„sötét terv foglalkoztatta elmémet”

2011.10.10. 07:01 :: PéterZoltán

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 41. rész

Elkeseredve az élettől

Másnap, [1915. június] 18-án kora hajnalban keltünk. Lábaim nagyon fájtak, amit jelentettem a szakaszvezetőnek, és ő azt mondta, hogy adjam át a lovat egy másik fiúnak, kinek szintén egy lova volt, s ő menjen fel velök a hegyre, és én akkor lenn maradhatok. Azonban a disznó kölyök nem vállalta, jól tudta, hogy az én lovam mily rossz hegymászó. Csak magamnak kellett mennem véle. Felpakoltunk 2–2 üres ládát, ami nem volt nehéz és újra nekiindultunk a nyaktörő útnak. Bár ez az út helyenként mindig jobban járható lett, mert az utászok, szapőrök szüntelen dolgoztak rajta. A legveszélyesebb helyeken hosszú fatörzseket vágtak ki és fektettek a mélység szélére és arra földet, követ szórtak, mit a meredek sziklafalból vágtak és robbantottak le. Oly veszélyes, borzalmas út volt ez, szinte egymás feje fölött kanyarogva, hogy ha valamelyik ló egy arasszal kijjebb lépett a járda szélére – ami sűrűn megtörtént – és a lábaival kődarabot rúgott le, a kő csörömpölve, dörögve ugrált lefelé szikláról–sziklára, hangzott a kiáltás felülről: „Vigyázz!”, már akkor az alulmenők rögtön a sziklaoldalhoz lapulva várták, míg a kő elrohan mellettünk, vagy felettünk a mélységbe. Két helyen volt az út ilyen rendkívül veszélyes. Ha véletlenül ott talált volna lebukni az én lovam, vagy más ló, az alantabb jövő emberek és lovak közül tízet is lesodort volna.

Útépítés az olasz fronton Útépítés az olasz fronton
(Vasárnapi Újság)

És mégis e napon veszély nélkül fel tudtunk menni. A Kesely csak egyszer esett el, mivel most nem nagy terhet vitt. 8 órakor felértünk a telepre. Ott megpihentünk, a lovakat elcsaptuk legelni a ritka, szálingós fűbe. 11 órakor ismét fel kellett nyergelni és 2–2 teli kondért vinni feljebb a rajvonal felé. Ez az út is csúnya kapaszkodós volt, de mégsem oly veszélyes, mint az odáig vezető. Fák közt bujkáltunk, de itt meg az volt a baj, hogy a ló hátán levő ládák sarkai minduntalan beleakadtak a fatörzsekbe és rángatták a szegény párákat.

Egy jó óra alatt felértünk ismét egy kisebb katonai telepre, ahol egy század tartalékban volt. Ide már néha ellenséges gránátok is becsapódtak, melyeknek szörnyű nyomai itt-ott láthatók voltak. Innen már nem lehetett tovább lóval szállítani az élelmet, hanem minden századtól egy szakasz jött le este, reggel és hátukon vitték fel az élelmet a rajvonalba, mely ide már nem messze volt. Visszatérve az előbbi telepre, ott ismét zsákokba bőröket pakoltunk fel és megindultunk le a hegyről a veszélyes úton. Sok kínlódás és rettegés után nagy nehezen délután 3 órára le is jöttem a rossz lábú, félszemű lóval a telepünkre.

A lovainknak nem volt széna, a szakaszvezető azt mondta, hogy menjünk és hozzunk ahonnan tudunk, ő nem adhat, ha nincs. Tehát elmentünk hárman 1–1 lóval északnyugati irányban az út mentén egy közeli falu alá, ahol tudtunk is kaszálni jó csomó bodorkás szénát, mellyel lovainkat megpakolva tértünk vissza a telepre.

Legeltetés az arcvonal mögött Legeltetés az arcvonal mögött
(Érdekes Újság, 1915)

19-én, szombaton nagyon korán kelve, ismét felpakoltunk a hármasok telepén 2–2 zsák kenyeret és újra nekiindultunk a veszedelmes útnak. Lovam jobb szemére volt vak, és a mélység balfelől volt, tehát a mélységet látta, s attól félve, hogy lebukik, ösztönszerűleg mindig beljebb bújt a sziklafal mellé. Úgy, de az oldalán levő zsák minduntalan beleakadt a szikla széleibe és így történt, hogy még a veszélyesebb helyet el sem értük, már a buta ló ismét félrelépett és lecsúszott a sziklák közé. Szerencsére még ott nem volt mélység, alig egy-két méterre esett alá, de a nagy szikladarabok közt nem tudott lábra állni. Óriási fáradsággal – leszedve róla a terhet, nyerget – sokára lábra tudtuk állítani és felvezetni az útra. Közben egy tizedes, ki velünk jött, mint parancsnok, engemet rémítően szidott, gyávának, ügyetlennek elmondott, hogy én vagyok a hibás, nem értek a lóhoz stb. Én persze tiltakoztam, de azzal fenyegetett, hogy szeges botját belém szúrja, ha nem hallgatok.

Rendkívül elkeseredve e gyalázatos élettől és komisz bánásmódtól, ártatlanul zaklatva egy ostoba dög miatt, oly sötét terv foglalkoztatta elmémet, hogy elkeseredésemben leugrom a borzasztó mélységbe. Hadd legyen vége minden szenvedésnek és e sok megpróbáltatásnak. Most már nem bántam azt sem, ha lebukik ez a lovam is, legalább én is megmenekülök ez iszonyú úttól. Ha felküldenek a századhoz a rajvonalba, vagy meghalok, vagy megsebesülök, esetleg elfognak, de ezt az életet nem sokáig bírom ki. Csak a családom és szülőföldem utáni vágy és szeretet tartotta és ébresztette bennem azt a halvány kis reménységet, hogy kitartok, küzdök a legvégsőkig a sors szeszélyes játékai ellen.

Tovább haladva elértük a legveszélyesebb helyet, azon felül, ahol tegnapelőtt a Pista lebukott. Itt oly meredeken kellett kapaszkodni, hogy csak futva tudtam a ló előtt érkezni, különben a ló elgázolt és lelökött volna a mélységbe. Már tegnap is láttam, hogy a többiek e veszélyes ponthoz érve, a kötőféket a ló nyakához kötve, szabadon engedték felkapaszkodni a lovat, ők maguk a szikla alá húzódva vártak, és azután mentek fel a ló után. Tehát ma én is így tettem. Megállva lent a szikla tövében, felengedtem a lovat a mintegy 15 öl hosszú, meredek kapaszkodón. Csak néztem már egész fásultan, fel tud-e kapaszkodni? Ha lebukik sem sajnálom. És a lónak sikerült felkapaszkodni a nagy teherrel.

Felérve a hegyi telepre, onnan még feljebb vittük a kenyeret a legfelső telepre. Visszajövet legeltettük a lovakat a silány fűben. Az eső esett, leültem egy fa tövébe és megírtam haza a 44-es számú levelet – mert minden levelemet számoztam, hogy odahaza tudhassák, hány levelem vész el esetleg. E napokban annyira el voltam keseredve e borzasztó veszélyektől, fáradalmaktól, szenvedésektől, hogy a további ily nyomorult életet már-már céltalannak tartottam.

A levél címzése 

Fennlétünk alatt, míg a ló legelészett, találtam a fűben egy szép szíjas nagy kulacsot, mely mint később megtudtam, a csujes Jankóé volt, de én nem adtam neki vissza, Haza szándékoztam vinni emlékül, ha ugyan valaha csoda folytán sikerülne élve megszabadulnom e veszélyekkel teli életből.

Az említett 44. számú levél, amely az utóbbi részek történéseit foglalja össze. 

Az említett 44. számú levél, amely az utóbbi részek történéseit foglalja össze. Az említett 44. számú levél, amely az utóbbi részek történéseit foglalja össze. Az alábbiakban a levél utolsó másfél oldalát közöljük átiratban, amelynek egyes részleteit B. Sárközy Gergely a cenzúra kijátszása céljából titkosírással írt. Ezeket a részeket a szövegben félkövérrel jelöltük. Feleségével valószínűleg még a nagyváradi kiképzés idején találták ki ezt a titkosírási rendszert, amit levelezésükben az egész háború idején sikeresen alkalmaztak.

Kedves feleségem, családom, jó szüleim, édes húgom, jelenleg nagyon szomorú vagyok. Enni való van elég, egészségem is van, csak a lábaim és a testem se állja a hegymászást. Itt meg aztán éppen milyen büdös komisz népség közt vagyok, ezek engem csúfolnak, hogy nem értek még a lóvezetéshez és a poggyászfelpakoláshoz, úgy mint ők. Nem segítenek semmiben. Nincs is kedvem semmihez sem e földön. Szüntelen ti vagytok az eszemben, a lovam is nem ide való, a többiekét még nem is vezeti némelyik, megyen utána, mint a kutya az ember után. Én itt is a föld legszerencsétlenebb embere vagyok. Szüntelen az forog az elmémben, hogy megyek el a rajvonalba, hol egy golyó úgy eltalál, hogy meghalok, legalább vége lesz minden szenvedésemnek. Ha pedig megsebesülhetnék, ami leghőbb óhajtásom, akkor megmenekülhetnék sok időre a borzalmas hegyektől. Mert hogy más hogy meg nem szabadulok soha. Hej, a sógor de boldog, de szerencsés ember, hogy innen megszabadult. Azon gondolatokkal is sokat foglalkozok, hogy valami módon megsebesítem vagy lábamat vagy máshogyan, de még nem tudom hogy. Majd meglátjuk. Tehát kedves Mariskám a levelemet nem tudom, hogy megkapod-e. De azért ne sírj, majd lesz valahogy. Levelet még erre a levélre ne írj, nem tudom hová címezd. Nem kaptam tőled levelet Pünkösd óta csak az 5 kilós csomagot. Az utászoknál, ha oda írtál, de azok messze vannak tőlünk, nem találkozunk velük. Ha amit előbb a századhoz írtál azt sem kapom kézhez, mert azt a századot elfogták az olaszok. A vonatcsapathoz, ha írsz, ott sem vagyok már. Majd tudatlak biztosabb címemről. Üdvözlöm drága szüleimet és mindnyájatokat. Kívánok szerencsés életet, boldog jövőt, elveszett minden reményem, ölellek, csókollak, gondolataimban azzal a 2 kis árva gyerekkel együtt. Isten veled a hosszú viszontlátásig, vagy a síron túl. Mert szüntelenül csak ti vagytok az eszemben és hírt sem hallok felőletek. Isten hozzád, Isten hozzád. A te szerencsétlen, bús de a sírig igaz férjed

Gergely

A Bihar megyei Árpád községből a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe 1915. február 15-én bevonult 32 éves gazdálkodó B. Sárközy Gergely visszaemlékezése a sorozástól követi nyomon katonai élményeit. A Katona életemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháborúban címmel a frontnaplók és levelek alapján 1922-ben eredetileg a családja számára írt visszaemlékezést a szerző által kialakított fejezetek szerint haladva 2011. január 3-tól kezdve, hétfői napokon közöljük blogunkon. A cikksorozat első része.

Következő rész: „Mily változás két nap alatt”

Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész

10 komment

Címkék: b. sárközy gergely

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr493289671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gefraiter 2011.10.11. 11:51:14

Vajon mit kaphatott volna érte, ha kiderülnek a szándékai?

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2011.10.11. 22:58:20

@Gefraiter: Az öncsonkítást, önmegsebesítést nagyon súlyosan büntették. Ha bizonyított a szándék (pl. egy árulkodó levéllel) akkor fenyítést, kikötést minimum. Ugyanezen a nyáron a Doberdón több halálos ítélettel és kivégzéssel is találkoztunk ilyen esetek retorziójaként. Persze azok már többek voltak, mint szándék...

József a katona 2011.10.12. 23:13:19

@PintérTamás: Ha bizonyított, hogy szolgálat elkerülése végett történt az öncsonkítás, az több év börtön!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2011.10.12. 23:33:24

@József a katona: Jobb esetben, de a fronton zűrösebb időszakban nem sokat vacakoltak. A fenti események után egy hónappal, a 2. isonzói csata idején ilyesmiért a Doberdó-fennsíkon "statáriális eljárással" legalább egy tucat kivégzést hajtottak végre. Láttuk ezeket a napiparancsokban.

Azok az esetek azonban mind tényleges és bizonyított öncsonkítások voltak, s nem csak egy szándék jelzése, miként fent Sárközy Gergely esetében. Az a kérdés, hogy ennek mi volt a büntetési tétele, ha ez a szándék - pl. egy cenzúra által elfogott levéllel - bizonyítást nyert.

József a katona 2011.10.12. 23:40:50

@PintérTamás: szerintem az "gyávaságnak" minősül, annak enyhébb változata, pár hónap (6)kb.
ellenben az Öncsonkításról:
"XII. czikk:
A ki a szolgálati eskü letétele után, testének megcsonkitása, vagy valamely betegségnek szándékos elöidézése által magát katonai szolgálatra alkalmatlanná tenni, s ez által katonai végelbocsátását kieszközölni igyekszik, az öncsonkítás bűntettét követi el, és ha csapattesténél semmiféle szolgálatra alkalmasnak nem találtatik, 10 évig, ha pedig azon csapattestnél, melyhez tartozik, szolgálatra nem egészen alkalmatlannak ismertetik fel, 5 évig terjedhető súlyos börtönnel büntetendő."

MTi 2011.10.13. 07:45:23

@PintérTamás: @József a katona: ezek az eljárások rendes hadbírósági v. statáriális eljárások voltak-e? Ha statáriális, akkor is volt hadbíró v. a csapattiszt ítélkezett?

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2011.10.13. 08:00:08

@MTi: A Doberdón statáriális és egy magas rangú tisztekből felállított ad hoc "katonai bíróság" ítélkezett. A pontos összetételre most nem emlékszem, de majd utána nézek. Azt tudom, hogy a hadtest parancsnok mondta ki a végső szót. József főherceg több esetben meg is kegyelmezett és fegyházra módosította a büntetést.

József a katona 2011.10.13. 10:10:19

az biztos, hogy a doberdó, és egyéb vágóhídak több aspektusban is felülírták a papírformát...

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2011.10.13. 20:51:59

@MTi: @József a katona: A 29-es népfelkelő gyalogezred parancskönyvéről készült másolataim kerültek leggyorsabban a kezembe. A nagyon zűrös 2. isonzói csata utáni időszakról van szó. Az 1915. szeptember 26-ai "Ítéletek" nevet viselő 5. pontban találhatóak az alábbiak: "D.S. 60/II. zlj.beli gyalogos 1915. szeptember 13-án rögtönítélő bíróság útján agyonlövetett, mert szekercével a bal kéz mutatóujját levágta, azon szándékkal, hogy magát a katonai szolgálat alól kivonja. N. B. 60/II. zlj gyalogos 1915. szeptember 13-án rögtönítélő bíróság útján agyonlövetett, mert szolgálati fegyverével balkezét átlőtte azon szándékkal, hogy magát a katonai szolgálat alól kivonja..." A sort még hosszan lehetne folytatni sok különböző alakulatból kivégzett, vagy elítélt bakával. Az az érdekes, hogy pl. P. M. karánsebesi 43. gyalogezredbeli gyalogos ugyanazért a "bűntettért" (bal kéz mutatóujját szándékosan levágta) csak "8 évi súlyos szigorított börtönre ítéltetett". A katonaszerencse - ezek szerint - itt is nagy szerepet játszott...

Pavol Rusnák 2014.02.17. 10:01:45

Egy sikeres "öncsonkítási" eset, ami ha jól tudom végül kitüntetéssel is végződött. ;)

www.facebook.com/1vilaghaborusemlekek/posts/511130272329790

Kár hogy már nem él a bácsi és nem lehet medtudni, hol is pontossan solgált - érdekes lenne utánnanézni az egésznek.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása