Miért került sor a rekvirálásokra? Kik voltak a rekvirálók? Hogyan dolgoztak? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Megyaszai Szilvia néhány családi hagyatékból előkerült – eddig ismeretlen – fotó alapján, amelyek az első világháború alatt működő püspökladányi rekviráló bizottság tagjainak arcképét, s a munkájukról készült néhány pillanatképet őriztek meg.
Püspökladány mindig mezőgazdasági jellegű település volt elsősorban, annak ellenére, hogy a világháború alatt is jelentős vasúti csomópontnak számított, s volt Európa-hírű, vasúti talpfákat is gyártó fatelítő üzeme, több malma és két téglagyára. A püspökladányiak többségének a földművelés biztosította a nehéz megélhetést, de saját földdel kisebb hányaduk rendelkezett (a település határának nagy része a katolikus vallásalapítványi uradalom, illetve néhány nagybérlő kezelésében volt). Többségük haszonbérben művelte saját településük határában a földet, s sokan a napszámosok „fekete kenyerét” ették.
A püspökladányi vasútállomás fedett deszkacsarnoka. Az idők folyamán annyira megrongálódott (többször lángra kapott a gőzmozdonyokból kipattanó szikra miatt), hogy az első világháború után lebontották.
Az első világháború során minden erőforrást a hadsereg igényeinek kielégítésére kellett fordítani. A háború újabb és újabb próbák elé állította a lakosságot. A nyersanyagoknak és termékeknek kényszergazdálkodás alá vonása fokozatosan valósult meg: 1914-ben még csak a szeszfőzésre felhasználható anyagok korlátozása és a lisztkészítés szabályozása került sorra, 1915-ben már az élelmiszerekké feldolgozható anyagokon kívül kiterjesztették a fémekre, bőrökre, gyapjúra, pamutra és olajos készítményekre is, 1916-tól pedig egyre gyorsabban és szélesebbre tágult e termékek köre.
Mindez természetesen közvetlenül befolyásolta az ipar és a kereskedelem lehetőségeit is. A piaci mechanizmus szabályozó funkcióját a központi elosztás és az egyre növekvő bürokrácia vette át, a különböző bizottságokon keresztül. A háború következtében az állam beavatkozott a mezőgazdasági termékek elosztásába, a mezőgazdasági árak szabályozásába, a munkaviszonyba és a mezőgazdasági termelésbe is.
A háború kitörésétől kezdve – a behívások miatt – állandó munkaerő-elvonás történt. 1914 végéig a mezőgazdaságban dolgozó lakosságnak kb. 20%-át hívták be, és évről évre csökkent a férfi lakosság száma. Az időseknek, asszonyoknak, gyermekeknek kellett elvégezni a hadbavonult férfiak munkáját. A munkaerő-elvonás mellett a hadifuvarozások, az igaerő-rekvirálás érintette súlyosan a paraszti gazdaságokat. Mivel az igaerőhiány veszélyeztette a termelést, a kormányzat utasította a katonaságot, hogy a vármegyék részére biztosítsanak lovakat. Hajdú vármegye 1917-ben 1306 db lovat kapott, ezen felül volt még a Debrecennek kiutalt lóállomány.
A növekvő gazdasági nehézségek miatt tovább fokozódtak a mezőgazdaság terhei. Az állam egyre szigorúbb szabályozást vezetett be a mezőgazdasági termékek zár alá vételére, majd a rekvirálásokkal igyekeztek hathatósabb eredményt elérni. A rekvirálást (ingóságok, pl. termény, állat, harang hatósági igénybevétele bizonyos térítés ellenében, főként hadi célokra) a Haditermény Rt bizományosai végezték. Kezdetben a gabonafélékre és a takarmányra terjesztették ki, később már a tökmagtermelésre, a nádtermény lefoglalására, sőt még a házinyúlbőrök lefoglalására is született rendelet. 1918-ban a rekvirálásokat a közélelmezési miniszter vezetésével kormánybiztosok hajtották végre katonai segédlettel. A rekvirálók munkája hálátlan volt, hisz többnyire a családok utolsó tartalékait szedték össze, s ez sokszor nem ment zökkenőmentesen.
Püspökladány sem kerülhette el a rekvirálásokat, így például a hadifémek begyűjtését. 1917-ben - Kállay Sándor lelkész szolgálati idejében - a magyar királyi honvédelmi miniszter lefoglaltatta a püspökladányi református templom két nagyobbik harangját és az orgona díszes külső sípjait a 4. hadtest részére. Elszállításukra 1917. július 18-án került sor. Erről részletesen itt olvasható.
A püspökladányi református templom két harangjának lefoglalása hadicélra, 1917. július 18-án (Fotó: Ary Gyula tanító családi hagyatéka)
Hajdú vármegyében 150 rekviráló bizottság kezdte meg munkáját 1918. január 9-én. A március 10-ig tartó rekvirálás még a nagyobb katonai egységek kivezénylése ellenére sem tudta az előírt 800 vagon terményt produkálni, mindössze 414 vagon és 94 q termény beszállítása történt meg. Az Országos Közélelmezési Hivatal által elrendelt pótrekvirálás sem eredményezett újabb jelentős mennyiséget. Az alispán kénytelen volt megállapítani, hogy az állandó rekvirálások fokozzák a lakosság ellenállását és több kárt jelentenek, mint hasznot.
A szomszédos Bihar vármegyében is hasonló volt a helyzet. 1918 januárjában olyan kevés terményt tudtak rekvirálással begyűjteni, hogy a miniszter újabb, szigorúbb rekvirálást írt elő. Az Országos Közélelmezési Hivatal 1918 májusában újabb rekvirálást rendelt el, de mivel ez sem érte el a kívánt mennyiséget a megye lakosságának kétheti szükségletét büntetésből nem elégítették ki.
A püspökladányi közigazgatás központja, a községháza 1916 körül
A háború első éveiből nem maradt fenn helyi sajtó, a helyi irattárakban pedig a II. világháború során okoztak nagy pusztítást, így elég szűk a témára vonatkozó elsődleges források köre. A Püspökladány és Vidéke című újság 1926. december 23-i számában viszont arra találunk utalást, hogy Kárai Sámuel főbíró volt az, aki „mondhatni a legnehezebb időben viselte a főbírói tisztet. A nagy háború idején egyebek között a hadisegélyezés, közélelmezés, rekvirálás körül, hogy milyen munkát fejtett ki, arról felettes hatóságai adhatnának felvilágosítást, de erről beszél a hadisegélyezés körül kifejtett munkásságáért a hajdúszoboszlói m. kir. állampénztár részéről több ízben kapott dicséret is. Az oláh (azaz a román) megszállás idején minden lehetőt elkövetett a község lakosai érdekeinek megvédése tekintetében, amiről sok polgár tanúskodik.”
A püspökladányi rekviráló bizottsággal kapcsolatban jelentenek fontos forrást a most előkerült fotók.
A fotók egy időpontban készültek, s három ugyanazt a feliratot tartalmazza a hátoldalán: „Szives megemlékezésül, Püspökladány 1918. május 10., olvashatatlan aláírás”
Rekviráló bizottság Püspökladányban (1918)
(Fotó: Némedy József)
A csoportkép a legérdekesebb, amelynek felirata: „Rekvirálók Pladány 1918”. A háttérben álló szekrényen az „Anyakönyvi Szekrény” felirat olvasható, tehát bizonyos, hogy a testület székhelye a községháza volt. A fotón 3 személy azonosítható. Első sorban, balról az első személy Králik József, aki ebben az időben, 1918-1921 között római katolikus káplán volt Püspökladányban. Álló sorban balról az 5. hölgy Nádasi Irén (aki később az itt munkát kapó Scharbert Lajos községi állatorvos felesége lett), a hetedik hölgy pedig Simon Gizella, akiről már itt a blogon is olvashatunk.
A fényképfelvétel jól példázza, hogy főleg az itthon maradt hölgyek vettek részt a bizottság tevékenységében, akiknek a munkáját kirendelt katonák biztosították.
A katonák megjárták a háborút, ezt vitézségi éremsoruk tanúsítja. Bálint Ferenc történész, muzeológus, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa véleménye szerint az ülő sorban balról a harmadik, karddal látható katona honvéd, valószínűleg gyalogos hadnagy, aki 1906 M dolmányt (díszöltözetet) visel. A mellette ülő (balról a negyedik) zubbonyt viselő katona – a fotó minősége alapján – szintén hadnagynak tűnik, kitüntetései: I. oszt. ezüst vitézségi érem (nagyezüst), bronz vitézségi érem, Károly-csapatkereszt és az utolsó talán porosz vitézségi érem (Militär-Ehrenzeichen). A következő (jobbról a harmadik ülő alak) valószínűleg szintén honvéd gyalogos hadnagy 1906 M dolmányban, I. oszt. ezüst vitézségi érem és bronz vitézségi érem kitüntetésekkel.
Jobbról a második ülő alak rendfokozata nem kivehető, de tisztnek tűnik, II. oszt. ezüst vitézségi éremmel (kisezüsttel), bronz vitézségi éremmel és talán sebesültek érmével.
A rekviráló bizottság tagjait ábrázoló fotók hátoldala, ugyanazzal a felirattal
További két fotó a hölgyeket mutatja irodai munka közben, az utolsó képen pedig – felirata szerint - Veréb János jegyző látható (elképzelhető, hogy ő szerepel a csoportképen is, álló sor jobb szélen).
Rekviráló bizottság Püspökladányban (1918)
(Fotó: Némedy József)
* * *
Egy hivatalnoknő és Veréb János jegyző, 1918
(Fotó: Némedy József)
A fotók hangulata kedélyes, egy zárt világba enged betekintést, s a községházán folyó munka „emberi oldalát” ismerhetjük meg általuk. Érdekesség, hogy a csoportképen a katonák kitüntetéssoruk felett egy-egy fehér virágot viselnek.
Idáig nem találkoztam olyan feljegyzésekkel, visszaemlékezésekkel, amelyek a püspökladányi rekvirálások gyakorlatát, valóságát őrizték meg, de reménykedem abban, hogy ahogy ezek a fotográfiák, vagy nemrég a harangrekvirálásról készült felvételek is előkerültek közel 100 év távlatából egy-egy családi fotóalbumból, illetve dobozban porosodó hagyatékból - s amelyek a Püspökladány Anno honlapon kerültek először nyilvánosságra - úgy egyszer erre a kérdésre is választ kaphatunk.
A családi fotókat Némedy József bocsátotta rendelkezésünkre, a többi kép a Püspökladány Anno honlap gyűjteményéből való. A történetet Megyaszai Szilvia honlap-szerkesztő, helytörténet-kutató dolgozta fel és írta meg.
Felhasznált irodalom:
Gazdag István: Hajdú és Bihar megyék gazdaságtörténetének néhány kérdése az első világháború éveiben (A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, 1978.)
