Együtt emlékezve (és terveket szőve)

2011.09.11. 18:17 :: Nagy Háború szerkesztőség

2011. szeptember 9-én „Közös Európában együtt emlékezünk” címmel nemzetközi konferenciára került sor Székesfehérváron. A rendezvénynek a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága adott otthont. A hadisírok gondozásával és a háborús emlékhelyekkel foglalkozó konferenciára mi is meghívást kaptunk. A rendezvényt Görög István ezredes úr, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének alelnöke nyitotta meg.

Ezt követően Kovács József altábornagy úr a házigazda Magyar Honvédség, Róth Péter alpolgármester úr a város, és Spányi Antal megyés püspök úr az egyházmegye részéről köszöntötte a konferencia résztvevőit, illetve ismertette a témával kapcsolatos gondolatait.

A HM Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal képviseletében Horváth Lajos, majd a rendezvényt szervező Krajczáros Alapítvány és a Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága részéről Németh István felszólalása következett. A szünetben közös fotózásra is sor került.

Görög István levezető elnök úr ezután „katonás rendben” szólította mikrofonhoz az előadókat. A továbbiakban tizenhat felszólalás hangzott el. A rendelkezésre álló szűk időkeretek ellenére nagyon színes és gazdag kép bontakozott ki a Közép-Európában hadisírokat és háborús emlékhelyeket gondozó civil szervezetek tevékenységéről. A vetítésekkel illusztrált előadásokban megismerkedhettünk cseh, lengyel, német, szlovák, szlovén, olasz szervezetekkel, kutatókkal és a tevékenységükkel.

A bemutatott, döntően első világháborús helyszínek különösen érdekesek voltak számunkra. A Nagyváradról érkezett barátainkat már régi ismerősként üdvözölhettük. Ők most tervezik a segítségünkkel az Isonzó mellett megismert négy emlékgúla mintájára az ötödik felállítását városukban, ami a XX. századi két világháborúban elesett nagyváradiaknak állít emléket. Szerzőink közül felszólalásában Pintér Tamás az olasz barátainkkal közös Isonzó melletti hadszíntérkutató tevékenységünket ismertette, tájékoztatást adva alapítványunk tevékenységéről és a blogról is. A konferencia magyar és külföldi résztvevőinek is figyelmébe ajánlotta az oldalon történő megjelenés lehetőségét.

A közös nyilatkozattal zárult rendezvény szüneteit és az azt követő vacsorát ismerkedésre használtuk fel. Olasz, szlovén, szlovák és lengyel kutatókkal beszélgetve közös tervek szövögetésébe is kezdtünk a Nagy Háború általuk ismert és kutatott helyszínein. Ezek egy része korábban már a blogon is említésre került, illetve kutatása a mi jövőbeni terveink között is szerepelt. Reméljük, ezek eredményéről is be tudunk majd számolni.

A Fehérvár TV tudósítása a konferenciáról.

Szólj hozzá!

Címkék: konferencia

A bejegyzés trackback címe:

http://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr443218965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Programajánló

beszélgetés

Kiadványaink

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

A hadak útján 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Az ezredtulajdonosi rendszer

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Legutóbbi kommentek

Képregénypályázat

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Utazás

húavéti emlékút