A Monarchia legdélibb partvédelmi ütegállása: Spizza (Sutomore)

2013.09.11. 06:54 :: MolnárTibor

A montenegrói Sutomorén töltött nyári vakációnk során ismerőseinktől hallottuk, hogy „valamilyen romos vár” található az öböl feletti sziklán. Az alábbi rövid írás és néhány kép a hír hallatára tett felfedező utunkon fellelt emlékeket örökíti meg.
 
 
 

 

Ha tüzetesen tanulmányozzuk az egykori Osztrák-Magyar Monarchia adriai-tengeri partvonalának térképét, akkor szembetűnik, hogy a birodalom legdélibb települése Spizza, azaz – a ma Montenegró területén fekvő – Sutomore volt.

 (forrás: mlorenz.at)

Spizza geostratégiai jelentősége felértékelődött azt követően, hogy a közvetlen közelében fekvő Antivari kikötőjét a montenegrói csapatok – a törökök ellen vívott háborúban – 1877-ben elfoglalták, és ezzel országuk számára kijáratot biztosítottak az Adriára. A montenegróiak területgyarapítását az 1878-ban megtartott Berlini Kongresszuson – az ország függetlenségével együtt – ismerték el.

A Nagy Háború kezdetén a Montenegró elleni blokádban és Antivari kikötőjének lövésében a Zenta cirkáló is részt vett, a hajót az antant flotta emiatt támadta meg és süllyesztette el.

Az idén Sutomoren töltöttük rövid nyári vakációnkat és ismerőseinktől hallottuk, hogy „valamilyen romos vár” található az öböl feletti sziklán.

A Sutomore feletti Golo brdo dombon álló Tabija erődöt 1862-ben még a törökök emelték, majd a monarchiás időkben – miután határ menti településé vált – partvédelmi ütegállássá alakították.

Egy délelőtt nekivágtunk a keskeny ösvénynek, amely a szikla tetejére vezetett. Rövid mászást követően feltűnt az erőd fala.

A bástya mellett elhaladva már láttuk a kaput.

A kapu bejárati boltíve még aránylag jó állapotban van...

…de maga az erőd teljesen romokban áll.

Sejtésünk beigazolódott, a part felőli oldalon rátaláltunk a három lövegállásra.

Ezekre a betonkúpokra rögzítették a partvédelmi lövegeket.

A tüzérek ezt látták a lőállásból: a szemben lévő földnyelv mögött húzódik Bar – egykor Antivari – kikötője.

Szomorúan állapítottuk meg, hogy a Monarchia egykori partvédelmi ütegállása iránt – amely kellő tatarozást követően az itt nyaraló nagyszámú turista potenciális látogatási célpontja, az üzemeltető számára pedig bevételi forrás lehetne – csupán az őshonos kecskék, és – személyünkben – néhány megszállott mutat nagyobb érdeklődést.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr15506559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gefraiter 2013.09.11. 19:19:36

Érdekes hely, köszi a beszámolót! Azt írod, hogy 1862-ben még a törökök építették itt az erődöt. Mikor került a Monarchia kezébe? Boszniával együtt?

MTi 2013.09.11. 20:14:57

@Gefraiter: igen, a Bécsi Kongresszust megelőzően a Monarchia csak a Cattarói-öbölig "ért", ekkor kapta meg ezt a keskeny földsávot. Véleményem szerint csak azért, hogy Montenegrónak kisebb kijárata legyen az Adriára, ill. hogy ellenőrzés alatt tudják tartani a potenciális ellenség egyetlen kikötőjét.
Egyébként 1914 őszén a Monarchia csapatai vissza is vonultak innét a Cattarói-öbölbe, és ideiglenesen - 1916 januárjáig - a montenegrói csapatok vették birtokukba.

Gefraiter 2013.09.11. 21:03:27

@MTi: Köszi, ez érdekes, nem tudtam!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.09.11. 22:25:39

@MTi: Erről jutott eszembe, hogy mi a bizonyíték arra, hogy ezek az ütegállások a Monarchia által építettek és nem ebben az időszakban, azaz 1914 ősze és 1916 januárja között a montenegróiak által kerültek kialakításra?

MTi 2013.09.11. 22:35:34

@PintérTamás: Véleményem szerintem arra, amerre a lövegeknek kilövésük volt a montenegróiak nem akartak lőni. Az ő esetükben É-ÉNy-i irány lett volna a megfelelő, a Cattarói-öböl irányába, hiszen arról jöhetett az osztrák-magyar hadiflotta támadása.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.09.11. 22:39:35

@MTi: Az is érdekes kérdés lehet, hogy ilyen ütegállások vajon végig épülhettek a parton, vagy csak itt a határ közelében?

MTi 2013.09.11. 22:55:36

@PintérTamás: a Cattarói-öböl környékén mindenképpen, ettől sokkal komolyabbak is:

ifjmonarchista.blog.hu/tags/cattaro

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása