Sok más magyarországi kiegészítésű alakulat mellett az olasz front megnyílásától a tolmeini hídfő védelmében harcolt a szabadkai 86-os közös gyalogezred elkülönített III. zászlóalja is. Az alakulat 1915. évi küzdelmeit ismertetjük írásunkban.

Az ezred békeidőben (1882–1914)

A cs. és kir. 86. gyalogezredet hivatalosan 1883. január 1-jén hozták létre, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia haderejének átalakítása és a gyalogság átszervezése során a meglévő 80 gyalogezred mellé további 22-t hoztak létre. Az ezred azonban gyakorlatilag már 1882. október 1-jén felállításra került.

Az alakulat kiegészítési területe Bács-Bodrog vármegye északkeleti harmadát foglalta magában, Szabadka központtal. Ide tartoztak Zenta és Magyarkanizsa városok, valamint Topolya, Ada, Szenttamás és Óbecse nagyközségek. Az ezred legénységi állományát 70 %-ban magyarok, 14 %-ban szerbek, 12 %-ban bunyevácok, 3,5 %-ban németek, míg 0,5 %-ban egyéb nemzetiségűek alkották.

A cs. és kir. 86. gyalogezred – 1901-től – hadrendileg a cs. és kir. IV. hadtest 32. gyaloghadosztályába, annak 64. gyalogdandárjához tartozott. 1905-től a kikülönített – és a boszniai Višegradon állomásozó – 86/III. zászlóaljat a cs. és kir. XV. hadtest 1. hadosztályának 7. hegyi dandárjába sorolták.

Az 1940-ben megjelent ezredtörténet szerint 1914. augusztus 5-én – a mozgósítás befejezését követően – a 86/III. zászlóalj Rossmanith Ferdinánd őrnagy parancsnoksága alatt állt, a 9. század parancsnoka Langer Henrik százados, a 10. századé Curry Béla százados, a 11. századé Göttlicher Brunó százados, a 12. századé pedig Rátvay Imre százados volt. A zászlóalj utásztisztje Heim Géza főhadnagy, a hídrobbantó osztag parancsnoka Farkas András főhadnagy, élelmezőtisztek Krausz Sándor főhadnagy és Hecht Károly hadnagy, a vonatparancsnok pedig Czerwinka Henrik főhadnagy volt. Az egészségügyi csapatot Szende Nándor és Murányi Károly ezredorvosok, valamint Kécsi Virgil főorvos alkották.

A cs. és kir. 86/III. zászlóalj a háború kirobbanásától 1915 júniusának közepéig

A cs. és kir. 86/III. zászlóalj a háború kirobbanásától kezdődően a 6. osztrák–magyar hadsereg kötelékében a szerb hadszíntéren harcolt, melynek alakulatait az olasz hadüzenetet követően a délnyugati hadszíntérre vezényelték.

A zászlóalj, Balogh Sándor őrnagy parancsnoksága alatt, 1915. május 23-án Rumáról indult. Vasúti szállítással Újvidék–Szabadka–Baja–Újdombóvár–Murakeresztúr–Csáktornya–Pragerhof–Marburg–Klagenfurt–Weizelsdorf–Rosenbach–Assling–Wocheiner Feistritz–Podbrdo érintésével május 26-án futott be Santa Luzia vasútállomására: az Idria-folyó torkolatánál fekvő település a tolmeini frontszakasz egyik stratégiai fontosságú pontja volt.

A zászlóalj május 27-től a Santa Luziától délkeletre, az 509-es és a 891-es magaslat között húzódó hegygerincen, a második védelmi vonalban fogott erődítési munkálatokba. Az első védelmi vonal az Isonzó mentén, Log és Auzza között húzódott. Ezt tábori erődítések alkották kezdetleges támpontokkal, sekély futóárkokkal és gyér drótakadályokkal. A jelzett védelmi vonalat a 7. hegyidandár csapatai tartották: északról dél felé haladva az 1. alszakaszt a cs. és kir. máramaroszigeti 85/III. zászlóalj, a 2. alszakaszt a cs. és kir. szatmári 5/III., a 3. alszakaszt pedig a cs. és kir. losonci 25/IV. zászlóalj uralta, míg a cs. és kir. 86/III. zászlóalj dandártartalékként a második vonalban állomásozott.

A 86/III. zászlóalj első bevetésére az olasz hadszíntéren 1915. június 3-án került sor, amikor részt vett a Ježa 929-es magaslat elleni sikertelen támadásban.

 A cs. és kir. 86/III. zászlóalj által 1915. május 27-e és 1916. augusztus 3-a között bejárt terep vázlata (forrás: Gaksch József–Dimics Szilárd: A volt szabadkai cs. és kir. 86. gyalogezred története 1882–1918.)

A zászlóaljat június 7-én vezényelték az Isonzó bal partján húzódó első vonalba: az Auzzánál kijelölt védelmi vonalat általában két század tartotta megszállva, míg a zászlóalj többi része kissé hátrább vonulva táborozott. A lövészárkok meglehetősen sekélyek voltak, és futóárkok sem vezettek hátrafelé. Egyetlen előny az volt, hogy a folyó tekintélyes akadályt jelentett, ezért meglepetésszerű olasz támadástól nem kellett tartani. A zászlóalj járőrei gyakran átkeltek az ellenséges oldalra. Június közepén két 20 m hatótávolságú lángszóróval bővült a zászlóalj arzenálja, amelyek jelentősen növelték az alakulat harcértékét.

A 86/III, a 85/III és a 25/IV zászlóaljak sapkajelvényei
(Köszönjük Szanyi Miklósnak!)

A 86/III. zászlóalj tevékenysége az 1. és 2. isonzói csata során

Az olaszok által 1915. június 23-án megindított 1., majd az azt rögtön követő 2. isonzói csata támadásainak zöme Görz és a Doberdó-fennsíkot védő osztrák–magyar csapatok ellen irányult. Az 1. isonzói csata során a 7. hegyidandár védelmi szakaszán gyenge intenzitású harctevékenység alakult ki, aminek következtében csekély számú veszteségek keletkeztek. A nyugalmas időszakokat az állások kiépítésére fordították: igaz, erre főleg éjjel volt lehetőség.

Július 10-én a zászlóaljhoz bevonult a XII. menetszázad 4 tiszttel és 232 fő legénységgel. Július 22-én az első vonalban lévő két 86-os századot – a 11. és 12-est – a 2/V. bosnyák zászlóalj váltotta fel: a teljes 86/III. zászlóalj dandártartalékként a Lom-fennsíkon fekvő Koprivšće mellett vonult sátortáborba, ahol a legénység az elkövetkező időszakban útépítésen szorgoskodott.

Augusztus 17-én a zászlóaljat Dobročniknál vezényelték állásba. Az 1. és a 2. isonzói csata során a cs. és kir. 86/III. zászlóaljból elesett 3 fő legénység, megsebesült 1 tiszt és 12 fő legénység.

Állásharcok Selonál

A 86/III. zászlóalj 1915. szeptember 13-án az esti órákban váltotta fel a seloi védőállásban a 85/III. zászlóaljat, és ezzel a 8. hegyidandár alárendeltségébe került. A 86-osok által birtokba vett védőállás balszárnya az Isonzóra támaszkodott, és Selo községen át vezetett a 588-as (Selski vrh) magaslatig. A zászlóalj északi szomszédja a zömében horvát legénységű zágrábi 53. gyalogezred kikülönített IV. zászlóalja volt.

A zászlóalj itt olyan fedezékekbe került, amelyeket még a háború előtt építettek ki: a fedezékek között csupán 50-60 cm mélységű összekötő árkok voltak, hátrafelé nem vezettek futóárkok. Az olasz és az osztrák–magyar állások 200-250 m-re húzódtak egymástól, de – különösen a jobbszárnyon – ettől lényegesen közelebb, mindössze 25-30 méterre, ami lehetővé tette a gyakori kézigránátharcot.

A megfigyelők homokzsákok és védőpajzsok mögé rejtőztek, napközben mindkét fél a legkisebb mozgolódásra is azonnal tüzelt. A 86-osok éjszaka élénk járőrszolgálatot bonyolítottak, amiben különösen a fiatal tisztek jeleskedtek.

Szeptember 19-étől az olasz tüzérség intenzíven lőtte a zászlóalj Selo körüli állásait, és fedezékeiket is megkísérelték előbbre tolni. Szeptember 26-án Klein hadapródnak, 16 emberével, egy vállalkozással sikerült egy ilyen előretolt állást felszámolnia.

1915. szeptember 28-án Balogh Sándor alezredes új beosztást kapott, és távozott a zászlóalj éléről: a parancsnokságot Langer Henrik százados vette át.

Október 11-én a meglévő két géppuska mellé két újabbat kapott a zászlóalj, ami jelentősen növelte tűzerejét.

1915 októberének közepén a legénység egészségi állapota, fegyelme és harci szelleme jó volt. Ellátásban – a kenyér kivételével – nem szenvedtek hiányt. A legénységet a harc mellett az állások folyamatos építése is igénybe vette, ami a köves talajon nem volt egyszerű feladat.

Harcok a 3. isonzói csata során

A 2. isonzói csatát követően viszonylagos nyugalom állt be az olasz hadszíntéren, de 1915 októberének első napjaiban az olasz tüzérség fokozta tevékenységét. Ez, valamint a fokozott járőrtevékenység előrevetítette egy újabb nagyobb támadás kezdetét.

 A cs. és kir. 86/III. zászlóalj védelmi állásának vázlata a 3. isonzói csata során (1915. október 16-a és november 7-e között) Selonál, a tolmeini hídfőben (Forrás: Gaksch József – Dimics Szilárd: A volt szabadkai cs. és kir. 86. gyalogezred története 1882–1918.)

1915. október 16-án a Krn hegycsúcstól a tengerig terjedő frontszakaszon megkezdődtek a 3. isonzói csata előkészületei. Az olasz offenzíva a 86-osokat a Selo körüli védőállásokban találta. Ezek az állások azonban már nem azok voltak, amelyeket a zászlóalj szeptember közepén birtokába vett! A 86-osok kitartó munkájának eredményeként az összekötő- és futóárkok 2 m mélyek lettek, a vonal mentén pedig 18, egyenként 40-50 ember befogadásra alkalmas, deszkákkal kibélelt kaverna létesült.

 Hollósi Frigyes Károly szepesófalui származású hadnagy halálesetének bejegyzése a cs. és kir. 86. gyalogezred halotti anyakönyvébe (481. sz.), aki 1915. október 17-én halt hősi halált (forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

 Hollósi Károly síremléke a modrejcei temetőben napjainkban
(fotó: Babos Krisztina, 2015. július)

1915. október 18-án heves olasz támadás indult. A tüzérség pergőtüzet zúdított az arcvonalra és a mögöttes területre, ami elől a legénység a kavernákba kényszerült. A tüzérségi tűz leple alatt az olasz gyalogosok homokzsákokat maguk előtt tolva kúsztak előre. Feladatuk az volt, hogy hosszú robbantócsöveikkel felrobbantsák a rohamot gátló akadályokat. Ezt az akciót azonban a 86-osok figyelőinek ébersége meghiúsította: jelzésükre a 86-osok elfoglalták lőállásaikat és össztüzet zúdítottak a támadókra. Egy foglyul ejtett olasz katonától megtudták, hogy a támadók az 5. bersaglieri ezredhez tartoztak.

Erős tüzérségi előkészítést követően az olasz gyalogság október 21-én újra támadásba lendült. Ezen a napon, a megrongált akadályokon előretörve, két helyen is sikerült bejutniuk az első vonalba, de a 86-osok ellentámadása mindkét esetben rövid idő után kivetette onnan őket.

Október 22-én újabb olasz tömegtámadás indult, amelynek Tolmein elfoglalása volt a célja: nyolcszor rohamoztak, de mindannyiszor visszavonulásra kényszerültek. Kora délután a bersaglieriknek ismét sikerült betörniük a 86-osok védőállásaiba, de véres kézitusát követően sikerült őket kiverni onnan. A küzdelem 17 óra környékén ért véget. A betörés helyén a becslések szerint 1500 olasz katona holtteste hevert, de a 86-osok is jelentékeny veszteségeket szenvedtek.

Október 23-án az olaszok két támadást intéztek a zászlóalj arcvonala ellen. Valamivel 14 óra előtt sikerült is nekik betörni a 12. század, és a szomszédos 53/IV. zászlóalj árkaiba. A Rátvay százados vezette ellentámadás azonban ismételten kivetette onnan őket. A zászlóalj által ezekben a napokban nyújtott teljesítményről a cs. és kir. Sajtóhadiszállás által kibocsátott hivatalos jelentés is, amely Höfer tábornok aláírásával jelent meg és ezért csak Höfer-jelentés néven emlegették, megemlékezett 1915. október 24-én, ami kiemelkedő dicséretnek számított: „Az Isonzó melletti csata még folyik. Az ellenség rohamai bátor gyalogságunk szívós védelmében rengeteg veszteséggel megint összeomlottak. A Mrzli vrh harcvonal ellen a tolemeini hídfőig bezárólag az olaszok még mindig kétségbeesett erőfeszítéssel támadnak. Különösen a Santa Luziatól nyugatra fekvő magaslatot támadják szakadatlanul. Alpinik itt behatoltak a védőállás egy kis szakaszába, de az 53. és a 86. gyalogezred részeinek erélyes ellentámadása hamarosan újra kiverte őket onnan.”

Az október 24-ét követő napokban – amikor a zászlóalj kilenc olasz rohamot vert vissza – a gyalogsági támadások intenzitása csökkent, viszont a tüzérségi tűz erősödött.

Október 28-án az olaszok háromszor próbálkoztak. Ezen támadások során a zászlóalj súlyos veszteségeket szenvedett: 13 katona vesztette életét, valamint 78-an megsebesültek. Ekkor esett el a kishegyesi származású Berecz Péter őrvezető is, akinek a története itt olvasható.

 Berecz Péter kishegyesi származású őrvezető halálesetének bejegyzése a cs. és kir. 86. gyalogezred halotti anyakönyvében (399. sz.), aki 1915. október 28-án, a 3. isonzói csata során szenvedett hősi halált (forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

Az október 28-ai Höfer-jelentés szerint: „A Mrzli Vrhtől DK-re fekvő vonalaink és Dolje ellen újra nagy olasz erők nyomultak előre. Könnyedén visszavertük őket. Az ellenség az est folyamán a Selotól É-ra fekvő terület ellen intézett támadást, amely szintén összeomlott.”

Október 29-én a 86-osok számára a 3. isonzói csata véget ért: tíz nap alatt az olaszok 29 támadását verték vissza, amelynek során elesett 59, valamint megsebesült 297 katonájuk. Foglyul ejtettek 60 ellenséges katonát, valamint 435 elesett olasz holttestét temették el – az olaszok vesztesége ezen az arcvonalon (is) sokkal nagyobb lehetett, hiszen halottaik egy részét ők maguk szállították el, és a vonalak mögött helyezték örök nyugalomra.

A csata során tanúsított vitéz magatartásukért Langer Henrik és Rátvay Imre századosok kiérdemelték a III. osztályú Vaskoronarendet, Dinyeberki Bozó Antal századost és Nagy Pál Imre főhadnagyot pedig a III. osztályú Katonai Érdemkereszttel tüntették ki. Számos tiszt és altiszt mellett kitüntetésben részesült a legénység is: 20-an kaptak nagyezüstöt, 130-an kisezüstöt, 440-en pedig Bronz Vitézségi Érmet.

A 86/III. zászlóalj a 4. isonzói csatában és azt követően

Az 1915. november 8-án az Isonzó mentén megélénkülő olasz tüzérségi tevékenység újabb nagy olasz támadás kezdetét jelezte. A 86/III. zászlóalj felkészülten várta a 4. isonzói csatát: állásait megerősítette, a zászlóaljhoz bevonult a XVI. menetszázad 4 tiszttel és 268 fő legénységgel. A 8. hegyidandár alakulatai több csoportparancsnokság alárendeltségéhez tartoztak: a 86/III. zászlóalj az 588. magaslaton állomásozónak volt alárendelve.

A 4. isonzói csata során az olaszok elsősorban a XII. és a VII. hadtest csapatai által védett állások ellen indítottak heves támadásokat, amelyek célja Görz városának elfoglalása volt.

A 86/III. zászlóalj védelmi szakaszán az olaszok többször is rohammal próbálkoztak, de mindannyiszor visszavetették őket. A leghevesebb tüzérségi támadás november 26-án érte Selot: telitalálat ért egy pihenőhelyet, ahol öt ember azonnal meghalt, Farkas András főhadnagy pedig súlyosan megsebesült. A leghevesebb harcok november 28-a és 30-a között dúltak. A 4. isonzói csata során a zászlóalj állományából elesett 23 katona, megsebesült 2 tiszt és 121 fő a legénység soraiból.

 A cs. és kir. 86/III. zászlóalj katonáinak csoportja Selonál – középen Povázai Vince őrmester (forrás: családi gyűjtemény)

A csatát követően a zászlóalj katonái hozzáláttak a védőállások kijavításához. A főzőkonyhákat az Idrija folyó völgyéből az első vonalhoz közelebb telepítették, amivel javult a legénység ellátása. 1915 karácsonyának ünnepe a legnagyobb csendben telt. A katonák élelmezésén is sikerült javítani, hazulról megérkeztek a várva-várt levelek és csomagok is. A dandár- és csoportparancsnokságok gramofonokat kaptak, amelyek zenéje a tábori telefonok felhasználásával egészen az első vonalakig eljutott. December 30-án a zászlóaljhoz bevonult a XVII. menetszázad 4 tiszttel és 246 fő legénységgel.