Az első világháború legsikeresebb hadművelete az olasz hadszíntéren: a caporettói áttörés

2012.10.24. 07:12 :: BallaTibor

A mai nap 95 éve, hogy megindult az olaszok által csak caporettói csodának, a német és osztrák-magyar irodalomban karfreiti áttörésnek, vagy tizenkettedik isonzói csatának nevezett hadművelet az olasz fronton.

 

A központi hatalmak által ezen a hadszíntéren végrehajtott legnagyobb szabású hadművelet jelentős hadászati sikert hozott, de – ellentétben az orosz fronton 1915. május 2-án elért gorlicei áttöréssel – döntően nem változtatta meg a hadszíntéren a kialakult helyzetet, és az olasz hadsereg ezután is lekötötte a Monarchia haderejének nagyobbik részét.

Már a 11. isonzói csata során arra a meggyőződésre jutott az osztrák-magyar hadvezetés, hogy a Boroević-hadseregcsoport helyzetét csak egy ellentámadással lehet megjavítani. Báró Arthur Arz von Straussenburg, a Monarchia haderejének vezérkari főnöke a támadás kiindulópontjaként a Tolmein és Flitsch között elterülő medencét szemelte ki, az offenzívához azonban német segítséget tartott szükségesnek. A német legfelsőbb hadvezetés úgy döntött – miután a hegyi háborúban különösen jártas Konrad Krafft von Dellmensingen bajor altábornagy a helyszínen győződött meg a terv kivitelezhetőségéről –, hogy Otto von Below porosz gyalogsági tábornok vezetésével hét hegyi harcban tapasztalt hadosztályt, erős tüzérségi, aknavető és repülő alakulatokkal bocsát szövetségese rendelkezésére. Azok szállítása szeptember 15-én megkezdődött. Az orosz és a román frontról hét osztrák-magyar hadosztályt csoportosítottak át a délnyugati arcvonalra.

Az olasz hadszíntér, 1915-1918 Az olasz hadszíntér, 1915-1918
(Szabó Dániel, szerk.: Az első világháború. Osiris, Budapest, 2009)

Az eredeti terv szerint az ellenségre csapást mérő új 14. német hadsereg (hét német és nyolc osztrák-magyar hadosztály) Cividale, Codroipo irányában előretör és az ellenséget a Tagliamento folyóig szorítja vissza. Ezzel egyidőben a Boroević-hadseregcsoport csapatainak is támadniuk kellett. A hadművelet sikerének előfeltétele az volt, hogy a támadók egy-két nap alatt birtokba vegyék az Isonzó nyugati partján húzódó, a Júliai-Alpok részét képező, több mint 1700 méter magas hegygerincet. Az olasz főparancsnokság a támadás időpontjáról értesüléseket szerzett a Monarchia hadseregének néhány áruló, szökevény tisztjétől. Ennek megfelelően a szembenálló 2. olasz hadsereget komoly tartalékokkal erősítették meg. Annak parancsnoka, Luigi Capello tábornok nem hitt a támadás lehetőségében, elhanyagolta a védelem megszervezését és e helyett a támadásnak a Bainsizza-fennsíkon való folytatására készülődött. A szövetséges erők felvonultatása az offenzívához október közepéig megtörtént. 1917. október 22-re a tüzérség elérte a számára kijelölt állásokat. Az áttörés fontosabb frontszakaszain mindenütt voltak magyar katonák.

Otto von Below (1857-1944) Otto von Below (1857-1944)
(forrás: wikipédia)

Az Isonzó-fronton 1917. október 24-én a Karintiában harcoló osztrák-magyar 10. hadsereg nyugati szárnyához kapcsolódva a 14. német hadsereg állt, melynek tartalékát a császári és királyi 33. komáromi, a 4. és a 13. lövészhadosztály képezte. Támadási sávjának határa Karintiától a folyó középső szakaszán lévő Seló községig terjedt. Alárendeltségébe tartozott a Flitsch körül felvonult, Alfred Krauss gyalogsági tábornok vezette császári és királyi I. hadtest, abban a Monarchia legjobb hadosztályai kaptak helyet: a 3. „Havasi gyopár” hadosztály (állománya 90 %-ban osztrák-német), a 22. lövészhadosztály (benne a magyar többségű esztergomi 26. gyalogezred, a cseh 91. gyalogezred, és két osztrák császárvadász ezred), az 55. gyaloghadosztály (többségében osztrák-német illetve bosznia-hercegovinai gyalogezredek) ezenkívül tartalékként a német vadászhadosztály. A 14. hadsereg többi erői Tolmein körül és attól délre sorakoztak fel. Stein altábornagy csoportját (III. bajor hadtest) a vegyes nemzetiségi összetételű 50. osztrák-magyar hadosztály (benne az aradi 33., a nagyváradi 37., a szegedi 46., a temesvári 61. gyalogezred zászlóaljai), a német 12. hadosztály és az alpesi hadtest, valamint tartalékban a német 117. hadosztály alkotta. Berrer német altábornagy csoportjába (német LI. hadtest) a 26. és 200. német hadosztály; Scotti altábornagy csoportjába (császári és királyi XV. hadtest) az 1. osztrák-magyar hadosztály (a szatmárnémeti 5., a losonci 25., a zágrábi 53., az ungvári 66., a szabadkai 86. gyalogezredek zászlóaljaival, valamint a zágrábi 31. tábori vadászzászlóaljjal), valamint az 5. német hadosztály tartozott.

Alfred Krauss gyalogsági tábornok (1862-1938) Alfred Krauss gyalogsági tábornok (1862-1938)
(Romsics Ignác, szerk.: Magyarország az első világháborúban)

A Boroević-hadseregcsoport két hadseregében összesen 15 hadosztály és 6 tartalék hadosztály várta a jelet a támadásra. A Johann Henriquez gyalogsági tábornok irányította 2. Isonzó-hadseregben (melynek tartalékát az 57. /a kassai 34. és a székesfehérvári 69. gyalogezredek egy-egy zászlóaljával/, a 9., a 28. és 29. császári és királyi hadosztály képezte) Kosak altábornagy csoportját a 60. (a pécsi 52. és a péterváradi 70. gyalogezredek zászlóaljaival) és a kolozsvári 35. közös hadosztály, a XXIV. hadtestet a 24. és az 53. magyar népfelkelő hadosztály, a IV. hadtestet a 43. lövész és a 20. honvéd hadosztály alkotta. Támadási sávja Selótól a Monte San Gabrieléig terjedt. A Wenzel Wurm táborszernagy vezette 1. Isonzó-hadsereget (tartaléka a 106. valamint a 21. lövész hadosztály volt) a XVI. hadtest 58. (a pancsovai 23. tábori vadászzászlóaljjal, a máramarosszigeti 85., valamint a károlyvárosi 96. gyalogezred egy-egy zászlóaljával), 63., a pozsonyi 14. hadosztályai; a temesvári VII. hadtest 44. lövész, 17., 48. (az otocsáci 79. gyalogezreddel) hadosztálya, valamint a XXIII. hadtest 41. honvéd, 10. és 12. közös hadosztályai alkották. E sereg a Monte San Gabrielétől az Adriáig vonult fel.

Velük szemben a Capello tábornok (majd annak betegsége miatt 1917. október 25-től Montuori tábornok) vezette 2., valamint az Emanuele Filiberto di Savoia, Aosta hercege irányította 3. olasz hadsereg helyezkedett el.

Luigi Capello, Luca Montuori és Aosta hercege Luigi Capello, Luca Montuori és Aosta hercege
(forrás: wikipédia)

1917. október 24-én reggel nagyon rossz idő volt, a völgyekben esett az eső, az azokat kísérő magaslatokon erősen havazott. A tájon uralkodó köd miatt rövid távolságokra is alig lehetett ellátni. A központi hatalmak támadása hajnali két órakor két és fél órás gázlövéssel kezdődött, amit 6 óra 30-kor nagy erejű tüzérségi tűzcsapás követett. A lövegsűrűség aknavetők nélkül meghaladta a 100/km-t, a gránátok mennyisége csövenként 1000 darabot tett ki. A gázlövés meglepetésként érte az olaszokat, mivel gázmaszkjaik alig voltak. Tolmeinnél reggel 8 órakor, Flitschnél 9 órakor lendült támadásba a 14. hadsereg gyalogsága. Az Isonzó völgyében haladva három óra alatt áttörték az ellenség első két állását, aznap estére elfoglalták Caporetto városát, az olasz arcvonalat összességében 32 km szélességben szakították át.

Az arcvonal Flitsch és a Bainsizza-fennsík között Az arcvonal Flitsch és a Bainsizza-fennsík között
(Doromby József – Reé László, szerk.: A magyar gyalogság)

Október 25-én – az olasz ellentámadások elhárítása után – a központi hatalmak csapatai a folyó jobb partján húzódó hegygerincen lévő kulcsfontosságú állásokat is elfoglalták, illetve elszigetelték azok védőit. (Számos a magas hegyi állásokban lévő olasz egység nem tudott semmit a völgyekben bekövetkezett áttörésről.) Ezen a napon az olasz arcvonal összeomlott, elkezdődött a 2. olasz hadsereg felbomlása, ezért Cadorna elrendelte a visszavonulást. Ezzel egyidejűleg a 2. (majd a következő naptól az 1.) Isonzó-hadsereg is csatlakozott a támadáshoz, így az egész osztrák-magyar front támadásba lendült. Megnyílt az út a támadók előtt az észak-olasz síkságra. Október 27-én, az offenzíva negyedik napján az Isonzó alsó szakaszán védekező 3. olasz hadsereg helyzete is tarthatatlanná vált, az Isonzó arcvonal olasz védői megkezdték az általános visszavonulást. (Október 24-27. között az olaszok 60.000 foglyot, 500 löveget, 24 repülőgépet veszítettek.)

Az olaszoktól zsákmányolt ágyúk, Isonzó front 1917 Az olaszoktól zsákmányolt ágyúk, Isonzó front 1917
(forrás: wikipédia)

Személyes bátorságukkal többen is kitűntek a hadműveletek első napjaiban. Így például Bertalan Árpád az 1. osztrák-magyar hadosztályba tartozó 7. hegyi dandár 19 éves hadnagya október 24-én egy 15 fős rohamcsapat élén három olasz állást göngyölített fel és több száz foglyot ejtett, 6 nehéztarackot zsákmányolt a Globocak hegycsúcs elleni támadás során, ezzel jelentősen megkönnyítette alakulata – a 3. bosnyák tábori vadászzászlóalj – betörését az ellenséges védőállásokba. Tettéért arany vitézségi érmet, majd tíz évvel később a Mária Terézia Katonai Rend lovagkeresztjét kapta meg.

Bertalan Árpád (1898-1941) Bertalan Árpád (1898-1941)
(forrás: austro-hungarian-army.co.uk)

Erwin Rommel főhadnagy – a későbbi „sivatagi róka” és második világháborús vezértábornagy – a württembergi hegyi zászlóalj egy harccsoportjával október 26-án a Monte Matajurt hódította meg, amiért 1917 decemberében a „Pour-le mérite” legmagasabb német kitüntetést kapta.

Erwin Rommel (1891-1944) Erwin Rommel (1891-1944)
(forrás: lasegundaguerra.com)

A szövetségesek 40 kilométert előretörve október 27-én birtokba vették a síkság kapuját képező Cividale városát. Október 28-án a német csapatok elfoglalták a korábban az olasz fővezérség székhelyét képező Udinét. Az olasz csapatok felszerelésük és hadianyagkészletük nagy részét hátrahagyva a Tagliamento irányába menekültek. Az összeomlás magával rántotta az egész olasz frontvonalat, a Karni-Alpokban és a Dolomitokban küzdő 4. olasz hadsereg is visszavonulásra kényszerült. A 14. és az Isonzó hadseregek gyors ütemben előretörő csapatainak összekeveredése miatt a 3. olasz hadsereg zöme viszonylagos rendben vissza tudott vonulni a Tagliamento mögé, de a keleti parton rekedt 60.000 katonája így is fogságba esett. A folyó túlpartjára a 2. olasz hadseregnek csak töredékei jutottak át.

A 12. isonzói csata. Frontvonalak október 27-én és 30-án. A 12. isonzói csata. Frontvonalak október 27-én és 30-án.
(Pilch Jenő: A világháború története című kötetéből)

Október 27-től az áttörés hatása a karintiai fronton is érezhetővé vált. A Krobatin tábornok vezette 10. osztrák-magyar hadsereg is támadásba lendült, október 31-én pedig elérte a Tagliamento felső folyását.

Az osztrák-magyar és német alakulatoknak sikerült kijutniuk a hadműveleti mélységbe, de a sikert tartalékok, gyorsan mozgó alakulatok (gépjárművekkel szállított gyalogság és kerékpáros zászlóaljak, továbbá lovas csapatok), valamint elegendő átkelő eszköz hiányában és a szétrombolt vasútvonalak miatt, nem tudták kellően kihasználni. A lőszer pótlása és a hadtáp előrevonása az utak állapota miatt nem történt meg időben. A tüzérség, a magasabb parancsnokságok lemaradtak. A felső vezetés elveszítette kapcsolatát a csapatokkal, azok sok helyütt összekeveredtek, néhol a gazdag zsákmány felélésébe kezdtek. Az esőzésektől megáradt Tagliamento – amelyen az átkelést a szövetségesek már október 31-én megpróbálták – komoly akadályt jelentett, mivel hídjait a visszavonulók felrobbantották és ott az olasz védelem is valamelyest megszilárdult. A 14. hadsereg csapatai csak 1917. november 4-én tudtak átkelni az áradó folyón, a Boroević-hadseregcsoport erői pedig csak ezt követően.

Átkelés a Tagliamentón Átkelés a Tagliamentón
(forrás: kaiserjaeger.com)

A késedelem lehetőséget biztosított az olasz hadvezetésnek, hogy megmaradt hadosztályait a Piave mögé rendezetten vonja vissza. November 10-re a 14. hadsereg és az Isonzó-hadseregek is felfejlődtek a Piave mentén. A nyugati hadszíntérről átirányított, Fayolle francia tábornok vezette öt brit és hat francia hadosztályra támaszkodva a folyó mögött megszilárdult az olasz védelem.

A központi hatalmak megkísérelték a piavei olasz védelem felgöngyölítését. November 10-én a Conrad-hadseregcsoport a Hétközség-fennsíkon indított támadást csekély sikerrel, a 14. hadsereg Krauss-hadteste a Piave és a Brenta folyók között fekvő, 1776 méter magas Monte Grappa hegytömböt ostromolta november 14-től 21-ig, több magaslatot elfoglalt a Piave völgyében, azonban az erős olasz ellenállás miatt visszavonulásra kényszerült.

Segélyhely a Piave mellett Segélyhely a Piave mellett
(Romsics Ignác, szerk.: Magyarország az első világháborúban)

Boroević csapatai november 10-től a hónap végéig próbáltak átkelni a folyó középső és alsó szakaszán, de az csak az 1. Isonzó-hadsereg 41. honvéd hadosztályának sikerült, amely november 20-ig a folyó deltájában Piave Vecchiáig nyomult előre. A német 14. hadsereget decemberben a nyugati frontra szállították át. A megrövidült arcvonal tartására az osztrák-magyar erők elegendőnek bizonyultak. Armando Diaz tábornoknak, aki november 9-én Cadorna helyébe lépett, legfőbb gondja az olasz haderő újjászervezése volt.

Luigi Cadorna és Armando Diaz Luigi Cadorna és Armando Diaz
(forrás: wikipédia, corrieredelsud.it)

A győztes osztrák-magyar valamint német csapatok nagy mennyiségű hadianyag, felszerelés, rengeteg hadifogoly és nagy kiterjedésű észak-olaszországi területek birtokába jutottak. Mindkét részről nagy volt az áldozatok száma: 1917. október 24. és november 10. között az olasz veszteség 10.000 halott, 30.000 sebesült, 300.000 hadifogoly volt, azonkívül 4884 löveg és aknavető, 300.000 puska, 3000 géppuska, 2000 géppisztoly, 22 repülőtér került a szövetségesek kezére. Az olasz hadsereg demoralizáltságát jól mutatja, hogy mintegy 400.000 katonaszökevényt a hátországban fogdostak össze. Az osztrák-magyar és német veszteségek összesen 70.000 főre rúgtak, ebből a Monarchia 30.000 halottat és sebesültet veszített a Piave eléréséig. A dunai birodalom csapatai két hónapig a zsákmányolt készletekből éltek. A megszállt észak-olasz területeken osztrák-magyar közigazgatást vezettek be.

Olasz hadifoglyok Udinében Olasz hadifoglyok Udinében
(forrás: wikipédia)

A caporettói áttörés az első világháborús hadászatot a mozgóháború elemeivel gazdagította, a hadtörténelemben a hegyi terepen végrehajtott frontáttörés iskolapéldájává vált. A siker nagymértékben a központi hatalmak hadvezérei – elsősorban Krauss tábornok – által kidolgozott, a korábban alkalmazottól eltérő új harcmodornak (tudniillik a völgyekben történő nagy erejű és lendületes előretörésnek, valamint az uralkodó magaslatok elszigetelésének s nem azok minden áron való elfoglalásának) volt köszönhető. A győzelem kiaknázásához a háború több frontján már hegyi harcokban kipróbált és érdemeket szerzett német alakulatok döntően hozzájárultak.

10 komment

Címkék: piave monte grappa erwin rommel alfred krauss bertalan árpád caporetto tolmein tagliamento luigi cadorna otto von below luigi capello flitsch luca montuori emanuele filiberto di savoia matajur cividale armando diaz

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr644865744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Jedul 2012.10.25. 17:25:22

Azt mondták (na persze ellenőrizni már nem lehet, de egy aranyos kis legendának jó), a váratlanul rájuk zúduló támadás hatásaként olyan mértéket öltött az olaszok fejvesztett menekülése, hogy amikor csapataink Cividale-ba érkezve elfoglaltak egy magasabb egység vezetési pontot, a parancsnok asztalára odakészített kávé még meleg volt.

hechtgrau 2012.10.26. 19:50:10

Szemléletes az áttörés és a zsákmányolás leírása a 39-esek ezredtrténetében:
mtdaportal.extra.hu/books/csabai_istvan_fakeresztek_menten.pdf
(224-231-235. oldal)

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.10.26. 23:35:55

Olasz oldalról a téma több irodalmi feldolgozása ismert magyarul is. Hemingway Búcsú a fegyverektől című klasszikusát bizonyára mindenki ismeri, aki érdeklődik a korszak iránt. Erről már itt a blogon is esett szó: nagyhaboru.blog.hu/2010/12/14/egy_magyar_srapnel_robbanasa_ahogy_hemingway_leirja

Újabb irodalmi élményem volt Caporettóval kapcsolatban Alessando Baricco 2007-ben megjelent kötete a Történet. Nagyon jó könyv, a háborús fejezetének egy-két megállapításával ugyan lehetne vitatkozni, de így is kiváló és mélyen emberi. Mindenkinek csak ajánlani tudom, akit érdekel a téma: ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2007-06-24+00%3A00%3A00/alessandro-baricco-tortenet

diosjeno 2012.10.28. 09:13:37

A leírásban többször szerepel a 41. honvéd hadosztály,melynek parancsnoka nagyapám, Schamschula Rezső (akkor) altábornagy volt. Harctéri naplója a család 20.századi viszontagságai között elveszett, de gyerekként még olvastam egyes részeket belőle.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.10.28. 09:28:38

@diosjeno: Nagy kár, mekkora kincs lenne most! Fotók, egyéb dokumentumok nem maradtak utána? Szívesen közreadnánk őket.

diosjeno 2012.10.28. 19:18:34

@PintérTamás: A maradék tárgyi emlékeket nagy-
bátyám elvitte magával Ausztráliába. Gyerekei nem tartják a kapcsolatot a családdal. Egyébként a neten vannak harctéri fényképek
nagyapámról. Schamschula Rezső név alatt találhatók. Nekem csak egy festmény van róla, amit - ha valakit érdekel - fényképen el tudok küldeni a blognak.
Esetleg röviden le tudom írni az életrajzát, nehogy ez az ismeret velem együtt elmúljon. Ha erre van igény kérem jelezzétek.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.10.28. 19:26:45

@diosjeno: Hogy ne lenne rá igény! Valószínűleg a fenti írás szerzőjét is érdekelni fogja. Személyesen is ismerte egyébként? Erre a szerkesztőségi címre várjuk a fotót és az életrajzot: nagyhaboru [kukac] gmail [pont] com

régi nyár 2013.12.31. 11:20:05

Johann Henriquez tábornok (1864-1924)a dédapám testvére volt, Nagyszebenből(németül Hermannstadt, most Sibiu) származik. 1905-1910 között a 82. székely gyalogosok parancsnokaként több székely katonanótában megörökítették a nevét. A Fiumei-úti temetőben a 11. parcellában van eltemetve.Mivel utódai nem maradtak, nem sokat tudunk róla.

M.Kristóf 2016.09.01. 16:16:08

Szép napot mindenkinek!

Egy kérdéssel fordulnék a blog olvasóihoz, szerkesztőihez. 5 éves kutatás után sikerült rátalálnom dédnagyapám szolgálati helyére. Isonzo, Brenta-völgy. 1917-1918. Alakulata a m. Kir. 11. Honvédgyalogezred. Kérdésem lenne, hogy honnan tudnám kideriteni, hogy az ezredet mikor vezényelték át az olasz frontra? Annyit megtaláltam, hogy 1917 tavaszán még a román fronton vannak, 1918 nyarán már a Brenta-völgyben. Viszont a Caporettoi áttörés előtt úgy tudom voltak átcsoportosítások. Ezredtörténet nincsen.

Segitséget előre is köszönöm.

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Könyvajánló

A hadak útján 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

Programajánló

könyvbemutató

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút