Nagypapám a padulai hadifogolytáborban

2014.05.29. 06:24 :: Nagy Háború szerkesztőség

Izgalmas lehet rátalálni valamely felmenőnkre egy számunkra addig ismeretlen fényképen. Érdi olvasónk, Prága Ildikó az európai közgyűjteményi, illetve privát első világháborús emlékeket közzé tevő Europeana 1914-1918 oldalán, az olasz Museo Centrale del Risorgimento tulajdonát képező fotók egyikén fedezte fel nagypapája alakját.

 

Az Europeana 1914-1918. program keretében Olaszország is hozzáférhetővé tette háborús relikviáit, így számtalan dokumentumot és fotót. Itt bukkantam rá 2014. február 8-án, egy fotóalbumra, amelyben 44 fénykép és 1 alaprajz található a padulai osztrák-magyar hadifogolytáborról, annak építéséről és a környékén végzett fogolymunkákról. A fotókon több katona arca is tisztán kivehető, ezért lázasan kerestem, hátha felismerem a nagypapámat, aki 1916. augusztus 7-én a hatodik Isonzó csatában, több száz bajtársával fogságba esett, és ebbe a szép fekvésű, kies dél-olasz városkába, a Salerno megyei Padulába szállították. Ami az ő számára akkor nem is lehetett annyira szép!

Kucsera Ferenc hadifogolykartonja a bécsi Kriegsarchivból Kucsera Ferenc hadifogolykartonja a bécsi Kriegsarchivból

Kucsera Ferenc földműves családban született 1894-ben, Ráckeresztúron, 10 testvér közül harmadikként. Alig múlt 20 éves, amikor 1914 nyarán sok falubéli társával berukkolt a 69-es császári és királyi gyalogezredhez, Székesfehérvárra. Egy fénykép tanúsága szerint, 1916 tavaszán a Nagyvárad téri Szent István kórházban fagyási sérüléssel kezelték, amit feltehetően ’15 telén szenvedhetett el.

 

1971-ben magnóra énekelt több szép nótát, amelyeket így konferált fel: „A ’14-es háborúban az olasz fronton harcultam. Ismerem a Dél-Tirolt, ismerem az Észak-Tirolt, az Alpokot, a nótám is onnan van.”

Az olasz fronton szolgált, az I. pótzászlóaljnál népfelkelő gyalogos címzetes őrvezetőként, amikor az egyik legádázabb küzdelemben Oslavianál elfogták 1916 augusztusában, és a Salerno megyei Padulába került hadifogolytáborba. Katonai visszaemlékezésekből és iratokból tudtam meg, hogy a foglyok közül többen csak 1919 őszétől tértek haza. Nagypapám számára is, ekkor érhetett véget a Nagy Háború, de a hazatérés pontos idejét nem ismerjük.

Oslavija, 1916 augusztusában Oslavija, 1916 augusztusában

Nagyapám sokat mesélt a háborúról, a Doberdóról, Isonzóról, a frontvonalakon az olaszokkal közös éneklésekről, a folyón úszó holttestekről, a kézitusákról és más élményekről. A szép és kevésbé szép emlékei közül, fogsága idejéből megőrzött egy képeslapot a kolostor látképével, tövében a táborral. A hátoldalára a következőt írta: „Emlék a padulai fogoj táborból 1916.” Ezt a L. Visconti kiadásában megjelent lapot ma is őrizzük.

 

 

1918. május 26-án kapott egy fényképet barátjától, Prekop Jánostól, amely 1918. április 15-én kelt. Címzése: Gefr. (őrvezető) Kucsera Ferencz P.G. Comando Reparto Pizzighettone Italia. „Kedves Barátom! Fogadd ezen képet tölem emlékül jelenleg hazulrol sokszor ölel szerető Barátod János.”

 

Most megelevenedtek számomra azok a 98 évvel ezelőtti hétköznapok, amelyeket még pár hónappal ezelőtt elképzelni sem tudtam. Elmondani is nehéz a bennem kavargó érzéseket, mióta az egyik képen felismertem a nagyapámat, ahogy emeletes ágyakat készít fogolytársaival, a tábor udvarán.

Padula, 1916. Hadifoglyok emeletes ágyakat készítenek, jobb szélen áll Kucsera Ferenc (forrás: Museo Centrale del Risorgimento, europeana1914-1918.eu) Padula, 1916. Hadifoglyok emeletes ágyakat készítenek, jobb szélen áll Kucsera Ferenc (forrás: Museo Centrale del Risorgimento, europeana1914-1918.eu)

Az ő egyenes, délceg tartását, jellegzetes állását és az arcát katonasapkában, mással nem lehet összetéveszteni. Ott, azon a képen pontosan az a katona nézett a fotós lencséjébe, akiről 1915-ben egy egész alakos kép készült a Gellért-hegyi Citadellán és ugyanúgy áll, mint Padulában. Ő a nagyapám, akit 92 éves lánya, az édesanyám is felismert.

 

Hihetetlen, hogy a sok kutatás – amit azért folytattam, hogy legalább a helyszínről megtudjak valamit – ilyen fantasztikus eredménnyel járt. Leírom, amit a táborról megtudtam:

A kolostort a karthauzi szerzetesek alapították a XIV. században. 51 500 m2-en terül el, amelyet ma is kőfal határol. Az állam a XIX. században szekularizálta, ennek lehetett a következménye, hogy a Nagy Háborúban több ezer fő befogadására alkalmas hadifogolytáborrá alakították. Minden szempontból megfelelt a háborús egyezményeknek, de az emberi elvárásoknak is. A fotók tanúsága szerint, az északi frontokról érkező osztrák–magyar és német katonákkal folyamatosan építtették a fabarakkokat és berendezéseit. Ezek elkészültéig sátrakban vagy a kolostor épületében lakhattak, ez utóbbiban főként a tiszteket szállásolták el.

 (forrás: Museo Centrale del Risorgimento, europeana1914-1918.eu)

A barakkok 2 sorban egymással szemben, 3 tömbben helyezkedtek el, köztük latrinákkal és mosdókkal. Az alaprajzon látható barakkok és kiszolgáló helyek: 57 nagy barakk, 12 kisebb barakk, 1 mosoda, 4 mosóbarakk, 24 mosdó, 19 latrina, 1 fertőtlenítő, 2 elkülönítő, 1 konyha az elkülönítőkhöz, 1 barakk fogoly tiszteknek, 2 őrgárda, 10 őrhely, 7 konyha, 1 pékség, 1 húsfeldolgozó, 1 lovas udvar, 1 lóistálló, 1 színházterem, 1 San Rocco (Rókus) kápolna, 1 halotti szoba.

Barakkok a padulai hadifogolytáborból Barakkok a padulai hadifogolytáborból
(forrás: Museo Centrale del Risorgimento, europeana1914-1918.eu)

A foglyoknak itt szinte semmi sem hiányzott, „csak” a szabadság és az otthon. A szökésnek azonban nem volt realitása, egyrészt a kb. 1800 km-nyi távolság és a pénztelenség okán. Mert kaptak ugyan munkabért a foglyok, azt kézhez nem vehették, csak zsetonok, papírlapok formájában – ezzel kizárták az eleve irreális gondolatokat a fejekből.

A hadifoglyok szerepe, mindenhol a hiányzó munkaerő kiváltása volt. Az olaszok a kolostor és a város víz- és csatornavezetékein, valamint a földeken a vízelvezető árkok ásásánál dolgoztatták őket. De a legnagyobb munka, amit végeztek, az a város melletti Mandrianello hegyen átvezető út megépítése volt. Magyar hadifoglyok lábnyomában járunk, ha Campania tartományban, az SP 273-es úton autózunk.

Több képen is látható sátortábor, ami azt sugallja, hogy nem vesztegették az időt minden nap, a fel- és levonulással. A munkafelügyelők, a ruházat alapján saját tisztjeik voltak, de a táboron kívül végzett munkákon feketeruhás, kalapos olasz lovasok is láthatók. Van információ arról, hogy 2 év után, a megbízható foglyokat kiadták házakhoz mezőgazdasági munkákra. Nagyapám is dolgozott egy családnál, akik a háború végén marasztalták, talán feleségnek valót is találtak a számára. De, mit is kezdhetett volna egy olasz leánnyal, mikor itthon várták a szülei, a testvérei, a falu, a határ, a Kanális, a harang, a kolompok hangja, a régi barátok és a leányok?

Padulai hadifoglyok egy építkezésen Padulai hadifoglyok egy építkezésen
(forrás: Museo Centrale del Risorgimento, europeana1914-1918.eu)

Tragikus, de vannak, akik – túlélve a háború poklát – innen már nem kerültek haza. Az ő sírjaikat olasz asszonyok gondozhatták, amíg valaki emlékezett arra, hogy hol nyugszik itt „soldato ungherese”. A tábor területén nem volt, a városon kívül közel 2 km-re van a közösségi temető.

Padula 1915.-18. Látkép a táborról és a vidékről Padula 1915-1918. Látkép a táborról és a vidékről
(forrás: Museo Centrale del Risorgimento, europeana1914-1918.eu)

A fogságba esés senki számára nem pozitív esemény, de nagypapámnak és társainak éppen ez lehetett a menekülés a biztos haláltól, amit egy olasz szurony, vagy aknaszilánk jelenthetett volna. Az ott eltöltött évek alatt tökéletesen megtanult olaszul (sőt később itthon a gyermekeit is tanította – édesanyám gyermekkorában értette a nyelvet), világot látott, megismert embereket. Bár tudom, nem vágyott erre, amikor 1914 nyarán bevonult a laktanyába. Szerencsésen túlélte azt, amit mi még elképzelni sem tudunk. Miután hazatért, 1920 őszén feleségül vette Víg Erzsébetet, három gyermekük született: 1922-ben édesanyám, Erzsébet,1927-ben Ferenc, és 1933-ban Ida. Egész életükben állatokat tartottak, földdel gazdálkodtak. Az 50- es években megérték a kollektivizálást, amikor is mindenüket, amiért addig dolgoztak, elvették (föld, állatok, eszközök), és a Tsz-ben kényszerültek dolgozni, csekély fizetésért és nyugdíjért. Nagypapám akkor már közel 60 éves volt, mégsem vesztette el az életkedvét. Szeretett „danolni” és idős korában is gyakran szerepelt a faluban nótaesteken. Gyémántlakodalmuk annak a Drehernek a kastélyában volt, akinek a birtokán gyermekként és felnőttként mindketten sok évig dolgoztak. Békés életükből nagypapám 1982-ben ment el az „égi harcmezőkre”, nagymamám 3 évvel élte túl.

Kucsera Ferenc a gyémántlakodalma Kucsera Ferenc a gyémántlakodalmán

Nézve a fotóalbumot látom, hogy jó helyen volt, jól bántak vele és társaival a taljánok, mégis elszorul a szívem, ha a katonák háborús megpróbáltatásaira gondolok. Kívánom, hogy mások is éljenek át ilyen katartikus élményt – ha kedvük támad őseik háborús múltjából megismerni, néhány villanásnyi epizódot.

Készítette: Prága Ildikó 2014. március 10-13.

5 komment

Címkék: hadifogság hadifogoly

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr726225445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

M. Szilvia 2014.05.29. 08:40:24

Gratulálok Ildikónak a kutatásaihoz és az íráshoz! Nagyszerű élmény volt végigolvasni! Szinte végig éreztem azt a "borzongást", amit az újabb és újabb felfedezések során érezhetett. Én magam is hasonló "utat" jártam be Dédapám után kutatva, mely egy régi családi fotóból indult ki, s a kutatás végére addig családi körben is ismeretlen adatokat, információkat, dokumentumokat, fotókat sikerült felkutatnom vele kapcsolatban, pl. arról, hogy milyen fegyvertények alapján kapott vitézségi érmeket, mikor és hol harcolt, hol kezelték és milyen betegséggel stb. Számomra is az volt az egyik leghátborzongatóbb élmény, amikor egy korabeli fotón megláttam azt a dolinát, a benne kiépített "bunkereket", ahol maga is megfordult, ahol élte a mindennapjait, hazájától távol. Az is meghatározó élményem marad, mikor a fellelt kitüntetési javaslat alapján be tudtam azonosítani az időpontot és a helyszínt, hogy hol harcolt, s ennek eseményeit aztán óráról-órára megírvva megtaláltam a fennmaradt ezrednaplóban. Ezeket a felkavaró érzéseket, amikor saját ősünkről 100 évtávlatából sikerül feltárnunk elfeledett ismereteket, - amikor a "valahol" meglévő, de kutatás nélkül az ismeretlenben maradó mozaikkockákat sikerül feltárni és összerakni - szinte óráról-órára rekonstruálva az eseményeket, csak az értheti meg, aki maga is végigjárta ezt az utat! Én is csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy mentse meg ősei emlékét és őrizze meg az utókornak!!!

BálintFerenc · http://nagyhaboru.blog.hu 2014.05.30. 07:52:24

"táboron kívül végzett munkákon feketeruhás, kalapos olasz lovasok is láthatók"

Carabinierik - olasz csendőrök

Jó kis írás, köszönjük!

Fosca 2014.11.28. 18:27:21

Szilvia!
Megosztanád másokkal is, amit megtudtál az ős eidről? Engem, személy szerint érdekelne a ku tatásod eredménye. pragaildiko@externet.hu

"mester" hazy 2017.11.11. 10:10:22

Gratulalok Praga Ildikonak a fantasztikus kutato munkajahoz! Igazan minden elismeres a kitarto kutatasahoz!

Fosca 2017.12.07. 13:40:08

@"mester" hazy: Szerettem csinálni, de nem az én érdemem kizárólag, mert a nagypapám is segített föntről! Csakis ezért sikerülhetett megtalálnom a megfelelő forrásokat. Köszönöm!

Programajánló

előadás

előadás

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

A hadak útján 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút