Tábori lelkészek a Nagy Háborúban – 2. rész

„Minden honvéd lelkész tartozik az általános egyházi szabályok előírta kötelmek szigorú szem előtt tartása mellett a katonai szabályok iránt is honvéd lelkészi állásának megfelelő tisztelettel viseltetni és a katonaság különleges viszonyait nemes hivatásbeli tevékenységgel méltó összhangba hozni” – olvasható a honvéd lelkészek számára 1913-ban kis füzet formájában megjelent szolgálati utasítás 19. §-ában, jól összefoglalva a katonai lelkészek összetett szolgálatát. Az alábbiakban a Nagy Háborút megelőző békeévek időszakából idézzük fel a tábori lelkészek tevékenységét.

 Gróf Majláth erdélyi püspök bérmál
(Borovi József: A magyar tábori lelkészet története című kötetéből)

Az 1898-ban kiadott "Szervi Határozvány honvéd lelkészek számára" kimondta, hogy békében a honvédségnek nincsenek tábori lelkészei. Kivételt jelentettek az 1883-ban megnyílt Magyar Királyi Ludovika Akadémiára és a budapesti helyőrségi kórházba kinevezett egyházi személyek. Ennek ellenére kidolgozták a szabályzatukat, mely pontosan és részletesen tartalmazza a teendőiket, feladataikat. Meghatározták, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük azoknak, akik „hivatásszerű honvéd lelkészek” kívánnak lenni. Igazolni kellett, hogy a jelölt teológiai tanulmányainak jó eredménnyel eleget tett, fiatalabb negyven évnél, magyar állampolgár, egészséges és feddhetetlen előéletű. Legalább hároméves gyakorlata van, magyarul jól beszél, továbbá „a lelkészi szolgálat önálló végzésére megkívánt képességgel” rendelkezik.

A honvéd laktanyákban a közeli plébánia plébánosa végezte a pasztorációt. A katonákkal foglalkozó lelkészek legfontosabb feladata – honvéd és közös ezredeknél egyaránt – a legénység és a tisztikar lelki életének a gondozása volt. Minden vasárnap és ünnepnap miséztek a hívőknek, valamint a gyónás elvégzésére is lehetőséget biztosítottak.

A különleges hangulatú katonai misékre Várady Géza nyugalmazott tábori vezéresperes így emlékezik: „Pont 9 órakor megkezdődött fényes papi segédlettel az ünnepélyes mise. A kóruson megszólalt a katonai zenekar gyönyörű játéka a tábori papságnak az oltárhoz való vonulásakor Kömer »Atyám segítségül hívlak tégedet« című [valószínűleg Theodor Körner Gebet während der Schlacht című versének első sorára utal - a szerk.] szívet-lelket megindító, a velőket is megrázó csatadalának akkordjai csendültek fel, utána szebbnél-szebb egyházi énekeket játszott mise alatt a zenekar.” A katonák viselkedését a szertatás alatt is szabályozták. Csak oldalfegyvereiket viselhették és a mise menetéhez igazodva vezényszóra vehették le fövegeiket és térdelhettek le. Akadtak azonban problémák is. A már idézett Várady Géza emlékezik egy esetre, amikor a hadtestparancsnok hívatta és kérdőre vonta, hogy miért kezdte a misét öt perc késéssel. Ő így válaszolt: „Ha én az istentiszteletet a parancs értelmében pontosan megjelölt órában kezdettem volna el, a tisztikarnak csak egy része lett volna benn a templomban. A kardcsörtetés, melyet a tisztikar a templomba való bevonulásakor előidéz, zavarólag hatott volna a szent ténykedésre.”

 Várady Géza fényképe és könyvének borítója (Borovi József: A magyar tábori lelkészet története című kötetéből)

Gyakran tartottak a vallással kapcsolatos előadásokat, melyekben elsősorban a hallgatóság hitével, és annak megerősítésével foglalkoztak. A katonai elöljárók fontosnak tartották, hogy ezeken a találkozókon nagy szerepet kapjon a kötelességteljesítésre, engedelmességre és a hazaszeretetre nevelés is.

A lelkészek feladata volt a lelki gondozásból adódóan, hogy az esetlegesen felmerült problémákat maguk orvosolják. Ezek közül a legnehezebb az öngyilkosokkal való foglalkozás volt. Erről így rendelkezett a szolgálati utasítás: „kísérlet előfordulta esetén intés és oktatás által az illetőt addig befolyásolja, míg annak szellemi és kedélyállapota megnyugvását biztosítja, hogy az öngyilkosság kísérlet ismétlésétől nem kell tartani.”

Hasonlóan nehéz szolgálat volt az elítéltek, súlyosabb esetben a halálraítéltek lelki gondozása. „Az ítélet kihirdetése után utolsó útjára előkészítse, őt a vesztőhelyre elkísérje és bekövetkező haláláig lelki gondozásban részesítse” – szólt a szabályzat.

A lelkészi feladatokhoz tartozott a tisztek gyermekeinek keresztelése, számukra hittan oktatása, katonai esketési és halotti anyakönyvek vezetése. A honvédséggel kapcsolatos anyakönyvezést a laktanya közelében található plébánia anyakönyvébe végezték. Békeidőszakban számukra külön anyakönyvet nem vezettek.

 Katolikus tábori lelkész készlet

A lelkészek tartoztak minden év végén a honvédelmi miniszternek jelentést írni az elmúlt esztendő fontosabb eseményeiről. A közös alakulatoknál szolgáló lelkészek joghatósága nem egy helyőrségre, hanem egy egész katonai körzetre kiterjedt. Az ide tartozó laktanyákat és őrsöket rendszeresen végig kellett járnia. Erre így emlékezik Várady Géza: „negyedévenként lelkészi körutat végezve be kellett utazniuk a külső állomásokat is és az ott levő katonaságot vallási vigaszban részesíteni. Minden ilyen látogatás a katonáknak, ünnepszámba ment, mert alig várták és szívesen látták a tábori lelkészt.”