Az esztergomi első világháborús hadifogolytábor temetői

2012.08.23. 07:24 :: NégyesiLajos

Az Esztergom közelében fekvő Kis Strázsa-hegy környéke napjainkban a Duna-Ipoly Nemzeti Park területe, kedvelt kirándulóhely. 1914-1918 között itt működött az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadifogolytábora.
 
 
 

 

Orosz hadifoglyok az Esztergom melletti Kenyérmezőn Orosz hadifoglyok az Esztergom melletti Kenyérmezőn

A világháború kezdetén a csődbe ment üveggyár épületeiből kialakított, 1000 fő befogadására képes gyakorlótáborban a frontra induló katonák kiképzése folyt. Mellettük kapott elhelyezést 600 civil internált, a szembenálló államok Monarchiában élő polgárai, akiket megfigyelés és igazoló eljárás után, többnyire elbocsátottak. Augusztus végén érkeztek az első orosz és szerb hadifoglyok, akiket kezdetben szintén a táborban, később pedig a gyakorlótéren, szögesdróttal bekerített területeken helyeztek el. A számuk hamarosan 10 000 fölé emelkedett, de még élt a bizalom a háború gyors befejezésében, így az ideiglenes megoldás is elfogadhatónak tűnt. A tél közeledte azonban jelezte, hogy tartós megoldást kell találni. A szerbeket két cirkuszsátorban, az oroszokat pedig maguk építette földkunyhókban helyezték el.

Orosz hadifoglyok Kenyérmezőn Orosz hadifoglyok Kenyérmezőn

Az összezártság és a siralmas egészségügyi viszonyok között 1914 szeptemberében kolera, majd a következő év tavaszán tífuszjárvány pusztított. A tábor orvosa, dr. Fonyó János emberfeletti küzdelmet folytatott a megfékezésükre, hiszen félő volt, hogy a polgári lakosságra is átterjedhet a betegség. A leghatékonyabb módszer az elkülönítés volt. A szerbek jelentős részét Nagymegyerre és Jánossomorjára szállították, a beteg katonákat pedig a tokodi bányatelep épületeibe. Ezek valóságos haláltáborok voltak, ahonnan csak ritkán volt visszatérés.

Orosz hadifoglyok Kenyérmezőn Orosz hadifoglyok Kenyérmezőn

A tábor első temetőit a járványok áldozatai töltötték meg. A Strázsa-hegy lejtőjén kialakított 1-es temető volt a tábortól legtávolabb, de éppen ezért hamar felhagytak a használatával. Itt heten nyugszanak a mára már jelöletlen sírokban. A 2-es számú temető a sport repülőtér út felőli oldalán volt. Ezt a terület planírozása során 1941-ben megszüntették és a 157 maradványt áttemették. A 3-as temető a Kis-Strázsa hegy déli oldalán húzódó dombgerincen volt a Kolera-tábor közelében, 31 sírral. Az első nagy járványok áldozatait nem ide, hanem a közelében fekvő 4-es temetőben helyezték nyugalomra. Itt 560 névtelen katona került a tömegsírokba. A temetőt később is használták és még az őrszemélyzetből is került ide 50 népfölkelő. Összesen 1659-en kaptak itt végső nyughelyet. Az 5-ös temetőben, ami a gyakorlótér északi oldalán volt, a későbbi homokbányászás megsemmisítette a 98 maradványt. A 6-os számú temető az Esztergom-Dorog-Tát vasúti kereszteződés háromszögének közepén álló magányos sír volt, mely egy ismeretlen orosz katonát fogadott magába. A 7-es temető a Strázsa-hegy déli lejtőjén húzódik. Napjainkban ez a legismertebb hadifogoly temető, melynek rendbehozatalára több kezdeményezés volt. 1538 orosz, szerb, olasz és román hadifogoly talált itt végső nyugalmat. Két orosz tiszti sírt már annak idején sírkővel jelöltek. Ezek közül napjainkra csak Florov kapitányé maradt meg. Az utolsó négy temető az elkülönítőnek használt tokodi bányáknál feküdt. Az egyikben 700 ismeretlen szerb és orosz fogoly nyugszik tömegsírokban. A nyilvántartások tanúsága szerint a táborlakók közül összesen 4400-an vesztették életüket.

A 7. számú temető A 7. számú temető

A 7. számú temető A 7. számú temető

A tábor létszámáról több becslés jelent meg. Az egyik szerint a háború négy éve alatt közel 2 millió hadifogoly fordult meg itt, és az állandó létszám elérte a 100 000-et. Reálisabb becslések szerint csak 100 000 fogoly volt összesen, az állandó létszám pedig 30 000 körül volt. Ez utóbbi állhat közelebb az igazsághoz. A levéltári források szerint 1914 decemberében 4787 hadifogoly és 605 internált, 1916 januárjában pedig 12 868 orosz fogoly volt. A halotti anyakönyv feltünteti a fogoly azonosító számát, mely szerint a legmagasabb 104 292. Az olasz foglyoknál kettős azonosító szerepel, 20 000 körüli számokkal. Az elhunytak arányát figyelembe véve 60 000 orosz, 30 000 olasz és 30 000 szerb és román fogollyal számolhatunk. A tábor állandó létszámánál figyelembe kell venni, hogy a lakók jelentős részét már 1915-től kiadták dolgozni a mezőgazdaságba és az ipari üzemekbe. Valószínűleg ezt jelzi, hogy 1917 elején csak 6300 orosz fogoly volt a táborban.

A hadifoglyok mindennapjait a szűkös ellátás és a munkavégzés jellemezte. Szabadidejükben fából készült emléktárgyakat készítettek, amit a környék lakossága vásárolt meg. A visszaélések elkerülése érdekében csak a táborban használható pénzt bocsátottak ki. Ez általános eljárás volt, azonban Kenyérmezőn fémpénzeket használtak, ami ritkaságnak számított.

Kenyérmezei fémpénzek Kenyérmezei fémpénzek

A néprajztudománnyal, nyelvészettel foglalkozó tudósok hamar felismerték a kiváló kutatási lehetőséget. 1915-től a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közül számos turkológus és finnugrista végzett adatgyűjtést a cseremisz, zürjén, mordvin és grúz foglyok között. A táborban teljesített szolgálatot Aggházi Kamil, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum alapítója, 1918-ban pedig Serédi Jusztinián, a későbbi hercegprímás lett az olasz foglyok lelki gondozója.

1918 nyarán a tábor létszáma jelentősen felduzzadt, mivel a küszöbön álló fogolycsere miatt visszahívták a külső munkán lévőket. Az őszirózsás forradalom azután megnyitotta a kapukat. Sokan nekivágtak a haza vezető útnak, mások a Tanácsköztársaság idején a Vörös hadseregben harcoltak, de a többség megvárta a későbbi hazaszállítást.

Ezt követően a tábort ismét a hadsereg használta, egyedül a temetők emlékeztettek a szomorú időkre. Az 1920-as évek második felében rendbe tették a 4-es és a 7-es temetőt, ahol halottak napján rendszeresen tartottak tábori miséket. A sírokat a Szalézi Fiúiskola tanulói gondozták

1956-tól, amikor a szovjet hadsereg vette használatba a laktanyát és a gyakorlóteret, megszűnt a temetőről való gondoskodás. Egyedül Florov százados sírját tartották rendben, a többi sírjel folyamatosan pusztult. Az 1970-es években elvétve még volt egy-egy kereszt a sírokon, azután azok is eltűntek. Az elhanyagolt területet lassan elborította a bozót, helyenként megjelentek a sírrablók gödrei, amiket nem tudni milyen kincsekre számítva ástak.

Florov százados sírköve Florov százados sírköve

A Duna-Ipoly Nemzeti Park megalakulásával a temető is a fokozottan védett terület része lett. A galagonya és az ecetfa szinte őserdőt alkotott, de a létezése nem merült feledésbe. 1994-ben a József Attila Általános Iskola diákjai készítettek egy pályázati anyagot a hadifogolytábor temetőjének történetéről. Ehhez kapcsolódva Esztergom Barátainak Egyesülete tervbe vette a temető rendbehozatalát és halottak napján egy ortodox kereszt felállítását. Végül annyit sikerült elérni, hogy a százados ledöntött sírkövét visszaállították a talapzatára.

Florov százados sírkövének visszahelyezése 2009-ben Florov százados sírkövének visszahelyezése 2009-ben

Bondik Mihail Neumovics sírkeresztje Bondik Mihail Neumovics sírkeresztje

A felújításra 2008-ig kellett várni, amikor a szükséges engedélyek beszerzése után, az önkormányzat anyagi támogatásával kezdődött meg a bozótirtás, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Honvéd Kulturális Egyesület koordinálásával, főként önkéntesek részvételével. Ezzel párhuzamosan folyt a terület felmérése, geofizikai mérőműszerekkel történő átvizsgálása és a sírszerkezet feltérképezése.

A temetőt borító bozót A temetőt borító bozót

Területrendezés Területrendezés

A kitisztított terület A kitisztított terület

Geofizikai felmérés Geofizikai felmérés

Talajlokátoros vizsgálat Talajlokátoros vizsgálat

A rendbe tett sírkertbe legvégül a Falvak Kultúrájáért Alapítvány fafaragói által készített nagyméretű ortodox és latin kereszt és az áldozatok neveit őrző díszkapu került felállításra, megkoronázva az addig végzett munkát.

A keresztek felállítása A keresztek felállítása

A díszkapu A díszkapu

 

A temető felújítását követő ünnepségre 2009. július 1-én került sor. Először a szentendrei helyőrségi zenekar eljátszotta az olasz, orosz, román, szerb és magyar himnuszt. Ezt követően Németh József alpolgármester köszöntője, majd Dr. Holló József altábornagy, a HM HIM főigazgatójának ünnepi beszéde hangzott el. A görögkeleti és római katolikus egyházi szertartás után a megjelent diplomáciai, katonai és társadalmi szervezetek képviselői megkoszorúzták a kereszteket. A megemlékezést katonai kürtjel zárta.

Az avatási ünnepség Az avatási ünnepség

Egyházi szertartás Egyházi szertartás

Koszorúzás Koszorúzás

Mindezt miért? Hogy ne kelljen többé szégyenkeznünk, ha szóba kerül a hadifogoly-temető, hogy négy nemzet visszakapja hősi halottait, hogy eggyel több hely legyen, ahol az egykori ellenségek kezet nyújthatnak egymásnak.


 

A 7. számú hadifogoly-temető területén kialakított emlékhelyre Budapestről a következőképp lehet eljutni: Óbudán a Bécsi útról Pilisvörösvár-Piliscsaba irányában jövünk ki a fővárosból, a 10-es, majd a 117-es úton haladva, Kesztölc érintésével érjük el Esztergom-Kertvárost. A 117-es útról az első lehetőségnél (még a Dorogi út előtt), a Duna-Ipoly Nemzeti Park épületénél forduljunk jobbra. Az épület mögötti parkolóhelytől gyalog kb. 15-20 perc alatt érhetjük el az emlékhelyet. Az útvonalat az alábbi térképeken jelöltük.

 

A Duna-Ipoly Nemzeti Park épülete A Duna-Ipoly Nemzeti Park épülete

 

A temető díszkapuján elhelyezett tábla szövege magyar, orosz, szerb, román, olasz és angol nyelven:

1914-1918 között a Kis Strázsa-hegy környékén fekvő katonai gyakorlótéren terült el az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadifogolytábora. A járványok számos áldozatot szedtek lakói közül, akiket tizenegy temetőben helyeztek nyugalomra. Ön most a VII. számú temetőben áll, ahol 1548 – olasz, orosz, román és szerb – hadifogoly alussza örök álmát. A temetőt eredetileg nagy méretű pravoszláv kereszt, a sírokat pedig névtáblával ellátott fakeresztek jelölték. Kivételt képezett három tiszti sír, melyeken sírkő állt. Az utolsó temetésre 1918. szeptember 30-án került sor.
Az 1920-as évek második felében rendezték a temető arculatát. Egységes méretű sírhalmokat alakítottak ki, beton gúlába ágyazott fél méter magas vaskeresztekkel jelölték a sírokat, melyeken fehér zománctáblán tüntették fel az elhunytak neveit. A temetőt a kenyérmezői laktanya területén működő Szalézi Fiúiskola növendékei gondozták, az itt állomásozó katonai alakulatok támogatásával. Halottak napján tábori misével emlékeztek az áldozatokra.
Amikor a Szovjet hadsereg vette használatba a laktanyát és gyakorlóteret, megszűnt a temetőkről való gondoskodás. Egyedül Florov százados sírját gondozták, a többi sírjel elpusztult. Az elhanyagolt területet lassan elborította a bozót.
2007-ben a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Honvéd Kulturális Egyesület közötti együttműködés eredményeként, Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának támogatásával és számos önkéntes munkájával megkezdődött a VII. számú temető kegyeleti emlékhelyének kialakítása. Az avatásra 2009. július 1-én került sor, Olaszország, Oroszország, Románia és Szerbia képviselőinek részvételével.
В период с 1914 по 1918 годы на территории военного полигона возле горы Киш-Штража был размещён самый крупный лагерь военнопленных Австро-венгерской монархии. Болезни и эпидемии унесли жизни сотен людей, похороненных на одиннадцати кладбищах. Вы сейчас стоите на одном их них, на VII кладбище, где 1548 итальянских, русских, румынских и сербских военнопленных спят вечным сном.
Изначально на кладбище был установлен большой православный крест, а над каждой могилой возвышался деревянный крест и табличка с указанием имени погибшего. Исключением были три офицерские могилы с каменными надгробиями.
Во второй половине 1920-х годов кладбище было упорядочено: сделаны могильные холмы одинаковых размеров, над каждой могилой был установлен закреплённый в бетонной основе полуметровый железный крест и белая эмалированная табличка с указанием имени похороненного солдата. За могилами ухаживали ученики размещённой в казармах Кенермезэ школы Салезианцев для мальчиков, пользуясь поддержкой и помощью воинских частей округа. На День усопших на кладбище войсковым священником проводилась поминальная литургия.
После того как казармами и полигоном начала пользоваться советская армия, уход за кладбищем практически прекратился. Ухаживали лишь за могилой капитана Флорова, остальные могилы разрушились. Запущенные участки постепенно заросли травой и кустарником.
В 2007 году, в результате сотрудничества Военно-исторического института и музея Министерства обороны и Культурного общества «Гонвед», а также благодаря поддержке муниципальных органов города Эстергома и добровольному содействию местного населения, начались работы по созданию мемориального памятника VII кладбища. Открытие мемориала состоялось 1 июля 2009 года при участии представителей Италии, России, Румынии и Сербии.
Између 1914-1918 се на војном полигону око брда Киш Стража налазио један од највећих логора за ратне војне заробљенике Аустро-Угарске Монархије. Харајуће епидемије су покосиле бројне жртве међу његовим становницима које су на вечни починак положене на једанаест гробља. Ви се сада налазите на гробљу број VII где је вечни мир пронашло 1548 талијанских, руских, румунских и српских ратних заробљеника. Гробље је раније обележавао велики православни крст а гробове дрвени крстови са плочицом са именом преминулог. Изузеци су била три официрска гроба на којима је био надгробни камен. Последња сахрана је обављена 30. септембра 1918.
Гробље је уређено у другој половини двадесетих година двадесетог века. Формирани су гробови идентичних димензија који су обележени поламетарским железним крстовима посађеним у бетонске гуле на којима су беле емајлиране плочице означавале име преминулог. Гробље су одржавали питомци Салежке мушке школе која је радила на подручју касарне у Кењермезеу а уз подршку стационираних војних формација. У помен жртава је на Дан мртвих одржавана војна миса.
Када је касарну и полигон преузела Совјетска армија, брига о гробљима је престала. Одржаван су једино гроб капетана Флорова, док су остале ознаке на гробовима уништене. Запуштено подручје је постепено зарасло у шибље.
2007. године је као резултат сарадње између Војно-историјског института и музеја Министарства одбране и Културног друштва Хонвед, а уз подршку Уреда градоначелника града Естергома и захваљујући раду многих волонтераје започето формирање помен подучја гробља број VII. Посвећење је, уз учешће представника Италије, Русије, Румуније и Србије, оджано 1. јула 2009.
Între anii 1914-1918 pe poligonul militar aflat în vecinătatea muntelui Kis Strázsa s-a situat cea mai mare tabără de prizonieri de război a Monarhiei Austro-Ungare. Epidemiile au cules multe victime printre locuitorii de acolo, care au fost aşezaţi întru odihna veşnică în unsprezece cimitire. Dumneavoastră vă aflaţi acum în cimitirul cu numărul VII., unde 1548 de prizonieri de război - italieni, români, ruşi, şi sârbi - îşi dorm somnul de veci. Iniţial cimitirul a fost însemnat cu o cruce ortodoxă de dimensiuni mari, iar mormintele cu cruci din lemn prevăzute cu placă indicând numele. Au făcut excepţie trei morminte ofiţereşti, care aveau piatră funerară. Ultima înmormântare a avut loc în 30 septembrie 1918.
În a doua parte a anilor 1920 s-a reamenajat cimitirul. S-au format morminte de dimensiuni uniforme, fiind marcate cu cruci din fier înalte de o jumătate de metru încorporate în piramide din beton, pe cruci numele defuncţilor au fost indicate pe plăcuţe emailate albe. Cimitirul a fost îngrijit de către elevii Şcolii Saleziene de băieţi, cu sprijinul unităţilor militare staţionate aici. De ziua morţilor victimele au fost evocate prin slujbe religioase de campanie.
După ce Armata Sovietică a luat în folosinţă cazarma şi poligonul, s-a sistat îngrijirea cimitirului. Doar mormântul căpitanului Florov a fost îngrijit, restul semnelor de pe morminte au dispărut. Terenul abandonat încet-încet a fost acoperit de tufişuri.
În anul 2007 ca rezultat al colaborării între Institutul şi Muzeul de Istorie Militară din cadrul Ministerului Apărării Patriei şi Asociaţia Culturală Honvéd, cu sprijinul Primăriei Oraşului Esztergom şi prin activitatea multor voluntari s-a demarat amenajarea locului sfânt de pioşenie al cimitirului cu numărul VII. Inauguraera a avut loc în 01. julie 2009., fiind prezenţi reprezentanţii Italiei, României, Rusiei şi Sârbiei.
Tra il 1914 e il 1918 uno dei campi di prigionia più grandi della Monarchia Austro-Ungarica si estendeva sul poligono militare, ubicato nei dintorni del Monte Kis Strázsa. Le epidemie hanno avuto numerose vittime tra i prigionieri, che furono sepolti in undici cimiteri. Lei, in questo momento, sta nel cimitero n. VII. dove 1548 prigioni di guerra – italiani, russi, romani e serbi – dormono il sonno eterno. Il cimitero, originalmente, fu indicato da una grande croce pravoslava, mentre le tombe da croci di legno targate. Fanno eccezioni le tre tombe degli ufficiali sulle quali furono inalzati dei cippi. L’ultimo funerale fu avvenuto il 30 settembre 1918.
Nella seconda metà degli anni del 1920 l’aspetto del cimitero fu rimesso a posto. Sono stati formati dei tumuli della stessa grandezza, le tombe sono state indicate da croci di ferro lunghe di mezzo metro, inserite in piramidi di cemento sulle quale sono stati indicati i nomi dei defunti. Il cimitero fu curato, con il supporto dei reparti stazionanti quà, dagli alunni della Scuola Maschile dei Salesiani, che era in funzione sul territorio della caserma di Kenyérmező. Nel corso del Giorno dei Morti si commemorava le vittime con una messa da campo.
Quando le Forze Armate Sovietiche presero in uso la caserma ed il poligono, i lavori di cura dei cimiteri furono interrotti. Veniva curata soltanto la tomba del capitano Florov, le altre indicazione di tombe sono state distrutte. Il territorio trascurato fu ricoperto da ramaglie.
Nel 2007 è stata cominciata la realizzazione della trasformazione del cimitero n. VII. a un luogo commemorativo, risultata dalla collaborazione tra l’Istituto e Museo di Storia Militare del Ministero della Difesa e l’Associazione Culturale Honvéd, con il supporto offerto dal Municipio della Città di Esztergom, assieme al contributo di numerosi volontari. L’inaugurazione è avvenuta il 01. luglio 2009 con la partecipazione dei rappresentanti dell’Italia, Russia, Romania e Serbia.
Between 1914 and 1918 one of the largest POW camps of the Austro-Hungarian Monarchy was located on the military exercise field surrounding Kis Strázsa Hill. Many of the prisoners fell victim to epidemics and were buried in eleven cemeteries. You are now standing in Cemetery VII where 1548 Italian, Romanian and Serbian prisoners rest in peace. The cemetery was originally ornamented with a large Pravoslav cross while the tombs were marked with wooden crosses bearing the names of those buried underneath. The only gravestones were erected by the three tombs of the officers.
The cemetery was redesigned in the 1920’s. The tombs were regularized, they were marked by half meter long iron crosses embedded in cement pyramids, and the names of the deceased appeared on white enamel plates. With the help from the military corps stationed here the cemetery was tended by the students of Szalézi Boys School operating in the area of Kenyérmező Barracks. On All Souls’ Day the victims were commemorated by a military mass.
When the Soviet army took over the barracks and the exercise field the cemetery was left untended. Only Captain Florov’s grave was attended and all the other signs were ruined. The neglected area was gradually covered by scrub.
Based upon the co-operation between the Institute and Museum of Military History, Ministry of Defence and “HONVÉD” Cultural Society as well as the support from the Municipality of Esztergom and a number of volunteers the construction of the shrine for Cemetery VII started in 2007. The opening ceremony took place on 1st of July 2009 with the participation of the representatives of Italy, Russia, Romania and Serbia.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr484722243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.08.23. 18:37:49

Milyen jó lenne, ha minden környező országban megvalósulhatna a katonatemetők gondozása, s az esztergomihoz hasonlóan az ott nyugvók anyanyelvén is el lehetne olvasni egy információs táblát, arról nem is beszélve, hogy név szerint is fel lennének tüntetve a hősi halottak. A kenyérmezői 7-es számú hadifogoly temető esetén ez mind megvalósult, ilyen szempontból példaértékűnek tekinthető, ezért is mutattuk be a blogon, s azért is, mert láttuk, hogy az olasz barátainkra is mekkora hatással volt, amikor elvittük ide őket.

gily0607 2012.08.24. 07:56:37

Márhogy a Robié - is!

domenico51 2017.10.01. 01:19:29

Jó reggelt, a nevem Domenico Castelnovo és írom Olaszországból. Egy katonának a temetkezési helyét kerestem a faluban, aki meghalt a Keniermezo táborban és háború egyik temetőjében temették el, talán nem. 7. Meg tudja-e erősíteni, hogy a neved jelen van-e? egy közös sírban vagy egyedül van eltemetve? Köszönöm Köszönöm Köszönöm
A katonát Ricci Giuseppe-nek hívták, aki 29-8-1896-ban született és 1918 január 7-én halt meg. Ha nem tudsz megmondani, meg tudod-e mondani, kinek kérdezhetek? Sajnálom a magyar nyelvet, de fordítót használtam. Grazie Domenico Castelnovo

Programajánló

könyvbemutató

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Könyvajánló

A hadak útján 

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút