„Égett nekik a karácsonyfa”

2014.12.25. 08:02 :: StencingerNorbert

Az első karácsony a fronton

A katonák 1914 decemberében szembesültek azzal, hogy mire a levelek lehullottak nem tértek haza és a közelgő ünnepet nem a szeretteik körében, hanem a harcmezőn, bajtársaikkal töltik. Ez alkalomból Fényes László Az Est újságírója látogatást tett a szerb hadszíntéren szolgáló katonák között és az átélt élményeiről lapjának 1914. december 29-én megjelent számában Lent, karácsony napján címmel írt cikkében számolt be.

 

„Magunk közt egykor gáncsnélküli lovagnak, a magyar Don Quijotének szoktuk nevezni.”írta egykor elismerő sorait Faludy György a kalandos életű újságíróról, Fényes Lászlóról, aki ércsokalyi Fényes László és jeszeniczai és vadasi Jankovich Berta házasságából született 1871. augusztus 10-én az egykori Bihar vármegyében, Éradonyban. Édesapja kicsapongó életmódja miatt a család rossz gazdasági helyzetbe került, így korán dolgozni kényszerült. Előbb gyógyszerésznek tanult, majd beiratkozott a műegyetemre, végül 1894-ben hírlapíró lett. Egy ideig a budapesti Reggeli Újság, illetve a két lap összevonása után a Magyarság felelős szerkesztőjeként dolgozott. 1910-ben Az Est belső munkatársa lett. Még nem fejeződött be a háború, amikor 1917-ben Nyíregyháza országgyűlési képviselőjének választották. Közéleti szereplése során 1918 novemberében kinevezték hadügyi államtitkárnak, de rövidesen ismét újságíróként dolgozott egészen letartoztatásáig, amikor is Tisza István meggyilkolásában bűnrészességgel vádolták, de a bíróság felmentette. Szabadlábra kerülése után folytatta munkáját egészen 1926-ig, amikor is Bécsbe költözött, de 1944. január 30-án New Yorkban bekövetkezett haláláig hosszabb-rövidebb ideig élt Pozsonyban, Párizsban, Dél-Franciaországban, Lisszabonban. Legismertebb művei közé tartozik: Jókai Mór utolsó évei (Budapest, 1904.), Az élet meséi – Dolgok és emberek (Budapest, 1912.), Egy vöröskeresztes ember naplója a Balkán-háború idejéből (Budapest,1913.), Fényes László könyve a szerb harctértől (Budapest Athenaeum Nyomda, 1915.).

Fényes László Fényes László
(Forrás: huszadikszazad.hu)

Az Est 1914. december 29-én megjelent V. évfolyamának 338. számában a szerb hadszíntéren tett látogatása során szerzett tapasztalatait osztotta meg az olvasókkal Lent, karácsony napján címmel megjelent írásában. Az alábbiakban e cikkből közlünk részleteket, melyekből kiderül, hogy miként ünnepelték a katonák az első háborús karácsonyt távol szeretteiktől.

Az Est 1914. december 29-én megjelent V. évfolyam 338. számának címlapja Az Est 1914. december 29-én megjelent V. évfolyam 338. számának címlapja
(Forrás: Országos Széchényi Könyvtár)

„Wienachtsurlaub nicht gestatet.” – karácsonyi szabadságot nem engedélyezek, így volt a napi parancsban.
Ennél fogva a lefele menő vonatok voltak zsufolva, asszony-zászlóaljak törtek be a különböző átszálló állomásokon, parasztasszonyok, kis polgári és uri asszonyok hadba kötve fejüket, lehetetlen cekkerekkel, lapos kerek dobozokkal, bőröndökkel: hordár, hordár kiabálták, és az utasok szemébe néztek, hogy azok segítsenek. Valóságos karácsonyi trén ment lefelé s a cekkerekből hólyagpapírral bekötött fazekak kandikáltak ki.
– Ugyan mit tetszik benne vinni, nagysága volt a kérdés. Tetszik tudni, kérem szépen, az uram, izé, népfölkelő, szereti a töltött káposztát, gondoltam magamban, egy kis tölteléket viszek neki, szegény augusztus óta nem evett hazait, – nem tetszik tudni, kérem szépen, hogy zugsführer Kis Péter hol lehet:
Senki nem tudta széles egy országban hol helyezkedett el zugsführer Kis Péter, de azért ment tovább keresni a saját Kis Péterjét, tele aggodalommal, tele reménységgel, hiszen azt írják az újságok, hogy a csapatok a szerémségi falvakban vannak. Tilos ugyan a látogatás is, de azt ők már valahogyan kiokoskodták, hogy a bennlakók – »die Einwohnern« – szabadon közlekedhetnek. Ez a sok asszony tehát mint egy einwohnern vonult be. Némelyik azt hitte, hogy az valami katonai fegyvernem: kérem az uram az einwohnerekhez rukkolt be, nem tetszik tudni hol lehet…
És így mentek.
Nekünk változatos volt a karácsony.

Karácsonyi ajándékot hozott az asszony hazulról a bakának Karácsonyi ajándékot hozott az asszony hazulról a bakának
(Forrás: Friss Ujság 1914. december 26-án megjelent XIX. évfolyamának, 332. számának címlapján – Országos Széchényi Könyvtár)

Az egyik karácsonyfa

A parancsnokságnál, a menázsiban. A menázsi offícir és a küchenschef közt az előbb még nagy vita volt: lehet-e tej és tojás nélkül dióspatkót készíteni? A főhadnagy, bécsi fiú, követelte, a küchenschef pedig azt mondta, hogy nem bánja, ha vasra verik is, ő tojás és tej nélkül nem csinál kalácsot. Végül úgy egyeztek meg, hogy prófunt helyett fehérebb kenyeret kapnak a generalstäbler urak és diót hozzá, feltörve.

A karácsonyfát pedig egész nap díszítették, alma, cukor, dió, került reá, a Divisions Sanitätsanstalttól vattát hoztak, az volt a fehér hó a zöld fán. Színes gyertyák voltak azonban, szépen, szimetrikusan felrakva, nehogy egy helyütt nagyobb távolság legyen a gyertyák közt. A fa tetejére egy kis bábú került, piszkos töredezett kis paraszt-bábú, lelógott a feje, a karjaival a levegőbe nyult.

És a fa körül az asztalokra rakva ajándék is volt. A budapesti hadsegélyező hivatal, maga Kirchner altábornagy, egy láda tiszti meleg holmit küldött le, a budapesti közönség néhány tagja pedig egyébről gondoskodott. Minden tisztnek egy üveg pezsgőt, a tiszt neve cédulára írva, az üveg nyakán. Két üvegen nem volt név. Az egyiken helyette színes rajz: egy morgó medve, kard az oldalán, vörös paroli-gallér a nyakán, három csillaggal, a mancsában virgácsot tart.

Mindenki, a tulajdonosa is megismerte, hogy kinek szól a pezsgő, a kanzlei-direktornak, a kitől mindenki fél, kellemetlenül szigorú ember, de – mind láttuk – a zimonyi átkelésnél megvárta az utolsó trénszekeret is, a híd már fel volt robbantva s ő csónakon jött át. A másik üveg pezsgőn sem név, sem kép nem volt, hanem egy cuclis üveg volt reá kötve. A legfiatalabb fenrich kapta. Egészen fiatal, még bajusztalan kis német zászlós, mindenki megismerte, hogy neki szól az üveg, csak ő nem akart tudomást venni róla.

Katonák karácsonya Katonák karácsonya
(Forrás: Vasárnapi Újság)

Bus postafőnök úr a karácsonyfához jött be, nagy csomag levél volt a kezében. Ah, Brief – mondták és mindenki ott hagyta a karácsonyfát. Egy sarokban az asztal körül az ordonánc tisztek ülnek, bucsuztatják a társaság legvidámabb kedvű tisztjét, B.F. huszárfőhadnagyot. Országgyűlési képviselő különben s a nyáron, mint híres urlovast, lovas parancsőrtisztnek tették. Most kapitány lett, hát kikéredzkedett a frontra, karácsony napján vette át a századját.

Csöndes volt a beszéd az asztaloknál az egy-egy üveg pezsgőt csöndesen itták meg, némelykor koccintottak, a gyertyák leégtek, a tiszturak haza mentek, mindenkinél volt egy néhány teleírt Feldpostkarte.

A másik

Az ezrednél. A szolnokiak küldtek egy kis karácsonyit, a jászkun fiúknak.
Most már ki vannak mosakodva, a köpönyegjük még gyűrött, de már lejött róluk a sár, csak itt-ott foltos, olyan barnás foltok, nem jönnek ki hiába mossák. Hadd maradjon benne emlékül, hisz az én vérem volt mondják. Lyuk is van, itt-ott, azt sem varrják be, ugy szép ez, a katonaköpönyeg, lyukasan.
Délelőtt Kirchengang volt. Szabály, hogy a katonák karácsonykor templomba menjenek. Belefért a kis templomba közölük vagy háromszáz. A többi ott állt glédában az uton a templom körül. A falu minden sváb leányának arra volt menőkéje.
Szegények a nyáron nagy költőzőben voltak, bezzeg akkor nem volt rajtuk bársonycipellő, nagy máslival és színes harisnya, a sok szoknya sem ropogott, hanem most ugy mennek végig a járdán, nem csuda, ha a sok idegentől ők sem találják meg a boltot, hiszen le kell sütni a szemet, mert nagyon sok szem néz reájuk.
Mondom is a bakáknak:
– Majd megírom haza, majd kikaparják otthon a szemeteket.
– Be már csak kaparnák egy kicsit!
Az ő fájukra is volt dísz bőven. Jéglametták, hóval borított ezüst tejutak, csillagok, nefelets-koszoruk, gyümölcs-cukrok, képes-cukrok, durranó-cukrok, kis kéményseprők, fehér bohócok piros gombbal, hegyes sipkával, rakéták, aztán selyem viganós bábuk, ezüst makkok, röpülő angyalok, hát hiszen ha nem lehet odahaza kis fára piros berlinerrel felkötni az aranydiót meg a fügét akkor az ilyen cifra urifa is megteszi.

Karácsonyozó katonák, 1915 Karácsonyozó katonák, 1915

Mert volt aztán a fa körül egyéb is. Három ládát ugyan a vasútnál – így jelentették – elgázolt a lokomotív, azért még maradt láda. Hosszu kolbászok, legkülönbözőbb fajtája a házi szalonnának, nagy skatulyákba diós- és mákoskalácsok, hogy kitöltse a ládák közit: tepertős pogácsa és a szilvóriumok és barackpálinkák, rumok különfélesége. Szivarok, cigaretták, egy láda dohány, kis tükrök, pipák, reklámceruzák, meg egy széles nagy zsák dió.
Századonként jöttek. Mind nem jöhetett, hát az altisztek és a régiek, kik végigjárták Szerbiát. Legényeikkel jöttek a tisztek. Kigyultak a gyertyák, az ezrediroda házában egy kisleány lakik, az volt a verklis. Egy pici, tenyerébe elférő kis verkli, valami mélabus karácsonyi nótát pengetett.
A legények egyike a század szalonna-porcióját viszi, a másik a süteményt, a harmadik a színivalót, mások az innivalót, legutoljára nyakába keríti az egyik legény a füstölt kolbászt, három-négy méter hosszú. Megmondja nekik a századparancsnok:
– A kompanyihoz viszitek, azok kapnak belőle, a kik hazulról nem kaptak csomagot.
– Igenis, kérem, értem.
Az ablak alatt halad el, látni, hogy a nyakába akasztott kolbász végit a szájában tarja, mindenesetre – a mi biztos, az biztos – megkóstolta. Hátha csomagot is talál kapni.
A tiszteknek meggyújtották a fát, két tisztnek egy üveg pezsgő vagy egy aszu. Eljött a brigadéros is, B. generális, neki is meggyujtották a fát. Az öreg mindig pattog, de szeretik a katonái, mert igen bátor ember. Ő is mondja róluk:
– Mordskerle sind die!
És az asztalnál a hiányzó bajtársakról beszélnek. A sebesülteknek kártyákat írnak,
– Írjunk a Ferinek is.
– Annak akarsz írni? A mi kompanyink temette el.
Hallgatnak, némelyik kocint s hátra dül a széken.
Vacsora után – két asztalnál ültek az ezred tisztjei – a fiatal zászlósok énekelték: Kossuth Lajos azt üzente elfogyott a regimentje…
Bent a másik szobában az ősz bajuszú ezredes – már a harmadik a háború alatt s az északi harctérről jött le – mondta:
– Na, freilich, gehen wir alle! Mit frohem Muth!
No persze, hogy megyünk elszántan – mondta s koccintott a fiúkkal.

Háborús karácsony Háborús karácsony
(Forrás: Friss Ujság 1914. december 25-án megjelent XIX. évfolyamának, 331. számának címlapján – Országos Széchényi Könyvtár)

A harmadik

Éjszaka van, csillagos. Cuppan egyet a széles víz. Az árokban tűz volt, most hamu alatt piroslik a parázs. Nyolcan ülnek körülötte
Lovasok jöttek, megmondják a Feldrufot.
– Pálinkás jó estét!
– Bizony jó lenne egy kupicával
– Igyanak kendtek egyék kortyot.
Az őrvezető kezébe veszi a Feldtaschét (Nincs annak más neve.) Néz egyet a levegőbe. Mondja:
– Ma karácsony éjszakája van.
Iszik.
– Ez köcskeméti. Ismerem az ízit. Had’igyak egyet.
Iszik, aztán átnéz a vízen, átadja a flaskót, a másiknak mondja:
– No igyatok egy csöppet, ma van karácsony. Most van mise odahaza.
És apró fenyőgallyakat raktak a tűzre. Égett nekik a karácsonyfa.”

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony az est fényes lászló

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr67009665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása