A Muravidék első világháborús történelme a mai napig a magyar és szlovén történelem fehér foltja. Az első világháború után Szerbia fennhatósága alá kerülő területen a hősi halottakról sem lehetett közösségileg megemlékezni. A térség Magyarországhoz történt visszacsatolását követően nyílt erre lehetőség. 1942. szeptember 8-án leplezték le Belatincon a 130 hősi halottra emlékeztető turulmadaras emlékművet, ami az újabb fordulat következtében nem lehetett hosszú életű.

A muravidéki katonák története az 1. világháborúban a mai napig alig kutatott téma. Mondhatjuk azt is, hogy ez az időszak a muravidéki magyar és szlovén történelemnek egy nagy fehér foltja. De nem csak a Muravidéken, hanem egész Szlovéniában az 1. világháború majdnem teljesen eltűnt a kollektív emlékezetből. Ennek több oka is van. Az 1. világháborút nemsokára követte a 2., amely mélyebben volt kutatva és fel is van dolgozva. Ezt annak a ténynek „köszönhetjük”, hogy az 1. világháború befejezéskor egy új állam része lettünk és átvettük a Szerb Királyság „értékeit”. Szerbia volt a nagy nyertes, aki legyőzte az osztrák–magyar hadsereget és minden korábbi pozitív osztrák–magyar elemet szándékosan félretolt. A nemzeti felszabadulás az Osztrák–Magyar Monarchiában nem valósulhatott meg. A Monarchia korlátozta a nemzeti emancipációt, a hivatalos szerb gondolkodásban a nemzetek börtönének a szinonimájává vált.

A visszacsatoláskor újból emlékezni lehetett…

1941 áprilisában Jugoszlávia megszállásával és felosztásával Muravidék visszakerült Magyarországhoz. A történelmi alsólendvai és muraszombati járás visszakerülését az anyaországhoz a muravidéki magyar és magyar érzelmű lakosság egyaránt megünnepelte. Minden nagyobb településen, és természetesen a városi rangú Alsólendván és Muraszombatban nagyszabású, látványos rendezvényeket tartottak a felszabadulás tiszteletére. Ekkortól újból lehetett emlékezni az 1. világháborús hősi halottakra is.

A Vendvidéki Magyar Közművelődési Egyesület hetilapja, a Muraszombat és Vidéke, 1942. szeptember 4-én bejelentette, hogy Belatincon nagyszabású ünnepség keretében szeptember 8-án leplezik le a község új hősi emlékművét és felavatják az országzászlót. Az ünnepségre különvonat is indult Muraszombatból és Alsólendváról.

Szeptember 11-én az újság első oldalán beszámolt a nagy ünnepségről. „Szeptember 8-án reggel 9 órakor az áldást hozó hajnali eső szürke felhőmaradványai már alacsonyan gomolyognak Belatinc felett, amikor begördül gépkocsink a zászlódíszbe öltözött legnagyobb muravidéki vend községbe. Ünneplő ruhában siető emberek hosszú sorát hagytuk el az úton, de a széles, tiszta belatinci utcák is szokatlanul népesek már, siet a község apraja-nagyja a Szent László térre, hogy részt vegyen a hősi emlékmű leleplezésén és az országzászló felavatásán.”

A rendezvényen számos magas rangú méltóság vett részt: gróf Teleki Béla, Zala vármegye főispánja, dr. Brand Sándor, Zala vármegye alispánja, Winter György, tábori alesperes, nemes Breuer Pál alezredes, muraszombati zászlóalj-parancsnok, Hartner Nándor és dr. Országh Pál, országgyűlési képviselők, dr. Schmidt György, Zala vármegye főjegyzője, dr. Apáthy István, az Alsólendvai járás főszolgabírája, Rhosóczy Rezső, tanügyi előadó, Lipics József és Dervarits Elemér, muraszombati és alsólendvai városbírók…

 Teleki Béla, Zala vármegye főispánja 1936 és 1944 között
(forrás: zaol.hu)

A szobor a Szent László király tiszteletére szentelt plébániatemplom mellett állt. Turulmadár tekintett tetejéről az érkezőkre. A talpazatot Horváth Márton, belatinci építőmester készítette, a turulmadarat pedig Kühár Ferenc, ferenclaki szobrász.

 A belatinci Szent László templom ma. Mellette állt a turulmadaras emlékmű
(forrás: panoramio.com)

 A turulmadaras hősi emlékmű
(forrás: Penhoffer Ludvik fényképgyűjteménye)

A tábori misét Winter György alesperes celebrálta. A mise végén a zenekar eljátszotta a Szózatot, utána több ünnepélyes beszéd következett, amelyben az országzászló-gondolatról esett szó. A Kiskunfelégyháza által ajándékozott zászlót a magyarruhás kislányok az árbockötélre akasztották. Elhangzott a Magyar Hiszekegy, s a végén Csermely István, sárvári iskolafelügyelő, a Muravidék szülötte mondott záróbeszédet magyar és szlovén nyelven: „Szent István Jobbja őrködik ezen a népen ma is, amikor új feladatokat ró rá a magyar kötelesség, megőrizni újra megtalált magyar hazáját és harcolni abban a küzdelemben, amely ismét Szent István országának részévé teszi az egész Délvidéket.”

Következett a zászlók megkoszorúzása. Először a zászlóanya, Zichy Mária grófnő koszorúját helyezték el, a legvégén az emlékművet állító községek – Belatinc, Murasziget, Murabaráti, Hársliget, Lendvarózsavölgy, Murahely, Adorjánfalva és Muramelence – koszorúját. Különösen megható jelenet volt, amikor a 130 első világháborús hősi halott hozzátartozói tettek sorban koszorút az emlékműre.

A koszorúzás végén a zenekar eljátszotta a Himnuszt. Sorra került még a testületek díszfelvonulása: határvadászok, tűzoltók, leventék és a legvégén népviseletbe és magyarruhába öltözött csoportok. A rendezvény délután népünnepéllyel végződött.

Az ünnepség képei
(forrás: Penhoffer Ludvik fényképgyűjteménye)

1945 után

A 2. világháború befejezéskor Magyarország a vesztes államok között volt. Ha az első Jugoszláviára gondolunk és az előbb említett 1. világháború utáni viszonyokra, a helyzet most sem volt sokkal másabb. A 2. világháború után sok könyv be lett tiltva, vagy azért, mert német vagy magyar nyelven íródtak, vagy azért, mert szerzőit nem támogatták a kommunista hatóságok. Nem is volt népszerű beszélni az első világháborús osztrák–magyar és német hadseregről, mert a 2. világháborúban ezek utódai voltak a megszállók. Azt a kevés 1. világháborús emléket is elhanyagolták vagy ledöntötték, a megmaradtak pedig kegyeleti szférába szorultak: a temetőkbe, a holtak birodalmába.

1945 májusában vagy júniusában a turulmadaras hősi emlékművet is ledöntötték, az anyagát pedig főleg házak építésére használták fel.

2011-ben Muravidéken csak tizenegy első világháborús emlékhelyet találhattunk. Ezek többnyire a templomok és kápolnák homlokzatán található emléktáblák. Sok első világháborús síremlék van egyes falusi temetőkben is, ezek közül néhányat azonban már lebontottak, mert a szűkebb család már kihalt. A sírhelyek bérlésének bevezetésével ugyanis sokan felhagytak a gondozással és lemondtak a sírokról.