A katonák ellátásáért felelő hadtáp tisztek minden bizonnyal ritkábban kerültek olyan helyzetbe, hogy az ellenséggel szemtől szembe találtatva valódi haditettre ragadtassák magukat. De háborúban minden megtörténhet: nem csak az első vonalban harcolók, a front közvetlen közelében dolgozók is állandó életveszélyben vannak. A román tábornokot elfogó, majd tettéért vaskoronarendet kiérdemlő mohácsi adótiszt történetét Adorján László olvasónktól kaptuk.

Anyai nagyanyám bátyja, Toldy Miklós Mohácson, 1881. március 15-én született, Toldy Ignác és Szikora Emma házasságából. Középiskoláit Mohácson és Pécsett végezte, majd az 1903. évben a m. kir. Adóhivatalnál kezdte meg hivatali pályafutását, 1928-ban nevezték ki tanácsosnak és ezzel a ranggal ment nyugdíjba.

1914. július 29-én (33 éves korában), gazdászati tisztként, hadnagyi rangban vonult be a m. kir. pécsi 19. népfelkelő ezredhez és mint a IV. zászlóalj vonat- és ütközetvonat parancsnoka, negyvennyolc hónapig az olasz, orosz és román hadszíntéren teljesített szolgálatot. (Az orosz frontról Aranka húga férjének, Hohmann - később Hantai - Eleknek „az orosz erdők nyírfakérgén” írt tábori lapot).

A 19/IV. népfelkelő zászlóalj a háború előtt Fiuméban alakult meg és legénysége Baranya, Somogy megyék és Fiume város népfelkelőiből tellett ki. A zászlóalj parancsnoka Fritz Adolf 68. gyalogezredbeli százados (később alezredes) volt.

Az anyagi szükségletek, a seregtestek felszerelésének szállítása a különböző hadszínterekre, a földrajzi viszonyok függvényében, lófogatú járműveken, málhásállatokkal vagy ezek kombinációjával történt (vasúti pályák nem mindenhová épültek ki, szállító gépjármű ekkor még csak elvétve fordult elő). A szállítás munkáját ellátó csapatot vonatcsapatnak nevezték. Szervezetileg megkülönböztettek csapatvonatot és seregvonatot. A csapatvonat az ezred összes kocsijából, a lovakból és a hajtó személyzetből alakult és két részre tagozódott: az ütközetvonat azokat az anyagokat vitte, amelyekre a harctevékenység alatt és közvetlenül az után volt szükség (pl. lőszeres kocsik, lőszeres málhás állatok, mozgókonyha, egészségügyi málhásállat); az eleség és málhavonat az eleséget, a málhát és a szerszámokat szállította, valamint a mozgó intézetek felszerelését és anyagkészleteit. A hadseregnél háborús körülmények között az ellátó szolgálatot a hadtáp parancsnokságok hadbiztosai irányították, az anyagellátás biztosítása a gazdászati tisztek feladata volt.

A zászlóalj egy évig Fiumében teljesített partvédő szolgálatot, majd miután Olaszország 1915. május 23-án hadat üzent a Monarchiának, a zászlóalj az olasz hadszíntérre vonult, ahonnan 1916. május 26-án visszavonták és a keleti frontra helyezték át. 1916. augusztus 10. körül a Belzben állomásozó zászlóaljat vonaton átszállították Erdélybe, Csíkrákos célállomással.

Toldy Miklós már a keleti fronton elismerést vívott ki magának, ennek oka és körülményei azonban nem ismertek. A Mohácsi Hírlap 1916. június 25-i számában adott hírt pécsi tisztek, köztük Toldy Miklós kitüntetéséről: „A király megparancsolta, hogy az ellenség előtt teljesített kitűnő szolgálataik elismeréséül a legfelsőbb dicsérő elismerés tudtul adassék […] Toldy Miklós a IV-19 népfelkelő gyalogzászlóaljnál beosztott népfelkelő hadnagy gazdászati tisztnek…”

Románia – még az 1916. augusztus 28-i hadüzenet előtt – támadást indított az erdélyi területek megszerzése céljából. A román hadsereg kezdeti sikerei után az odaérkező német és osztrák–magyar csapatok ellentámadása eredményeképpen a románokat határon kívülre szorították vissza. A zászlóalj új állomáshelyén értesült a román hadüzenetről, majd a románok Erdélyből való kiszorítása után a Gyimesi-szorosban foglalt állást.

A Gyimesi-hágó, vagy ismertebb nevén Fügés-tető a Keleti-Kárpátokban, a Csiki-havasokban található és mint a Keleti-Kárpátok itteni vízválasztója a Csiki-medence felcsiki része és Gyimes-völgy között teremt 1159 m magas, hágó jellegű kapcsolatot. Nem messze a Fügés-tetőtől, a hágó keleti oldalán ered a Tatros, régi nevén Tatáros (románul: Trotuş) folyó és a mintegy 30 km-es Gyimes-völgyön végighaladva és az oldalról befolyó „patakákból” (Hidegség, Tarhavas, Bálványos, stb.) gyarapodva, a Gyimesi-szorosnál lép ki Moldvába, ahol később a Szeret folyóba ömlik. A Gyimesi-szoroson át törtek be az 1600-as évek végén az oszmán csatlós krími tatárok, a madéfalvi vérengzés után pedig a székelyek használták menekülésre, ezen keresztül jutottak ki Moldvába, de egy részük már az akkor még sűrű erdős rengetegben a Tatros-menti Gyimesekben telepedett le. A Magyar Királyság keleti határa (az „ezeréves” határ) a Gyimesi-szorosban húzódott, melynek egykori építményei ma kedvelt zarándok és turista helyek. A szoroshoz legközelebbi határszéli település Gyimesbükk (Ghimeş-Făget), mely az egykor stratégiai és egyben különleges magashegyi Csikszereda-Gyimesbükk vasútvonalon, grandiózus vasútállomásával a Monarchia és Románia közötti határforgalmat bonyolította. A szorostól a Tatros mentén lefelé haladva mintegy 15 km-re található Ágas település.

A zászlóalj 1916. október 15-én, 13 óra 30 perckor lépte át a magyar–román határt. „Már éppen a román síkságra akart a zászlóalj leereszkedni, amikor délután 15 h-kor románokra bukkantak […] a völgyben, a Gyimesi szorosból Ocna felé vezető úton, az oláhok betörtek a csapatok mögé s a gyalog-, valamint a tüzérségi vonatcsapatokon ütöttek rajta. A zászlóalj vonatát is elfogták, Toldy hadnaggyal együtt” – olvasható, tömören összefoglalva, A volt m. kir. pécsi 19. honvéd gyalogezred és alakulatainak története című könyvben.

A történések azonban részleteiben is megismerhetőkké váltak.

1916. őszén Toldy Miklóstól levél érkezett szülei részére: „Kedves Szüleim! 1916. október 17-én véletlenül hadifogságba kerültem […] Isten segítségével azonban, regényes körülmények között, megszabadultam. […] Kézcsókoló fiatok: Miklós.” Néhány nappal később Mohácsra érkezett Toldy Miklós tiszti legénye, Nagy Antal, mohácsi hentes, aki egyrészről részletes beszámolóval is szolgált, másrészről magával hozott egy román szolgálati bőrövet, egy pisztolyt és egy látcsövet.

1916. novemberében a Mohácsi Hírlap 1916. november 19-i számában már közölte a hírt, miszerint „A novemberi csillaghullásnál […] Toldy Miklós népfelkelő gazdászati tiszt hadnagy ugyanazon beosztásban főhadnaggyá lépett elő.”

Toldy főhadnagy, Fritz Adolf alezredessel, 1916. november 30-án, Bécsben részt vett az 1916. november 21-én elhunyt Ferenc József császár és király temetésén, majd hazafelé –túlélve egy vasúti szerencsétlenséget – szabadságra Mohácsra érkezett.

1916. december 1-én a Bécsből jövő gyorsvonat Herceghalom állomáson összeütközött a Grazba tartó személyvonattal. A baleset 72 halálos áldozatot követelt és több mint 180-an megsérültek. Ez volt a magyar vasút történetének egyik legtragikusabb, legtöbb halálos áldozattal járó vasúti balesete.

Nagy Antal és a szabadságra hazatérő Toldy Miklós elbeszélése nyomán összeállt a teljes történet, melyről részleteiben, de egészében is, a Mohácsi Hírlap 1917. március 25-i, 1917. április 1-i és 1917. április 8-i számaiban is beszámolt.

A Románia földjére lépő zászlóalj és a mögötte vonuló, Toldy Miklós parancsnoksága alatt álló vonat (train oszlop), 1916. október 17-én, Kománfalva térségében, az elhagyott, ún. Ghica-kastélyban pihenőt szándékozott tartani. A vonat eleje elkezdte a szálláshelyen való elhelyezkedést. „Alig kötötték be a hadnagy »Mirza« és »Kicsike« nevű lovait”, amikor oldalról egy román zászlóalj alakulata rajtuk ütött, többüket megöltek, Toldy hadnagyot, valamint öt honvédet elfogtak és trainkocsikat (rajtuk muníciót, élelmiszert, stb.) zsákmányoltak. Az oszlop végén lévő Nagy Antal, Toldy hadnagy tiszti legénye, látván a történteket, az egyik szekérből kifogott lovon a zászlóalj-parancsnokságra vágtatott és jelentette az eseményeket. A románok betörtek a vonuló csapatok mögé s a gyalog-, valamint a tüzérségi vonatcsapatokon is rajtaütöttek, számos honvédet megöltek, elfogtak és jelentős zsákmányra tettek szert, majd megkezdték az elvonulást, amit azonban az időközben riasztott magyar zászlóaljak megakadályoztak, ugyanis magyar honvédek – tájékozva lévén a helyzetről – átkaroló támadással bekerítették és végül felmorzsolták a román egységeket.

A románok a foglyokat Brusturoasa, Agasu községeken keresztül Colonell Boián Octáv, román brigadéros és vezérkara szálláshelyére, Beleghet községbe vitték, közben egy román főhadnagy a honvédeket bottal ütlegelte, melynek Toldy főhadnagy tiltakozására vetett véget. A fogságban a foglyokkal már jól bántak.

Délután 4 óra körül a honvédek már Beleghet községet is megközelítették, azonban az erős gépfegyvertűz támadásukat hátráltatta. Toldy Miklós – észlelve a honvédek közeledését – lefegyverezte az őrséget és öt fogollyal, egy altiszttel és négy honvéddel, immár felfegyverkezve, a brigadéros szálláshelyére rohant és az egész vezérkart: a brigadérost és 6 tisztjét, valamint 45 sebesült és ép katonáját elfogta, közben megakadályozta, hogy a megvadult honvédek bosszút álljanak megölt társaikért, mondván, hogy „Je suis un prisonnier bien traité que vous ne devez pas craindre de moi” (Én is fogoly voltam, Önök jól bántak velem, nem kell félniük). A megrettent majd megnyugodott brigadéros Toldy főhadnagynak ajándékozta (?!) szolgálati bőrövét, pisztolyát és távcsövét.

A katonai hatóságok a hadifogságba esett Colonel Boián Octáv brigadéros kardját kiadták Toldy Miklósnak, aki azt a Mohácsi II. Lajos Múzeum Egyletnek ajándékozta.

A király Toldy Miklós főhadnagynak az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért – a gazdászati tisztek közül a legmagasabb kitüntetést – a III. osztályú vaskoronarendet adományozta a hadi díszítménnyel és kardokkal.

A vaskoronarendet eddig csak törzstisztek és kivételesen törzstiszti kinevezés előtt álló zászlóalj-parancsnok századosok kaphatták.
A m. kir. Honvédség hősies helytállása az I. világháborúban időszerűvé tette a vitézi magatartás jutalmazását, ezért nagybányai Horthy Miklós, az 1920. évben, a 6650/1920.M.E. rendelettel, az 1920:XXXVI. törvénycikk 77.§-ával megerősítve, megalapította a VITÉZI RENDET. A rendnek társadalmi állásra és rangra tekintet nélkül, tagjai lehettek olyan egyének, akik a harctereken és a nemzeti felkelések alatt példamutató, személyes bátorsággal állták meg helyüket, magas kitüntetésben részesültek, vagy önfeláldozó bátorsággal párosult kiváló nemzetszolgálatban tűntek ki. A rend tagsága avatással, vitézi cím használatával és vitézi telek adományozásával, valamint várományosi joggal járt. A rend tagjait „nemzetes úr” megszólítás illette meg.

A Dunántúl napilap 1923. május 31-i számában adott hírt arról, hogy „Pécs és Baranya területéről a kormányzó legközelebb kilenc tiszti és harmincöt legénységi állománybeli egyént fog vitézzé avatni. A vitézzé avatandó tisztek névsora a következő: […] Toldy Miklós m. kir. áll. adótiszt (Mohács)” A Dunavidék 1923. június 10-i számában a következő hír jelent meg: „Új baranyai vitézek. Őfőméltósága nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr, a magyar vitézek első választott főkapitánya folyó hó 17-én vasárnap délelőtt avatja vitézekké Budapesten a margitszigeti M.A.C. sporttelepén azokat, akiket az Országos Vitézi Szék úgy az elmúlt világháborúban, valamint az annak nyomán bűnösen felidézett forrongásokban vitézségük és tántoríthatatlan hazafiságuk alapján a vitézi telek elnyerésére érdemeseknek talált. Baranya vármegyéből 9 tiszt és 35 legénységi állományú jelölt lesz ez alkalommal vitézzé avatva. Tisztek: […] Toldy Miklós kir. állampénztári főtiszt Mohács, […].”

Vitéz Toldy Miklós vitézi igazolványának száma: 432. volt.

A tízéves Vitézi Rend 1921-1931 (Országos Vitézi Szék szerkesztőség, 1931) című Vitézek Albuma kiadványban a tiszti vitézek között szerepel „Toldy Miklós állampénztári tanácsos, Mohács” neve is. Ekkor már a következő kitüntetések birtokosa volt: Vaskorona Rend, harmadik osztály, hadi díszítménnyel, kardokkal; „Signum Laudis”, hadiszalagon, kardokkal, bronz fokozat; Károly Csapatkereszt; Magyar Háborús emlékérem a kardokkal és a sisakkal; Jubileumi emlékérem.

1935. augusztus 29-én tartották Mohácson nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzó és neje, a belügyminiszter, Virág Ferenc püspök és más előkelőség jelenlétében a hősi emlékmű avatását. Az ünnepségen Margitay Lajos polgármester fogadta a kormányzót és az eseményről készült korabeli fényképen a kormányzó és neje kíséretében (!) vitéz Toldy Miklós is látható.

Mohácson, ligetes, virágágyakkal, vízmedencével díszített park közepén áll a Hősi Emlékmű, mely az I. világháború 439 halottjának szándékozott emléket állítani. Az első világháborús névsor fölött Fischer Béla distichonja olvasható, amelyet erre a helyre szánt:

Vándor! Elestünkön ne ejtsél kishitű könnyet.
Vérünk hullása áldozat a honért,
Gyászemlékű Mohács örökébe jött Trianonnak
Átkai ellen fel az egekbe kiált.

Az emlékmű lépcsős alapon nyugvó, magasított bázisra állított négy hatalmas sarokpillér, melyet 24 méter magasságban egy lábazatos baldachin koronáz. Harsányi mészkőzúzalékkal készült vasbetonmű. A pillérek dísztelen felületét pirogránit koszorúk díszítik. Az emlékművet Visy Zoltán, a parkot Árkay Bertalan tervezte. A hatalmas építmény padlózatának középpontjában egy kocka formájú asztalszerűség két oldalára vésett szöveg a második világháború és az 1956-os forradalom hőseire, áldozataira emlékeztet; utóbbiakkal 1991-ben egészült ki az emlékmű.

Toldy Miklós az 1930-as évek végén közreműködött több, a volt m. kir. pécsi 19. honvéd gyalogezred és alakulatainak történetét feldolgozó könyv írásában.

Pécsett, a Széchenyi tér északi oldalán került elhelyezésre Sidló Ferenc A 19-es pécsi honvéd gyalogezred emlékműve című alkotása, melyet 1932. június 5-én avattak fel (az 52-es gyalogezred emlékművével együtt). Eredetileg a dombormű mindkét oldalán volt egy-egy márványtábla, 1945 után a jobboldalit, ismeretlen körülmények között, eltávolították. A baloldali tábla felirata: „A M. KIR. PÉCSI 19. HONVÉD GYALOGEZRED ÉS ALAKULATAI HALHATATLAN DICSŐSÉGÉNEK EMLÉKÉRE. A M. KIR. PÉCSI 19. H.GY.E. HARCAI:” (majd a harcretek felsorolása következik). A jobboldali tábla felirata: „A M. KIR. PÉCSI 19. HONVÉD GYALOGEZRED ÉS ALAKULATAI HALHATATLAN DICSŐSÉGÉNEK EMLÉKÉRE. A M. KIR. 19/IV. FIUMEI ZÁSZLÓALJ HARCAI:” (majd a harcterek felsorolása következik).

 A 19. honvéd gyalogezred emlékműve Pécsen
(forrás: panoramio.com)

Az 1940-es években a II. Lajos Múzeum Egylet igazgatója: Ete János, Mohács neves szülöttei, illetve lakói címmel összeállítást készített, melyben Toldy Miklós is helyet kapott a következő szöveggel: „Vitéz Toldy Miklós Vilmos József, szül. Mohács, 1881.III.15. T. Ignác kereskedő és Szikora Emma fia. Adótiszt, aki az I. világháborúban, mint fogoly, elfogott egy román tábornokot vezérkarával együtt és azt lefegyverezte. Ezért a gazdászati tisztek közül a legmagasabb kitüntetést kapta. A tábornok kardját neki kiadták és ez a kard 1944-ig a múzeumban volt.”

A mohácsi múzeum 1923-ban, II. Lajos Múzeum Egylet néven alakult. A múzeumi gyűjtemény alapját Brand Ede és Ádám Imre magángyűjteménye képezte, első igazgatója Brand Ede volt. Az igazgatói széket 1939-ben dr. Simon Vendel, majd Ete János foglalta el. 1949-ben az egyesület megszűnt és vagyona az államhoz került. A múzeum 1953-ban felvette a Kanizsai Dorottya nevet.

Vitéz Toldy Miklós 1962. április 30-án, 81 éves korában hunyt el. A mohácsi temető Szikora család sírboltjában nyugszik.

dr. Adorján László