Pompeji a nyugati fronton

2012.02.10. 23:42 :: Nagy Háború szerkesztőség

Hírek a nagyvilágból

Francia régészek 21 első világháborús német katona maradványaira bukkantak egy tökéletesen konzerválódott föld alatti fedezékben. A lövészárokrendszerre útépítési munkálatok közben találtak rá. 1918-ban a szövetségesek egy óriási tüzérségi lövedéke robbant a fedezék fölött, ami élve temette maga alá a katonákat. A régészek Pompejihez hasonlították a szemük elé táruló látványt…

 

2010 októberében a Franciaország keleti részén fekvő Carspach város mellett útépítési munkálatok közben találtak rá a 6 méter mélyen lévő lövészárok- és alagútrendszerre. Az 1916-ban épített, majd a háború vége felé újjáépített fedezékrendszer létéről a szakemberek korábban is tudtak, sőt 2007-ben keresték is, azonban az első vonalak maradványain és a föld alatti fedezékhez vezető egyik lépcsőn kívül mást nem találtak, így az árokrendszer nyomvonalát nem tudták feltárni. Ez csak 2011 szeptembere és novembere között vált lehetővé, miután az útépítők véletlenül rábukkantak.

A Kilianstollennek nevezett föld alatti alagút 500 személynek nyújtott fedezéket, és 16 kijárata volt. Fűtéssel, telefonnal, elektromos árammal és vízvezetékkel is fel volt szerelve. A francia hadsereg 1918. március 18-án légaknákkal támadta, amelyek a földbe fúródtak, és két ponton beomlasztották a fedezék falát. A 21 katonán kívül, akiknek a maradványait most 94 évvel haláluk után találták meg, további 13 katona lelte halálát, tízen pedig megsebesültek a beomláskor. Tizenhárom holttestet még akkor kiemeltek a föld alól, a többieket azonban hatalmas sártömeg temette be, és túlságosan veszélyes lett volna a kimentésük.

A maradványok többsége ugyanolyan pózban volt, ahogy az omláskor lehetett, ezért hasonlították a színhelyet a régészek Pompejihez. Néhány katona csontváza egyenesen ült egy padon, egyikük az ágyában feküdt, egy másik magzati pózban hevert egy lépcsősor alján. A tetemek mellett megrendítő személyes tárgyakat, például bakancsokat, sisakokat, fegyvereket, borosüvegeket, szemüvegeket, pénztárcákat, pipákat, cigarettatárcákat és zsebkönyveket is találtak. Az emberi csontok mellett egy kecske csontjait is azonosították - valószínűleg a friss tej miatt tarthatták a katonák. A régészek szerint a tárgyak azért maradhattak fenn ilyen jó állapotban, mivel sem levegő, sem víz, sem fény nem érte őket. Az ásatások régészeti vezetője, Michael Landolt szavait idézve: „Másodpercek alatt omlott be az egész, és pontosan olyan maradt, amilyen akkor lehetett. Pompejihez hasonlóan itt is úgy találtuk meg a tetemeket, ahogy meghaltak. Néhány katonát egy padon ülve, másokat fekve. Egyiküket a robbanás lelökhette egy lépcsősoron, mivel a lépcsők alján, magzati pózban találtunk rá. A beomlott fedezéket feltöltötte a föld, így levegő, víz és fény híján a tárgyak kiváló állapotban konzerválódtak. A fémtárgyak megrozsdásodtak, de a fából készült dolgok épen maradtak, az újságoknak pedig még olvasható volt néhány oldala. A bőrtárgyak is épen és hajlékonyan megőrződtek. A tárgyakat tisztítás után laboratóriumban is meg fogják vizsgálni.”

 A galéria megtekintéséhez kattintson a képre                                          

A régészek megtalálták a fedezék fából készült oldalfalait, padlóit és lépcsőit is. Az elesett katonák a 94. tartalékos gyalogezred 6. századához tartoztak, és a nevük is ismert. Többek között Martin Heidrich (20) lövész, Harry Bierkamp (22) közlegény és August Hutten (37) hadnagy, akiknek a neve szerepel a közeli Illfurth német katonai temető emlékfalán. A katonák földi maradványait átadták a Német Hadisírgondozó Társaságnak, és várhatóan Illfurthban lesznek eltemetve, hacsak a hozzátartozók másként nem rendelkeznek.

Franciaországban minden évben találnak első világháborús emberi maradványokat. A fenti poszt - többek között - a brit Daily Mail című újság internetes oldalán ma megjelent híradás alapján készült, amiben az újságíró megjegyzi, hogy becslések szerint a nyugati fronton a Brit Nemzetközösség mintegy 165.000 katonájának a maradványai nem kerültek még elő. Vajon mennyi lehet az összesített szám?

Források:

Daily Mail - The 'Pompeii' of the Western Front: Archaeologists find the bodies of 21 tragic World War One German soldiers in perfectly preserved trenches where they were buried alive by an Allied shell

pair-archeologie.fr - Carspach: le Kilianstollen, galerie allemande de la Première Guerre Mondiale

info-histoire.com - Fouilles archéologiques en Alsace dans la galerie de Kilianstollen, datant de la première guerre mondiale

11 komment

Címkék: nyugati front

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr504091632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gily0607 2012.02.11. 21:55:55

Épp most olvastam a Somme-i csatáról...

freiwilliger 2012.02.12. 18:47:13

Ez óriási, vajon mennyi ilyen lehet még? Eddig erről nem is lehetett hallani, legalábbis itthon...

RózsafiJános · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.02.14. 16:45:03

Valóban, lehetnek még olyan elfelejtett kavernák az egykori frontvonalakban, amelyeket a borzalmas tüzérségi tűzcsapások után nem sikerült időben kibontani, a bejárataikat már nem lehetett megtalálni, és örökre elfelejtődtek.
Levéltári kutatásaink során számtalan jelentést találtunk, hogy a szétlőtt és beomlott kavernát meg kellett megkeresni, és csak utána tudták kimenteni belőlük a bentrekedteket.
Frankó Géza őrnagynak, a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred III. zászlóalj parancsnokának jelentését ismertetném olvasóinkkal. Az olasz fronton vagyunk, a Doberdón, 1916 augusztusában, amikor zajlik a 6. isonzó csata:
"1916. augusztus 8-án a San Martinónál egy nehéz bomba a zászlóalj fedezékének bejáratába esett, amelytől a fedezék egy nagy része beomlott s engem a zászlóalj törzzsel együtt betemetett. A fedezék bejáratánál volt legénységből 4 ember meghalt, néhány súlyosan, többen könnyebben megsebesültek. Ez utóbbiek - legényem kivételével - szétfutottak, mert a födözék mellett levő kis dolinában tüzet fogott az ott összegyűjtött hadianyag, lőszer és kézigránát, melynek robbanása az ott tartózkodást veszedelmessé tette. Legényem Zielbauer Márton a veszedelmes s ránk nézve kétségbeejtő helyzetben, bár a robbanás ereje messzire hajította őt is, súlyosan sebesült és halott bajtársait az égő és robbanó anyagok közül kivonszolta, s az ellenség erős tüzelése közben hozzálátott a mi kiásásunkhoz, s mindaddig nem nyugodott, míg a bedölt födözéket annyira ki nem ásta, hogy levegőhöz juthattunk, azután pedig utasításunkhoz képest néhány utászt hívott, kiknek segítségével végre annyira kibővítették a nyílást, hogy azon át kibújhattunk a födözékből."
A történethez tartozik még, hogy Frankó őrnagy augusztus 17-én a Nagy ezüst vitézségi éremre terjesztette fel Zielbauer Mártont - amelyet aztán nem kapott meg.

freiwilliger 2012.02.14. 16:57:49

@RózsafiJános: Elég megrázó történet. Könnyen ők is ott maradhattak volna örökre! Vajon a tiszti szolga miért nem kapta meg a kitüntetést? Nem kapott kisebbet sem?

RózsafiJános · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.02.15. 14:16:19

@freiwilliger: Jogos a kérdés egy ilyen kiváló katona esetében. Zielbauer Márton a későbbiek során átkerült a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe. Frankó őrnagy valószínüleg igyekezett nyomon követni hadiútját annak, akinek ő és társai az életüket köszönhették. A 4-es honvédek parancsnokának írt levelére Kratochvil Károly ezredes, ezredparancsnok azt válaszolta, hogy Zielbauer 1917. május 14-én megkapta a Bronz vitézségi érmet. További sorsáról nem találtam adatokat.

freiwilliger 2012.02.15. 14:57:03

@RózsafiJános: Köszönöm, érdekes, szép sztori, az amcsik biztos filmre vitték volna, a végén megszólaltatva a megmentő és a megmentett unokáit a helyszínen...

janos900 2012.02.17. 18:55:38

Nagyszerü a blog, egy fórumban ajánlotta valaki, nem csalódtam. Örülök a kezdeményezésnek, végre a 100 éves évfordulók közeledtével talán több figyelmet kap a Nagy háború, mert az 1939-45 közötti események gyakorlatilag teljesen elhomályosították, az előző háború történéseit a köztudatban. Én is szoktam irogatni az 1914-18 közötti hadtörténelemről, a blogomon a hobbimhoz kapcsolódóan, nagyon örülök, hogy most már erre a blogra is hivatkozhatok. csak így tovább!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.02.18. 20:51:56

@janos900, hadijatekos.blog.hu: Köszönjük, örülünk, hogy ide talált/találtál, s hogy tetszik!

M.Kristóf 2013.07.28. 00:34:22

1916. Augusztus 31-én történt ugyanez a 65. közös gyalogezred 4.századával. Az orosz ágyútűz szinte az egész századot maga alá temette. 100 embert vesztettek aznap.

" A megfigyelők állandóan szemmel tartják az orosz árkokat, a gépfegyverek pontosan be vannak irányozva. Mindez oly tűzesőben történik ami bedönti az oszlopokat, elsöpri az összes akadályt. Hol itt, hol ott jajdul fel egy sebesült vagy dől a lövészárok talapzatára. Így vesztettünk el 100 embert 8 óra alatt. Egyeseket a gránátok fosztanak meg eszméletüktől másokat élve temet be földdel. A 4. század bal szakaszát teljesen betemeti a tüzérségi tűz. (Akkora tűzeső volt, hogy utána nem lehetett megmondani, hogy ott valaha lövészárok volt) A hatvanötösök azonban dacosan kitartanak. A hangulat rendkívül bizakodó. A delejow-i hatvanötösök hősök voltak... "

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.07.28. 16:03:33

@M.Kristóf: Vajon ott lehetnek-e még a miskolci fiúk betemetve?

Sok hasonlót olvastunk az olasz fronton is. A Monte Santón pl. egy kassai 34-es géppuskás osztag van betemetve egy kavernába... A tüzérségi tűz ott is teljesen eltüntette a helyét is.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása