Fischamendi repülőtisztek

2012.12.19. 10:28 :: Babos Krisztina

Arcok a Nagy Háborúból 7.

Az alsó-ausztriai Fischamend volt a Monarchia repülésének központja. A léghajó- és repülőgyáron kívül volt itt tesztüzem, repülőtér és kiképzőbázis is. Fischamendben számos magyar tervezőmérnök és pilóta is megfordult.
 
 

 

2011 tavaszán két részben tettük közzé azt a repülőgépgyártás-történeti fotósorozatot, amivel kapcsolatban Hadnagy Attila folytat kutatásokat. Az egyik fényképen feltüntettek három nevet, a személyek beazonosítása azonban akkor nem bizonyult könnyű feladatnak. Időközben a magyar repülés egyik kutatója, Dr. Nagy Domokos Imre jóvoltából valamivel közelebb jutottunk a kérdés megoldásához.

 

A fischamendi műhelyben készült felvételen Sternisa, Massong és Korbuly tanácskozik éppen valamiről. Korbuly nevű repülőtisztet Attila kettőt is talált, egy Lászlót és egy Jánost. Korbuly László kiképzését követően pilótaként szolgált a román fronton, majd a Piavénál, később pedig a pilótakiképzésben tevékenykedett. Korbuly János mérnök a repülőépítésben vett részt, az 1920-as években említik őt a Weiss Manfréd Repülőgépgyár fiatal főmérnökeként. Ugyancsak említenek itt egy Korbuly Lászlót, szintén fiatal főmérnököt, azonban nem lehet biztosan tudni, hogy ő-e a fent említett pilóta, mint ahogy azt sem, hogy akár János, akár László kapcsolatba hozható-e Fischamenddel.

A Massong név Dr. Nagy Domokos Imre szerint nagy valószínűséggel Moussong Nándor századost (1917.11.01.) takarja, aki a trencséni 15. honvéd gyalogezredben szolgált. Massong szerepel egy másik képen is:

 

A harmadik tisztről, Sternisáról sikerült a legtöbbet kiderítenünk. Sternischa Károly százados (1915.07.01.) a kaposvári 44. közös gyalogezredben szolgált. A 44-esek 1937-ben megjelent ezredalbumában a következőt írják róla (sajnos fotót nem közölnek hozzá):

Sternischa Károly m. kir. kereskedelmi tanácsos, ny. repülőszázados, Budapest. 1886, Debrecen. A hadapródiskola elvégzése után került ezredünkhöz. Mint hadnagyot vezényelték Wiener-Neustadtba, hol a repülőiskolát, majd a műegyetemet végezte el. A világháború kitörésekor a szerb hadszíntérre vezényelték és Szarajevóban, mint a Potiorek-hadsereg repülési előadója teljesített szolgálatot. Innen mint repülőszertári parancsnok került Bosnisch-Brodba, majd Mitrovicára, végül Szegedre. 1917-1918-ban Fischamendben az ottani repülőtéren teljesített a forradalom kitöréséig szolgálatot. Tulajdonosa a Katonai érdeméremnek. Felesége Fellegi Erzsébet, gyermekei Olaf és Elfrede.

Sternischa Károly 1963. november 20-án, 78 éves korában hunyt el Budapesten.

OSZK gyászjelentés-gyűjtemény Forrás: OSZK gyászjelentés-gyűjtemény

Mi és Hadnagy Attila is örömmel vesszük, ha olvasóink közül valaki bővebb információval rendelkezik a képeken látható személyekről és azt megosztja velünk.

7 komment

Címkék: fischamend

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr304972831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

somo 2012.12.19. 22:27:07

A gyászjelentésen olvasható Szamody Olaf névvel az Egyetemisták az ostromgyűrűben című könyvben találkoztam. Úgy emlékszem, az egyetemi rohamzászlóalj egyik századának volt a parancsnoka.

Tálosi Zoltán 2012.12.20. 11:16:40

Vélhetőleg arról a Szamódy Olafról lesz szó! Ő is repülőtiszt volt emlékeim szerint.

M.Kristóf 2012.12.23. 21:43:50

A FLIK 38D nevű repülőalakulatról tud valaki valami részletet? Eddig annyit találtam meg, hogy '16-ban állították fel és voltak az olasz és a román fronton is. Meg egy bizonyos Daróczy Ambrus érdekelne.

Daróczy Ambrus megfigyelő hdgy., 38. re.szd., I. RHH; †1917. 09. 24. felderítés közben haslövés, Moldva—Istensegíts

Állítólag volt 1 igazolt légi győzelme is. Sajnos nem tudom ki volt a pilótája, csak annyit, hogy valószínűleg Hansa-Brandenburg vagy egy Oeffag II-es gépen repültek.

borsod · http://magyarhonved.blogspot.hu/ 2012.12.29. 17:12:20

Szamódy Olaf az 1944-es Honvédségi Közlönyben Szamódy (Sternischa) néven szerepel, ugyanitt az anyja neve Fellegi Erzsébet. Tehát ugyanaz a személy, mint akit a gyászjelentésen említenek.
1944.07.01-jén léptették elő tartalékos repülő hadnaggyá a börgöndi repülő harckiképző osztály állományában.

borsod · http://magyarhonved.blogspot.hu/ 2012.12.29. 21:22:29

Sternischa Károly 1886-ban született Debrecenben. Tiszti okmánygyűjtőjének (Hadtörténeti Levéltár)száma 1034.

Moussong vezetéknévvel én Gyula utónevűt találtam, okmánygyűjtőjének száma 1891/764

Hadi72 2013.01.05. 22:10:29

Nagyon köszönöm minden hozzászólónak a sok értékes információt. Attila

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása