Francia tüzér és gyalogos

2014.07.10. 13:28 :: BálintFerenc

Az első világháború az egyenruhák tekintetében is sok újdonságot hozott: 1914-ben még számos alakulat viselt feltűnő színű uniformist (pl. magyar huszárok), ami remek célpontot nyújtott az ellenségnek; ezért aztán a frontviselet egyre szürkébb lett, sőt néhol elkezdett közelíteni a terepszínhez. Kezdetben a francia hadsereg gyalogosai is piros-kékben masíroztak, amit 1915-től új egyenruha váltott fel. Fotóelemző egyenruha-tani sorozatunkban ma a egy francia tüzér és egy gyalogos kerül górcső alá.

 

 

Két I. világháborús francia katona pózol a kamerának: egy tüzér és egy gyalogos. Az alkarjukon nem látszik rendfokozati sáv, tehát közlegények. Mindketten az 1915 elején bevezetett horizontkék színű egyenruhát viselik. A francia hadsereg zöme sötétkék zubbonyban, vörös sapkával és vörös nadrágban indult a harcba 1914-ben, remek célpontot nyújtva a szürke uniformisba bújtatott németeknek.

Francia katonák 1914 augusztusában, korabeli színezés Francia katonák 1914 augusztusában, korabeli színezés

A sietve bevezetett (valamelyest a mi csukaszürkénkhez hasonló) új szín nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de a háború végéig a francia hadsereg zöme ezt hordta.

A horizontkék egyenruha A horizontkék egyenruha

Mindketten lapos tetejű tábori sapkát és köpenyt viselnek – utóbbi sarkán megfigyelhető a gomblyuk, amivel a köpenyszárnyakat fel lehetett gombolni, hogy ne akadályozza a járást. A hajtókák és a köpenygombok utalnak a fegyvernemre és az alakulatra. A számmal ellátott hajtókák alapján könnyen azonosítani lehet az ezredeket – a 103. tábori tüzér, valamint a 74. gyalogezredet. A tüzér hajtókája vörös alapon kék, míg a gyalogosé megegyezik a ruházat alapszövetével, a számok sötétkékek. A gyalogság gombjait lángoló gránát, a tüzérekét keresztbe fektetett ágyúcsövek és ugyancsak lángoló gránát díszítette.

A gombok A gombok
(forrás: colchestertreasurehunting.co.uk)

A gyalogos felkarján látható sávokat rendfokozati jelzésnek vélhetnénk, de nem azok: az 1916 nyarán rendszeresített jelvény szerint a katona több mint két éve szolgál a fronton (a sávok 1 év, 18 hónap és 2 év után jártak). Ugyanilyen sávok a másik karon viselve a sebesülések számát jelezték. Alattuk jól felismerhetően egy Chauchat könnyűgéppuska ábrája figyelhető meg – eszerint a katona ilyen típusú fegyver kezelője.

A szolgálati sávok és a könnyűgéppuskás-jelvény A szolgálati sávok és a könnyűgéppuskás-jelvény

A tüzér mellén kitüntetés, az 1915 áprilisában alapított Hadikereszt (Croix de guerre) lóg, szalagján csillaggal. A csillag színe azt jelzi, hogy a kitüntetettet milyen szintű (ezred/dandár, hadosztály, hadtest) napiparancsban hirdették ki. Aki az egész hadseregre vonatkozó napiparancsban kapott helyet, azt pálmaág jelezte a szalagon. A kitüntetést egyébként nem csak egyes katonák, hanem egész alakulatok is elnyerhették.

A Croix de guerre A Croix de guerre
(forrás: findingauntdelia.blogspot.com)

1 komment

Címkék: fényképelemzés

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr956496791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zb74 2014.07.31. 10:53:26

Érdemes itt megjegyezni, hogy abban az időben már nemcsak színezett, hanem valódi színes fotográfiák is készültek; például a Lumiere fivérek által feltalált autochrome eljárással. Itt van például ez a témába vágó fénykép:
www.luminous-lint.com/app/image/5344943080505327812361/

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása