Budapesten a Hősök terén áll a Hősök Emlékköve, amely eredetileg az első világháborús emlékművek csoportjához tartozik, így története nem kapcsolódik közvetlenül a vele szomszédos Millenniumi emlékművéhez. Viharos történelme önállóan is sokféle narrációt, és az események számtalan aspektusát rejti magában.
A Hősök tere története rendkívül sokszínű, és mint társadalmi tér egyfajta indikátora is a mindenkori nemzeti öntudatnak, illetve a kívánt, irányított nemzetképnek. Számos különböző méretű és funkciójú építészeti műalkotás képezi azt a teljes egészet, melyet egységként kezelve akár az Andrássy úttal együtt Világörökségként (2002-től), akár az 56-osok terével és a Városligettel együtt a Múzeumliget projekt meghatározó részeként értelmezhetünk korunkban. A térelemek közül egy, sokak számára esztétikailag talán jelentéktelennek értékelhető rész kerül most középpontba, a Hősök Emlékköve, melynek viharos történelme önállóan is sokféle narrációt, és az események számtalan aspektusát rejti magában. A Hősök Emlékköve a 2001-es rekonstrukció óta dísztelen kő, mely a tér közepén Árpád szobra előtt található. Eredetileg az első világháborús emlékművek csoportjához tartozik, így története nem kapcsolódik közvetlenül a vele szomszédos Millenniumi emlékművéhez.
A leendő Hősök tere a Hősök Emlékköve nélkül 1927-ben
(forrás: Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjtemény)
Az első világháborús műalkotások igénye már a harcok alatt felmerült. Egyes források szerint Abele Ferenc vezérkari őrnagy fogalmazta meg ezt az igényt először Tisza István miniszterelnöknek küldött 1915. júliusi levelében. Azonban ez az igény nemcsak a fronton és a vezérkar által fogalmazódott meg, hanem az itthon maradottak is hasonlóan gondolkodtak. Mindezek hatására 1915-ben megalakult a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság, majd 1917-ben törvény és belügyminiszteri rendelkezés született az emlékművek állításáról. Így már hivatalosan és kötelező érvényűen is minden közösségnek saját anyagi forrásból és ahhoz mérten emléket kellett állítania a település hősi halottainak. Ezek az emlékművek a díszes szoborcsoporttól az egyszerű emléktábláig bármilyen formát ölthettek. A Bizottság kiadványaival és szervező tevékenységével a megsokasodó műalkotások esztétikai értékét próbálta irányítani, illetve a felmerülő visszaélésekkel szemben hathatósan fellépni.
Az 1920-as évek elejére megfogalmazódott az az igény, hogy az állam egy központi emlékhelyet is készíttessen elsősorban a névtelen sírokban nyugvó katonák tiszteletére. Ezt a kezdeményezést aztán 1924-ben egy eszmepályázat kiírása követte, melyre mintegy 160 pályamű érkezett. Ugyanebben az évben egy újabb törvény született, mely május utolsó vasárnapját a „Hősök emlékünnepének” nyilvánította, és nemzeti ünneppé emelte. Bár a központi emlékhely igénye, valamint az éves, előírt megemlékezések időpontja gyorsan megszületett, a Hősök Emlékkövének megvalósulása hosszasan elhúzódott.
Az 1924-es pályázat győztese gróf Bánffy Miklós alkotása volt (Koporsóját feltesszük az égbe, két szikla közé szörnyű magasba jeligével), aki a Gellért-hegybe tervezte az emlékművet. Azonban ezt sem a főváros, sem a témát szorosan nyomon követő, a társadalom megítélését formáló Újság írói nem támogatták, és végül 1926-ban a magas költség és a hegy megbontásának veszélye miatt elutasították. 1927-től, amikor a központi emlékhely ügye újra szóba került, már egyértelműen a Millenniumi emlékmű, pontosabban Árpád vezér elé tervezték a műalkotást. A helyszín mellett a műemlékkel kifejezendő cél is megváltozott. A gyász helyett az aktivizáló büszke nemzeti öntudat és a kortárs „Nem, nem soha” üzenet került előtérbe. A második koncepcióra már nem született pályázati kiírás, a tervet Kertész K. Róbert, kultuszminisztériumi helyettes államtitkár valósította meg, és Lechner Jenő irányította a kivitelezési munkálatokat.
Az első Hősök Emlékköve 1929-re készült el, és május 26-án a Hősök emlékünnepén avatták fel. A műalkotás 6,5 méter × 3 méter × 1,3 méter nagyságú és 470 mázsa súlyú monolit mészkő volt, mely a budakalászi Fabro-bányából származott. Az Andrássy út felé néző oldalán az első világháború dátuma (1914-1918) állt, az ellenkező oldalon pedig a felirat: „Az ezeréves határokért.” Az emlékmű tetején egy stilizált kardmarkolatra emlékeztető kereszt volt látható. A műemléket a talajszint alá süllyesztették, körülötte a mai kerítéssel szemben pázsitot ültettek. Ez a tudatosan egyszerű, mégis elsősorban mérete által méltóságteljes forma tömegsírt szimbolizált. Az avató ünnepség nagyszabású rendezvény volt, az egész várost fellobogózták, a ceremónián részt vettek az ország vezető méltóságai és diplomáciai testületek is. Ez az alkalom azért is volt különleges, mert nemcsak a Hősök Emlékkövét avatták fel, hanem a Millenniumi emlékmű is végleg elkészült, így az ezer éves történelmet és az első világháború központi emlékművét is avatták egyszerre.
Az első Hősök Emlékköve
(Forrás: regikalauz.hu)
1929 után minden évben tartottak hivatalos ünnepségeket, koszorúzásokat a Hősök Emlékkövénél (és más első világháborús műemlékeknél is), azonban nemcsak május utolsó vasárnapján, hanem egyéb alkalmakkor is. Az avatási ünnepség után három évvel az egész teret átnevezték az új műemlék után Hősök terének. A háborús hőskultusz így teljesen összeolvadt az ezeréves magyar hősiesség kultuszával, a háború magyar hősei a nemzeti panteonba kerültek. A megemlékezésen elhangzó beszédek nemcsak a múltról, hanem a jelenről, sőt az elkövetkező jövőről is szóltak, így a második világháború közeledtével már inkább mozgósító, mintsem megemlékező tartalmúak voltak.
A második világháború a Hősök terét sem kímélte, és mind a Millenniumi emlékmű, mind a Hősök Emlékköve súlyos károkat szenvedett. A háborút követő politikai és ideológiai változások következtében, az 1929-es műemlék üzenete már nem volt elfogadható, így az 1951-es helyreállítások keretében a szimbolikus tömegsírt eltávolították a térről.
A Hősök tere az 1950-es években
(Forrás: budapest-anno.blog.hu)
A Hősök emlékünnepe ekkor már nem volt nemzeti ünnep, és május utolsó vasárnapján már a második világháború áldozataira is emlékeztek. Mindehhez kapcsolódóan belügyminiszteri és honvédelmi miniszteri rendeletek keretében írták elő, hogy az első világháborús emlékműveken a második világháború hősi halottainak neveit is fel kell tüntetni. Ezzel kezdődött el egy újabb elmozdulási folyamat az emlékmű történetében, melynek realizálódása a második műemlék megalkotásához köthető.
A második Hősök Emlékköve 1956 tavaszán készült el Gebhardt Béla tervei alapján. Három, egyenként 6,5 tonnás, süttői mészkőből állt össze az egészében 4,5 m × 2,4 m × 0,5 m méretű Hősök Emlékköve. Formáját tekintve az előző emlékműhöz hasonló alkotás, bár már nem a talajba süllyesztve, hanem a földfelszín, mely az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus óta díszburkolattal fedett, fölé, egy kis alapzatra helyezték el. A műalkotás köré pedig kovácsoltvas kerítés került. Ezt az emlékművet is szimbolikus sírnak tekintették, azonban már nyoma se volt rajta az első világháborús közvetlen utalásnak. Egyetlen dísze a mű tetején egy faragott babérág, valamint egy felirat, mely így szólt: „[A] hősök emlékének, akik népünk szabadságáért és a nemzeti függetlenségért áldozták életüket.” Ez az általános megfogalmazás nemcsak időben tágította a hazafias hősi áldozatok csoportját, akikre a műalkotás emlékezni hívott, hanem kimondatlanul is, mai kifejezéssel nemzetközivé tette azt. Hiszen a kortárs hivatalos felfogás szerint a magyar nép szabadságáért és a nemzet függetlenségéért a szövetséges hatalmak (többek között a Szovjetunió) katonái is vérüket áldozták. Ezt az implicit jelentést erősíti az avató ünnepség dátuma is, ami május helyett április 4-e volt (1956-ban) a „felszabadulás” tizennegyedik évfordulója.
A korábbi ceremóniához hasonlóan ekkor is katonai tiszteletadás, koszorúzás és politikai vezetők ünnepi beszédei alkották az esemény menetét, de szentmise, illetve az új emlékmű megszentelése kimaradt. Az 1929-es alkalommal az is párhuzamba állítható, hogy a Millenniumi emlékmű teljes rekonstrukciója, mely bizonyos, ideológiai alapokon történt: módosításokat és nemcsak restaurálást foglalt magában, szintén az avató ünnepségre fejeződött be. Az emlékkő, mint helyszín a korábbiakhoz hasonlóan protokolláris célokat töltött be a 20. század második felében is.
Koszorúzás az emlékműnél a XX. század második felében
(Forrás: Helgert Imre Nemzeti emlékhely a Hősök terén című kötetéből)
A külföldi delegációk például rendszeresen itt tartották hivatalos koszorúzási ceremóniájukat, mely elősegíthette azt az értelmezési lehetőséget, hogy a Hősök Emlékkövét ismeretlen katona sírjának tartsák. Bár igaz, hogy az emlékműhöz köthető események párhuzamba állíthatóak az ismeretlen katona sírjánál tartott megemlékezésekkel, a Hősök terén lévő emlékmű sem a tervezők, sem a megrendelőként is értelmezhető államhatalom szemében, sosem volt más, mint a névtelen hősi tömegek szimbóluma. Számos egyéb típusú esemény szemtanúja is volt Gebhardt alkotása az évtizedek folyamán: tömegrendezvények, tüntetések, nagygyűlések, vagy május elsejei felvonulások követték egymást a téren. Azonban fontos kiemelni, hogy szerepet az emlékmű ezeken az alkalmakon nem kapott. A mű tartalmi kiüresedése és a társadalmi gyakorlatból való kiválása a teljes elfeledés veszélyét jelentette.
A Hősök Emlékköve a tér teljes felújításával kezdi meg harmadik, jelenlegi korszakát. A munkálatok zöme 1996 és 2000 között zajlott. Az új műalkotás Szilágyi András tervei alapján készült, aki, mint a Budapest Galéria Köztéri Képzőművészeti Osztályának vezetője, nemcsak a Hősök Emlékkövéért volt felelős, hanem a teljes tér helyreállításáért is. Műalkotásával is szorosan követte az előző példát a kovácsoltvas kerítés és a talajszint fölé emelés tekintetében is. A műemlék formája és egyszerű monumentalitása sem változott, csupán a felirat lett ismét más. Az első alkotáshoz köthetően újra csak az oldalán van felirat, kizárólag az Andrássy út felé néző rövidebbik oldalon olvasható a „Hőseink emlékére” ezidáig legrövidebb szöveg.
A mai emlékmű
Az új emlékmű felavatását ismét egy neves naphoz kötötték, és ez, az 1956-os eseményekhez hasonlóan, már nem májusban történt. Szent István megkoronázásának ezer éves évfordulóját az ország egy 18 hónapos ünnepsorozattal tette emlékezetessé, melynek lezárása volt a Hősök tere és az új Hősök Emlékkövének felavatása 2001. augusztus 20-án. Az ünnepi beszédekben a közvetlen múlt lezárása, melyet szomorúnak és károsnak ítéltek, és egy új korszak elkezdésének lelkesedése volt megfigyelhető. Ugyanakkor a számtalan új Szent István szobor felavatásával, és a nagyarányú rekonstrukciós munkálatokkal a régmúlt nosztalgikus felértékelődése látszódott. Az ünnepnek, és így az ünnepelt emlékműnek ez a kettős lezáró és lelkesen újat indító szerepe, más kontextusban ugyan, de már a legelső avató beszédben is felismerhető.
Az emlékmű napjainkban
(Forrás: karpat-medence.hu)
Ez a rövid áttekintés is jól mutatja, hogy a budapesti Hősök terén található Hősök Emlékköve gazdag történelemmel rendelkezik önállóan is, illetve a szomszédos műemlékek történetében is jelentős szerepet játszik. Az emlékkő történetét áttekintve jól látjuk, hogy típusának megfelelően, a kortárs nézetek és művészeti irányzatok mellett elsősorban a mindenkori politika határozta meg külsejét, üzenetét és használatát és így gazdag forrást jelenthet a kutatók számára.
A szerző Harlov Melinda. A poszt lábjegyzetekkel, részletes bibliográfiával ellátott tanulmány változata elérhető a Műhely rovatban, illetve közvetlenül itt.
