Háborús honvéd sors: a Kirlibabánál elesett Faggyas János

2013.10.02. 06:46 :: MolnárTibor

Az 1883-ban Martonoson született Faggyas János az általános mozgósítás alkalmával két gyermeke mellől vonult be a szabadkai 6-os honvédekhez. Testvérével együtt szolgált a gyalogezredben Kirlibabánál, amikor a sorsa beteljesedett…
 
 

 

Faggyas János 1883-ban született Martonoson – amely akkor Bács-Bodrog vármegye Zentai járásához tartozott – és 1912-ben kötött házasságot Papp Juliannával.

Faggyas János és Papp Julianna házasságkötési anyakönyvi bejegyzése a martonosi római katolikus plébánia házasságkötési anyakönyvében Faggyas János és Papp Julianna házasságkötési anyakönyvi bejegyzése a martonosi római katolikus plébánia házasságkötési anyakönyvében

Hadkötelezettségének békeidőben a m. kir. 6. honvéd gyalogezrednél tett eleget, majd 1914. július 31-én – az általános mozgósítás alkalmával – is ehhez az ezredhez vonult be hadiszolgálatra.

Faggyas János tizedes családja körében a harctérre vonulás előtt. A fotó feltehetően egy szabadkai műteremben készült Faggyas János tizedes családja körében a harctérre vonulás előtt. A fotó feltehetően egy szabadkai műteremben készült

A szabadkai állomáshelyű m. kir. 6. honvéd gyalogezred hadkiegészítési területe egybeesett a cs. és kir. 86. gyalogezredével, amelyhez a következő terület tartozott:

  • Szabadka város,
  • Magyarkanizsa város,
  • Zenta város,
  • a Zentai járásból Ada, Martonos és Mohol nagyközségek,
  • az Óbecsei járásból Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve, Szenttamás és Turja nagyközségek,
  • a Topolyai járásból Bácsfeketehegy, Bajsa, Csantavér, Kishegyes, Bácskossuthfalva, Pacsér, Szeghegy és Topolya nagyközségek.

A honvéd gyalogezred hadkiegészítési területéhez tartozott még a fentieken kívül:

  • Baja város,
  • Zombor város,
  • Újvidék város,
  • a Bajai járás, az Almási, az Apatini, a Zombori, a Hódsági, a Palánkai, az Újvidéki, a Kúlai, a Topolyai, a Titeli és a Zablyai járások a hozzájuk tartozó településekkel. 

A m. kir. 6. honvéd gyalogezred hadrendileg a m. kir. 19. (pécsi) honvéd gyalogezreddel együtt alkotta a 80. honvéd gyalogdandárt, amely a 40. honvéd hadosztályhoz volt beosztva.

Az általános mozgósításkor a 6-os honvédek a balkáni hadszíntérre kerültek, majd 1915 januárjában az orosz harctérre vezényelték át őket. 1918 márciusában az ezredet kivonták a harcokból, és karhatalmi feladatokat látott el. 1918 augusztusában az olasz harctérre kerültek, ahol az összeomlásig küzdöttek.

Az ezred az orosz csapatok ellen 1916. július 5-től 1917 végéig Bukovinában, Kirlibaba térségében – közvetlenül Magyarország történelmi határának védelmében – harcolt.

A területen tavaly folytatott terepbejárás során a szabadkai ezred egykori kirlibabai emlékművét is a beazonosították, amiről Tálosi Zoltán írása itt olvasható.

(forrás: jgaliciabukovina.net) (forrás: jgaliciabukovina.net)

Ezen a környéken készült a 6-os honvédeket ábrázoló alábbi fotó is: Faggyas János az első sorban – a jobb szélen – ül, kezében fokost tart, testvére, Faggyas Jakab, az állók között balról a második.

Faggyas János szakaszvezető 1916. július 25-én hősi halált halt a Kirlibabánál vívott harcokban. Bátyja, Faggyas Jakab, túlélte a háborút.

A Faggyas-testvérek: balról János, jobbról Jakab. A Faggyas-testvérek: balról János, jobbról Jakab.

A fotókért köszönet illeti Kovács Erzsébet nyugalmazott oromi pedagógust, Faggyas János unokáját és emlékének ápolóját.

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr945546932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magyaros17 2013.10.02. 09:01:37

A 6-os honvéd gyalogezred hadkiegészítési területe a 86-os és a 6-os KuK gyalogezred területére esett, vagyis a fent említett járások és helységek mellett a vármegye déli része is beletartozott Újvidék városával együtt.

Tálosi Zoltán 2013.10.02. 20:25:22

A nagyháború.blog oldalán jelent meg a szerkesztőség jóvoltából írásom a 2012-es kirlibabai és capuli kirándulásunkról. A cikket közben átvettem a Baka múzeum oldalára is, és kiegészítettem az azóta előkerült fotókkal, amelyek a szabadkai 6. gyalogezred emlékoszlopát ábrázolják. Az egyik képen sikerült majdnem teljesen olvashatóvá tennem az emlékműre erősített, azóta már elveszett tábla szövegét! Kiegészítésként becsatolnám ide a cikket:
bakamuzeum.hupont.hu/16/pecsi-19es-honvedek-nyomaban-bukovinaban

Tálosi Zoltán 2013.10.02. 20:27:40

Az idén nyáron újra jártam az emlékműnél. A képeken sajnos jól látható, hogy az állapota ismét romlott:

https://www.facebook.com/magdolna.rauch/photos#!/media/set/?set=a.422030261242777.1073741863.123036844475455&type=3

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.10.02. 21:43:10

@Tálosi Zoltán: Köszi Zoli, minden tiszteletünk a tiéd, s várjuk az idei képes beszámolódat is blogra! :)

MTi 2013.10.06. 18:09:17

@magyaros17: igazad van! Tehát a m. kir. 6. honvéd gyalogezred kiegészítési területéhez - a felsoroltak mellett - hozzá tartoztak még Baja, Zombor és Újvidék városok, valamint a Bajai, az Almási, az Apatini, a Zombori, a Hódsági, a Palánkai, az Újvidéki, a Kúlai, a Topolyai, a Titeli és a Zsablyai járások a hozzájuk tartozó településekkel.
@PintérTamás: ezzel kiegészíthető még a poszt? Csakhogy teljes legyen!

dr.Molnár Géza 2013.12.14. 11:10:44

Nagyapám is itt szolgált. A fokos nem dísz volt, hanem halálos fegyver. 1915. szeptemberében vonult be, kiképzés a prágai 68. gyalogezrdeben volt. A frontra induló 6.gyalogezredbe önként jelentkezett, azt hitte, Magyarországon fognak állomásozni. 1915. november 20-án a 16. menetzászlóalja Vladimir Valinszkibe indult. Majd karácsony és újév között Csernovicba vezényelték a századát.Itt az orosz támadás elől visszavonultak valamelyest a tartalék árkaiba,a második vonalba. Igen ám, de a két vonal közötti öszekötőárokra nem figyeltek s azon vagy kétszáz cserkesz felszivárgott a magyar hovédek oldalába, s a frontálisan rohamozó oroszkra figyelő magyarokat elkezdték leöldösni oldalról. A kanyargó lövészárokban stzuronnyal dolgoztak egyetlen puskalövés nélkül. Nagyapámékat rájuk küldték a borotvaéles fokosokkal. Ahogy mesélte vagy negyven évvel ezelőtt:"Rohanva mentünk a cserkeszek ellen, rémülten a félelemtől és elvakulva a dühtől, bosszúvágytól. Megszorultunk a lövészárokban, ember ember ellen kűzdött, kitérni, hátrálni, megfutni nem lehetett. Öltél vagy tégd öltek meg. A fokosok vitték a szót a hosszú szuronyok ellen, széthasított fejek, összezúzott arcok maradtak a nyomunkban.Ki közülünk szúrást kapott és lecsúszott, többet nem kelt fel, a mögötte jövők átgázoltak rajta, agyontaposták, ha élt is. A kiömlő vértől teljesen megőrültünk, nem volt irgalom senkinek, olyanok voltunk, mint a mészárosok a vágóhidon, tele vérrel, agyvelő kocsonyával. Ma sem tudom a részleteket felidézni, hány embert öltemmeg, hogy néztek ki, hogyan sikoltottak, üvöltöttek, mit kiabáltak, süketen-vakon ütöttem,vágtam a fokossal magam körül, egyetlen lidérces kavargás volt az egész csata. A vérre emlékszem csak, a kiömlő emberi vérre. Keményen fagyott akkor is, de a vér felolvasztotta a föld fagyát.Bokáig süppedtünk a vérsárba, mikntha mocsárban jártunk volna. Amikor végeztünk, minden porcikámban remegtem. elvánszorogtam félre a többiektől. leültem egy kőre, néztem a véres kezem, az összefröcskölt köpenyemet, az iszapos bakancsomat a rőt sárral.Átment rajtam vallásos hitem minden gondolata, ahogy anyám imádkozni tanított (...)Isten a maga képmására teremtette az embereket, minden csalekedetüket tudja, mert mindenható és szereti őket. (...) Egyszercsak felemeltem a két öklömet, fenyegettem az egeket (...) Úgy rohangáltam felemelt ököllele, zokogva, üvöltve, mint a tébolyult." Majd száz éve történt, hajtsunk előttük fejet, és most, karácsony táján gondoljunk reájuk, hiszen csak húsz-huszonkét évesek voltak, éppen elhagyátk a kamaszkort. Béke poraikra!

magyaros17 2013.12.14. 12:43:53

@dr.Molnár Géza: Megrázó történet, biztosan így volt ez itt is és másutt is. Aki nem vett részt hasonlóban (én sem) feltehetőleg el sem tudja képzelni ezt a felfokozott idegállapotot.
Egy apró kiegészítés, nem kötözködésként: Prágában a 28-as KuK gyalogezred volt, a 68-as KuK gyalogezredet Szolnok vármegyéből töltötték fel. Az említett 6. gyalogezred pedig a m. kir. 6. honvéd gyalogezred volt, tehát nem KuK sorezred. De valamilyen speciális kiképzést elképzelhető, hogy Prágában kapott.
M

Moticska Tihamér 2013.12.14. 19:07:57

A helyszín az idő és a honvédezred (m.kir. szabadkai 6.hgye.) nagyon beleillik abba a képbe, ahol mellette testvérezrede a m.kir. pécsi 19. hgye. is állásban volt Csernowitz közelében. A 19-esek emlékalbuma hasonlóan heves öldöklő harcokról számol be több oldalon keresztül, ahogy azt dr. Molnár Géza úr írja.

Napokon keresztül több hullámban, tömegben támadott az orosz. A puskák és a géppuskák úgy kaszálták a támadókat, ahogy az aratómunkás kaszája dönti a búzaszálakat a gabonaföldön. A drótakadályok előtt hegyekben feküdtek a halottak és a sebesültek. A gépek is túl lettek hajszolva, több géppuska buroklövés következtében használhatatlanná vált.

Történt mindez 1915/16 fordulóján a Beszarábiai újévi csatában, Csernowitztól néhány kilométerre észak-keletre a Pruth és a Dniester folyók között Toporoutz és Rarancze települések határában.

Harcjelentés:
”Saját veszteségeink még nincsenek megállapítva. A csapatok erkölcsi állapota kitűnő. Testi állapot: kifáradt.
Ha csapataim eddig dicséretre méltóak voltak, úgy ezt a mai naptól még jobban kiérdemelték. 4h30-tól 16h-ig pihenés és tűzszünet nélkül a legerősebb tüzérségi tűzben, amely 8h-tól 16h-ig kimondott pergőtűz volt, - csodálatraméltó bátorsággal harcoltak és kb. 16 erős orosz támadást visszavertek és minden támadás után födetlen fejjel elénekelték a Himnuszt […]
nemes Nagy [Pál] tbk. s.k.
40. h. hadosztályparancsnok”

Egy másik idézet az albumból: ”Nem túlzóak az akkori harctéri tudósítások, amikor azt állították, hogy 1916. január 20-án a cárnak százezerrel kevesebb katonája volt, mint három héttel azelőtt.”

dr.Molnár Géza 2013.12.14. 19:45:13

Nagyapám már vagy nyolcvan éves volt, mikor ezeket elmesélte. Igen szemérmes, visszafogott ember volt, soha nem dicsekedett vagy hősködött, pedig még az olasz frontot is megjárta, többször sebesült, majd Pomázon volt géppuskás tanfolyamon. Öcse vitéz lett legénységi sorból, őt is győzködte (mármint nagyapámat),hogy folyamodjon, mivel megfelelt a feltételeknek. Úgy láttam, hogy ehhez nagyezüst kellett(jól tudom?), amit nem akármiért adtak. Nagyapám azt mondta, hogy olyan öldöklésekért, amikben részt vett, nem akart jutalmat és elhárította öcse kapacitálását. Most, ahogy nézem másodéves műegyetemista nagy unokámat arra gondolok,nagyapám (mind kettő) ilyen idős volt, mikor a háború poklába került.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.12.14. 22:51:36

@dr.Molnár Géza: Köszönjük az értékes hozzászólásokat és a rendkívüli megrázó visszaemlékezés részletet. Esetleg a nagyapja hadiútjának a további részletei is lejegyzésre kerültek? Amennyiben igen, s esetleg még vannak katonakori fotói és/vagy egyéb dokumentumai azokat is szívesen közreadnánk a blogon! A nagyhaboru [kukac] gmail [pont] com e-mail címünkre várjuk szíves jelentkezését.

dr.Molnár Géza 2013.12.16. 18:23:18

A következőket tudom még: Az orosz fronton megbetegedett, 1916. januárjában egy elhanyagolt ekcémás fertőzés miatt mindkét lába használhatatlanná vált, kis híján amputálták.Nagy nehezen rendbejött, ekkor már Pesten, a Hernád-utcai kórházban.Hosszabb lábadozás után visszatért Szabadkára - a káderbe - itt egy frissiben összeállított menetszázaddal a keleti fronra került vissza, a Pripet (?)-mocsarakhoz, az utolsó nagy Bruszilov támadás elleni ellentámadáshoz. Az oroszokat visszanyomták, rengetegen ott pusztultak (az oroszok), zárótűzzel beleszorították őket a mocsarakba. Nagyon veszélyes terep volt, amikor a front megmerevedett, járőrbe csak úgy tudtak menni, hogy összekötötték egymást, aztán, ha valamelyik rosszul lépett, és nyelni kezdte a láp, kihúzta a többi. Egyszer nagyapám is belelépett, mert fű volt ott is, de alatta semmi, egy pillanat alatt elmerült benne, már csak a puska csöve látszott, de a többiek kirángatták. Egy évet töltöttek itt, a helyükbe osztrák "landvéreket" hoztak és 1917. nyarán átvitték őket az olasz frontra. Az állomást, ahol kiszálltak Santo Pietrónak hívták, az altisztek Szentpéterinek mondták. "Magas hegyek között folytak a harcok, az olasz ágyúk olyan mészárlást végeztek közöttünk, mintha húsdarálók dolgoztak volna az állásainkban. Nem volt látszatja a kűzdelemnek. Körös-körül mindenütt hegyek, s egy-egy jelentéktelen csúcs elfoglalásáért századok morzsolódtak fel, aztán előfordult,hogy még aznap visszavették az olaszok. Szeptember 12-én a szakaszunk egy alacsonyabb hegytető géppuska-állását rohamozta. tulajdonképpen nem is volt az állás, barlangokban meg különféle lukakban tanyáztak az olasz katonák. Mire a tetőhöz közel jutottunk, alig maradtunk életben néhányan.Megszórtuk az ellenséget alaposan kézigránáttal, ott is mindeki elpusztult. Most már elértük a célt, akkor viszont a környező magasabb csúcsokról olyan géppuska és ágyútüzet kaptunk, hogy teljes lehetetlenség volt a tetőn megmaradni. Mintha kiültünk volna céltáblának valamelyik lőtérre. Jóformán körül sem nézhettem, már azt vettem észre, egyedül én mozgok még, a többi mind kinyúlt idefent is. Lefelé csúsztam erről az átkozott magaslatról, aztán valaki berántott egy szikla mögé. A prágai osztrák főhadnagyom volt. Óvatosan kidugta a fejét, felfelé lesett, abban a pillanatban golyót kapott a szeme közé.Körülöttem is porzott a szikla, s mélyen meghajolva rohanni kezdtem. Így lőttek meg, hátul a lapockám alatt ment be a golyó és elől jött ki. Akkorát lökött rajtam, majd orra estem. Vagy tíz métert bukdácsoltam, akkor elzuhantam. Ott kuporgott egy szanitéc, az leragaszotta a hátamon és a mellemen a sebet. Ő nem jöhetett velem, egyedül kellett tovább mennem. Szakadatlanul pásztázták a terepet a géppuskák, gömbörögni kezdtem lefele, mint a tök. Nekivágódtam egy sziklának a fájós oldalammal, ordítottam, mint akit nyúznak.A völgyben jöttem magamhoz, vöröskeresztes jelzéseket láttam, s elindultam a nyíl irányába. A számon, az orromon szakadatlanul folyt a vér, mintha piros bajuszom, szakállam nőtt volna, a hátamból, a mellemből is ömlött, az egész nadrágom a lábszártekercsig tele volt vérrel. Úgy elálmosodtam, alig láttam, majd' elaludtam. Egy fedezéknél egy cseh szanitéc átkötött alaposan (...), majd találkoztam a mi szanitéceinkkel, hordágyra tettek, de nem emlékszem, hogy kerültem a tábori kórházba. (...)Amikor átestem a krízisen, átvittek a kórterem másik oldalára, a nem válságosok közé.(...)Novemberben hazahoztak Magyarországra, a Petróleumfinomító József tér 1 szám alatti kórházába. (...) Begyógyult a sebem, innen Budára, a Ménesi úti apácakolostorba küldtek lábadozni. (...) Gyógyulás után megint Szabadkára utaztam a káderhez, onnan Pomázra vezényeltek géppuskás tanfolyamra 1918 áprilisában. (...) Itt kitört rajtam a malária (...) ezzel elküldtek a "Valériába" gyógyulni." Nagyapámat itt érte a háború vége.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.12.16. 19:03:48

@dr.Molnár Géza: Nagyon szépen köszönjük a történet folytatását! Fotók egyéb emlékek nem maradtak utána?

dr.Molnár Géza 2013.12.16. 22:19:16

Állítólag elhalt unokabátyám özvegye őrzi a papírokat, mert ő lakik most abban a házban. Fényképeknek is kell lenniük, mivel emlékszem nagyapám katonaruhás fényképére. Majd utánanézek.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.12.16. 23:10:15

@dr.Molnár Géza: Köszönjük, a fotók, iratok és az Ön által leírt történetek a blog főoldalán is érdekesek lennének külön cikkben, esetleg cikkekben.

dr.Molnár Géza 2013.12.17. 11:23:25

Nézze, én az ELTE BTK új és jelenkori történeti tanszékén tanítok több évtizedes diplomáciai pályafutásomat követően. M.Szebeni Géza néven több könyvnek ill. több tucat tanulmánynak vagyok a szerzője, kutatási területem a 19.-20. sz.-i politika és diplomácia történet. A blogot nagyra becsülöm, de nem nagyon tudok írni többet, mivel jövőre már kértek tőlem szakfolyóíratba dolgozatot, s lesznek konferenciák is, amikre meghívtak. Nem akarom a puskaport ellőni. Mindenesetre köszönöm az elismerő szavakat s jól esett, hogy nagyapámról ezen a fórumon is megemlékezhettem.

magyaros17 2013.12.17. 19:36:40

@dr.Molnár Géza:
Tisztelt Molnár Professzor Úr!
Mint kutató, magam is több évtizedes tapasztalattal a hátam mögött kellett, hogy megtanuljam értékelni a tudás megosztásának új formáit. A blog nem tekinthető igazi tudományos közleménynek, de olvasói is mások, mint a szakfolyóiratok közönsége. Ezért bíztatnám, hogy járuljon hozzá információival, dokumentumaival, fotóival ennek a kiváló oldalnak a munkájához! Nagyon nagy jót cselekszik, ha ezt megteszi, mert a széles közönséghez juttatja el felbecsülhetetlen értékű tudását! A hősök így tovább élnek a köztudatban.
Eddigi munkáját is nagyra értékelem, és gratulálok hozzá! Köszönöm!
M

dr.Molnár Géza 2013.12.17. 21:29:49

Igaz, restellem húzódozásomat. Megteszem, amit tudok, bár jelenleg de Gaulle tábornok-elnök első világháborús hónapjairól írok. Köszönöm.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.12.17. 23:20:30

@dr.Molnár Géza: Nagyon örülök az elhatározásának. Biztos vagyok benne, hogy a nagyapja emléke előtt szebben nem tiszteleghet, mint hogy a megrázó és rendkívül különleges háborús történetét megismerteti az arra kíváncsi legszélesebb olvasóközönséggel. Mi ebben tudunk segíteni Önnek. (Csak jelzésként említem, hogy a Facebook oldalunkon megosztottuk a fokos használattal kapcsolatos kommenjét a fenti írással együtt, ami sok-sok ezer emberhez jutott már el és azóta is folyamatosan terjed.) Írása a blog segítségével eljuthat mindazokhoz, akik érdeklődnek a korszak és annak hősei iránt, amilyen az Ön nagyapja is volt. Kortól és tudományos felkészültségtől függetlenül, határainkon és az óceánon innen és túl egyaránt.

További sikeres kutatói és oktatói munkát, s mindehhez kitartást, erőt és jó egészséget kívánunk!

dr.Molnár Géza 2013.12.18. 14:55:08

Nos, apai nagyapám története nem annyira drámai, de talán érdekes lehet a fogság élményeket tekintve. Székesfehérvárt volt hentes és mészárossegéd, miután odahagyta a gimnáziumot, jó eszű gyerekként papnak akarták, de neki ehhez nem fűlt a foga. 1915. október 15-én kiplakátozták, hogy a korosztályának be kell vonulni. Ő Pestre, a Mária Terézia laktanyába rukkolt be, itt még aznap összeállítottak egy zászlóaljat és levitték Marosvásárhelyre kiképzésre. "Így lettem én 22-es erdélyi, marosvásárhelyi honvéd." "...milyen örömmel mentem én katonának! Ha nem válok be a sorozáson, talán bele is bolondultam volna a szégyenbe. Felpántlikázva, mámmorban úszva léptük át a kaszárnya kapuját..." Hathetes kikpézés után megalakították a menetzászlóaljat és december elején kint voltak a fronton, Lengyelországban, egy Pukovó nevű faluban. Itt tartalékba kerültek, nagyapámat a zászlóalj törzshöz csapták mészárosnak. Jó sora volt, majd 1916. január 10-én kivezényelték a zászlóaljat a rajvonalba. "Itt kutya világ volt, dörögtek az ágyúk, sziszegtek a puskagolyók, fázó-fagyoskodó honvédek mindenfelé. Az emberből itt már kifogyott mindenféle harci lelkesedés, ha ugyan maradt benne valami Pesttől idáig. (...) Féltem, tizennyolc éves gyerek voltam még. Támadás készült, rázendített az orosz tüzérség, egy nehéz lövedék szétvágta mögöttem a dekkungot, a bajtársaimból fasírthús sem maradt. Rohant felénk a rettenetes nagy tömeg orosz katona, rájuk csapott a mi tüzérségünk, eléjük, közibük, mögéjük lőtt, ott helyben elpusztultak, összeomlott a támadás. (...) Ez volt az első éjszaka a rajvonalban. Három nappal később megint kiküldtek a rajvonalba, nem messze elrobbant egy srapnell, erős ütést éreztem a combomon (...) bal és a jobb lábamon könnyebben megsebesültem - bal alszár és jobb felszár lövés. Másnap elszállítottak Tisminicébe, a tábori kórházba. A teljes gyógyulásra visszaküldtek a hazába. Először Debrecenbe, a Ferenc Szalvátor megfigyelő kórházba, majd a pesti Szent János kórházba. Gyógyulás után Marosvásárhely, innen a 20.menetzászlóaljjal ismét Tisminicébe." Itt a hadtáphoz került, de nem sokkal később ismét orosz támadások, kivezényelkték az alakulatot a rajvonalba. "Meleg nyár volt, július negyedike, a szemben lévő orosz árkok elől eltolták a a spanyol bakokat, s a résein át jöttek az oroszok, tőlünk jobbra." Bekerítésbe kerültek "Minket is körbefogott hat-nyolc kucsmás atyafi, szuronyt szegezve mutatták, hogy dobjuk el a puskát..." (...) Egy hétig gyalogoltunk hátrafelé, de annyi volt a fogoly, hogy azt hittem ott az egész sereg. (...) Először orosz bakák kísértek, azután már lovas kozákok. Kegyetlen, komisz fickók voltak" (...) Egy kisvárosban vonatra raktak és három napig vittek Darnicáig, Kiev mellé. (...) A táborban annyi volt a tetű, hogy a szalma mozgott tőlük. (...) Kilencszáz munkást kerestek aratásra, nagyapám is jelentkezett, három hétig vitték őket vonattal, az állomásokon leszállhattak s ha volt pénz vehettek valami ennivaló félét, ezt azt. Szamarába érve egy nagy laktanyába irányították őket, kapott mindenki egy marák kenőszappant, fürdés, majd kimehettek a Volgához. A kikötőben mindenféle náció, tevék, lovak, szines kavargás. "...hazudnék, ha azt mondanám, hogy valami nagy bánat, szomorúság volt bennem." Tovább vitték hajóval, de előbb az osztrák-magyar vöröskereszt kirendeltsége váltás fehérneműt osztott ki. " Így mentünk ismét a Volgán, nem is tudom hány napig Dargicsiig, a nagy lágerbe." Huszonöt embert kerestek aratni, Novo Repni faluba. Nagyapám Iván Nyikiforovics Moszkalenko nagygazdához került.Az első ebéd után a "bányába" akarták küldeni, nem akart menni, nem tudta, hogy az fürdőt jelent. Jó sora volt, emberségesen bántak vele, csak az egyik teve köpte le mindig,amikor meglátta a magyar katonasapkáját, "Nekem se kellett több, összefogtam kurtára az ostort és jól elverem a pofáját." Innen nagyapám - miután kifizette a bérét Moszkalenko - Gyenyiszov nevű gazdához került 1917 elején. Oroszul így-úgy ekkorra már megtanult.Itt nem volt jó helye, kevesebbet is fizettek neki a kötelezőnél, nem is becsülték.Visszament az előző helyére, ott összeszerelmesedett a gazda lányával, aki aztán férjhez ment a frontról visszajött vőlegényéhez. Nagyapámat csak mardosta honvágy, így aztán 1918. májusában többedmagával Szaratovba ment,itt kitört rajta a malária,hadikórház, vöröskeresztes vonattal hazaindították, Vlagyimirovszkig vitte a vonat, itt átvették őket a magyar hatóságok. Nehezen gyógyult, nem került az olasz frontra. Apámat aztán a második háború alatt azzal nyugtatta, ne féljen az orosz fogságtól, mert neki lám, milyen elviselhető sora volt.

magyaros17 2013.12.19. 09:58:37

@dr.Molnár Géza: Az én dédapám 30-as évei derekán járt 1914-ben, így népfölkelőként Przemysl ostroma végén került orosz fogságba. Előbb Turkesztánba vitték, ahol tifusz fertőzést kapott, de túlélte. Ez után őt is a Volga vidékére vitték vissza mezőgazdasági munkára (gépész volt itthon). Innentől nagyon hasonló a története. Megbecsülték a munkáját. 1918-19-ben a környéken kóborló vörös és fehér kozák csoportok többször kirabolták a gazda tanyáját, de őt nem bántották (nem vitték el partizánnak sem).
M

dr.Molnár Géza 2013.12.19. 14:45:08

Nyugodjanak békében, s emlékezzünk rájuk, s adjuk át emléküket utódainknak!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.12.20. 23:03:53

@dr.Molnár Géza: Köszönjük az érdekes családi történeteket! Mi nagyon szívesen megszerkesztjük az eddig megküldötteket egy külön posztba. Mindenképp szerencsés lenne azonban, ha fotókkal, egyéb személyes dokumentumokkal is illusztrálni tudnánk a történeteket.

Magyar József Miklós 2023.02.17. 23:20:07

@dr.Molnár Géza: dédapám Lajkó Gábor fiatalon (szül.:1895) 2 testvérével került ki a az orosz frontra, majd 1919-ben érkezett haza, gyalog Urkajnán keresztül a hadifogságból.
Soha többet nem ment templomi misére, mert azt mondta: nincs Isten, mert ha létezne, akkor nem engedte volna ezt a sok szörnyűséget, amit látott. Sohsem heverte ki a látott borzalmakat, egész hátra lévő életében gyomorbántalmakkal szenvedett.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása