„…a fene se akart ezüstöt”

2012.09.27. 07:10 :: Nagy Háború szerkesztőség

Palló József abban a szerencsés helyzetben van, hogy világháborút megjárt nagyapja még mesélt neki a fronton töltött évekről. Sorait olvasva úgy érezzük: mi is ott ülünk a vasárnapi ebéd után a családi asztalnál és hallgatjuk, ahogy Mihály nagyapa ízes nyelvezettel meséli nekünk a maga Nagy Háborúját.

 

„Szerencsére volt annyi eszem, hogy szinte az utolsó pillanatban elbeszéltettem vele, hogy a kitüntetéseit miért kapta. Emlékszem rá, hogy a 70-es évek végén egy vasárnapi ebéd után kutattam a padláson és megtaláltam az összes kitüntetést nagyanyám egy használaton kívüli retiküljében tárolva” – írja Palló József.

Palló József nagyapjával, Palló Mihállyal 1976 körül Palló József nagyapjával, Palló Mihállyal 1976 körül

Palló József nagyapja emlékeit a Sárosdi vitézek című írásában foglalta össze, ebből idézzük az alábbi részletet, kiegészítve az általa küldött fotókkal, dokumentumokkal, valamint a leveleiben írt rövid történetekkel:

vitéz Palló Mihály (1894, Sárosd – 1984, Sárosd)

Harcolt: a cs. és kir. 69. gyalogezredben, mint őrvezető.
Kitüntetései: Elismerve az igényjogosultság az Arany Vitézségi Éremre, Nagyezüst Vitézségi Érem, Kisezüst Vitézségi Érem, Bronz Vitézségi Érem, Károly Csapat Kereszt, Sebesültek Érme 2 sávval, Háborús Emlékérem a kardokkal és a sisakkal.
Avatva: 1925. június 21-én a Margitszigeten (4042-1925), vitézi telket kapott a falu határában.

Palló Mihály és testvére, Palló József (1892-1922) egy 1918 végén készült felvételen. Mihálynak két fiútestvére volt: János (szintén a 69. gyalogezred katonája, tulajdonosa a kisezüst vitézségi éremnek 2 pánttal) elesett 1916-ban Kizia mellett, és a falutól ÉK-re lévő erdőben temették el. József, aki a 17. honvéd gyalogezred zászlósa volt, a Doberdón egy gáztámadás alkalmával tüdősérülést szenvedett, és ebbe halt bele 1922 februárjában Sárosdon. Neki III. osztályú hadidíszétményes Katonai Érdemkeresztje és nagyezüstje volt, amiket vele temettek el. Palló Mihály és testvére, Palló József (1892-1922) egy 1918 végén készült felvételen. Mihálynak két fiútestvére volt: János (szintén a 69. gyalogezred katonája, tulajdonosa a kisezüst vitézségi éremnek 2 pánttal) elesett 1916-ban Kizia mellett, és a falutól ÉK-re lévő erdőben temették el. József, aki a 17. honvéd gyalogezred zászlósa volt, a Doberdón egy gáztámadás alkalmával tüdősérülést szenvedett, és ebbe halt bele 1922 februárjában Sárosdon. Neki III. osztályú hadidíszétményes Katonai Érdemkeresztje és nagyezüstje volt, amiket vele temettek el.

Palló Mihály igazolványi lapja Palló Mihály igazolványi lapja

Nagyapám világháborús visszaemlékezéseit (vastagon szedve) az alábbiak szerint sikerült felidéznem.

Nagyapám 1894. október 28-án született Sárosdon. 1915 novemberében vonult be a cs. és kir. 69. gyalogezred pótzászlóaljához Pilsenbe és itt kapta meg a katonai alapkiképzést. Ezután a soron következő menet századdal kikerült a galíciai harctérre, ahol a Pieniaki, Czeipiele, Kizia környéki harcokban vett részt. 1916. március 8-án megsebesült „…szerencsére csak egy fáradt golyó találta el a lábikrámat”. Ebben az időszakban szerezte meg a bronz vitézségi érmet, mely odaítélésének körülményeire szűkszavúan csak így emlékezett „…megállítottuk az oroszokat”.

Palló Mihály (felső sor, bal szélső) kiképzésen Pilsenben, 1916 első felében. Palló Mihály (felső sor, bal szélső) kiképzésen Pilsenben, 1916 első felében.

Felépülése után visszament az első vonalakba és itt küzdött 1917-ig. Ekkor a román hadüzenet miatt az ezredet átszállították Erdélybe a Tölgyesi szoroshoz. Ezen a fronton kapta meg a II. osztályú ezüst vitézségi érmet, mert egy ellentámadás alkalmával a nagyon előretörő szakaszát a román csapatok bekerítették, és magadásra szólították fel. A túlerő ellenére kitörtek és véres kézitusa után tértek vissza a saját csapatokhoz. Erről mondta: „…a fene se akart ezüstöt, de úgy féltünk a hadifogságtól, hogy inkább nekik mentünk, aztán amúgy magyarosan elkentük a szájukat, de bizony nem egy sárosdi ott maradt”.

 

69-esek a Tölgyesi szorosban. A hátoldal szövege: „Pallo Jozsef Fehér Megye Sárosd. Ha meghalok külgyétek el ere a czímre Isten veled.” 69-esek a Tölgyesi szorosban. A hátoldal szövege: „Pallo Jozsef Fehér Megye Sárosd. Ha meghalok külgyétek el ere a czímre Isten veled.”

69-esek a Tölgyesi szorosban, Palló Mihály a felső sorban balról a harmadik 69-esek a Tölgyesi szorosban, Palló Mihály a felső sorban balról a harmadik

Itt érdemelte ki a Károly Csapatkeresztet, mely elnyerésének feltétele 12 heti folyamatos arcvonalbeli szolgálat volt. Másodszor is megsebesült, melyre így emlékezett: „Lőttek ezek a románok, aztán egy srapnelszilánk átszaladt a vállamon”.

Igazolvány a Károly csapatkereszt viselésére Igazolvány a Károly csapatkereszt viselésére

1917 őszén jött ki a kórházból és először látogatott haza Sárosdra, erről azt mondta „…nagy volt az ínség idehaza, majdnem csak jobb volt odakint a dekkungban”. Élénk emlékeket hagyott benne, hogy a már elesett sárosdiak hozzátartozói tőle akartak információt szerezni szerettük halálának körülményeiről és emiatt sokszor került szívszorító helyzetbe.

A szabadság után az olasz front következett. Az itteni harcokat ítélte meg a legszörnyűbbnek, mert elmondása szerint állandóan szenvedtek a vízhiánytól, az élelmiszerhiánytól, a nyomasztó ellenséges túlerőtől és a tömény hullaszagtól. Erre így emlékezett: „…még a hegy közelébe se voltunk, de már érződött a hullaszag, azok a zöld döglegyek meg csak úgy röpködtek, mint a felhő”. Sokat emlegette, hogy nem volt elegendő lőszer, az olasz csapatok folyamatosan rohamoztak és nem egyszer előfordult, hogy gyalogsági ásóval, bicskával, kövekkel, fokossal kellett védekezniük; „…sokszor arra eszmélt az ember, hogy ül a földön, mindene csupa vér, körülötte a sok halott és nem is tudja, hogy mit csinált”.

Ezekben a harcokban érdemelte ki az I. osztályú ezüst vitézségi érmet, mert az állásukkal szemben lévő, kedvező elhelyezkedésű olasz géppuskafészket, 3 társával egy éjszaka hason csúszva megközelítette és elfoglalta. A kitüntetési javaslat szerint, kiemelkedő bátorsággal hajtotta végre a feladatot, mely során 15 olaszt, közöttük egy hadnagyot ejtett fogságba és egy géppuskát zsákmányolt jelentős mennyiségű lőszerrel. Érdekes módon a kitüntetési javaslat hangsúlyozta, hogy az ellenséges emberélet kímélésével valósult meg a fegyvertény. Erre az eseményre, így emlékezett „…kúsztunk, másztunk az összes gomb leszakadt, de meg kellett csinálni”, illetve „…az a nehézpuska annyi magyart lekaszált, hogy éreztem, hogyha nem csinálunk valamit elpusztulunk ahányan csak vagyunk”, illetve „…mögéjük kerültünk és rájuk ordítottam, hogy az anyátok úristenit, itt van a világvége, megjöttek a magyarok, az egyiket azonmód nyakon is vágtam. Erre azonnal megadták magukat. Akkor kaptam a nagyezüstöt”. A doberdói harcteret, melyet Hétközség-fennsíknak emlegetett így jellemezte: „Annyit szenvedtünk ott, mint Krisztus Urunk a keresztfán”.

1917. október 24-én az osztrák–magyar csapatok áttörték frontot és az olasz hadsereg pánikszerűen menekült, ezt a helyzetet így jellemezte: „ezek zabot-szénát elhánytak és úgy pucoltak előlünk, hogy nem győztünk utánuk menni”, illetve „…a kezüket feltartották és azt kiabálták, hogy Itália kaput, Evviva Ausztria (sic!), mi meg úgy fogdostuk össze őket, mint a nyulakat”.

1918 elején érkezett meg az osztrák–magyar hadsereg, és így a székesfehérvári gyalogezred is a Piave folyóhoz, pontosabban a Falze di Piave nevű településhez. Megkezdődtek az előkészületek a folyón való erőszakos átkelésre, amely több hónapot vett igénybe. 1918. június 15-én hajnali 6 órakor indult meg az támadás, amely a magyar katona vitézségének egyik örökszép példájává nemesült. A hadmozdulatot több órás tüzérségi előkészítés előzte meg. Ez ilyen emlékeket hagyott nagyapámban: „…az ember úgy érezte, hogy itt a világvége, tíz körömmel kapartuk magunkat a földbe”.

Falze di Piave, 1918 nyara Falze di Piave, 1918 nyara

A pergőtűz végeztével a parti szőlőkben rejtőzködő magyar csapatok kiözönlöttek a folyópartra és megkezdték az áthajózást. Ekkor a parton nyüzsgő embertömeget lőni kezdte az olasz tüzérség, erre így emlékezett: „…jöttek a tisztek és mondták, hogy el vagyunk árulva, de muszáj előre menni, hogy a tűzből kiérjünk”, és „ csak rohantunk előre a csónakokba közben sírtunk, átkozódtunk meg imádkoztunk és alig vártuk, hogy a digó pofájába nézhessünk”.

69-esek Falze di Piavéban, Palló Mihály x-el jelölve 69-esek Falze di Piavéban, Palló Mihály x-el jelölve

A folyón való átkelés iszonyú veszteségeket okozott a székesfehérvári 69., a szegedi 46. és a kecskeméti 38. gyalogezrednél. A szegediek átkelését le is kellett állítani. Ennek ellenére a 69. gyalogezred elsőként elérte a túlpartot, és azonnal megindult a stratégiai célnak tekintett Montello nevű hegy elfoglalására, mely tele volt olasz drótakadályokkal és géppuskafészkekkel. Nagyapám azt mondta, hogy a sárosdiak mindig összetartottak és egymást támogatva mentek előre. A felfokozott idegállapot bámulatos eredményt hozott, mert a Montellót sikerült elfoglalni. Erre így emlékezett: „derékig gázoltunk a vízben, aztán neki a hegyoldalnak; az olaszok csak addig mertek lőni, amíg el nem értük őket, akkor azonnal megadták magukat, de foglyot nem nagyon ejtettünk”, illetve „borzasztó, hogy mennyi magyar elveszett ott, köztük nagyon sok sárosdi”.

A Piave partja, 1918 nyara A Piave partja, 1918 nyara

Elmesélte azt a történetet is, hogy sírva, feltartott kezekkel jött felé egy nagyon fiatal olasz katona, erre ő elvette a puskáját, adott neki egy pofont és a következő szavakkal engedte el: „Menj haza az anyád szoknyája mellé és tiszteld a magyart!” Az olasz nagyapám kezét megcsókolta és elfutott, de pár lépés után eltalálta egy lövedék és holtan esett össze. Ekkor nagyapám is sírógörcsöt kapott. „A fene tudja mi lett velem, de bőgtem, mint a szaros gyerek.”

A Montello csúcsán helyezkedik el a Colessel del’ Aqua, amely a magaslat legfontosabb pontja. Ekörül ádáz kézitusa folyt, amelyet a 69-esek páratlan lendülettel foglaltak el. Ez nagyapám emlékeiben eképp maradt meg: „A hegytetőn már szuronnyal meg puskatussal aprítottuk a digókat, akik úgy futottak lefelé, hogy vissza se néztek. A magyar zászlót Bogár Laci tűzte ki az egyik géppuskaállás tetejére…”

Sárosdiak Falze di Piavéban, Palló Mihály a felső sorban a jobb szélső Sárosdiak Falze di Piavéban, Palló Mihály a felső sorban a jobb szélső

A Piavén való átkelés újabb kitüntetést eredményezett számára, méghozzá a legmagasabbat, amit legénységi állományú elérhetett. Odaítélték számára a legénységi arany vitézségi érmet, de ezt az összeomlás miatt már nem vehette át. Ezt azért kapta, mert a Montello rohamozása során társaival 3 olasz lövészárkot göngyölítettek fel és több géppuskafészket tettek ártalmatlanná, így jelentősen csökkentették az átkelő bajtársak veszteségét. (Emlékei szerint egy Szegi István nevű kálozi illetőségű társával tették mindezt, akit később szintén vitézzé avattak). A magyar csapatok június 22-ig tartották magukat a Piave nyugati oldalán, de utánpótlás nem érkezett, mert az olasz tüzérség ezt lehetetlenné tette, így az esőzéstől megáradt folyón visszavonultak. „Mielőtt lejöttünk a hegyről krétával felírtuk: visszajövünk! Én még a Piave túlsó partján is meg voltam győződve róla, hogy a hazámért harcolok.”

Nagyapám június 22-én, „marha nagy aknatűzben sírva ugrottam a vízbe” egy kézzel a csónak szélébe kapaszkodva, a másik kezével Kiss Lajos nevű sebesült társát tartva jutott át a Piave keleti partjára. Erre így emlékezett: „Nyakamban a manlicher meg a Lajos, aki úgy sírt, mint egy taknyos kölök.”

Az arany vitézségi érem miatti „örömről” így szólt: „jöttek és veregették a vállam az aranyérem miatt, de én csak azokra tudtam gondolni, akik ott maradtak. Tudtam, hogy vége mindennek…”

Palló Mihály kitüntetései Palló Mihály kitüntetései

Szeptember hónapban az ún. második Piave menti csatában, a Monte di val Bella magaslaton harcol: „Még utoljára jól a digó pofájába vágtunk, mi magyarok”. A front összeomlásáról ezt mondta „a csehek elkezdtek hazafelé szökdösni, aztán mindenki megindult visszafelé, nem volt már akkor se étel, se ital, se lőszer, de a 69-esek nem úgy jöttek hátra, mint egy cigánytábor”. Ekkor már birtokosa volt a Sebesülési Éremnek is, mely szalagján a piros csíkok jelzik a sebesülések számát.

Végül, 1918 késő őszén egy vasúti vagon tetején utazva jött haza az ezreddel, november 4-én szerelt le Székesfehérváron.

Az őszirózsás forradalomról nem volt jó véleménye, amelyet így fejezett ki „mi kint rohadtunk, ez a frontlógós Károlyi meg a társai idehaza sunyítottak, őszirózsás forradalmat játszottak és elárulták Magyarországot”, illetve „tudtuk, hogy a románok jönnek, minket meg szélnek engedtek. Nem nagyon értettük, mert azt hittük, hogy megyünk ellenük. Aztán utána meg már Pesten parádéztak”.

A világháborús érdemei alapján 1925. június 21 -én a Margitszigeten avatta vitézzé Horthy Miklós, és 15 kha. vitézi telket adományozott számára a falu határában. Nyilvántartási száma a Vitézi Rendben 4042-1925 volt. 1925-ben a Háborús Emlékérmet a kardokkal és a sisakkal adományozták részére.

Leltár Palló Mihály vitézi telkéhez Leltár Palló Mihály vitézi telkéhez

A két világháború között gazdálkodással foglalkozott és tagja volt a Frontharcos Szövetségnek is, amely szervezet keretein belül részt vett az 1938-as felvidéki bevonulásban. Az 1920-as években ellátta a harangozói, templomszolgai feladatokat, valamint sokáig az egyik legnépszerűbb böllér volt a faluban.

Sárosdi frontharcosok a Felvidéken 1938 novemberében. A képen: Kovács János, Kiss János, Kovács Ferenc, Kovács (?), (?) és Palló Mihály Sárosdi frontharcosok a Felvidéken 1938 novemberében. A képen: Kovács János, Kiss János, Kovács Ferenc, Kovács (?), (?) és Palló Mihály

Kétszer nősült, 1923-ban Fekete Máriát (1897-1946), annak halála után, 1947-ben Jermann Terézt (1905-1986) vette feleségül. Első házasságából született gyermeke, édesapám Palló József (1924-2000) volt. A család a Fő u. 54. szám alatt lévő házban élt (a legöregebb volt a faluban!), melyet az 1980-as évek közepén az új tulajdonos sajnos lebontott. 1945 után a helyi TSZ tagja volt, egészen 1954-es nyugdíjba vonulásáig. Nagyapám a falu köztiszteletben álló tagjaként élt 1984-ben bekövetkezett haláláig. Sírja a sárosdi új temetőben található.

Palló Mihály sírja a sárosdi újtemetőben Palló Mihály sírja a sárosdi új temetőben

Végezetül néhány jellemző történet idősebb korából

Valamikor az 1950-es években a sárosdi TSZ baromfiállományát rókák tizedelték, és nem merte senki befogni őket. Az elnök személyesen felkereste nagyapámat és azt mondta neki: „Tegyen már valamit Misa bácsi ezekkel a rókákkal, végtére maga volt vitéz!” Nagyapám erre jót nevetett és elintézte a rókákat…

Palló Mihály kitüntetéseivel Palló Mihály kitüntetéseivel

Nagyapámat túl azon, hogy igazi magyar ember volt, a szerénység is jellemezte. Ennek tudható be, hogy nincs olyan kép róla, ahol az összes kitüntetését viselné. Azt mondta, hogy egyszer felrakta azokat, amik a keze ügyébe kerültek, utána meg a "fene se tűzködte". Gondolom az „elég mindenből egy” elve vezérelhette. (Egyébként a portréképen az is látszik, hogy valami dróttal rögzítette az érmeket, elég slendrián módon...)

A frontharcos pajzs A frontharcos pajzs

A frontharcos pajzsot sem rakta ki a ház falára, apám emlékei szerint a kamrában kerülgették. Amikor elérte a front a falut, akkor meg bedobták a kútba, ahonnan 1984-ben vettük ki.

21 komment

Címkék: sárosd piave montelló szegedi 46–os gyalogezred székesfehérvári 69–es közös gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr924805419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Jedul 2012.09.27. 10:59:01

”tudtuk, hogy a románok jönnek, minket meg szélnek engedtek. Nem nagyon értettük, mert azt hittük, hogy megyünk ellenük.”

Ím, az ”egyszerű” katonák is úgy gondolták/érezték, hogy menni kell ellenük, és meg sem fordult a fejükben, hogy ”eh, elég volt a háborúból 51 hónap”. A ”fényes tekintetű” gróf és hadügyminisztere máshogy gondolta. Ki érti ezt?

gily0607 2012.09.27. 11:30:31

Tisztelt Palló József!

Milyen nagyszerű, hogy felismerte, hogy a Nagyapát ki kell kérdezni! Irígylésre méltó szerencséje volt, hogy ő még el tudta mesélni. Nagyon érdekes élet-történet.
Az a frontharcos pajzs a kútban mennyit várt, míg napvilágra kerülhetett. Milyen becses emlékek, hogy megmaradtak a fényképek, papírok és kitüntetések!

RózsafiJános · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.09.27. 12:06:33

Gratulálok a visszaemlékezés megírásához! Nagy átéléssel olvastam nagyapja harctéri útját, mert közben eszemben járt anyai nagyapám Gévai Lajos (1900-1972) adonyi vízimolnár hadiútja. Ő is a székesfehérvári 69-es "közösökkel" harcolt az olasz hadszíntéren, mint géppuskás. Egy alkalommal az olasz mesterlövész majdnem "kilőtte", amint ott feküdt a géppuska mögött. A lövedék a sapkáján keresztül találta el a bakancsának sarkát. A Nagy Háborút francia hadifogsággal zárta. Amikor gyerekként minden vasárnap délután ott voltunk szüleinkkel nagyapáméknál, a jó hangulatú beszélgetésekkor mindig arról mesélt, hogy milyen volt a kiképzés, mennyi humoros eset történt. Nagyon-nagyon keveset a frontról, a harcról, a szenvedésről. Mint Palló Mihály. Köszönöm a posztot!

ravaluf 2012.09.27. 15:20:08

Gratulálok, nagyon szépen összeszedett / összerakott visszaemlékezés, tisztelettel gondolok az Ön nagyapjára.

Egy apró korrekció: a Magyar Háborús Emlékérmet 1929-től adományozták, azt nem kaphatta meg 1925-ben.

ravaluf 2012.09.27. 15:42:51

Ja, és kérdezném, hogy ez az eredeti hagyaték? Mert az 1916-ban szerzett Bronz Vitézségi Érem még I. Ferenc József király portréval készült, amennyiben ez az eredeti anyag, akkor az a IV. Károly-is Bronz Vitézségi egy későbbi pótlás.

Bal 2012.09.28. 09:59:17

Iszonyat mázlista volt az öreg.

@Jedul: mondjuk úgy, hogy volt legalább egy katona, aki ötven évvel később így emlékezett. Én tizedennyi háborús élmény után már azt mondtam volna, hogy az sem érdekel, ha a Sátán parádézik Budapesten.

gily0607 2012.09.28. 23:03:42

@Jedul: "a Sátán parádézik Budapesten"...szarkasztikus, jót nevettem rajta

rihiranta&rantasila 2012.09.29. 10:43:03

Hibátlan életút,nagyszerűen iszonytató emlékekkel.Olvasva nekem is eszembe jutott dédnagyapám,aki 1 honvédhuszárezredben szolgálva túlélte a gorodoki és satanovi eseményeket.

magyaros17 2012.10.01. 18:26:46

Nagyon szép történet, óriási szerencse, hogy sikerült megtudni ezeket a részleteket! Az is ritka, hogy a család ilyen tiszteletben tartotta meg a nagypapa kitüntetéseit. Azok ha jó esetben egyben, gyakran csak nepperek kezébe kerülnek, aztán szétszóródnak.
Egy apró tisztázatlan kérdés maradt bennem. Az szerepel a szövegben, hogy "A doberdói harcteret, melyet Hétközség-fennsíknak emlegetett". A feloldás, miszerint a doberdói harctér feltehetőleg "olasz harcteret" jelent, elfogadható, hiszen az ezred sosem járt a karszton. Ezzel szemben a 31 hadosztály részeként 1918 januárjában került a Hétközség-fennsíkra, ahol a Monte Asolone védelmében vett részt, majd a piavei támadáshoz vezényelték, amint az a visszaemlékezésben is olvasható.
M

magyaros17 2012.10.01. 18:36:48

Még egy apró részlet. A Montello-ra támadó 31. hadosztály (benne a 69. gyalogezred) mellett a 17. hadosztályban a Piave-átkelésnél valóban nagy veszteségeket elszenvedő 46. gyalogezred (Szeged) és a 39. gyalogezred (Debrecen) vettek részt (nem a 38. kecskeméti gyalogezred.
M)

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.10.01. 21:55:04

@magyaros17: 60 év távlatából ennyi tévedés megbocsátható neki! A Doberdót egyébként a köznyelv gyakran az egész olasz front szinonimájaként használta. (Az ezred elkülönített III. zászlóalja azonban tényleg volt a Doberdón, s az is megfordult a fejünkben, hogy a sebesüléséből felépülve nem oda kerülhetett-e vissza, gyakori eset volt ugyanis az anyaezredek és elkülönített zászlóaljak állományának forgatása, de ez időben nem passzolt).

A 38-as kecskemétiek egyébként voltak a Piavénál, csak nem a Montellóval szemben. Itt valószínűleg azonban tényleg a 39-es debreceniekkel keverhette őket. Ezt szintén kiegészítjük a szövegben.

Még egy kis kiegészítés: a szegedi 46-osok súlyos veszteségeket szenvedtek ugyan (az ezred 31%-a megsemmisült), de az átkelésüket nem kellett teljesen leállítani, háromból két zászlóalj áthajózott és később a harmadik és az ezredtörzs is. A Montelló elfoglalásában legalább olyan fontos szerepük volt, mint a 69-eseknék és a 39-eseknek.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.10.01. 22:18:45

Pallo József úr e-mailben küldte meg a számunkra az észrevételeit, amiből a felhatalmazásával idézek:

"Nagyon örülök, hogy sokaknak megdobogtatta a szívét az anyag. Azt külön köszönöm, hogy a történelmi tényekhez igazították nagyapám emlékeit, így a hiteles. Nagyapám édesapámon keresztül közvetítette azt a határozott világképet és értékrendet számomra, amelyet én is továbbadok a gyermekeimnek. Azt hiszem erre a helyzetre illik a következő idézet, amelyet egy emlékművön olvastam: Élni a halálban is lehet, az el nem múló emlékezetben!

Az is nagy öröm számomra, hogy eképp is emléket tudtam állítani annak az ízig-vérég magyar embernek, akit a nagyapámnak mondhattam. Ezt az egész család nevében is köszönöm!"

@ravaluf: "A bronz vitézségi éremről az a véleményem, hogy a haditett 1916-ban történt, a kitüntetés adományozása később. (Nem tudom a Monarchia kitüntetési protokollját, de más ésszerű magyarázatot nem tudok, ugyanis a készlet így került elő a retikülből.) A különböző korabeli irodalomban is elég pontatlanul vannak a kitüntetések felsorolva."

magyaros17 2012.10.02. 09:20:32

@PintérTamás: Kedves Tamás! A 46. gyalogezred is átkelt, és amíg a 69-esek a Montello tetején törtek előre az ő feladatuk a hídfő déli irányú kiszélesítése volt. Olyannyira ott voltak, hogy Szügyi Zoltán (akkor hadapród őrmester, később vezérőrnagy, a 2. világháborúban a Szent László hadosztály parancsnoka) mint a 46-os ezred szakaszparancsnoka a Nervesa községben dúló utcai harcokban sebesült meg súlyosan a csípőjén. Jellemző a csapatszellemre, hogy a súlyosan sebesült Szügyit valahogy úgy, mint Palló Mihály is a bajtársát a folyóban gázolva nagy nehézségek árán menthették ki.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.10.02. 19:16:37

@magyaros17: Kutattam és valamelyest volt szerencsém megismerni nekem is a 46-osok montellói harcainak történetét. A blogon már többször említett Kókay László (a személyéhez és a témához is kapcsolódó posztunk: nagyhaboru.blog.hu/2011/03/02/bdquo_ez_az_offenziva_nem_jol_kezdodik_hadnagy_ur_rdquo) is ott szerezte a tiszti arany vitézségijét (amivel kiérdemelte a későbbi vitézi címét). Naplója alapján az ő ottani hadiútját volt szerencsém a helyszínen is beazonosítani és bejárni, a piavei vízbeszállás helyétől kezdve a Montelló oldalában és tetején a rohamszakasza támadási útvonalán végighaladva. Naplói közreadását itt a blogon tervezzük. A helyszínen látottakat is meg kellene egyszer írni, sok minden nagyon jól beazonosítható ma is a már említett átkelési helyektől kezdve a kolostorromig, ahol az ezredparancsnokság helye is volt a Montellón. A 30 és felesek okozta tölcsérek ma is nagyon jól látszanak a hegyoldalban...

V. Császár Levente 2012.10.24. 13:52:29

Tisztelettel köszöntök minden felhasználót. Szeretném egy kérdésben a segítségüket kérni. Néhai nagyapámat, a rugonfalvi születésű Kiss Károlyt csak gyermekkoromban ismertem, majd ő meghalt. Az első világháborúban mint szanitéc szolgált, de nem tudom melyik ezredben. A Piave-folyó menti csatákat emlegette sokat a családban, három katonai kitüntetést kapott, de a Levéltárakban semmi nyoma nincs. Érdeklődtem mind a bécsi mind a budapesti Hadtörténeti Levéltárakban. Hol lehetne ezeket megtudni, vagyis az ezredének számát, nevét, miért kapta a kitüntetéseket, mikor..stb...

MTi 2012.10.24. 17:42:04

@V. Császár Levente: Rugonfalva - Udvarhely vm. Székelyudvarhelyi járás - esetében a cs. és kir. 82. gyalogezred, és a m. kir. 24. (brassói) honvéd gyalogezred jöhet számításba: a 24-es brassói honvédek 1918-ban ott voltak a Piavenál!
A hadrend szerint a brassói 24-es honvédek a m. kir. 23. (nagyszebeni) honvéd gyalogezreddel együtt alkották a 76. gyalogdandárt, amely a 75. gyalogdandárral együtt a m. kir. 38. honvéd gyaloghadosztályt képezte. Talán ezen a vonalon érdemes lenne még egyszer felkeresni a Hadtörténelmi Levéltárat!

V. Császár Levente 2012.10.26. 15:08:02

@MTi: Nagyon szépen köszönöm a tájékoztatást, akkor ismét meg fogom keresni ezekkel az adatokkal a Hadtörténeti Levéltárat. Maradt nagyapámról egy háborús fénykép, amelyen látszik két kitüntetése. Itt nálunk Erdélyben nem tudták annyira felnagyítani, hogy elfogadhatóan láthatóak legyenek. Erre a blogra fel lehet-e tölteni a képet? Talán valakinek van olyan nagyítója, amely a megfelelő méretre nagyítana is.

MTi 2012.10.26. 15:53:26

@V. Császár Levente: szerintem a blog lelkes szerzői/szerkesztői bizonyára segítenek: a bal felső sarokban az elérhetőségük! :) Üdvözlet a Délvidékről :-D

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.10.26. 23:11:06

@V. Császár Levente: @MTi: Jó nagy felbontással (600 dpi) be kellene szkennelni és elküldeni nekünk. Megnézzük mit tehetünk az ügy érdekében.

Imre József 2014.03.20. 13:40:24

Kedves Jóska!

Örömmel töltött el az, hogy gyökereidet keresve, nagyapád által megjárt utakat kutatod.

Én kisgyermekként, később fiatalemberként ismertem nagyapádat, hiszen szomszédok voltunk.
Képzeletemben, ha benyitok az utcáról a régi-régi udvarra, a fehérre meszelt kisablakos házba, kedves emlékek, de leginkább szívmelengető érzések töltenek el. Emlékszem, a konyhába belépve mindjárt az ajtótól jobbra a falon, számomra rejtélyes, ismeretlen világról hoztak hírt azok a falra akasztott dombornyomott színes képek, amik egy tengeri kikötőt ábrázoltak, de lehet, hogy csak egy volt már, nem vagyok biztos benne.

Az akkori szomszédság mást jelentett, mint manapság, az emberek nemcsak az egymásrautaltságuk révén, de valószínűleg sok-sok generáció üzeneteként, tisztelték, szerették egymást. Nagyapádat is mindenki szerette, mert ő kedves, segítőkész ember volt. Emlékeim szerint szemében mindig ott csillogott egy kis huncutság, beszéde közvetlenné tette, és nem volt híján a humoros megjegyzéseknek sem. A disznóvágásoknak volt mestere, de milyen mestere? Egyetlen húzással bontott, egyetlen mozdulattal kerítette ki a sonkát, bárdjával minden ütésével felezte a gerincvelőt, nem volt egyetlen egy felesleges mozdulata sem. Szakszerű volt és pontos, talán ezt kapta ő is örökségül. Az a generáció, akit képviselt, csak a katonaság révén jutott el idegen tájakra, országokba. Hogy onnan mit hoztak magukkal, milyen emlékeket, ma már csak találgatjuk.

Azt tudom, hogy téged nagyon várt, és határtalanul boldog volt, amikor megszülettél, és nagyon büszke volt rád. Idős korának minden percét az a boldog tudat töltötte ki, hogy van egy csodálatos unokája, és örömmel, ragyogó szemekkel mesélt rólad. Számomra megható az, hogy nagyapádra így gondolsz, keresed, kutatod emlékeit. Azt hiszem, hogy jó úton jársz.

Üdv,
Jóska

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Könyvajánló

A hadak útján 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

Programajánló

könyvbemutató

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút