszeresen támadták a Giramondo-hágótól a Pal Piccolóig [Kleiner Pal] húzódó osztrák állásokat.

4. Az olaszok megközelíthetetlennek tartották a Creta delle Chianevate [Kellerspitzen] falait, de 1915. augusztus 5-én Enzenhofer, az 1. osztrák magashegyi század zászlósa és hat katonája nehéz, 8 órás mászás után hóviharban felért a Creta delle Chianevate nyugati csúcsára. Az osztrák katonák briliáns alpinista teljesítménye ellenére életbevágóan fontos volt az utánpótlás kérdése, tekintve, hogy a szállítóoszlopok rendszeresen 1-2 embert vesztettek, mivel az ösvény, melyen mentek, kitett volt, és az olaszok tűz alatt tartották.

Idővel az olasz alpesi egységek nyomása fokozódott, és ez az egyre rosszabbra forduló téli időjárási körülményekkel együtt oda vezetett, hogy Enzenhofer elhatározta, elhagyja a csúcsot, amit aztán két hónappal az első felmászás és az elszenvedett nagy veszteségek után egy kalandos éjszakai leereszkedéssel meg is tett.”

Harmadik nap

A 2780 méter magas Hohe Warte (Monte Coglians). A hegycsúcs egy markáns, kb. 2 km-es Ny-K-i irányú gerincszakasz, amelynek olasz oldalát felváltva rövid és meredek törmelékes völgyek, illetve sziklafalak alkotják. Északi, karintiai oldala függőleges fal, a völgytalpaktól jó 1000-1500 métert emelkedik ki. Mi a Rifugio Marinelli felől az épített, normál úton közelítettük meg, két és fél óra alatt, bő 600 m szintemelkedéssel. A csapat másik része bevállalta az északi falon a ferrátát, de a jegesre fagyott sziklákon kimerítő és veszélyes mászásban volt részük. Az út eleinte füves, a Pic Chiadin 2303 méteres csúcsáig. Itt és a kevéssé meredek szakaszokon még jó állapotban járhatóak a régi hadtáp utak, magasabban ahol a törmelékes völgyben gyakori a kőomlás, már biztosan nem lehet megállapítani, merre kanyargott az egykori teherhordó.

Gyalogút a Hohe Warte csúcsára, háttérben a Dolomitok Gyalogút a Hohe Warte csúcsára, háttérben a Dolomitok

A 2. bekezdés szerint a teherszállító kötélpálya a szomszéd völgybe, a Wolayer-hágó alatti raktárokig vitte az utánpótlást, innen gyalogosan jutott tovább. A gyalogút cikkcakkos támfala látható később a 27. képen. A raktárak helyét ma este látjuk majd, egyelőre elég annyi, hogy a csúcson lévő különítményhez vezető úton járunk most mi is. 1-200 méterrel a csúcs alatt deszka- és gerendadarabokat, valamint szögeket találtunk szétszóródva a köveken. Mivel több órányi gyalogúttal fölötte vagyunk az erdőövnek, minden bizonnyal a csúcson lévő barakkok építőanyaga lehetett.

Deszkadarabok az olasz barakkból Deszkadarabok az olasz barakkból

Napsütésben, az éjszaka visszafagyott jégfoltokat óvatosan kerülgetve végre a csúcson állunk, és gyönyörködünk a több száz km-es körpanorámában. Az idézet 2. bekezdése szerinti fénytávíró és a lőállások mai képe:

A csúcs egy kb. 100 méter hosszú vízszintes gerincél, amely fekete színű, szabálytalan mészkődarabokból áll. Osztrák oldalon a már említett kb. 1000 méteres északi fal – időbe telik, amíg egyensúlyérzékelő szervünk megszokja, hogy ne érezzük a vonzását. Messzebb belátni a Gail és a Dráva völgyébe: stratégiailag fontos helyen vagyunk. A csúcs nyugati szegletében betonból épített mellvéd, lőrésekkel. Sajnos az egész megsüllyedt, szétfagyott, és megközelíthetetlen a fal peremén lévő csúszós törmelék miatt.

A betonerőd szétfagyott romjai a szakadék szélén A betonerőd szétfagyott romjai a szakadék szélén

Tovább, kelet felé, a gerincél olasz oldalán 20 méterre egy alagút nyílik, betonozott ajtókerettel, mellette kb. 3x5 méteres gerendaalap. Ebből a barakkból hullottak le a deszkák a déli szakadékba, amiket idejövet találtunk.

Barakk maradványa a 2780 méter magas Hohe Warte csúcsán 

Barakk maradványa a 2780 méter magas Hohe Warte csúcsán Barakk maradványa a 2780 méter magas Hohe Warte csúcsán

Az alagútba belépve havat és jégcsapokat találtunk, egy huzatmentes oldalfülkét, ami raktár és pihenő lehetett. A járat átfúrta a gerincet, és a karintiai oldalon egy kb. 80x50 cm-es lőrés fenyegette dédapáinkat…

Hó és jégcsapok az alagútban. A lőrés Karintia felé mutat Hó és jégcsapok az alagútban. A lőrés Karintia felé mutat

Az alagút bejárata dél felől Az alagút bejárata dél felől

A második alagút, a lőrés nélküli, raktár lehetett A második alagút, a lőrés nélküli, raktár lehetett

A csúcs keleti végén még egy barakk, és egy lőrés nélküli rövid alagút. A fenti idézet 4. bekezdése szerinti vállalkozás a szomszéd hegy, a Kellerspitzen 2718 m és 2763 m valamelyik, talán a keleti csúcsán történt. Az olaszok is elismerően szóltak az ellenség briliáns alpesi teljesítményről. Az utánpótlás pedig azért volt fent tarthatatlan, mert mindkét szomszéd hegy az olaszoké volt, és simán lelőtték a sziklafalon súlyos hátizsákkal szerencsétlenkedő katonát.

A Kellerspitzen (nyíllal jelölve) a Hohe Warte déli oldaláról nézve A Kellerspitzen (nyíllal jelölve) a Hohe Warte déli oldaláról nézve

Távolban a Dolomitok Távolban a Dolomitok

A Hohe Warte csúcsáról ugyanazon az úton tértünk vissza a Marinelli-házba, magunkhoz vettük a hátizsákokat, majd több kisebb hegyet és völgyet keresztezve nyugat felé kerülve a Wolayer-hágóhoz (Passo Volaia) értünk estére. A háború kitörésekor csak csekély erőt tudott az osztrák–magyar hadvezetés a hágó és a környező stratégiai magaslatok védelmére kiállítani. Fontosabb erők csak a határtól beljebb, a Plöckenhaus helyén lévő táborban, vagy még messzebb a Gail-völgyben voltak. Így történhetett meg az, hogy 1915. június 11-én, két héttel az 1. isonzói csata előtt, egynapos jól szervezett támadással elfoglalták az olaszok, és a caporettói áttörésig keményen kézben tartották. A Wolayer-hágónál lévő információs tábla a következőket írja:

Volaia-hágó

Az első világháború idején, a Val Degano térség erődítményeiben az osztrák–magyar erők lesben álltak a Peralba-hegy gerince és a Volaia-hágó közt, beleértve a Fleons hegyeket is. Az olasz frontot, amely a Monte Chiadenistől a Creta di Collinettáig húzódott, keresztülszelve a Volaia és a Coglians hegyeket, a „Dronero” és a Valle Stura” zászlóaljak tartották. A Volaia-hágónál az olaszok helyzete előnytelen volt, mivel a határ menti dombokat az osztrákok foglalták el, mind támadásra, mind védekezésre egyaránt kedvező helyzetben. Az 1915. június 11-ére virradó éjjel aztán az olaszok elfoglalták a hágót. Mint az ilyen akciók általában, ez is az olasz tüzérség előkészítésével kezdődött, amit aztán gyalogsági roham követett. Az akcióban a Dronero zászlóalj 17. és 81. százada, valamint a Valle Stura zászlóalj 215. százada vett részt. Éjjel a 81. század egy szakasza felmászott, majd leereszkedett a hágó nyugati falán, hátulról rátörve az osztrákokra, míg a 17. és a 215. századok frontálisan támadtak. A hágót így elfoglalták, és az osztrákok minden ezt követő kísérlete a visszaszerzésére hiábavalónak bizonyult, egészen a caporettói katasztrófáig, amikor az olaszok az addig stabilan tartott erődök feladásával kénytelenek voltak visszavonulni egészen a Piavéig.

Itt kiterjedt épületegyüttes állt, eddig hozták felvonóval az ellátmányt. 8-10 db épület romja különböztethető meg ma is, mindez kb. 500 m-re délre a határtól.

A Wolayer-hágótól a Hohe Warte felé vivő gyalogút támfalai (27. kép) A Wolayer-hágótól a Hohe Warte felé vivő gyalogút támfalai (27. kép)

A Wolayer-hágó mai látképe a felvonó egykori állomásánál lévő raktárépületek romjaival A Wolayer-hágó mai látképe a felvonó egykori állomásánál lévő raktárépületek romjaival

A raktárak közvetlen közelében lévő árok A raktárak közvetlen közelében lévő árok

A határt egy kb. 200 m széles lapos köves nyereg alkotja, amelyet teljes egészében elfoglal az olasz erőd. Tökéletes határzár volt, a Hohe Warte csúcsával együttműködve lehetetlenné tette, hogy osztrák–magyar oldalról támadni lehessen. Az árok és ágyúállások aszimmetrikusan épültek, úgy, mintha egyrészt szemből, a Wolayer-tó felől, másrészt keletről, a Plöcken-hágó irányából, tehát a Hohe Wartét megkerülő támadástól is tartottak volna.

Korabeli térkép az olasz erődítésekről, információs tábla a turistaház falán Korabeli térkép az olasz erődítésekről a turistaház falán elhelyezett információs táblán

A galéria megnyitásához kattintson a képre! Az olasz határzár-erődítések a hágó nyugati oldalán (A galéria megnyitásához kattintson a képre!)

A galéria megnyitásához kattintson a képre! A hágó keleti oldalán (A galéria megnyitásához kattintson a képre!)

A Hohe Warte csúcsa észak felől A Hohe Warte csúcsa észak felől. Jelölés: balra az alagút lőréssel, jobbra a szétfagyott betonbunker

Osztrák emlékmű táblája a Wolayer-tó partján Osztrák emlékmű táblája a Wolayer-tó partján

Történelmi út a Cellonra, az osztrák oldalon Történelmi út a Cellonra, az osztrák oldalon

Díszes határkő Díszes határkő

A szerző A szerző

A Wolayer-tó partján osztrák emlékmű látható az alacsony sziklán. Keletre a Rauchkofel 2460 m-es csúcsa, nagy fűhegy, ismét fantasztikus kilátással. A környező hegyeknél sokkal alacsonyabb, korábban már láttuk, hogy a csúcsokat is az olaszok tartották kezükben, hiába lehetett volna jó stratégiai pont, nem épült rá semmilyen háborús létesítmény. A túra során még egyet éjszakáztunk a Wolayersee-hüttében, reggel fölgyalogoltunk a Rauchkofelre, majd több órányi túra után, kb. 1100 m-es szintet leadva visszaérkeztünk a Plöcken-hágóra.

3 komment

Címkék: via ferrata Vargabetű Karni-Alpok Plöcken-hágó Wolayer-hágó Hohe Warte

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr358268452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Moticska Tihamér 2016.01.14. 01:01:14

Kemény csapat!

Világos cél, jó fizikum és elszántság a végletekig - kell egy ilyen túrához. Bennük ezek mind meg voltak. Felmentek, körbejártak és lehozták nekünk a fotókat, amiről tudom, hogy a megélt élményeknek alig egy ezrelékét adhatják csak vissza. Az összes többi a kitörölhetetlen emlékezetben marad. Az időjárás szeszélye, a vádliba nyilalló görcs, az idő múlásával a vállizomba tonnás súllyal benyomódó háti felszerelés pántja az a többszörösen megfizetendő ár, amiért ezeket a szép panoráma képeket adják a hegyek. Oda vágyni késztető remek írás!

Gratulálok a csapat minden tagjának! A hölgyeknek különösképpen!

MTi 2016.01.14. 10:08:25

Gyönyörű fotók!

Tálosi Zoltán 2016.01.14. 17:47:39

@Moticska Tihamér:

Teljesen egyet értek veled Tihamér! Azonban a történelmi események és a földrajzi helyszín előzetes tanulmányozása is feltétlenül szüksége. Zárójelben mondom, hogy ezt pont a Tihamértől tanultam, azonban az ő alaposságát nem sikerül soha elérnem! :)

Programajánló

könyvbemutató

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Könyvajánló

A hadak útján 

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút