„Molnár Ferenc tüneményes irodalmi pályáját koszorúzta meg ezen az estén. Színpadi irodalmunkat – összes erényeivel, hibáival – alig reprezentálhatja jobban ember mint ő. Az irodalom számára nem jelent ez a darab új nyereséget, de emlékezetes darabja lesz a nagy háborúnak.” – írta az Élet című katolikus folyóirat kritikusa 1916-ban Molnár Ferenc A fehér felhő című színdarabjáról.
A művet 1916. február 25-én mutatta be a Nemzeti Színház és egy tucatnyi újság írt róla recenziót. Csokorba gyűjtötte ízlésének megfelelően a dicséretet és elmarasztalást a liberális és szocialista Világ, a Népszava, A Tett, a Nyugat, de a konzervatív A Hét, Magyar Szalon, Uránia, Új Nemzedék, valamint a vallásos Protestáns Szemle, Katholikus Szemle és Élet.
A színdarab 1916-ban nyomtatott változata a Molnár Ferenc Színművei sorozatban
(Forrás: antikvarium.hu)
Ambrus Zoltán szerint másfél év kellett hozzá – 1914 augusztusától 1916 februárjáig számítva – hogy az írók magukhoz térjenek és ne az elvárásoknak akarjanak megfelelni, hanem a háború testi és lelki hatásait megpróbálják bemutatni. Szerinte Molnár Ferenc volt az első író, aki közönségsikert aratott háborús színművével. Megható, de szentimentális megoldás volt gyerekeket szerepeltetni a színpadon, ráadásul a szerző színházi jutalékát a háborúban hősi halált halt huszárok árváinak ellátására ajánlotta fel. A Molnár-darab és a háborús művek népszerűségét pedig társadalmi okokkal is magyarázta: „…a színházakat javarészt olyanok töltik meg, akik sok megpróbáltatás, aggodalom, gyász, betegség után vagy nélkülözés, gond, baj közepett jobban kívánják a maguk életéről való pár órányi megfelejtkezést, mint boldogabb időkben…”
Mindenesetre Molnár Ferenc 1916-ban A fehér felhőért a Vojnich-díjat kapott. A dicséret is méltó volt a darabhoz: „Molnár Ferenc … a nemzeti géniusz szárnya libbenésétől érintve, a háború vérzivataros idején A fehér felhő című költői ihletettségű darabjával szólt hatásosan a magyar lélekhez.”
Molnár Ferenc: A fehér felhő; Társulat: Nemzeti Színház, Budapest; Bemutató: 1916. február 25. Rendező: Hevesi Sándor; Szereplők: Angyal: Bajor Gizi; Hadapród: Rajnai Gábor (Forrás: hu.wikipedia.org)
A szerzőről azt írták a haditudósítások után, hogy megtalálta a szívét vagyis a hazaszeretetét, a mirákulumban pedig a keresztény folyóiratok szerint a hit keresését lehet tapasztalni. Az egyik publicista szerint a limanovai csatában elesett huszárok haláluk után a mennyországban megálmodják találkozásukat gyermekeikkel, de inkább az árva parasztgyerekek vonulnak körmenetben egy fehér felhőbe, hogy találkozzanak a megdicsőült apáikkal. A színdarab bevezetője egyébként személyes élményeken alapszik, ami a hitelességét támasztja alá, hiszen tudjuk, hogy Molnár haditudósítóként 1914–15-ben megjárta a galíciai és a kárpáti frontot.
„ELSŐ VÁLTOZÁS. Éjszaka. Ritkás nyírfaerdő szélén a tartalék-állások barlangjai, kunyhói. Galícia, december. Hó. Szelíd hajlású dombokra látni. A állásokban huszárok alszanak, némelyik a földbe vágott oduba húzódott, mások szalmán, pokrócokba burkolva fekszenek. A nézővel szemben ül a virrasztó huszár, a lába előtt pislákoló tűz. A huszár szűrbundában van. Nagyon messze valahol egy árokban énekelnek a bakák, ez az ének halkan szól attól a pillanattól kezdve, hogy a függöny felgördül, egészen addig, amíg a második változás elkezdődik. Mikor a függöny felgördül, csönd van, csak ez az ének hallatszik sokáig. Hol egészen halkan, hogy kissé erősebben. Aztán egymás után két halvány villanás nagyon messze a dombok felett, az égen. Szünet. Azután a két villanásnak megfelelő két ágyúszó igen tompán, döngő, szinte szelíd hang. Nagy szünet.”
Pihenő huszárok a Kárpátokban
(Forrás: nadasdymuzeum.hu)
Volt, aki a levélírási jelenetet tartotta a legdrámaibb résznek, amelyben egy fiatal hadiözvegy egy régi hadiözvegynek önti ki szíve-lelke keserűségét, hogy írja meg az ezredesnek, de idősebb és tapasztaltabb sorstársa egy tisztelettudó és teljesen sablonos, átlagos köszönőlevelet ír helyette. A gyermekek zarándoklata vagy körmenete azonban inkább tündéri mesejátéknak mint misztikus látomásnak tűnt, Kacsóh Pongrác közben hallható zenéjét pedig túl könnyednek tartották. Viszont az egyik „változásban” az angyal úgy irányítja a beszélgetést az üdvözült huszárokkal, hogy még egy kis szocializmus is hallható a színpadon, de mindenféle demagógia és harag nélkül.
Angyal: (…) Hát te kinek a földjéért haltál meg?
Első huszár: A fődér.
Angyal: De kié volt az a föld?
Első huszár (nagy zavarban): Mondjon rá valamit, tizedes úr.
Tizedes: Hát a Fekete Tisza kié vót? Mer’ azér’ is sokan csöndesedtek meg Máramarosba’. Szünet. Az kié vót?
Őrmester: Mindenkié vót. Őseinké vót, mint a főd is őseinké vót.
Angyal: Hát neked. . . miért nem jutott belőle ?
Csönd.
Őrmester: Azt én már nem tudom.
Csönd.
Az apjukért imádkozó gyermekek egy német képeslapon
(Forrás: miabonyunk.hu)
A legszigorúbb ítélet így hangzott: „A Nemzetiben most estéről-estére tulajdonképpen egy gyászoló közönség ül, hát hogyne lett volna egy ilyen darabnak hatása! A színházat azonban művészi szempontjai visszatarthatták volna attól, hogy erre az egyfelvonásosra mint kasszadarabra rávesse magát.”
Molnár Ferencet mégis az egyik legélesebb szemű magyar írónak tartották, aki minimális művészi eszközökkel maximális értéket ér el és kiemelték a párbeszédek „dynamikus, villanyütésszerű jellegét.” Művében nemcsak a városi polgárok találkozhattak a szegény parasztok drámai életével, de a Föld és Ég is összeért, vagyis a keresztény vallás visszalopakodott az emberek mindennapjaiba. A kritikusok elismerték, hogy eddig ez volt a legjobb háborús színdarab és a színészek is sok dicséretet kaptak. Egy bécsi lap 1917-ben tömören és világosan összefoglalta az író művészetét: „Molnár Ferenc szuverén ura a színpadi deszkáknak. Kifogyhatatlan az új színpadi meglepetések kitalálásában. Alig lehet nála elválasztani a mesterséget a művészettől.”
A színdarab utóélete is érdekes lehet az utókor olvasójának. Fejős Pál (1897-1963) amerikai magyar filmrendező, aki személyes kapcsolatban volt Molnár Ferenccel, 1923-ban emigrált, 1928-ban pedig a Színházi Élet így tudósított róla: Hollywood legfiatalabb rendezője filmre akarja vinni Molnár Ferenc: Fehér felhő című színdarabját. A terv nem valósult meg, pedig érdekes lett volna olvasni az amerikai kritikusok véleményét is.
A darabot 2014-ben újra műsorra tűzte a Nemzeti Színház.
