2014. december 12-14. között egy kedves orvos csoport hadtörténész kísérőjeként vehettem részt a limanovai csata centenáriumi rendezvényén. Megható volt az a barátság, ahogyan mindenütt fogadtak minket ezen a közös ünnepen. A limanovai csata kapcsán is megelevenedett az a mondás, amely e két nép barátságát őrzi. Ahogy a lengyelektől hallottuk naponta százszor e rendezvényen: „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.”

A limanovai csatáról a blogon olvasható, Pollmann Ferenc tollából származó nagyszerű összefoglalás is szerepet játszott abban, hogy az alapvetően hódmezővásárhelyi kötődésű orvos csoport – amelynek kísérője lehettem – elutazott a lengyelországi megemlékezésre. Ehhez járul még adalékként, hogy Limanova (lengyel írásmódban Limanowa) és Hódmezővásárhely a korábbiak években testvérvárosi kapcsolatokkal is rendelkezett. A négynapos rendezvénysorozat programjai közül – a Pásztor Levente által írt remek beszámoló kiegészítéseként – csak a 2014. december 13-i eseményeket emelném ki. A város központjában lévő piactéren (Rynek) már nagy tömeg fogadott minket: hagyományőrzők, a két ország fegyveres erőinek képviselői, lengyel és magyar érdeklődők és a média munkatársai. Szívet melengetően mindenütt lengyel és magyar zászlókat lengetett az enyhe téli szél.

 Az ünnepség molinója magyarul is
(a szerző felvétele)

 Limanova városának főtere, a december 13-i ünnepségre bevonuló hagyományőrzők
(a szerző felvétele)

 Magyar 9-es huszár Limanovában
(a szerző felvétele)

Ünnepi beszédet mondott, többek között, a lengyel városi és járási vezetők mellett Dr. Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka és Muhr Albert, a hősi halált halt Muhr Ottmár ezredes unokája. Az is elhangzott, hogy a Limanovánál zajló események csak egy nagy csata részeként (Limanova-Lapanov) értékelhetők. A csatában közel 210.000 fő vett részt kb. 120.000 fő az orosz és kb. 90.000 fő az osztrák–magyar–német oldalon. Utóbbiban ott az a 2000 főnyi lengyel, akik Piłsudski tábornok vezetésével a függetlenségükért harcoló Lengyel Légió kötelékében szintén a csatában harcoltak. Az osztrák források alapján a csatához köthetően, a környék 80 temetőjében 4968 osztrák–magyar, 1437 német, 30 lengyel illetve 4206 orosz katona nyugszik. Az orosz veszteségi adatok azonban korántsem teljesek. A hosszú frontszakaszon zajló harc legismertebb pontja a Jabłoniec-domb, amely Limanovától délkeletre található. Nem az itteni áldozatok száma, hanem a magyar huszárok önfeláldozó hősiessége volt az, ami megfordította a csatát 1914. december 11-ének hajnalán. A lengyelek számára ez a momentum kiemelkedik a teljes csatából. Hiszen a lengyel történelemben is jól csengő „huszárok” Krakkót, a történelmi fővárost védték életük árán is. Az ünnepi beszédekben, a magánbeszélgetésekben a lengyelek mindig ugyanerre a pontra tértek vissza. „Magyar huszárok védték meg (!) hősiesen a lengyel földet, Krakkó városát az orosz gőzhengertől.” Ennek a gondolkodásmódnak az egyik legfelemelőbb megerősítése az volt számunkra, amikor egy idős lengyel úr a téren elhangzó beszédek közepette meghallva, hogy mögötte magyarul beszélünk, hátrafordult. Megköszönte, hogy a magyar huszárok megvédték Lengyelországot, majd kezet fogott velünk (!) elismerése jeléül. E két nép barátsága mindig is megkérdőjelezhetetlen volt a számomra. A magyar történelem alakulásából mindig is egyértelmű volt, hogy mi magyarok mikortól számítjuk igazán ezt a barátságot. Most azonban a lengyel szemszögből sikerült rápillantanunk a két nép kapcsolatára. „Limanovánál a magyar huszárok védték a lengyel földet.” Azt a Lengyelországot, amely akkor még nem is létezett. Piłsudski tábornok Lengyel Légiója 1914. december 9-12 között Limanovától délre Kamienica-Łącko térségében harcolt. Közvetlenül a csata előtt vonultak át Limanován, ahol Józef Piłsudski megborotváltatta magát. Ennek már-már kultikus emlékét az ünnepségen is felelevenítették. A tábornokot alakító lengyel hagyományőrzőt, korabeli eszközök segítségével annak a borbélynak az unokája borotválta meg, aki Piłsudskivel tette ugyanezt 1914 decemberében.

 Piłsudski tábornok borotválása
(a szerző felvétele)

Mivel a lengyel függetlenség jelképe, Józef Piłsudski is részt vett a csatában a Lengyel Légió élén, a limanovai csata fontos fordulópontjává vált annak a „függetlenségi háború” képnek, amely a lengyelek hagyományaiban él. Piłsudski tábornok Lengyel Légiója 1914. augusztus 6-án indult el Krakkóból az oroszok elleni harcba. A lengyelek innen számítják a függetlenségi harcuk kezdetét. Ennek az 1918-ra kicsúcsosodó folyamatnak pedig az egyik döntő momentuma Limanova, Krakkó megmentése. Nem véletlen tehát, hogy Muhr Ottmár és a hős magyar huszárok bekerültek a lengyel nemzeti függetlenség hőseinek panteonjába. Őseink ott nyugszanak száz éve a lengyel földben, amelyet lengyel barátaink méltón ápolnak. Nekünk pedig illene felkeresnünk őket!

 Muhr Ottmár sírja a Jabłoniecen
(a szerző felvétele)

A Nagy Háborúban a lengyel földért meghalt magyar katonák mind-mind ezt az ősi barátságot erősítik a két nép között a lengyelek nézőpontja szerint. Ezt mi Magyarországon talán nem is érzékeljük olyan mértékben, ahogyan érdemes lenne. Mert ezekre az ünnepségekre, emlékhelyekre várnak minket! Talán még nagyobb számban, mint ahányan most voltunk. Értetlenül néztek ránk, hogy a többség nálunk nem ismeri Muhr Ottmár és a többi magyar hős történetét. Pedig ők példamutatóan ápolták az elmúlt száz évben a sírjaikat. Csak mi nem jövünk igazán. Pedig most itt van az ideje! Tavasszal következnek az újabb kapcsolódási pontok: Przemysl, Gorlice. A lengyel nép pedig nagy barátsággal vár minket. Mert Limanovában is igaz volt, és Przemyslben, Gorlicében is igaz lesz a mondás: „Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.”

 Limanova városának főtere
(a szerző felvétele)